Oké, az, hogy az este végén egy idegen lánytól kellett csókot kérnem, Ádám hibája volt.

A sztori úgy kezdődött, hogy a Topjoy átküldött nekünk egy zsák üdítőt, aminek a kupakjában valamilyen titkos üzenet van, hogy nyitogassuk fel őket és nézzük meg, milyen közös projekt tud belőle kibontakozni.

Ádám gondolkozott egy ideig a kreatív koncepción, aztán előállt az ötlettel: vágjunk neki a városnak úgy, hogy a kupakban talált üzenet jelöli ki az utunkat. Felnyitunk egy üdítőt, megnézzük, hogy mit üzen, aztán tesszük, amit tenni kell.

Amiből következik, hogy fogalmunk sem volt az este elején, hogy mi vár ránk, de benne volt, hogy megismerünk egy rakás izgalmas helyet és embert, mert ez Ádám első törvénye: ha csak úgy elindulsz vaktában Budapesten, biztos történik veled valami érdekes.

És hát történt.

A Gozsduban kezdtünk, ott bontottuk az első üdítőt:

Egyből beugrott a passzázson ácsorgó lány, akit aznap háromszor is láttam, ahogy az esővel dacolva próbálja becsalogatni az embereket az egyik olasz étterembe. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez pokolian nehéz meló, hiszen lényegében folyamatos az elutasítás, amit nehéz lehet kezelni, szóval a

Legközelebb mosolyogj rá

simán járt neki.

Odasétáltunk hozzá, rámosolyogtunk, aztán elkezdtünk beszélgetni vele. Kiderült, hogy százból legalább tíz embert be tud vinni az étterembe, de simán vannak olyan időszakok, amikor százból ötven, vagy nyolcvan is összejön. Ami sokkal jobb arány, mint amire én számítottam. Megtudtuk azt is, hogy miként tudod megőrözni az önértékelésed még az így is sok kudarccal járó meló mellett: el kell fogadnod, hogy nem téged, hanem az éttermet utasítják vissza.

A második körünk már nem sikerült ilyen jól:

A szexmasszázst elvetettük, úgyhogy Ádám következett:

Arra jutottunk, hogy fogalom nélkül elkezdünk csatangolni a hétfőn egyébként extrán kihalt Budapesten.

Végül kínunkban bementünk a Klauzál piacra, ahol már nem voltak kofák, volt viszont egy Spar, ahol lefotóztunk egy borsókonzervet.

Szánalmas, tudom.

És azt is éreztük, hogy ezzel a képpel azért nem teljesítettük a feladatot, mert nem is beszélgettünk senkivel. Ekkor kilépett a boltból egy ázsiai srác és eszembe jutott, hogy érdemes lenne elbeszélgetni vele: honnan jött, mit csinál Magyarországon. Elindultam felé, de séta közben jutott eszembe, hogy simán lehet, hogy a srác magyar, talán már a szülei is itt éltek, és ha így van, elég bunkó dolog azt feszegetni, hogy mit keres itt, hogy került ide.

Amíg ezen gondolkoztam, odaértem hozzá, észre is vett, szóval muszáj volt kérdezni valamit, és csak annyit tudtam, hogy magyarul kell kérdezni: ha válaszol, magyar, ha nem érti, jöhet a mitkereselitt, hogytetszikmagyarország.

Szóval megkérdeztem az első dolgot, ami az eszembe jutott. És mivel a piac felé sétálva elmentünk a PolaPola nevű étterem mellett, erre kérdeztem rá:

Bocs, nem tudod véletlenül, nincs itt egy szerb étterem valahol a közelben?

Az ázsiai srác végigmért, aztán visszakérdezett magyarul:

Szerb? Nem bosnyákra gondolsz inkább véletlenül?

Touché. Szóval megmutatta, hol van a PolaPola, én meg lefotóztam, ahogy elsétál.

Ezután jött Ádám :))))

Jó pár utcán átsétáltunk, több lánynál is próbálkoztunk, de senki sem akart üdítőért csókolózni, szóval végső elkeseredésünkben bementünk ide:

mert Ádám arra tippelt, hogy odabent talán lesz egy Kiss lemez, és ezzel el van intézve a történet.

Kiss lemez nem volt, de találtunk mást:

Megint rajtam volt a sor:

Ádám persze nem engedte, hogy ennyivel megússzam, de észrevettük az út túloldalán a BDPS boltot, rajta a következő feliratot:

Megvoltunk.

Bementünk, elkezdtünk beszélgetni a srácokkal és kiderült néhány izgalmas részlet:

• tök magyar a márka
• az alapítóknak úgy jutott eszükbe a brand, hogy lementek egy helyre, az egyikükön Boston Red Sox, a másikukon Pittsburgh sapka volt, egymás mellé álltak, és kész is volt az új márka
• Gyorsan készítettek ötven sapkát, azok pillanatok alatt el is fogytak, azóta nagyüzemben gyártanak.
• Főleg huszonévesek veszik a BP termékeket, a vásárlók fele külföldi, fele magyar.

Megint Ádámon volt a sor:

A nagy gondolkozásnak az lett a vége, hogy eljutottunk a Kazinczy utcába, méghozzá a Borsba, mert emlékeztem, hogy náluk mindenféle állat neve van a szendvicseknek, gondoltam csak van olyan, aminek köze van a lazításhoz. A kedvencem, a Brain dead már nem volt, pedig mindig azt ettem, amikor náluk jártam, volt viszont Thai massage, ami tökre megfelel a feladatunknak, én meg ettem egy leköszönő Barack Obamát, amit az utolsó pillanatban sikerült elcsípni (nem derült ki, hogy lesz-e helyette Trump), gyorsan meg is rendeltük a kaját:

És őrült jó volt mind a kettő, mint rendesen.

Következett az én utolsó feladatom:

Ádám persze megint nem engedett megfutamodni, de szerencsére épp arra járt két lány, gyorsan szereztünk is tőlük, oké, nem egy csókot, de egy puszit.

És befutott Ádám utolsó feladata is:

Azért készült rendes fotó is:

Tanulság: Ádám első törvénye továbbra is érvényben van, ha tök véletlenszerűen csatangolsz Budapesten, biztosan érdekes helyekbe és emberekbe botlasz.

Disclaimer: A Topjoy a blog hirdetője.