English

Egy nap a városban

Magyar ruhába öltöztetik a pisilő kisfiút

Magyarósi Csaba 2010 december 27.

Van Belgiumnak, egészen pontosan Brüsszelnek ez a szobra, ami élőben azért a legtöbb emberből csalódást vált ki, mert mégiscsak akkora, mint egy fél rúd parizer.

Ettől függetlenül jelképpé vált a pisilő kisfiú, ami egyébként egy apró természetes forrást ereszt ki a pisilőjén keresztül. Sokszínű jelképről van szó, mert a szobor nemcsak a várost, hanem valamennyire a rengeteg szállal Brüsszelhez kötődő Európai Uniót is megtestesíti. Azóta legalábbis biztosan, amióta az éppen az EU elnöki tisztségét betöltő ország népviseletébe öltöztetik a szobrot. Volt már számos jó példa arra, hogyan lehet némi ötlettel és merészséggel feldobni egy megkövesedett műemléket: 

Most azonban mindez a mi szempontunkból is jelentőséget, súlyt kap, hiszen január elsejétől Magyarország lesz az EU soros elnöke, ennek örömére magyar ruhákba öltöztetik a kisfiút. Január harmadikán huszárruhát kap, március 7-én matyó népviseletet, május másodikán alföldi subát, június 7-én meg ismét huszáröltözetet. 

Ez a fajta nyugati, felszabadult gondolkozás nagyon szimpatikus nekem: el tudnátok képzelni, hogy itthon valamelyik nemzeti jelképet, fontos szobrot egy másik ország népviseletébe öltöztessék? Pedig a mostani példa is mutatja, hogy Brüsszel egészen biztosan nem lesz kevesebb az akciótól, mi magyarok meg örülhetünk annak, hogy azért tudnak rólunk, figyelnek ránk.

Kicsit több nyitottsággal többre mennénk, azt mondom.

Megettük a karácsonyt

Magyarósi Csaba 2010 december 27.
Címkék: étel karácsony

Tudom én, szeretet, meg Jézus születése, erről kéne szólnia a karácsonynak, már az emocionális-szakrális vonalon maradva, de ha így definiálnánk az ünnepeket, kizárnánk belőlük a mizantrópokat és a keresztényeken kívül mindenkit. Éppen ezért ma már egy sokkal szélesebb körben értelmezhető eseményhorizontra épül a karácsony: a mértéktelen zabálásra.

Ádámmal alaposan végigettük az ünnepeket, most gyorsan le is írjuk nektek pár sorban, rengeteg képpel kiegészítve, hogy mit pusztítottunk.

Tovább olvasom

Kellemes ünnepeket!

Magyarósi Csaba 2010 december 24.

Az Appleblog és az Egy nap a városban szerkesztősége (azaz Ádám meg Csaba) kellemes karácsonyi ünnepeket kíván mindenkinek.

A következő egy-két napban főleg az ajándékokra és a mérhetetlen evésekre fogunk koncentrálni az ország különböző pontjain, így a posztírási hajlandóság soha nem látott mélységekbe süllyed.

De ti se üljetek a gép előtt, ünnepeljetek minél nagyobb intenzitással! 

Ezeket a borokat iszom karácsonykor

szucsadam 2010 december 23.
Címkék: bor

Az idei bevásárlásra sajnos nem volt annyi időm, mint szerettem volna, így aztán a borokat nem tudtam beszerezni rendes borpatikából. Egészen pontosan a teszkóból vásároltam néhány üveget. Viszont onnan is meg tudtam szerezni nagyjából azt, amit szerettem volna.

Tudom, mit mondotok, és igazatok van. A hipermarketekben egyáltalán nem menő bort venni, mert sokszor az akciós palackok kerülnek annyiba, mint a borszaküzletekben rendesen, a tárolás egyáltalán nem megfelelő, és a szakértők szerint a nagy áruházak neonfényei is ártanak a bornak.

Mint látjátok, én inkább a fehérborozás híve vagyok ünnepek esetén, a Figula pincészet 2010-es Zenitje (1300 forint) tehát egy jó bemelegítésnek ígérkezik, egyben évértékelőként is felfogható. Noha abban minden borász egyetért, hogy a 2010-es évjárat finoman szólva is iszonyúra sikerült - ami szőlő megmaradt, annak a minőségén esett csorba -, de hát ezt sikerült ebben az évben, nyeljük le a keserű pirulát, nézzünk szembe a tényekkel, ki mint vet úgy arat, satöbbi. Szóval akármilyen volt ez az év, merjük leszakítani a gyümölcsét, én azt mondom.

Vettem még a St. Andrea pincészet tavalyi Napborából (2000 forint) is egyet, Lőrincz György borait mindig is nagyon szerettem, és noha az egri fehérborok nem éppen a legnépszerűbbek, remekül megállják a helyüket a mezőnyben. Ez a bor nemrég megkapta az Eszterházy Károly Főiskola Bora 2010 címet, vagyis az egri fehérborok közült ezt választották idén a legjobbnak.

Végezetül vettem két 2006-ös Royal Tokaji 5 puttonyos aszút (4000 forint per darab), amiről sokan nem tudják (gondolom az áruház sem, hiszen leárazta), hogy a Wine Spectator amerikai borlap idén felállított top 100-as borlistáján a 28. helyet foglalja el, ez az egyetlen magyar bor, ami felkerül a listára. Volt szerencsém már kóstolni is Áts Károly borász társaságában, és tényleg a legjobb aszú volt, amit valaha ittam. Nem túl édes, bőven maradt hely a többi ízösszetevőnek a cukor mellett.

Aki vörösre pályázik inkább az ünnepek alatt, ajánlok néhány tételt, a St. Andrea Merengő például egy jó választás karácsonyra. Én személy szerint a magyar vörösöktől általában befordulok, így ha tehetem, mediterrán vagy mediterránjellegű bort iszom, ez utóbbira Sebestyén Csaba Iván-völgyi Bikavére jó példa. Vadászom egy spanyol borra is, a Bodegas Vinicola Real küvéjét ugyanis csak egyszer kóstoltam, de a különös íze azóta is kísért.

Kellemes karácsonyi dugóhúzást.

Menő éttermek lesznek a CET-ben

Magyarósi Csaba 2010 december 22.
Címkék: étterem cet

Tegnap, nem sokkal azután, hogy megjelent a blogon egy poszt arról, hogy mekkora szívás már a tél közepén építeni egy CET-et, befutott a hír a bérlőkről. A közelmúltig azon kívül, hogy baromi jól fog kinézni, nem sok elképzelésünk lehetett arról, mire lesz majd jó a Duna parti kulturális intézmény, de már kezd körvonalazódni a kép. Azt legalábbis már biztosan lehet tudni, hogy jókat lehet majd enni a CET gyomrában (hahaha, micsoda dupla csavar!).

Elmondom, honnan tudom ezt: három vendéglátóhely már biztosan nyílik az épületben, az egyiket Pollok László, a másikat Benkő Zoltán, a harmadikat Malatinszky Csaba üzemelteti majd.

Pollok a Csalogány 26 miatt híres, ami a Costes megnyitásáig stabilan Budapest legjobb éttermének számított, talán az első volt az igazán európai szinten teljesítő hazai konyhák közül, és ma is az élmezőnybe tartozik. Benkő az újabb, de elismert MÁK bistro tulajdonosa, míg a boréttermet nyitó Malatinszky az egyik legmenőbb villányi bortermelő.

A jó kaják és borok mellett persze megtalálhatók lesznek magyar kézműves termelők különlegességei, lesz piac hazai borokkal és pálinkákkal megtöltve, egy rakás kávézó, amit csak el tudtok képzelni.

Jó hely lesz. 

süti beállítások módosítása
Mobil