English

Egy nap a városban

Mészár Steak Kitchen: Steakétterem a város legmenőbb hentesével

Magyarósi Csaba 2016 február 25.
Címkék: gasztro

Józsi legendás alak a fővárosi gasztronómiában, olyan figura, hogy ha száz év múlva készül egy nosztalgikus könyv a 2000-es évek Budapestjéről, akkor külön bekezdést szánnak majd neki. Persze abból a könyvből egy nagy bajszú, kissé talán modoros hentes képe rajzolódik majd ki, nem a mindig izgő-mozgó és mindenféle maníroktól mentes Józsié, aki akkor kezdett el minőségi húsokkal foglalkozni, amikor ez a műfaj hivatalosan még nem is létezett nálunk.

Közel ha éve írtam róla először, akkor még a Vásárcsarnokban dolgozott és olyan csodálatos érlelt marhákat lehetett beszerezni tőle, mint senki mástól Magyarországon. Részben talán azért, mert az akkori hülye szabályok szerint az érlelés nem is volt száz százalékban legális tevékenység.

Aztán átköltözött a Hegyvidék központba, ahol azt folytatta, amit a korábbi helyen elkezdett: mindenből igyekezett a legjobb minőséget beszerezni, a világ minden pontjáról jött hozzá marha, és Budapest minden pontjáról a vevő, mert mindenki tudta: Józsi steakjével semmit sem kell csinálni, csak megsütöd a húst az egyik oldalán, aztán a másikon, tálalod és mindenki elájul.

Ilyen bevezető után tök nyilvánvaló volt, hogy Józsi neve saját étterem után kiáltott, ami tavaly év végén meg is nyílt az Egyetem tér közelében: a Mészár Steak Kitchen igazi hiánypótló hely, iszonyú jóság Budapestnek.

dsc00278_1280.jpg

Elmondom, miért: a városban van sok steakétterem, de ezek egy része hitvány minőséget ad, másik része meg iszonyú drága. Sokban bélszín alatt nem is kapsz semmit, pedig az a zóna is tele van fantasztikus alapanyagokkal, ha jól készíted el őket, ezzel a markáns határvonallal viszont kizárod a steakevésből azokat, akik nem tudnak ott hagyni egy kisebb vagyont az ebédre vagy a vacsorára. És ott vannak a csúcshelyek, amikben aztán tényleg érdemes legalább 20 ezer forinttal számolni adagonként.

Józsi ehhez képest nem félt olcsóbb alapanyagokat is behozni az éttermébe, mert tudta, hogy azok is lehetnek fantasztikusak megfelelő érlelés és elkészítés után.

Ettünk persze gulyás leves és velős csontot:

dsc00288_1280.jpg

dsc00284_1280.jpg

Ezek mind jók voltak, de nem róluk akarok beszélni, hanem a tüskés steakről, erről:

dsc00290_1280.jpg

Ez egy fekete angus nyakszirtjéből készült márványos, zsíros, 25 dekás steak

KÉTEZERKILENCSZÁZÖTVENÉRT.

Miközben a legtöbb hasonló étteremben hétezer alatt csak egy tál meleg levest kapsz, itt van nyakszirt, rekeszizom, puha combrész, van ribey, sőt, durvábbat mondok, van filet mignon is négyezer alatt.

És persze az ínyencek kérhetnek t-bone-t tíz dekánként 900-ért, porterhouse-t 1190-ért, és figyelembe véve, hogy ezek legalább hetven dekás szeletek, simán eljuthatsz tízezer közelébe is egy hússal, de egyrészt az már kisebb városrészeknek is elég lesz, másrészt meg egy rakás steak van a megfizethető kategóriában, miközben a steakről még mindig azt hiszi mindenki Budapesten, hogy annál csak a kaviár drágább.

dsc00273_1280.jpg

A figyelemreméltó az egészben az, hogy ezek a steakek jók is. Tudatosan a legolcsóbbat kértük ki, amit pont úgy sütöttek meg, ahogy kértük, ami, ahol a kötőszövet engedte, omlott szét magától, gyönyörű, tiszta húsízt éreztünk evés közben, sehol se tűnt nehéznek, problémásnak, öregnek a steak, igazi gyönyörűség volt enni.

dsc00295_1280.jpg

Hozzá képest a köret és a szósz kevéssé volt észrevehető, persze ezek eleve hátrányból indulnak egy csoda nagy húshoz képest, de tény, hogy talán többet is ki lehetne hozni belőlük.

dsc00292_1280.jpg

Ezzel együtt degeszre ettük magunkat egy csodálatos steakkel, és előétellel, körettel, üdítővel együtt fizettünk kábé 7,5 ezret fejenként, annyit tehát, amennyiért máshol csak a húst kapod meg. Persze az valami spéci bélszín, ez meg nem, de ezek a húsok nem úgy helyezkednek el a hierarchiában, ahogy azt mindenki képzeli: a bélszín remek minőségű hús is lehet, de nem feltétlenül a tökéletesség kell a fantasztikus steakhez, sőt.

Ha még csak ismerkedsz a műfajjal, vagy ha vérprofi vagy, akkor is menj el Józsihoz, mert itt tényleg úgy készül az étel, ahogy készülnie kell, remek alapanyagokból, és árban meg választékban is akkora a játéktér, hogy mindenki megtalálja, amit keres. Kivéve a vegákat.

A vegák itt nem érzik majd jól magukat.

Mészár Steak Kitchen
Budapest, 1053 Károlyi utca 11.
H-V: 11:30-24:00
06306896845

süti beállítások módosítása