Ma reggeltől a legmagasabb fokozatú hőségriasztást rendelte el az országos tisztifőovos, mivel a napi középhőmérséklet a 25-27 fokot is meghaladhatja. Magyarul dög meleg lesz. Ilyenkor pedig megugrik a rosszullétek és halálozások száma.

Én azt mondom, csak magunkra hagyatkozhatunk, ha túl akarjuk élni. Ezzel kapcsolatban tavaly már fantasztikus tanácsokat osztottunk meg veletek, aki akkor nem olvasta, most pótolhatja itt.

A Balaton Soudosoknak ajánlott két szám között megmártózni a tóban, a Hegyalja Fesztiválon vagy a badacsonyi borünnepeken részt vevőknek pedig minél több pincét kívánunk.

Egyébként meg a víz megoldás minden esetben, vizes ruhák, zuhanyzás, víz a fejre, a gyomorba, a lábra. Kergethetjük a vizet a Szabadság-téren. Bármi, csak hűtsön.

Jó túlélést mindenkinek.

Régi vágyam teljesült a héten: siklóernyőztem egyet a Hármashatárhegyen.

A Bónusz Brigád kért fel nemrég, hogy vendégbloggerként írjak egy ajánlót a FlyAway siklóernyős iskola próbanapjáról, amin közelebbről is meg lehet ismerkedni az élménnyel. Rögtön be is neveztem egy tandemrepülésre, már vagy egy hónappal ezelőtt, az időjárás miatt azonban vagy mindig le kellett mondani az időpontot, vagy potyára mentünk ki, és az erős szél nem lanyhult napnyugtakor sem.

Annak, aki nem ismeri ezt a sportot: a siklóernyő külsőségekben hasonlít az ejtőernyőzéshez, a pilóta fölött egy óriási ernyő kapaszkodik a szélbe. Az ernyő egy fotelszerű ülőalkalmatossághoz, a beülőhöz csatlakozik. Így kényelmesen lehet órákig ücsörögni akár egy kilométer magasan is.

A siklóernyőnek azonban csak kinézetében van köze az ejtőernyőhöz, működését tekintve inkább a sárkányrepülőhöz hasonlít. A pilóta kiteríti a hegy tetején, a feje fölé húzza, majd lábról elstartolva a levegőbe emelkedik. Optimális esetben órákig repkedhet, leszállhat akár a kiindulási helyen is, de Budapestről akár a Balatonig el lehet jutni egy szuszra. Már ha a Ferihegyi reptér engedélyezi a felszállást - ma már ez a gyakorlat.

Viktor hónapok óta rá akar venni arra, hogy kóstoljam meg a hamburgerét. Viktor a Pántlika nevű hely tulajdonosa.

Számtalan közös ismerősünk van, mi is találkoztunk már egyszer, de az információ csak közvetítők útján jutott el hozzám. A nyomás egyre nőtt, én azonban ellenálltam neki: tavaly ősszel véget ért a hamburgersorozatunk, aminek a végén a Magyarósiburger titkos receptjét is leközöltem. Az a hajó már elment, talán majd egyszer, ha megint aktuális lesz az ügy, de addig könyörögve kérek mindenkit, ne akarjon hamburgerrel tömni. Ez volt az álláspontom.

Viktor viszont nem az a feladós fajta. Múlt héten óriási buli volt a Pántlikában, barátaink, egy házaspár születésnapját ünnepeltük: a férj negyven éves, a feleség harminc volt, gondoltuk, rátenyerelünk a buligombra. És ha már harminc, meg negyven év, akkor utazzunk vissza a születésük évtizedeibe, a hetvenes-nyolcvanas évekbe. Hogy megtiszteljem az alkalmat, Roccónak, a feltörekvő harlemi stricinek öltöztem, aki mindig gondoskodik a legmegbízhatóbb emberéről (Kocka alias Johnny):

Pár perccel azután, hogy megérkezett az ünnepelt pár, Viktor mellém lépett és rákérdezett: kóstoltad már a hamburgerünket? Kóstold meg!

Elkezdett pörögni körülöttem a világ. Az ügy véresen komoly fordulatot vett. Ez már nem közvetítők útján eljuttatott csalogatás, ez már nyílt küzdelem. De én nem engedek. Nem eszem a hamburgerből. Túl erős a marketing, és nem is kívánom. Egyszerűen nem.

Na hadd nézzek egy étlapot.

Különleges hús spéci fűszerezéssel. Egyedi zsemle. Athén burger, azt mondja. Feta, aszalt paradicsom. Hát nem!

Egyet kérek.

Negyed órával később megkapom és elkezdem enni. A zsemle kiváló. Rendben van a körítés is, a feta meg az olajbogyó tökéletesen szembemegy a trendekkel, ahogy az aszalt paradicsom is, ennek ellenére, vagy éppen ezért remekül megáll a kompozíció.

Ízlik a húspogácsa is. Nem hibátlan, az én ízlésemnek vékony, ráadásul túl sokáig is sütötték, de érezhetően jók az alapanyagok, a marhahús és a vesefaggyú, ügyes a fűszerezés is, ami nem elengedhetetlen része a húspogácsának, de én azon az állásponton vagyok, hogy nem árt.

Egyre boldogabban eszem a burgert, amikor Viktor váratlanul mögöttem terem.

V: Hogy ízlik?

Cs: Remek, ügyesen összeraktátok.

V: De milyen a hús?

Cs: Az se rossz.

