Nemrég a Belgrád rakpart 27. alatti lépcsőház után kutatva futottam bele az Elektronikus Periodika archívumba, ahol századfordulós újságokat lapozhatunk, megtudva, mely főméltóság kivel mit levelezett, és hogy általában milyen híreket tartottak érdemesnek akkoriban a nép elé vinni. (Ami még érdekes, hogy miközben a szkennelt dokumentumok sárgás elszíneződései, gyűrődései megmaradtak, és a betűtípusok is változatlanok, a lapok szövegére kereshetünk, sőt azokat kijelölhetjük és másolhatjuk is.)

Az újságoknak már akkor is jelentős részét tették ki a különféle apróhirdetések, amiket talán még érdekesebb olvasni, még elevenebb képet kapunk Budapest legfényesebb időszakának mindennapjaiból.

Azt tervezem, hogy rendszeres időközönként keresek egy-egy különlegesebb darabot. Most fogadjátok szeretettel a Vasárnapi Ujság - 45. évfolyam, 16. szám, 1898. április 17-i számából Brázay Kálmán a sósborszesz hamisítása miatt kissé sértődött hangvételű hirdetését, amiben csodaszert kínál mindenkinek. De már akkorra levédette.

Tegnap, június 29-én volt a nemzetközi Duna-nap, amit 19 országban ünnepelnek, ennyi államot érint Európa második leghosszabb folyója. Rengeteg rendezvény, kerekasztal-beszélgetés és hasonló volt a fővárosban, én is kinéztem egy eseményt: a Duna Tanösvény felszentelését.

A Duna Tanösvény hasonlít egy igazi tanösvényhez, ami tulajdonképpen egy természetben felállított kiállítás, és ami eleve kontrasztként hat az autóktól nyüzsgő alsó rakpart hangzavarában. A Duna mentén, közvetlenül a parton a lelkes budapesti fiatalokból álló Valyo csoport 13 látogatható pontot helyezett el, ahol táblákon a Duna múltját idézték fel, több helyen pedig képzőművészeti alkotásokat készítettek művészek részvételével.

A Lánchídnál különféle játékok szabályait olvashatjuk - és játszhatjuk ezeket -, a budai oldalon a vízi mutatványosokról olvashatunk, például Löwentrittről, a vízen járóról, aki miután beszedte a bámészkodóktól a belépődíjat, beugrott a folyóba, és csónakkal a túlpartra vitte magát, majd elszaladt. 1834-ben járunk, híd még nem volt errefelé a Dunán, hogy utána lehessen eredni. Ezzel a mutatványával megtisztelte a Duna több városát is.

Múlt pénteken kiállításmegnyitón voltunk Dórával. Pontosabban ő megnyitotta, én meg egyszerűen jelen voltam. Még pontosabban Dóra huszadmagával nyitotta meg Dús László festőművész kiállítását - mindannyian Dús keresztlányai, de van még belőlük vagy kétszáz. A keresztelés valahogy úgy történik, hogy Dús ránéz egy számára szimpatikus lányra, és közli vele, hogy akkor mostantól ő a keresztlánya.

Az idén hetvenéves művész sikeres volt itthon, majd sikeres lett az Egyesült Államokban is, kollázsai megtalálhatók a Metropolitan Museumban, a Library of Congressben, a NASA Space Centerben, a Smithsonian Institute-nál és a National Gallery of Fine Arts-nál, egyszóval a menő helyeken. És múlt péntek óta egészen július 19-ig a Fugában is, érdemes rá elmenni.

Mondjuk a kiállítást kihagyni nagy hiba volt, az ugyanis formabontó volt, erőteljes és rendkívül szórakoztató. Egy váratlan pillanatban megjelent Dús mellett az egyik keresztlány, aki elkezdett felolvasni papírjáról néhány gondolatot a művészről. Aztán csatlakozott mellé egy másik, majd még egy, aztán még egy, míg végül több mint húszan soroltak különféle érdekességeket Dúsról. Természetesen egy-két elkapott gondolaton kívül semmit sem értettünk, de pont ez volt a cél: a megnyitók hosszú beszédei általában unalmasak és úgysem figyel rájuk senki, ráadásul ez a darabokból összeálló egész reflektál is valamennyire a művész képeire. A videón ez egyáltalán nem jön át, de higgyétek el, állat volt.

A kánonnak aztán egy erős zongorahang vetett véget, amikor egy lány áriaszerűen énekelte tovább az eseménnyel kapcsolatos információkat, a legjobb pillanataiban inkább emlékeztetett ez az egész a Tágra zárt szemek álarcos báljának szertartásjelenetére, mint sima megnyitóra. Csak persze itt fel voltak öltözve a lányok. Az énekből sikerült az utolsó ezredmásodpercet elcsípnem:

De ne felejtkezzünk meg a képekről sem, amiket Dús az utóbbi öt évben készített. Van köztük néhány nagyon lendületes, például amelyikbe az Élet és irodalmat dolgozta bele, vagy akárcsak az, amelyik egy spanyol feliratú kapualjat mutat: ahogy Dús a kollázs néha pusztítással járó felépítése során összerakta a képet, úgy hagyja rajta az ál-utcafronton valódi házfalak több évtizedes, évszázados történelmét, mintha egy valódi épületet néznénk, amit felépítettek, hagytak lepusztulni, majd renováltak és végül megint lepusztult.

Aztán vannak nyugodtabb képek is, például a Portugál, vagy a Kis fehér, amik csak egy pillanatot kapnak el, sokszor kollázshoz képest meglepően kiegyensúlyozott pillanatot.

