Oké, mit tanultunk meg gyerekkorunktól kezdve azokról a helyekről, aminek a bejáratánál angolul árják ki a napi kínálatot?

Azt, hogy el kell kerülni.

Ez a tudás annak ellenére terjedt el, és csontosodott be mindannyiunkba, hogy valójában ugyanolyan általánosításból indul ki, mint minden igazságtalan megkülönböztetés. Miért ne lehetne jó? Csak azért, mert 99-szer ráfaragtunk, még lehet egyszer szerencsénk, nem?

Persze, a franc se próbálja ki a századik helyet 99 rossz után. Kivéve engem, mert nekem ez a dolgom. Én akkor is bemegyek egy helyre, ha történetesen turistacsalogató, amennyiben van esély valami jóra, másra, értékelhetőre.

Csak értetek, életünkkel és vérünkkel!

Amellett, hogy a kép bal oldalán láthatóan sikerült lefotóznom Tibi atyát, egy másik érdekességet is felfedeztem, ami a fotó jobb oldalán, egy táblán látható. Egy croissant, egy frissen facsart narancslé és egy forró ital - kávé vagy forró csoki - 1190 forintért nem vészesen drága egy turista-helyen, a Károly körút legjobban menő szegletében.

A poszt elején részletezett általánosítás azt mondatja velem: hát persze, odatesznek eléd valami 50%-os gyümilevet, egy száraz kiflit meg valami instant kakaót, aztán menj isten hírével.

Meg kellett bizonyosodnom róla, így van-e. Kértem a menüt.

Oké, az űrhajós kiállítás szóösszetételnél kevés lelkesítőbb dolog létezik az univerzumban, ideértve Monica Belluccit és a posírozott libamájat.

• Minden gyereket érdekel
• Minden férfit érdekel
• Nem vallják be, de a nőket is érdekli

Feszül ugyanis egy hatalmas ellentét aközött, hogy most már több mint ötven éve járkálunk az űrbe, és aközött, hogy a valódi űrutazást eddig csak 536 ember tapasztalhatta meg, kevesebb, mint ahányan ezt a cikket a publikálás első órájában elolvassák. Ja, és alig 12-en jártak a Holdon. Szóval a Föld lakosságának felfoghatatlanul túlnyomó többsége semmilyen saját tapasztalattal nem bír egy alaposan bemutatott, dokumentált, kutatott és bizonyos szempontból bejár területről: jelenleg is több mint kétezer műhold repked felettünk, ott vagyunk, terjeszkedünk, a mienk, még sincs kézzel fogható élményünk az emberiség egyik legnagyszerűbb kalandjának első állomásairól.

És a NASA űrkiállítás a Millenárison azt ígéri, hogy egy fokkal közelebb kerülünk ehhez a titokhoz, amit tegyük hozzá, részben be is vált. Nem teljesen, de részben.

A Nemzetközi Űrkiállítás több részből áll: viszonylag kevés a kiállítási tárgy nélküli leíró-szakasz, ahol a falra elhelyezett tájékoztatókból kell kipréselni az információt. Ennél szerencsére több olyan helyszín akad, ahol mindenféle űrcucc kerül karnyújtásnyi távolságra - ez a távolság azonban időnként olyan sajnálatosan soknak tűnik, hogy megérted, mint érhetett át Michael Collins asztronauta, amikor társai, Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Holdon bérkeltek, míg ő az Apollo 11 fedélzetén várta őket vissza Hold körüli pályán keringve, soha el nem érve az égitestet.

Oké, lehet, hogy ő azért nagyobbat szívott, de értitek az analógiát.

A lényeg, hogy a második csoportba kicsit túl sok eszköz tartozik és több is átkerülhetett volna a harmadikba, ahol a valóban kipróbálható, bejárható kiállítási tárgyak vannak. Akadnak persze ilyenek is bőven.

A legjobbak talán azok a részek, amikor a MIR egyik moduljába lépve képzelheted el, hogy milyen volt a kilencvenes években űrhajósnak lenni, aztán átmész a Nemzetközi Űrállomás Destiny moduljába és átérzed, hogy ha csak egy fokkal is, de közelebb kerültünk a scifi-k látványvilágához.

De igazság szerint engem akkor sikerült volna teljesen levenni a lábamról, ha az egész ISS-t megépítik és az bejárható lett volna, mondjuk úgy, hogy egy kötélre akasztva lebegek végig a modulok között, ha nemcsak egy korláton keresztül nézhettem volna meg az űrsikló irányítópultját, hanem beülhettem volna az ülésbe, ha a hatalmas robotkart a raktérben irányíthattam is volna akár egy renderelt képen keresztül és ha az űrkaját nemcsak kiállítási darabokon keresztül ismerhettem volna meg, hanem meg is kóstolhattam volna. Igazán hozhattak volna magukkal néhány mázsa ételt, úgysem romlik meg és bőven voltunk, akik minden pénzt kifizettünk volna azért, hogy megismerjük az élményt.