V: Részletesebben!

Cs: Ízlik. Az én ízlésemnek kissé talán száraz, de jól eltaláltátok az arányokat - mondta a feltörekvő harlemi strici.

V: Oké. Csak azért kérdeztem, mert a te recepted szerint készült.

Itt egy pillanatra elvesztettem a saját fonalamat, és nem nagyon tudtam mit mondani. Kiderült, hogy Viktor olvasta a hamburgersorozatot és a végén a titkos receptemet, amit egy ponton ugyan módosított, hogy még titkosabb legyen, de alapvetően az én koncepcióm mentén haladva állította össze a Pántlika burgerét.

Hát ezért akarta, hogy megkóstoljam!

Most már én is akarom, hogy megkóstoljátok. Ha a Városligetben, a Közlekedési múzeum közelében jártok, ugorjatok be hozzájuk, és próbáljátok ki valamelyik burgert. Ugyan a Ring vagy a Manga Cowboy színvonalát nem éri el a Pántlika burgere (ahhoz egy kicsit vastagabbnak, szaftosabbnak kéne lennie a húsnak), de meglepően közel jár azokhoz, és egyértelműen a város jobb hamburgerei közé tartozik, amit náluk kaptok.

Az előzményeket ismerjük: a városvezetés úgy döntött, hogy véget vet a féktelen utcazenének. Első lépésként kitiltotta az aluljárókból a zenészeket, egytől egyig. Második lépésként engedélyhez kötötte, hogy a felszínen ki játszhat és ki nem. Állítólag zeneiskolai végzettséghez is köti az engedély odaítélését. Harmadik lépésként 300-tól 1000 forintig terjedő napidíjat kér az engedélyt kapott utcazenészektől, attól függően, mennyire frekventált helyen játszanak.

Tegnap az utcazenészek az Örs vezér téri aluljáróba hirdettek demonstrációt este hat órára, hogy az ellenük indított hadjáratra válaszoljanak, és aláírásokat gyűjtsenek, rávegyék a városvezetést az álláspontjuk megváltoztatására.

Arra számítottam, hogy odaérkezésemkor nyüzsögni fognak a téren a zenészek, esetleg egy előre megbeszélt zenét játszanak együtt, ehhez képest fél hétkor még több újságíró volt a helyszínen, mint zenész.

Egy óra múlva már tízen voltak, egymást váltották a zenélésben, de volt, hogy többen becsatlakoztak, és együtt muzsikáltak. Viszont látszott a probléma: az utcazenészeknek idegen még az összeszervezett akció, a közös fellépés, így nehezen tudják érvényesíteni az érdekeiket. Nincs szakszervezet, nincs elnök, nincs titkár, nem is lesz, egy valamirevaló email-címadatbázist is csak erre az eseményre állított össze a szervező. Viszont most megindult az összehangolódás, ennek első lépését láthattuk tegnap.

A hangulat egyébként kiváló volt, egy kis összeállítás:

Állítólag szeptemberben újratárgyalja a városvezetés a zenészekkel a dolgot, addig is marad a jelenleg létrehozott szabályozás. Ti meg figyeljétek az oldalukat, hogy megtudjátok, legközelebb mikor lesz hasonló esemény, nemsokára már talán Woodstock-méretekben gondolkozhatunk.

Áprilisban telt be a pohár: a kedvenc sajtom hosszú kínszenvedés után kimúlt. A Cserpes cheddar az egyik legjobb hazai gyártású sajt volt vagy egy éven keresztül, aztán hirtelen csípős, túlságosan erős lett, majd váratlanul elvesztette minden ízét, jelentéktelenné vált. Írtam akkor egy posztot, amiben elbúcsúztam a sajttól, egyúttal sirattam a hazai élelmiszergyártást, ami még a meglévő értékeire sem képes vigyázni.

Aztán meglepő fordulat következett: levelet küldött Cserpes István, amiben elismerte a hibát, és azt azzal magyarázta, hogy túlságosan éretlen volt még a sajt, ezért nem volt íze. Felvetette, hogy a poszt nyomán jelzéseket raknak majd a cheddarokra, így a vásárló el tudja majd dönteni, hogy kell-e neki az, amit épp a kezébe nyom az árus: ha túl fiatal, vagy túl érett az ízlésének, az nemcsak a kibontás után derül majd ki. Ugyanakkor meg is hívott a kapuvári üzembe, hogy közelebbről is megismerkedjük a sajtkészítőkkel (akik boldogok), és hogy ki tudjuk választani, melyik volt az a cheddar, ami vagy egy éven át a kedvencem volt.

Ha már ott voltunk, megnéztük a díjnyertes túró rudi, a Trudi, és az ország egyik legjobb joghurtjának a készítését is.

Fontos elmondani, hogy a videó csak arról szól, amit láttunk. Nem próbáltuk ki a többi Cserpes sajtot a helyszínen, nem is állítjuk, hogy azok hibátlanok, hiszen nem kóstoltuk őket, de a cheddarral, pontosabban annak a jelzésével kapcsolatos változtatások mindenképp örömre adnak okot, főleg a körülmények miatt: kevés olyan cég van Magyarországon, amelyik odafigyelne a vásárlók véleményére, és az is biztos, hogy Cserpesék elszántak, ha a minőségről van szó. Legalábbis abból, amit láttunk, ezt a következtetést szűrtük le.

Meg egyáltalán, szimpatikus az egész sztori, szóval jó mulatást: