Korábban említettem egy posztban, hogy Török Andrással, Budapest nagy ismerőjével tettem egy túrát a városban. Amellett, hogy számtalan új információt hallottam a kortárs épületekről, Andrásnak az egyik kérdése különösen kíváncsivá tett. Ezt kérdezte: "akarjátok látni a legcsúnyább házat Budapesten? Legalábbis szerintem ez a legcsúnyább."
Hát persze, hogy akartam.
A XIV. kerületbe autóztunk el az élményért, a Vezér utca és a Bazsarózsa utca sarkán álló épülethez:
Bámulatosan keverednek egymással a különféle stílusok, kopjafák a megalomán kupolákkal. Végül is illik Budapest eklektikus építészetéhez, ha nagyon hunyorítunk. És kifelejtjük az ízlést.
Van még egy esélyes a díjra, nem is messze innen, szintén a Vezér utcában, a 123-as szám körül:
De végül rövid tanakodás után abban maradtunk, hogy mégis az első viszi az aranyérmet, mert abban egyáltalán nem látszik a lustaság. Lelkes építészmunka, tele akaraterővel, így sikerült azzá, ami végül lett.
Megígértem Andrásnak, hogy kiteszem a blogra, és megkérdezem tőletek, amire mi nem jöttünk rá: mi ez a Bazsarózsa utca sarkán álló épület? Mert láthatóan túl nagy egyetlen családnak, viszont már régóta építés alatt áll. Szóval: tudja valaki, mi a célja ennek a háznak?
update: Levélben kaptam egy tippet, amit talán érdemes komolyan venni, ezt írja:
Biztos forrásból tudom, hogy a két épület egyazon zuglói vállalkozó kezében van, aki egyébként semmilyen kisebbséghez sem tartozik. Panziókat akart üzemeltetni az adott épületekben, de végül nem maradt pénze a befejezésre. Az ingatlanokat értékesítené, de olyan horribilis áron, hogy senkinek nem kell. (Meg lehet, hogy ennek nem is csak a magas ár az oka :)
Huszonegyedik alkalommal is megszervezték a Budavári Borfesztivált, hülyék is lettek volna nem megszervezni. A palota udvarain megrendezésre kerülő gasztrofesztiválok menthetetlenül sikerre vannak ítélve, a borfesztiválokon meg általában egy tűt sem lehetett leejteni szombat esténként.
Naná, hogy szombat este érkeztem én is.
Gyakorlati alapozás: többféleképp lehet feljutni a várba, egyrészt busszal (320 forint), a Clark Ádám térről Siklón (900 forint), a Dózsa György tér felől, lifttel (100 forint), esetleg az alagút bejárata felett elsétálva, gyalog (0 forint). Utóbbiban az is az előny, hogy a testmozgással előre feloldozást nyersz az egész estés borkóstolás úszóguminövelő hatása alól. Legalábbis meg vagy erről győződve.
Pár hónapja figyeltem fel arra a tökéletesen természetes budapesti jelenségre, aminek számos vicces ház az eredménye városszerte.
A félig felújított házakra gondolok: azokra az ikerépületekre, amiknek az egyik fele már átesett a renováláson, míg a másik még előtte áll. Persze simán lehet hogy évekig, évtizedekig megmarad a különbség, hiszen a lakóközösség döntésén és anyagi helyzetén múlik a felújítás: más lépcsőház, más lehetőségek, semmi sem kötelezi őket a költekezésre csak azért, mert annak idején két ugyanolyan épületet húztak fel egymás mellett.
Ilyenkor persze a romos oldal elhanyagoltsága csak még jobban kidomborodik, de nézhetjük másik szemszögből is az ügyet: akik a csúnyább testvérben laknak, azok egy szép épületet látnak az ablakukból, míg akik a felújítottban, azok egy lerobbant házat nézhetnek egész nap.
Nem is akarom tovább húzni, itt van néhány kép Budapestről, a sorozat végén egy bónuszházzal a Pannónia utcából, aminek meg csak a sarkát nem sikerült felújítani (köszönjük Dománnak az utolsó előtti fotót).
