English

Egy nap a városban

A századforduló Budapestjének apróhirdetései

szucsadam 2011 június 30.
Címkék: apró

Nemrég a Belgrád rakpart 27. alatti lépcsőház után kutatva futottam bele az Elektronikus Periodika archívumba, ahol századfordulós újságokat lapozhatunk, megtudva, mely főméltóság kivel mit levelezett, és hogy általában milyen híreket tartottak érdemesnek akkoriban a nép elé vinni. (Ami még érdekes, hogy miközben a szkennelt dokumentumok sárgás elszíneződései, gyűrődései megmaradtak, és a betűtípusok is változatlanok, a lapok szövegére kereshetünk, sőt azokat kijelölhetjük és másolhatjuk is.)

Az újságoknak már akkor is jelentős részét tették ki a különféle apróhirdetések, amiket talán még érdekesebb olvasni, még elevenebb képet kapunk Budapest legfényesebb időszakának mindennapjaiból.

Azt tervezem, hogy rendszeres időközönként keresek egy-egy különlegesebb darabot. Most fogadjátok szeretettel a Vasárnapi Ujság - 45. évfolyam, 16. szám, 1898. április 17-i számából Brázay Kálmán a sósborszesz hamisítása miatt kissé sértődött hangvételű hirdetését, amiben csodaszert kínál mindenkinek. De már akkorra levédette.

süti beállítások módosítása