A CET építése mindig is érdekelt: tetszik a formája, tetszik a funkciója, tetszik, hogy némi izgalmat hoz a lapos és unalmas modern budapesti építészetbe. Éppen ezért többször is írtam már róla: először, amikor kiderült, hogy milyen éttermek lesznek benne, aztán amikor megsajnáltam a bálna púpján télen is dolgozó munkásokat, végül egy olvasói levelet hoztam le, amiben egy szakértő elcseszett gányolásnak nevezte a CET-ben folyó munkálatokat. Úgy látszik, ez hozta meg a kívánt áttörést, mert a poszt megjelenése után a beruházást végző cég képviselői megkerestek. Arra számítottam, hogy egy építés közben sérült üveglappal elvágják a torkom, de inkább bejárásra hívtak, hogy közelebbről is nézzem meg az épületet, ha már pofázok róla.

Persze elfogadtam a meghívást, hónapok óta arra várok, hogy belülről is lássam a CET-et, amire 95 százalékos készültség mellett végre módom is nyílt. A csoportunk négytagú volt: ismét velem tartott Takács István, aki Ferihegy és a Párizsi udvar után most is remek 360 fokos képeket készített nekünk (saját oldalán még többet láthattok), valamint a CET kommunikációját intéző Kolesár Krisztián és Molnár Katalin ügyfélkapcsolati igazgató.

Papírokkal felszerelkezve érkeztek, hogy kivédjenek minden olyan támadást, ami a korábbi posztomban bukkant fel. Még be sem léptünk az épületbe, a bálna fölénk magasodó orra előtt álltunk, amikor magyarázatot kaptam arra, hogy miért kerültek az üvegen kívülre a tartópántok: mert a tűzoltóság csak így adott engedélyt az építésre. "A homlokzat kifelé dől, nem lehetett kockáztatni, hogy a tűz elől menekülő emberekre zuhanjanak a lehulló üvegelemek, így a magyar előírásoknak megfelelően azokat kívülről is rögzíteni kellett" - mondják a hivatalos magyarázatot. Itt-ott tényleg megtörik a pántok íve, viszont nem zavaró az összkép és ha ez az ára, hogy ne vágjon ketté egy lezuhanó üvegtábla, akkor részemről maradhat a rögzítés.

Az épület előtti teret azért jobban megnézzük: 1800 négyzetméterről van itt szó, ami számos kulturális, gasztronómiai és egyéb program megvalósítására ad lehetőséget. Télen lesz itt műjégpálya, máskor biopiac, lesznek vásárok, bornapok, pálinkafesztiválok, az a cél, hogy a terület élő legyen.

Ha szemben állunk az épülettel, jobboldalt található a szervizút, ami a 250 férőhelyes garázs felé vezeti az autókat, balra a Duna parti sétány, erre fognak majd nyílni az éttermek, amik teraszokat is kapnak, hogy nyaranta a szabadban lehessen elfogyasztani a vacsorákat, koktélokat.

Ezt már belülről magyarázzák nekem, amikor elérünk a régi közraktárak épületéig. Ugye itt két hosszanti házról van szó, ezek közé építették be az üvegbálnát, ami összefogja őket, illetve az egyik oldalról egy farokban, a másikról egy fejben zárja le a komplexumot. Kívülről a bálna miatt olyan látványos a CET, belülről azonban a régi épületek téglafala, ívelt bejárata, múltja adja a hangulatot, ezektől tűnik különlegesnek a hely. Még be sem építették a tömör tölgyfa padlót, még csak közelítünk a szerkezetkész állapot felé, de máris látszik, mennyivel jobb lesz itt eltölteni egy fél napot, mint akármelyik plázában.

Persze erre garanciát jelentenek az üzletek is: a fölszinten, a Duna felőli oldalon nyílnak az éttermek, ezeket a MÁK meg a Csalogány tulajdonosai üzemeltetik majd, ami garancia a minőségre. A szemközti oldalon ruhaboltok lesznek, méghozzá olyan márkák, amik Magyarországon nem, vagy kevésbé ismertek. A cél az, hogy a CET kínálata egyedülálló legyen, ezért a századik H&M megnyitása helyett inkább egy-egy GAP-szintű boltra lehet számítani. Hivatalos lista még nincs a bérlőkről, az engedélyeztetési nehézségek miatt. Az épület ugyanis elég furcsa konstrukcióban készült, a tulajdonos a főváros, az építtető azonban maga állta a beruházás költségeit, cserébe őt bízza meg Budapest 25 évre az üzemeltetéssel, amiért persze pénz jár. A tárgyalásokat viszont nehezíti ez a konstrukció, hiszen a bérlőt nemcsak az üzemeltetőnek, hanem a fővárosi közgyűlésnek is el kell fogadnia, utána mehet csak a szerződéskötés.