Sokat gondolkoztam, hogy kezdjem ezt a posztot, de rájöttem, ez a leghatásosabb felütés:
A fenti munkák Alexandre Farto, művésznevén Vhils alkotásai. Jól látjátok, a művekhez az omladozó falak adják az alapanyagot, ennek lát neki a street art művész fúrógéppel, vésővel, kalapáccsal és egy kevés festékkel. Így:
Az eredmény: a romos fal értelmet nyer, élet költözik bele, megelevenedik, és a város egyik dísze lesz. Pedig még akkor is csak rom. Lenyűgöző.
Gondolom egyértelmű, miért kezdtem erről beszélni az Egy nap a városban blogon. Budapesten is rengeteg hely van, ahol hasonló falakat találunk, és előreláthatólag még évekig állnak majd ugyanúgy. Teljesen világos mindenki számára, hogy a következő évek nem arról fognak szólni, hogy rendbevágjuk ezeket a házakat, és Budapest minden sarkon úgy tündököl majd, mint Prága belvárosa például.
De láthatjuk, van megoldás. Ahogy a romkocsmák kihasználták a foghíjtelkeket és a romos házak belsejét, úgy nyújthatna segítséget a fentihez hasonló street art Budapest homlokzatainak, tűzfalainak.. Olyan segítséget, ami nem az örökkévalóságnak szól, csak a felújításig vagy a bontásig tart, de addig legalább jó hatással van a környezetre.
Ne értsetek félre, nem a tagelőket védem, azokat, akik a saját névjegyükkel csúfítják el a várost, és illegálisan dolgoznak. Ők egy maroknyi ember/kölyök csak, Tarlós István főpolgármester nemrég egy közgyűlésen állította, hogy ezeket a graffitiket pár százan készítik, tömegesen csak néhány tucatnyian. Mindannyian láthatjuk, hogy az utóbbi években sikerült ezeket a tageket eltüntetni a belváros nagy részén, és ebben a Szeretem Budapestet Mozgalomnak is nagy szerepe van - most például több mint 6 millió forint értékben nyújtottak át adományt a BRFK-nak azért, hogy még erőteljesebben lépjenek fel az illegális graffitisek ellen.
De ahogy az egyik ajtón kizárjuk a városcsúfítókat, a másik ajtón be lehetne engednünk a művészeket. A városszépítőket.
Mondok egy példát. Itt van például a Király utca és a Vasvári Pál utca sarkán ez az épület (régebbi fotó, most is hasonlóan fest):
Ha le is szedjük a tageket, még mindig van egy ocsmányul éktelenkedő romunk, aminek a tulajdonviszonya nem tisztázott, az önkormányzat nem nyúlhat hozzá, a tulajdonosok meg nem akarnak. Ide kellene beengedni pár Vhils kaliberű művészt, aki a legmenőbb épületet hozhatná létre belőle a Király utcában.
A Suppré Neopaint is szeretett volna kezdeni valamit az épülettel. Ők azok, akiknek többek között a Király utca-Kazinczy utca sarkán látható, tűzfalra fújt tájat, vagy a Nemzet Színészeit köszönhetjük a Rákóczi híd lábánál (további munkáik itt).
A jogi problémák miatt azonban ők sem tudtak mit kezdeni a házzal, úgy tűnik, kénytelenek vagyunk elviselni még egy ideig a látványt. Persze van még bőven olyan célpont, ami esetében könnyebb is megszerezni az engedélyt, vagy akár egy minimális hozzájárulást az önkormányzattól. A csapat már ki is nézte magának a Klauzál tér és Dob utca sarkán álló tűzfalat. Az önkormányzattal való, hónapokig tartó egyeztetés után úgy tűnik, pár hét múlva elkezdhetik a munkát.
Úgy döntöttem, hogy a tervezéstől a befejezésig végigkísérem a munkájukat, és beszámolok erről a blogon. Mert ezek adnak reális lehetőséget arra, hogy már a közeljövőben szebb legyen Budapest, hogy élményt adjanak a romok is, és ne kelljen időnként fanyalogva elfordítani a fejünket.
Sőt mint a csapat egyik tagja elmondta, ők is szeretnének előbb-utóbb Vhilséhez hasonló, falvéső munkákat kipróbálni. Szerintem remek lenne, egyedi arculatot adhatna Budapestnek.
