Tegnap, június 29-én volt a nemzetközi Duna-nap, amit 19 országban ünnepelnek, ennyi államot érint Európa második leghosszabb folyója. Rengeteg rendezvény, kerekasztal-beszélgetés és hasonló volt a fővárosban, én is kinéztem egy eseményt: a Duna Tanösvény felszentelését.

A Duna Tanösvény hasonlít egy igazi tanösvényhez, ami tulajdonképpen egy természetben felállított kiállítás, és ami eleve kontrasztként hat az autóktól nyüzsgő alsó rakpart hangzavarában. A Duna mentén, közvetlenül a parton a lelkes budapesti fiatalokból álló Valyo csoport 13 látogatható pontot helyezett el, ahol táblákon a Duna múltját idézték fel, több helyen pedig képzőművészeti alkotásokat készítettek művészek részvételével.

A Lánchídnál különféle játékok szabályait olvashatjuk - és játszhatjuk ezeket -, a budai oldalon a vízi mutatványosokról olvashatunk, például Löwentrittről, a vízen járóról, aki miután beszedte a bámészkodóktól a belépődíjat, beugrott a folyóba, és csónakkal a túlpartra vitte magát, majd elszaladt. 1834-ben járunk, híd még nem volt errefelé a Dunán, hogy utána lehessen eredni. Ezzel a mutatványával megtisztelte a Duna több városát is.

Egy másik helyen a Dunába süllyesztett fatákolmányokról, a Népfürdőkről, Dunafürdőkről olvashatunk, több helyen kifestették a pontonokat fiatal művészek, a Parlament előtt pedig csillogó szalag veri vissza a napfényt, és hoz létre egy különleges látványt. Állítólag, tegnap dél óta én nem láttam még a Napot.

A cél alapvetően az, hogy a folyó partjára csábítsák az embereket, akiknek át kell kelni az alsó rakparton, ami elég nagy kihívás. A Batthyány téri lejárótól a parkoló autók miatt nekünk is az úttesten kellett megtennünk vagy ötven métert, hogy aztán a zebrán Schobert Norbi gázoljon minket el majdnem a BMW-jével. Jó taktika, az első halálos áldozatok után kénytelen lesz elgondolkozni a városvezetés azon, hogyan tegye lehetővé ismét a gyalogosok közvetlen összeköttetését a Dunával. És akkor jöhet a legmenőbb Budapest terve.

Mindez napsütésben így nézne ki:

De az egész ötletben a legjobban a Stég nevű állomás tetszik. A Belgrád rakparton álló hajókikötők közül az egyiken kialakítottak egy bárki számára látogatható pontot, ahol nyugágyakon pihenhet, élvezheti a dunai levegőt, ami a legfontosabb: csendben. Ide pont nem ér le a forgalom zaja, legalábbis sokkal csendesebb itt a part, mint bárhol máshol. Tegnap pont esőben érkeztem oda, így behúzódtam egy padra a kikötői házak fala mellé, és azonnal megfogott a hely romantikája.

Matrózok, kikötői rakodók járkáltak, mellettem egy csókolózó pár múlatta az időt, szemben velem a Szabadság-szobor meredezett a felhők felé a szakadó esőben, kimondottan regényes hangulat fogott el, ahogy ott ültem. Ha esik - ahogy a napokban fog is - mindenkinek ajánlom, hogy látogasson le, ez nekem egészen új arca volt Budapestnek, pedig láttam már néhányat.

A Duna Tanösvény miatt viszont már nappal is érdemes ide eljönni tehát, délelőtt 10 és este 20 óra között ki lehet feküdni napozni, élvezni a folyót, érezni, hogy az tulajdonképpen a miénk, mindenkié.