Múlt héten írtam arról, hogy őszintén meglepne, ha időben elkészülne a Kiskörút Astoria és Deák tér közti szakasza: állítólag április végén, alig két hónap múlva lesz az átadás, de február közepén még csak a Dohány utcáig sikerült kicserélni a díszburkolatot: ez a teljes, 600 száz méteres útszakaszból alig 150 méter, és ha az elmúlt fél évben csak ennyit sikerült haladni, nehéz elképzelni, hogy a maradék kettőben sor kerül a többire is.

Főleg, hogy ez csak a díszburkolat: hol van az aszfalt, hol vannak a fák, a villamossínek, az új kandeláberek, a köztéri elemek? Sehol?

Éppen hogy nem: bár még csak embrionális állapotban, de tegnap megtaláltam ezeket is. A Deák tér felőli rész például már kezd a tervekre emlékeztetni, az út mellett az új Főutcában megismert lámpák sorakoznak, ráadásul egy körülbelül százméteres szakaszon már aszfalt is került az anyaföldre:

Az Astoriához közel meg már ott vannak azok a kovácsoltvas(szerű) térelemek, amik gondolom a világítást szolgálják majd, vagy csak nagyon drágán nem lesz semmi hasznos funkciójuk:

Kemény hajrá lesz ez a végén, de ha ebben az ütemben haladnak, megtörténhet a csoda, és április végétől egy csodásan felújított belvárosban találhatjuk magunkat. Valami ilyesmiben:

Tavaly novemberben avatták fel a Jedlik-hidat Győrben. Őrültem a hírnek, mert tudom, hogy mekkora szopás volt eljutni Szigetből Révfaluba, bár a hídnak hála még Marcalvárosból, sőt, számos más városrészből is egyszerűbb lett a közlekedés. Kellett, na.

A jópofa, letisztult új szerkezetnek viszont áldozatul esett a régi, amit egymás közt csak Kis Erzsébet-hídnak hívtunk. Ez úgy nézett ki, mintha a budapestit bedobták volna egy zsugorítógépbe és leszedték volna róla az autósforgalmat. A Kis Erzsébet-híd ugyanis a gyalogosoké volt, és mivel pont ott, Révfaluban van a győri szórakozóhelyek jelentős része, elég sokszor dülöngéltünk részegen hazafelé rajta, sok emlék kötődött tehát hozzá.

Éppen ezért sajnáltam is kicsit, hogy lebontották, egészen mostanáig: két hete Győrben jártam, és ellátogattunk a Jedlikhez, akkor vettem észre, hogy bizony a gyalogoshíd is megmaradt, legalábbis részben: az egyik pilont partra vitték és derékig eltemették, így most kicsit úgy néz ki, mint a Majmok bolygója végén a Szabadság-szobor (akinek esetleg lelőttem az 1968-as film fő poénját, attól elnézést kérek):

Egészen pontosan így:

Gondolom nem kell mondanom, miért tetszik az ötlet: úgy építettek valami újat, jobbat, hogy azt kontextusba helyezték a régi drámai megőrzésével. Mert egy ilyen félig eltemetett híd feltűnő térelemnek sem utolsó.

A múlt héten repülőt vezettem, pontosabban csak egy szimulátort, de az illúzió tökéletes volt: a HighFly pilótafülképiben valódi pilótának érzed magad, az adrenalintermelés elképesztő magasságokba tör, a cockpitet elhagyva meg a tesztoszteronszint emelkedik a csúcsra: a városban mászkálva biztos voltam abban, hogy bármelyik nőt megkaphatnám.

De ugorjunk kicsit vissza az időben: január elején vettem észre, hogy a Bónusz Brigád akciózza a szimulátort. Egy óra repülés normálisan 11,5 ezer forintba kerül, de a kuponcégnek hála ötezer forintból meg lehetett volna úszni ezt a költséget. Gondolkodtam rajta, hogy vásárolok is egy jegyet, végül inkább úgy döntöttem, hogy bejutok ingyen: van egy videós sorozatom az Indexen, az Attraktor, amiben kollégámmal, Mesterházi Dáviddal mindenféle érdekes kütyüt, elektronikai berendezést, gépet próbálunk ki. Egy ilyen szimulátor tökéletesen beleillett a képbe, ezért megkerestem a HighFly-t, és leszerveztem velük a forgatást.

Az akciórészeket hamarosan megnézhetitek videón, ide inkább azt írnám le, ami kimaradt belőle.

Például, hogy a szimulátort üzemeltető Cseh János kollégájával együtt remek arc: türelmesek, érdekesen magyaráznak, és olyan kérdésekre is választ kaptam tőlük, amik eddig homályban voltak. Pedig vezettem én már szimulátort, méghozzá a HighFly szerkezeténél jóval komolyabbat, amikor bejutottam abba, amivel a Malév, és abba is, amivel a KLM képzi ki a pilótáit: ezek óriási hidraulikán ücsörgő milliárdos gépek, amik megdőlnek, süllyednek, gyorsulnak, lassulnak, rázkódnak, tehát az összes érzékünkre hatnak.

