English

Egy nap a városban

Olyan bankfiókot még nem láttál, mint amilyet a MagNet nyitott Budapesten

szucsadam 2015 november 17.

Hirdetőnk a MagNet Bank, aminek mindig örülünk, hiszen a bank társadalmi és közösségi szerepvállalása miatt egyébként is közel áll az Egy nap a városban blog szellemiségéhez. Most ráadásul megkönnyítették a dolgunkat, hiszen olyat gurítottak egy köpésre a Parlamenttől, hogy megőrülsz.

Nyitottak egy bankfiókot. De milyet.

Oké, először is: milyen egy bankfiók? Húzol sorszámot, a biztonsági őr leültet a szemével, várakozás közben hallgatod a pusmogást meg a klaviatúrák csattogását, odamész a kiégett ügyintézőhöz, akitől egy másfél méteres asztalfelület választ el, és aki minden egyes kérésed után húsz percig nézi a monitort, és valamiért leüt vagy ötezer karaktert. És nem, nem amatőr író vagy ilyesmi. Az egész hideg, embertelen környezet, egy olyan kor lenyomata, ahol a Tőke meg a Bank valami félelmetes hatalmak, ami előtt a kisembernek érdemes összeszorított lyukakkal, sapkát levéve elnézést kérni.

Na, mutatom az új MagNet fiókot:

151107_vil1_0016_ab.jpg

151107_vil1_0126_ab.jpg

151107_vil1_0139_ab.jpg

151107_vil1_0032_ab.jpg

Ja. Egy kávézó. Az Andrássy úti, egyébként remek kávékat készítő Ecocafe főz kiváló bio- és fair trade kávékat itt. A bankfiókban. 

Ha belépsz, egy kifogástalan öltözetű és modorú fiatalember ugrik eléd határozottan, hogy megtudja, mi járatban. Csak kávézni szeretnél, vagy a bank miatt érkeztél? Amennyiben előbbi, jobbra leülhetsz az egyébként menő belső térbe, ahol gyereksarok, kutyabarát környezet, PET-palackokból újrahasznosított székek és falra futtatott növények várnak, zseniális eszpresszóval.

Ha a bankban is intéznél ügyet, akkor jön az újabb csavar.

Először a kávépult negyedét elfoglaló üres területen egy hölgyhöz mész, aki a kisebb kéréseidet, kérdéseidet simán megoldja, kikeresi, kinyomtatja, akármi. Ha ügyintézőhöz szeretnél menni, akkor egyszerre csak ott terem melletted egy, akivel elsétáltok a kávézó egy sarkába, ami nem nagyon különbözik a kávézó többi részétől, és ott leül

  • melléd
  • egy laptoppal
  • annak a kijelzőjét feléd is fordítja, hogy lásd
  • és dumáltok. Itt:

151107_vil1_0041_ab.jpg

De nem? Mennyivel jobb már így. Mennyivel emberibb, megnyugtatóbb, életszerűbb. Oké, biztos nem mindenkinek. Biztos vannak olyan ügyfelek, akiknél ez nem jönne be, akiket könnyebb úgy kezelni, hogy tartod a hat lépés távolságot. A MagNet azonban megteheti, hogy ne tartson ilyen ügyfelektől, hiszen nem akar hatalmasra nőni, és szeretné, ha házon belül mindenki azt a filozófiát vallaná, mint ők.

A falon olvashatók, hogy mik ezek:

p1300664.JPG

p1300676.JPG

p1300680.JPG

És a kedvencem: 

p1300669.JPG

Néhány ember annyira szegény, hogy nincs mása, csak pénze.

Igen, elég fura ilyet olvasni egy bank falán. És a MagNet jótékonysági, civil és világmegváltó ötlettámogatását gondolhatnánk valami kirakattevékenységnek is, pedig itt tényleg komolyan gondolják. A banki nyereség tíz százalékát civileknek utalják - minden ügyfél maga rendelkezhet az összegről -, a kedvezményeket az alapján osztják, ki mennyire társadalmi célra költené a hitelt, ingyen osztogatnak összecsomagolt takarónak használható csomagokat, amiket a hajléktalanoknak vihetsz, famagokat tesznek ki a falra, amikből vihetsz bármikor elültetni. 

És ha a megnyitón rá kellett volna mutatnom a tulajdonosokra, nehezen ment volna. Csupa nyílt tekintetű pasit és hölgyet láttam, akik közül egynek sem görbült lefelé a szája, és egyikük torkát sem piszkálta karó.

Szóval nekem tetszik, ahogy ilyen ötletszerűen mennek a projektek ennél a kis banknál. Magunkra ismerek Csabával. Mi is így vágunk bele jó dolgokba: beleszeretünk egy sémákra nem hallgató ötletbe, aztán megvalósítjuk. A MagNetesek kedvenc kávézójukban ülve arra gondoltak, egy bankfióknak is ilyennek kéne lenni, és olyan lett. Most gondolkoznak biozöldségessel és hasonló tevékenységet végző vállalkozókkal is egy fedél alá költözni, persze előbb meglátják, hogy tetszik ez a koncepció az embereknek (szerintem biokönyvelővel kellene összecuccolni, és akkor minden pénzügy egy helyen lenne, de nem akarok beleszólni).

Én már bejelentkeztem, hogy megbeszéljük, milyen feltételekkel fogadnák a céges számláinkat. Persze oké, a MagNet az Egy nap a városban hirdetője, de tényleg belelkesültem, na.

MagNet Bank Belvárosi (kávézós) fiók
Cím: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9-11. 
Nyitva: Bankfiók H-CS: 8.00-17.00; P: 8.00-16.00
Kávézó: H-SZo: 8.00-18.00
Telefon: 06 1 428-8808

süti beállítások módosítása