De mindegyik képre igaz, hogy nemcsak távolról szabad élvezni: persze, fontos befogadni a mű egészét, de Dús László kollázsait érdemes közelről is alaposan szemügyre venni, hogy észrevegyük a készítés technikáját: hogy milyen hétköznapi anyagokkal dolgozva hozta létre a kiállítás anyagát a művész, hogyan játszott ezekkel, és elég közelről nézve még azt is látjuk, milyen jól elszórakozott, miközben létrehozta őket.

A kiállítás ingyenesen látogatható július 19-ig, aki arra jár, feltétlenül nézzen be, mert a néhány perc szórakozás garantált.

Három éve találta ki az egyik társkereső oldal, hogy rácsot húz az egyik fa köré az Erzsébet térre, aztán arra lehet lakatolni. Az ötlet persze annyira eredeti, mint King Kongnak hívni egy gorillát, tőlünk nyugatabbra az utolsó legelőnek is van lakatos fája, hídja, rácsa, vagy gondoljunk Pécsre, ahol a nyolcvanas évek óta gyűlnek a lakatok. Sőt, talán már Párizsban is vannak, az egyik hídra ugyanis felraktunk két éve egy lakatot Dórával, és ahol egy felbukkan, ott elég hamar megjelenik a többi is, burjánzásnak indul, hogy úgy mondjam.

Lényeg, hogy a budapesti szerelmesek fája nem túl eredeti ötlet, de attól még hozzájárul ahhoz, hogy a város szerethetőbb, élőbb legyen. A fát a ráccsal együtt lassan három éve ültették, a társkereső oldal mellett támogató volt a Főkert is abban a reményben, hogy a párok a hír hallatán majd gyakrabban töltik parkokban az idejüket. És megjelent a kerület polgármestere is, aki feleségével együtt az első lakatot helyezte el a fán.

Ez a történelem, és ami most van: a lakatkultúra virágzásnak indult, és bár még bőven van hely, azért már nemcsak egy rácsot látsz a város közepén. Ha nem tudod, ma este mit csinálj, szerintem menj oda a csajoddal/pasiddal, és rakj fel egy lakatot.

Nem lesz nagy visszatekintés, érzelmes összegzés, monumentális kiállás, csak egy rövid összefoglaló.

Valamivel több, mint egy éve, 2010. június 20-án kezdtünk el jó életmódblogokat keresni egy ügynökségnek. Hosszas keresgélés után arra jutottunk Ádámmal, hogy alig van ilyen. Ráadásul mi egy minden területet lefedő blogot kerestünk: olyat, ami foglalkozik a jó éttermekkel, kiállításokkal, felújításokkal, egyszóval mindennel, és bár találtunk olyan oldalakat, amik külön-külön remekül felölelik ezeket a tematikákat, olyat nem, amelyik egyszerre foglalkozna mindegyikkel.

Aztán 28-án a belvárosban sétáltam, épp az új Főutcán, amikor beugrott, hogy nekünk kell megcsinálnunk ezt az oldalt: akkor már több mint két éve írtuk az Appleblogot, volt tapasztalatunk a műfajjal, ráadásul a városért, meg annak a szerethető arcáért is lelkesedtünk. Tök kézenfekvő volt az egész, csak azt nem értettük, miért nem korábban jutott eszünkbe ez az ötlet. Úgy éreztük magunkat, mint amikor egy évvel korábban szuperhősnek öltöztünk Horvátországban, hogy a lányoknak a szakadó esőben is szerezzünk édességet meg alkoholt:

Hazaértem a sétából, 15:20-kor írtam egy levelet Ádámnak, amit 16:48-ig húsz másik követett, ebben nagyjából ki is találtuk, milyen legyen a blog, és most visszaolvasva a kordokumentumot, olyan is lett.

Ez volt a tételmondat az első levelemben:

Lehet itt szó kedvenc éttermekről, nyaralásainkról, egy-egy jó sztoriról, a különféle masszázsokról, amikre jársz, fürdőkről, jó helyekről a városban, tehát egy rakás olyan dologról, amit csinálunk, vagy amit szívesen csinálnánk (a kép a legénybúcsúmon készült, rajtam az appleblogos-egy nap a városbanos póló, amiért köszönet Kockának).

Az elmúlt évben ehhez tartottuk magunkat. Olyan helyekről, eseményekről írunk, amiket megszerettünk valamiért. És a jelek szerint ez nektek is tetszik:

Az elmúlt évben 418 posztot írtunk, amik összesen 3,1 millió kattintást hoztak. Az olvasótábor dinamikusan nő, most már naponta átlagosan 11-13 ezer kattintásunk van az oldalon, többségetek már nem az Index címlapról, hanem közvetlenül, vagy a napokban 10 ezer like-ot elért facebookos oldalunkról talál ide. Havonta átlagosan 200 ezer absolute unique user keresi fel az Egy nap a városbant.

Köszönjük nektek is a segítséget, a támogatást és az ünnep alkalmából egy ajándékkal készültünk: akik like-olják a facebookos oldalunkon azt a posztot, ami az évfordulóról és a tízezer rajongóról szól, azok résztvesznek a nyereményjátékban. A nyertest a like-olók közül fogjuk kiválasztani egy véletlenszám-generátorral, a nyeremény meg egy kétszemélyes vacsora lesz a tavalyi tesztünk szerint a város legjobb hamburgerét kínáló Ring Café & Burger Bar felajánlásából.

Az már a nyertesen áll, hogy velünk, vagy nélkülünk: ha akarjátok, Ádám és én is veletek tartunk, ha inkább kettesben akartok enni, megmondhatjátok, nem fogunk megsértődni.

Szóval like-olás indul, sorsolás pontosan 24 óra múlva, szerdán 10-kor.