Ahogy nézegetjük a tágas, világos, szerethető belső teret, azért észreveszem a kisebb hiányosságokat is. A korlátokat például, amikre a szakértő olvasónk azt írta, hogy koncepció nélkül kerültek ide, azokat hozák a CET-be, amiket épp megtalált a korlátos cég a telepen. Jobban megnézve valóban nem látszik bennük semmi ötlet, próbálnak ugyan illeszkedni az indusztriális környezetbe, de attól még, hogy valami egyszerű, nem lesz ipari. Nem abban az értelemben, ahogy arra egy CET-szerű épületben szükség van.

Aztán megnézzük az üvegelemeket, amikből nem tudtak elég nagyot legyártani Magyarországon, ezért kisebb elemekre bontották őket, ami tényleg rontott az összképen, kevésbé kecses, könnyed, buborékszerű tőlük a CET.

Az viszont közelről nézve sem tűnik zavarónak, hogy csavarozott kapcsolatok helyett hegesztett kapcsolatokat használtak. Ahogy a képen is látszik, esztétikailag nem vészes a különbség:

Attól viszont az ablakok felszabdalása után tovább vesztett légiességéből az épület, hogy az üvegtáblákat eltartott rögzítés helyett közvetlenül az acélszerkezetre szerelték, és az is igaz, hogy a terasztetőn található V-oszlopok zavarók, megbontják a harmóniát.

DE.

A problémák jelentős részét valószínűleg észre sem vettem volna, ha egy szakértő nem hívja fel rájuk a figyelmem. Ettől még ott lettek volna, de a laikus szem a korlátokat leszámítva alig venne észre belőlük valamit. Ráadásul mindezeket figyelembe véve is az egyik legmenőbb épület a CET Budapesten, és ezt már úgy mondom, hogy láttam közelről. Szuper, ahogy a régi és a modern találkozik egymással, óriási ajándék a városrésznek a Duna parti sétány és az ott felbukkanó éttermek sora, ahogy öröm lesz néhány új divatmárkát is megismerni, mindezt egy végtelenül eredeti, kellemes környezetben.

Nagy hála jár ezért Kas Oosterhuisnak, aki megtervezte az épületet, és aki ugyan kivonult a projektből, amikor látta, hogy nem a tervek szerint valósul meg az épület, de Kolesár Krisztián szerint ez már csak egy ilyen ipar: a tűzvédelmisek, a statikusok, az anyagi lehetőségek sokszor véget vetnek a tervezők önfeledt röptének. Krisztián szerin elég csak a Sidney-i Operaházra gondolni, aminek az építéséből szintén kiszállt félúton dán tervezője, Jørn Utzon, ezzel együtt is világszerte ismerik és csodálják a komplexumot.

Ráadásul a CET tényleg remek hely lesz. Nemcsak az éttermekre vagy a ruhaboltokra gondolok. Ott van a mínusz egyedik szint, ahol apró üzletek sorakoznak rövidesen, amik főként gasztronómiával, különleges alapanyagokkal, élelmiszerekkel foglalkoznak majd.

Ahogy mesélik a terveket, a San Francisco-i Ferry building jut az eszembe, ami hasonló szerepet tölt be az amerikai városban, mint amilyet a CET-nek szánnak Budapesten.

Eszembe is jutnak az apró üzletek, köztük Recchiuti csokiboltja, nála tanult az egyik legjobb hazai csokimanufaktúra, a Rózsavölgyi mestere, Csiszár Katalin is, ezért gyorsan megkérdezem, hogy nem tervezik-e a magyar Ferry buildingbe hozni a magyar Recchiutit? "Gondoltunk rá, nagyon örülnénk neki" - kapom a választ, de kiderült, hogy Katalin egyelőre még bizonytalan, mert attól tart, hogy a CET-ben olyan nagy lenne a forgalma, hogy már nem tudná tartani a minőséget. Na ez a szakmai elhivatottság, amikor a profitnál fontosabb a munka szeretete, becsülete. Csak akkor jön a Rózsavölgyi, ha biztos abban, hogy tartani tudja a színvonalat.

Felmegyünk a bálna fejébe is, itt lesznek a konferencia és előadótermek, kamaraszínházak, a kulturális események, amik Molnár Katalin szerint nem konkurálnak majd a MÜPA rendezvényeivel: lazább, fiatalosabb programokra lehet számítani, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne hasonlóan értékes, amire a CET készül.

Összességében remek épület ez, nem hibátlan, mégis ütős, főleg, ha a tervek szerint megy minden és tavasszal a megfelelő bérlőkkel meg programokkal sikerül megnyitni.

Én tényleg drukkolok nekik.