A HighFly rendszere ehhez képest kezdetleges, hiszen a valódi repülőre emlékeztető orr a padlón pihen, nincs mozgás, nincs rázás. Van viszont egy, az igazira megtévesztően emlékeztető irányítópult, meg 180 fokos vetítés, szóval az ablakokon kinézve tényleg olyan, mintha repülnénk a két géppel, az Airbus A320-assal és a Boeing 737-essel.

És a test nagyon menő dolog: bár egy helyben álltunk, amikor azt láttam, hogy a gép bedől, elkezdtem oldalra csúszni, meg kapaszkodni, mert a szemem becsapta az agyamat, az meg az egyensúlyszervemet. Óriási élmény volt vízszintesben dülöngélni, korábban csak ipari mennyiségű alkohol elfogyasztása után tudtam ilyesmit produkálni.

Visszatérve a légitársaságok szimulátoraihoz, azok jóval kifinomultabb szerkezetek, de az olyan egydimenziós pilótának, mint amilyen én is vagyok, ez inkább hátrány, mint előny: az óriásokat kezelve nem mertem hajmeresztő manőverekbe kezdeni, nehogy elrontsam a milliárdos mechanikát, a HighFly-nál viszont minden baromságot meg mertem csinálni, közben meg az illúzió ugyanolyan jó volt: nem zavart, hogy a kapcsolók műanyagból és nem fémből készültek, sem az, hogy néhány berendezést máshogy kellett kezelni, mint a valóságban, nem volt ugyanis összehasonlítási alapom. Ami egy profinak gond, az nekem fel sem tűnik.

Ezzel együtt _vezettem egy repülőgépet_. Kikapcsolt robotpilótával szálltam le Ferihegyen, pedig meredeken kellett ereszkednem, trimmelnem kellett, a megközelítés alatt játszanom kellett a tolóerővel, a féklapátokkalszárnyakkal, az én feladatom volt a futóművek kiengedése és a megfelelő süllyedési szög megtalálása is. Pokolian nehéz meló, de óriási röhögésekkel tarkított, ráadásul tényleg úgy dolgozik az adrenalin, mintha egy kétszáz méter magasan kifeszített kötélen táncolnál pucéran, egy halakkal megpakolt szatyorral a kezedben.

Miután landoltam a géppel, elkapott az a macsó érzés, ami a pilóták sajátja, és hát nem is csoda: aki kordában tart egy 62 tonnás repülőt, az már letett valamit az asztalra. El is kezdtem tisztelni őket, még jobban, mint korábban: hiába van ott a robotpilóta, amikor baj van, nekik kell irányítaniuk ezt az óriási gépet, amire én fizikailag és mentálisan is képtelen lennék, ehhez pilótának kell születni.

Persze fél napig azt hittem, hogy én is az vagyok, aztán elmúlt az érzés. De ne aggódjatok, ha egy gépre kerülünk, és kidől a pilóta, meg mindenki a cockpitban, ráadásul az autopilóta is lefagy, lesz valaki a fedélzeten, aki le tudja rakni a gépet. Nem az lesz életetek landolása, de némi marginális esély mutatkozik majd arra, hogy túléljük a kalandot. 

Több szempontból is érdekes rendezvényen vettem részt múlt héten, a Baross Gábor Társaság Milyen legyen (lesz) Budapest? címmel szervezett egy sajtónyilvános vitaestet, ami végül egész másként sült el, mint amire számítottam. Más nézőpontból mégis pontosan úgy - mindjárt el is magyarázom, mire gondolok.

A terv úgy nézett ki, hogy Tarlós István és a Budapest átalakításáért leginkább felelős Finta József röviden ismertetik az elképzeléseiket, a bejáratnál kapott, 300 oldalas, remek kiadványból mazsolázva pedig bárki tehet fel kérdéseket, kifejezheti aggodalmát, satöbbi. Ehhez képest az este amolyan nagyméretű falugyűlés érzetét keltette, a felszólalók a nehézségeket és a megoldásra váró problémákat emelték ki, amire a hozzászólók még egy adagot zúdítottak, megmutatva, hogy noha a Baross Gábor társaság kezdeményezése nagyon jó, nem állunk még készen arra, hogy túlságosan áttörjünk a megmentésre váró Budapest aggasztó képén, és a távolabbi jövőbe nézzünk.

A bejáratnál osztogatott kiadvány címe "Budapest holnap, holnapután", és neves szakértők, építészek foglalnak benne állást a város jövőjét és jelenét illetően. A vége felé konkrét ötletek, projekttervek is bemutatásra kerülnek látványtervekkel, szöveges leírással. Egy profik által készített, könnyen emészthető állapotfelmérés, látványos tervek, a jövő illata. Átlapozva úgy tűnt, tényleg történnek a dolgok, és noha a blogon Csaba már kifejezte aggodalmát a Finta-féle gyalogoshidat illetően, úgy tűnt, lesz koncepció Budapest új arcát illetően, megvédve a régi értékeket. És erről az arcról vitatkozunk aznap.

