A sorozat eddigi csúcspontjához érkeztünk. A Klassz ugyanis nemcsak egyszerűen jó étterem, de Budapest kiváló helyei közt tartják számon, már amennyiben eltekintünk a fejenként 20-30 ezer forintos vacsorákat kínáló csúcsgasztronómiai templomoktól. Tisztességes bisztrókonyháról beszélünk, ami a kezdetek óta csalódásmentes színvonalon üzemel.

Ha ehhez hozzáteszem, hogy a Klassz a belvárosban van, egészen pontosan az Andrássy úton, meg hogy az ebédmenü miatt sem kell szégyenkeznie az étteremnek, egyszerűen értelmezhetetlenné válik a kilencszáz forint alatti ár: ennyiért két fogást legtöbbször csak színvonaltalan üzemi konyhákon, a külvárosi, lakótelepi vendéglőkben, meg a főzelékfalókban lehet megenni, amiket viszont a sorozat jellegéből adódóan nem vizsgáljuk.

De ne szaladjunk ennyire előre: a Klassz kívülről remekül fest, ötletes a nőalak, amire a napi menüt írják, kedvet kapsz, hogy betérj.

A helyzet belépés után még javul, a hatalmas belmagasság, a furcsa tapéta, a nyitáskor ideiglenesen borosládákból kialakított, majd védjeggyé vált pult, a kissé szocreál poharak az asztalon mind-mind remek hangulatfokozó elemek. Egyszerűen érzed, hogy koncepció nélkül is volt koncepció, hogy az ötletességet és a színvonalat következetesen tartották, így a szükségmegoldások is ügyes díszítőelemmé váltak.

Nemrég a Richter-skála szerint 4,8-as erősségű földrengés rázta meg a Dunántúlt, és noha az epicentrum Oroszlány környékén volt, Budapesten és Győrben is érezni lehetett a hullámokat. Én éppen Győrben voltam (vagyok), és az ágyon feküdtem, épp elnyomott az álom, amikor egy távol bekapcsolt centrifugára emlékeztető hangot hallottam. Egy másodperccel később már erős volt a gyanúm, hogy ezt a bizonyos centrifugát az ágyam alá helyezték el valamilyen érthetetlen okból, de aztán az egésznek gyorsan vége lett.

Ti mit tapasztaltatok? Hogy éltétek meg, mi tört el? Egyben van mindenki?

Egy korábbi posztban írtam már a magyar kaviárról, az Arany Kaviár étterem és a Békés megyei tokhaltelep közös gyermekéről, és arról, hogy nemsokára a Bocuse D'oron, a csúcsgasztronómia legnagyobb versenyén is megjelenik valamilyen módon. Nem versenyzőként, de meghívott bemutatkozóként.

Attila, az étterem tulajdonosa szerdán tért vissza Franciaországból, gyorsan felhívtam, hogy megtudjam, milyen volt a fogadtatás, kikkel sikerült találkozni. És mit mondtak a kaviárról.

Az egész Amszterdammal kezdődött: körülbelül másfél órát töltöttem a városban (hamarosan poszt!), amibe egy sajtvásárlás is belefért: Hollandia egyik központjából sajt nélkül visszatérni olyan, mint sárkányölésből a királylány nélkül. Okafogyott.

Közben Dóra itthon ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy beszerezzen egyet abból a lágysajtból, amit megállás nélkül pusztítottunk párizsi tartózkodásunk alatt.

Amikor hazaértem, kiderült, hogy sajtokkal elég jól állunk, de ezekhez passzoló felvágottakból siralmasan, így amikor a Deák Ferenc utcai Picanter előtt sétálgattam, vettem egy kis chorizót, meg jamón serranót. Aztán ahogy kiraktuk a szerzeményeket az asztalra, eszembe jutott, hogy talán túl tömény lesz mindez vacsorára, úgyhogy elővettem a hűtőből azt az aszalt paradicsomot, amit még a nyári, toscanai nyaralásunk alatt szereztünk be.

Így aztán végül fél Európa ott sorakozott az asztalunkon: háromféle holland sajt mellett volt egy francia, a spanyol felvágottak mellett remekül megfért az olasz paradicsom, a dán vajat meg rákentük a magyar péksüteményekre.

A nyelőcsövemben valósult meg az Európai Unió!

Szeretem, ha a filmek meglepnek. Szeretem magamnak kiásni a gesztenyét, nem mások ajánlásai, az előzetes megnézése vagy akár csak a tartalom megismerése után, elvárásokkal menni a moziba.

Mit lehet ilyenkor tenni? Lehet mondjuk plakát és cím alapján filmet választani. Így lehet például a Viharszigettől kalandfilmet, a Gattacától klasszikus film noirt várni, és a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című alkotástól egy könnyed francia játékfilmet. Főleg úgy, hogy a Boonmee-t Bonhomme-nak olvassuk.

A cím elég elborult egy szerda estéhez, csak kell valakit találni, akit ugyanígy beindít a marhaság, és kész a remek mozis meglepetés.

Hát meglepetés, az volt.