Ezzel együtt szuper ott állni az első Szputnyik előtt, megnézni a holdjárót, találkozni a Mars roverrel, csak nem árt alaptudással érkezni, ha mondjuk a gyerekednek akarok elmagyarázni, hogy mit lát, mert a táblákon sokszor nincs elég infó, és az élmény úgy általában kevésbé intenzív, mint lehetne. Utóbbit ellensúlyozza az utolsó terem néhány játéka, beülhetsz például a giroszkópos hánytatóba, ahol percekig pörgetnek össze-vissza, ez egyébként az első számú oka annak, hogy sosem leszek űrhajós, persze van ennek egy szelídített változata, azt kipróbáltam és az jó móka volt:

És van F-18-as szimulátor is, ami viszont kábé annyit tud ötszáz forintért, hogy folyton lezuhansz vele - kicsit ez is olyan, mint az egész kiállítás, az amatőrök a játék végéig nem értik majd, hogy mit is kéne csinálniuk, a prók meg kicsit csalódottak lesznek, mert egy ilyen szimulátornál többre számítottak.

De. A Nemzetközi Űrkiállítás legalább öt nagyságrenddel jobb a kihagyhatónál, szóval ha nem is elégíti ki az összes elvárásunkat, kötelező elmenni rá, mert ennél sokkal közelebb valószínűleg továbbra sem kerülünk majd az űrhöz, szóval rohanjátok le a hátralévő egy hónapban - csak ne pénteken vagy hétvégén, mert akkor a tömött sorokban állva ismerkedhetünk meg a földi pokollal.

Gateway to Space
Jegyek: 1800-3600Millenáris
Nyitva: március 15-ig
H-Cs: 10-20:30
P: 10-22:30
Szo: 8-22:30
V: 8-21:30

2013-ban írtam egy posztot Sörözés a kriptában címmel. Volt egy kis felhördülés miatta, hiszen sokak kedvenc sörös helyét, a választékáról méltán híres Csakajósört mutattam be, nem kizárólag a jó oldaláról. Az ott leírtakat ma is igaznak érzem: rengeteg féle sör, nekem kissé távolságtartó kiszolgálás, és a hevenyészett ülőalkalmatosságok a sarokban, ahol be lehet puszilni, amit kiválasztottál. Olyan, mint amikor elmész darts-tűket venni: van ott egy rakás tábla, ki is próbálhatod amit kiválasztasz, de valójában senki sem játszani megy oda.

Na, a helyzet az, hogy a tulajdonos felismerte a hiányt, aztán rögtön a lehetőséget, és megnyitotta a szomszédos utcában a Hopaholic nevű helyet.

Itt minden megvan, ami az előző helyen hiányzott: asztalok és székek kocsmai elhelyezésben, hangulatos világítás, galéria, és, ééés, éééééés ez:

Józsi legendás alak a fővárosi gasztronómiában, olyan figura, hogy ha száz év múlva készül egy nosztalgikus könyv a 2000-es évek Budapestjéről, akkor külön bekezdést szánnak majd neki. Persze abból a könyvből egy nagy bajszú, kissé talán modoros hentes képe rajzolódik majd ki, nem a mindig izgő-mozgó és mindenféle maníroktól mentes Józsié, aki akkor kezdett el minőségi húsokkal foglalkozni, amikor ez a műfaj hivatalosan még nem is létezett nálunk.

Közel ha éve írtam róla először, akkor még a Vásárcsarnokban dolgozott és olyan csodálatos érlelt marhákat lehetett beszerezni tőle, mint senki mástól Magyarországon. Részben talán azért, mert az akkori hülye szabályok szerint az érlelés nem is volt száz százalékban legális tevékenység.

Aztán átköltözött a Hegyvidék központba, ahol azt folytatta, amit a korábbi helyen elkezdett: mindenből igyekezett a legjobb minőséget beszerezni, a világ minden pontjáról jött hozzá marha, és Budapest minden pontjáról a vevő, mert mindenki tudta: Józsi steakjével semmit sem kell csinálni, csak megsütöd a húst az egyik oldalán, aztán a másikon, tálalod és mindenki elájul.

Ilyen bevezető után tök nyilvánvaló volt, hogy Józsi neve saját étterem után kiáltott, ami tavaly év végén meg is nyílt az Egyetem tér közelében: a Mészár Steak Kitchen igazi hiánypótló hely, iszonyú jóság Budapestnek.