Ehhez képest a főpolgármester nagyjából fél órán keresztül beszélt, sok témát érintett, amit röviden így foglalnék össze: pénz az nincs, a terv egyelőre az, hogy legyen egy határozott terv, és stabil pénzügyi háttér. Először kifejezte saját munkamódszerét - a BKV megsegítésén kívül nem rohangálnak mindennel a miniszterelnökhöz, viszont a kerületek autonómiáját, az ezek miatti harcokat károsnak látja-, majd elmondta, hogy elsőként egy tervtanácsot állítottak fel, neves építészek részvételével. A Finta József vezette csoportban, amiben Makovecz Imre mellett még körülbelül 14-en kapnak helyet, az egységes városrendezési tervet dolgozzák ki.

A végeredmény: szó nem lesz itt a következő években gyalogoshídról (plázahídról), új Puskás stadionról, Magyar Géniuszok Házáról vagy kongresszusi központról. A könyv címe is jól kifejezi az elképzelések két ütemét: a "Budapest holnap" nagyjából a főpolgármester által felvázolt stabilitás megszerzése, tervek összeállítása és a legfontosabb nagy, és számos kis projekt megvalósításában van. "Budapest holnapután": Finta jövőképe, az építészek elereszthetik a fantáziájukat, és jöhetnek a grandiózus mamutberuházásokkal járó ötletek. Amikből aztán vagy lesz valami, vagy nem.

Viszont a beszédből az is nyilvánvaló lett, mik a pirossal aláhúzott, az elkövetkező kábé két évre tervezett változások, a reálisan megvalósulás előtt álló projektek. Egyrészt a autós közlekedésben bekövetkező újító erejű változás, az úgynevezett zöldhullám, mint jelenség elterjesztése, Tarlós állítása szerint legutóbb a Bécsi úton 90-nel kellett mennie, hogy sikerüljön a zöldeket végigszedni. A mesterséges dugókeltés, hogy az autósoknak elmenjen a kedve autóba szállni, egy baromság - mondta a főpolgármester.

Átverekszik valahogy a fonódó villamos projektjét is, hogy egyetlen kötött pályás vonallal össze legyen kötve Óbuda, a Bécsi út vége Budafokkal. Megújítanák az Ybl bazárt is (fenti kép), ami gyakorlatilag romokban és funkció nélkül áll évtizedek óta, és újrahasznosítása nem most van először napirenden. Az 1-es villamost átviszik a Lágymányosi hídon, és az agglomeráció összekötését a várossal is javítják valamilyen módon. Cél még az autómentes belváros, a dugóadó bevezetése is, de ennek inkább az előkészületei zajlanak még egyelőre. Ezeken kívül mamutberuházásra nem lehet számítani.

Tarlós István beszélt arról is, hogy valószínűleg elmarad a Városháza-projekt (a Károly körúton kialakított ideiglenes park beépítése), mint mondta, ő szíve szerint ott közparkot alakíttatna ki, ezért mindent meg is fog tenni.

Finta egy ilyen felvezető után már félve nyúlhatott volna saját, nagyszabású terveinek ismertetéséhez, inkább kiemelte, hogy 10-20 év múlva nem marad eklektikus építészeti emlék a városban, úgy pusztulnak az értékek. Mivel kevés a pénz, az embereket kellene rávenni, hogy nagyobb védjék a környezetüket - ez is elhangzott (amivel egyébként maximálisan egyetértünk, és a Budapest Legszebb Lépcsőházai sorozatunkkal is szeretnénk hasonló hatást elérni).

Nagyjából ennyire lehet a következő néhány évben számítani. A következő néhány hétben életben tartjuk még ezt a témát, megnézzük, hogy mik Budapest legnagyobb hiányosságai, valamint hogy milyen konkrét illetve általános tervek vannak a felvirágoztatására.

A Maligán borétterembe épeszű ember véletlenül biztos nem tenné be a lábát. Hiszen elő sem fordul arra, ahol a bejárat van: a Lajos utcában több sávban kanyarog a kocsisor, minden csupa szmog, csupa korom, csupa kosz: ipartelep ez, nem város. A széles út mellett sorakozó apró árkádsorból nyílik az éterem, ami nem győzi felhívni magára a figyelmet: krétával van kiírva, hogy odabent óriási a kedvezmény, meg hogy egy pizza áráért lehet már három fogást enni.

Gyanús előjelek lennének ezek a legtöbb étteremben, de most más a helyzet: hallottam már annyit a helyről, hogy tudjam, a kétségbeesés nem az alacsony minőségnek, hanem az általános hazai fogyasztói érdektelenségnek köszönhető, mert a Maligán igenis érdemes felkeresni, mégsem teszik ezt elegen.

Hát most megpróbálunk változtatni ezen.