Elmondom, miért: a városban van sok steakétterem, de ezek egy része hitvány minőséget ad, másik része meg iszonyú drága. Sokban bélszín alatt nem is kapsz semmit, pedig az a zóna is tele van fantasztikus alapanyagokkal, ha jól készíted el őket, ezzel a markáns határvonallal viszont kizárod a steakevésből azokat, akik nem tudnak ott hagyni egy kisebb vagyont az ebédre vagy a vacsorára. És ott vannak a csúcshelyek, amikben aztán tényleg érdemes legalább 20 ezer forinttal számolni adagonként.

Józsi ehhez képest nem félt olcsóbb alapanyagokat is behozni az éttermébe, mert tudta, hogy azok is lehetnek fantasztikusak megfelelő érlelés és elkészítés után.

Ettünk persze gulyás leves és velős csontot:

Ezek mind jók voltak, de nem róluk akarok beszélni, hanem a tüskés steakről, erről:

Ez egy fekete angus nyakszirtjéből készült márványos, zsíros, 25 dekás steak

KÉTEZERKILENCSZÁZÖTVENÉRT.

Miközben a legtöbb hasonló étteremben hétezer alatt csak egy tál meleg levest kapsz, itt van nyakszirt, rekeszizom, puha combrész, van ribey, sőt, durvábbat mondok, van filet mignon is négyezer alatt.

És persze az ínyencek kérhetnek t-bone-t tíz dekánként 900-ért, porterhouse-t 1190-ért, és figyelembe véve, hogy ezek legalább hetven dekás szeletek, simán eljuthatsz tízezer közelébe is egy hússal, de egyrészt az már kisebb városrészeknek is elég lesz, másrészt meg egy rakás steak van a megfizethető kategóriában, miközben a steakről még mindig azt hiszi mindenki Budapesten, hogy annál csak a kaviár drágább.

A figyelemreméltó az egészben az, hogy ezek a steakek jók is. Tudatosan a legolcsóbbat kértük ki, amit pont úgy sütöttek meg, ahogy kértük, ami, ahol a kötőszövet engedte, omlott szét magától, gyönyörű, tiszta húsízt éreztünk evés közben, sehol se tűnt nehéznek, problémásnak, öregnek a steak, igazi gyönyörűség volt enni.

Hozzá képest a köret és a szósz kevéssé volt észrevehető, persze ezek eleve hátrányból indulnak egy csoda nagy húshoz képest, de tény, hogy talán többet is ki lehetne hozni belőlük.

Ezzel együtt degeszre ettük magunkat egy csodálatos steakkel, és előétellel, körettel, üdítővel együtt fizettünk kábé 7,5 ezret fejenként, annyit tehát, amennyiért máshol csak a húst kapod meg. Persze az valami spéci bélszín, ez meg nem, de ezek a húsok nem úgy helyezkednek el a hierarchiában, ahogy azt mindenki képzeli: a bélszín remek minőségű hús is lehet, de nem feltétlenül a tökéletesség kell a fantasztikus steakhez, sőt.

Ha még csak ismerkedsz a műfajjal, vagy ha vérprofi vagy, akkor is menj el Józsihoz, mert itt tényleg úgy készül az étel, ahogy készülnie kell, remek alapanyagokból, és árban meg választékban is akkora a játéktér, hogy mindenki megtalálja, amit keres. Kivéve a vegákat.

A vegák itt nem érzik majd jól magukat.

Mészár Steak Kitchen
Budapest, 1053 Károlyi utca 11.
H-V: 11:30-24:00
06306896845

Korábban már írtam, hogy a megújult Várkert Bazárban sétálva gyakran érzem azt, mintha szándékosan zavarba akarnának hozni. Mindenfelé funkció és felirat nélküli ajtók, hol nyitva, hol csukva, de inkább csukva. Mintha egy nemzetközi ajtókiállításon vennék részt.

Mutatom a csukott ajtók kiállítását.

Vannak informatívabb csukott ajtók is, itt például láthatunk egy ajtó mellé biggyesztett eligazító táblát. 

Az információ némiképp hiányos, hiszen egyrészt dehogynem, ez egy bejárat, csak épp nem neked. Másrészt arra utal, hogy a fent látható rengeteg jelöletlen ajtó mind egy-egy bejárat - hiszen nincs mellettük egy "nem bejárat" tábla -, de akkor meg miért vannak zárva? 

A turisták és a helyiek ezen a helyen végre egy emberként nézegetnek maguk köré tanácstalanul. Néha felbukkan közöttük egy különös figura, aki célirányosan, mindent értve, az ajtókon ki-be közlekedve, szinte istenként suhan át mindenen. Leginkább fémajtókon közlekedik: