Elég forgalmas helyen van ez az épület, de mivel a fotón kevés a jellegzetes részlet, nem könnyű a megfejtés. Egy kis segítség a címben, a megszokott módon.
A képen a Dorottya palota, más néven Palazzo Dorottya homlokzata látható, a Dorottya u. 6. szám alatt. Az épület 1820-ban került Wurm József kereskedőhöz, ezt követően, 1821-től 24-ig Pollack Mihály tervei alapján épült újjá. Később Diescher József, majd Hauszmann Alajos is áttervezte a palotát, a mostani arcát a Zoboki-Demeter és Társaik építésziroda és a londoni AVCI Architects együttműködésének köszönheti. Franciául a sarok "coin", ezzel utaltam arra a luxusdivatházra, ami az épületben kapott helyet, és ami tavaly áprilisban jelentette be megszűnését.
Halfesztivál van mindenfelé, Budapesten épp még nem volt. Ezért is lett találóan első Budapesti Halfesztivál az első budapesti halfesztivál neve, ami tegnap délután nyílt az Erzsébet téren, a gödör környékén, és aminek még mindig nem lehet tudni, hogy ki a fővédnöke (az esemény programleírása szerint a fesztivált tegnap 15 órakor nyitotta egy titokzatos alak, akinek a személyéről még mindig tárgyalnak).
Jut bőven program szombatra és vasárnapra is, ma délelőtt tízkor például halászléfőző verseny indult, lesz ételek színpadi bemutatója (ez azért már durva), folklór program, gyermektáncház, "celebfőzés", amit hiába hívnak így, valószínűleg nem celebeket főznek majd, hanem a celebek főznek. Pedig milyen vicces lenne, ha elkészítenék például Harcsa Veronikát, aki egyébként tegnap este énekelt is a színpadon. A szervezőknek tehát van humorérzékük, az viszont probléma, hogy a színpad előtt csak egy vékony deszkafelület van, utána már az Erzsébet tér medencéje, ha tehát tömegek akarják nézni ma az ételbemutatót, akkor érdemes szügyig érő gumicsizmában érkezni.
És akkor lássuk, hogy a tegnapiak alapján mire lehet számítani. Elsősorban a Balatonra, a nyári balatoni hangulatra, fagyasztott halakkal (bőven van hekk), lángossal, tökipompossal, hasonlókkal.
A halfesztivál láthatóan nem a legmagasabb igényeket akarja kielégíteni, kevés a friss alapanyag, az ötletes megvalósítás, alapvetően beleforgatják valamibe az ilyen-olyan halakat, aztán kisütik őket ilyen-olyan olajban. Ez nem a gasztronómiai új hullám, nem az a minőség, mint a téli balatoni fesztiválok, például a tapolcai pisztrángfesztivál, a szigligeti süllőfesztivál, vagy a tihanyi gardafesztivál, ahol remek, friss alapanyagokból állítanak elő izgalmas falatokat, ez sokkal inkább a nyári strandolós sztenderd, ami persze nem feltétlenül baj. Február közepére már éppen eléggé tele van a tökünk a téllel ahhoz, hogy még egy kevésbé szofisztikált balatoni halsütőre emlékeztető izé is örömöt tudjon okozni, szóval ha valaki ilyesmire vágyik, nézzen el az Erzsébet térre.
Tegnap valószínűleg kiverte a biztosítékot az egy négyzetméterre eső csókok száma a világban, de legalábbis a Valentin-napot ünneplő részén biztosan. Itthon megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e nekünk egy ilyen, erre én azt mondom, hogy a virág jó, a csók jó, a romantika jó. Budapest pedig egy izgalmas, helyenként pedig kifejezetten romantikus város, és ha eddig nem lett volna hivatalos ez az állítás, mától az: a Foursquare használói szerint Rómánál és Párizsnál is ideálisabb hely a szerelmeseknek.
A Foursquare és a Spotistic ugyanis világméretű felmérést készített arról, hogy mely helyszíneket tartják világszerte a legromantikusabb helyszínnek, és kijött néhány meglepő adat, nézzétek:
Például a leginkább ajánlott romantikus helyek közül hét az Egyesült Államokban van, és noha a második helyen az Eiffel torony végzett, Párizs nincs a legromantikusabb tíz városban sem. Budapest viszont igen: Rómát megelőzve a második, csak az ékszerdoboz Prága romantikusabb város nálunk.
A legromantikusabb helyszíntípusok listáját magasan vezetik az olasz éttermek, és különös módon a kaszinók is előkelő helyezést szereztek: a tíz legtöbb becsekkolt romantikus hely közül hatban lehet pénzt nyerni.
Tehát az ideális helyszín egy prágai vagy budapesti olasz étterem, ahol egyébként a felső szint tele van játékgépekkel. Eléggé leszűkült a kör.
Viszont most ti jöttök: hol ünnepeltetek tegnap a világ második legromantikusabb városában? És egyébként mi szerintetek az ideális helyszín a városban? A Halászbástya-féle "rálátok a város fényeire" típusú kézfogás? A pesti "pislákoló fényben éneklő Diana Krall" típusú jazz-pince? Esetleg az Onyx-hoz hasonló éttermek barokkos-eklektikus fényűzése?
Ez a történet nem annyira a városról szól, mégis el szeretném mesélni.
Januárban írtam posztot a Cirkus Cirkör előadásáról, amit én az "őszinte cirkusz" kategóriateremtésével azonosítottam. Minél több nap telt el a produkció után, annál jobban tetszett, amit láttam. És akárhányszor eszembe jutottak a szakállas óriások, mindig felcsendült a fülemben ez a dal:
Nem nagyon tudtam, mi ez, és a youtube videó alatt sem találtam választ a kérdéseimre. Ellenben az előadás leírásából tudtam, hogy a koncerten egy Andreas Tengblad nevű ember énekelte a számot. Beírtam a nevet a Facebook keresőjébe, gyorsan meg is találtam Andreast, kiderült, hogy stockholmi zenész. Írtam neki egy levelet: gratulálok a munkájához, teljesen beleszerettem ebbe a dalba, és hol tudom letölteni.
Andreas (itt fent a képen) gyorsan válaszolt, megköszönte, átküldte a dal iTunes Store elérhetőségét. Ekkor tudtam meg a szám címét: Riddles in the dark. Megvásároltam, hallgattam, örültem.
Nem vagyok egy nagy zenész, eléggé kontár módon nyúlok a hangszerekhez, de a tehetségtelenséget lelkesedéssel ellensúlyozom. Ha megtetszik egy zene, előveszem a gitáromat, vagy a szintit, és addig nyomogatom, amíg nagyjából ugyanazt nem hallom, mint amit a profik játszanak. A nagyjából itt azt jelenti, hogy kicsit azért hasonlít is rá.
Leporoltam a hangszereket, a délután hazaérkező Évinek már lelkesen mutogattam, melyik billentyűt mikor kell majd neki nyomogatnia, amíg én gitározok. Kicsit megdöbbenve nézett rám, egyrészt mert több mint tíz éve nem nyúlt hangszerhez, másrészt mert amikor kimondta a boldogító igent, arról egy szót sem szóltam, hogy munka után, esténként amatőr zenekarképző tanfolyamon kell részt vennie. De azért lelkes lett ő is, mert szerette a számot.
Ez volt a könnyebbik része, de az akkordok leszedése nekem nehezebben ment. Szenvedtem már vagy fél órája, de nem úgy hangzott, mint az eredeti. Ahogy ott ültem a gép előtt, gondoltam egyet, Facebookot nyitottam, és megint írtam Andreasnak, megkérdeztem, hogy kell játszani az új kedvencemet. Ha úgy érzi, idegesítem, akkor ne válaszoljon, írtam. Ismét gyorsan jött a válasz, dehogy Ádám, szívesen segítek, így kell, satöbbi.
Megköszöntem, most már gőzerővel azon vagyunk Évivel, hogy így menjen a dolog:
Az egészet azért meséltem el, mert nekem még csak a mostani levélváltás alatt esett le, hogy mennyire közel kerültek hozzánk a művészek. Amíg Ashton Kutcher twittelt ki fotót Demi Moore öltözködési szokásairól, meg a közösségi oldalakon gerjesztett hullámokkal befutott sztárok válaszolgattak thank you-t az I love you so much-ra, addig nem esett le. De amikor otthon ültem, mellettem a hősugárzó a bokámra irányítva berregtette a meleget, én meg úgy kértem segítséget az új kedvenc számom alkotójától, mintha a szomszéd szobában sörözne, azóta érzem, hogy milyen közvetlen lett a hangulat errefelé. Hogy nemcsak a lehetőség adott, hanem a hajlandóság is.
És akkor hiánypótlásként, a poszt végén az akkordok, hátha valaki még rajtam kívül is ezt keresi.
Ripple & Murmur - Riddles In The Dark chords
intro: G - Bm/Fis - G - Bm/Fis - C - D - C - Bm/ - D/
vocal: G - Bm/Fis - G - Bm/Fis - C - D G - Bm/Fis - G - Bm/Fis G - Bm/Fis - G - Bm/Fis - C - D Em - D - G/ - Bm/ - C/
trombita: G - Bm/Fis - G - Bm/Fis - C - D - C - Bm/ - D/
András nevű olvasónk tippjét követve megint a Múzeum körút 7 számot kerestem, azt a lepusztultságában is izgalmas átjárót, ahol legutóbb a Cukrorkát látogattam meg. Azt hallottam ugyanis, hogy ugyanitt, valamelyik sarokban találok egy apró teaboltot, ahová olyan kevesen tévednek, hogy csengetni kell a bejutáshoz.
Az udvar:
A teabolt a sarokban:
Csengettem, a mellettem lévő kapu kinyílt, és megjelent a tulajdonos. Melegítőben, nem a suhogósban, inkább amiben az edzőket képzeljük el, ahogy kiabálják az egy-kettőt. Udvariasan beinvitál, és megmutatja, mit hol találok. Gyorsan felhívja a figyelmet az árakra (1000-1400 forint tíz dekánként), ami állítólag alacsonyabb, mint bárhol máshol Budapesten ilyen teákra. Ezt nem tudom megítélni, csak bólogatok.
A polcokon rengetegféle tea, pedig állítólag ennél sokkal több szokott lenni. Elkezdem leemelni a masszív fémdobozokat, kipattintom a tetejüket, ismerkedem az illatokkal. Gyorsan rájövök, hogy ez nem az a hely, ahol az egyes termőterületeket meg dűlőszelektált teákat kell megkülönböztetni egymástól. Akadnak ugyan tiszta fekete-zöld-fehér-vörös teák, de a fő profilt inkább az ízesített teák jelentik. Itt tehát nem a kifinomult, inkább a nyalánk teázókat járnak jól, a teához mindenféle fűszereket, gyümölcsöket, zöldségeket kevertek, gránátalma, banán chips, sáfrány virág, málna, kókusz, bors, kardamom, meg még sorolhatnám, különféle kombinációkban. Német import.
Az eladó pont megfelelően közvetlen, jó humorú, az a típusú ember, akivel bárki szót tud érteni, el tud beszélgetni. Néhány kérdés után nyilvánvalóvá válik, hogy nem ő a tea legavatottabb szakértője, szabadkozik is, hogy a feleségéé a bolt, ő most csak besegít (különös, hogy korábban András is vele találkozott). Egyébként Szilágyi György, infrafűtéssel és csomagolástechnikával foglalkozik.
Ez még önmagában nem lenne annyira érdekes, de miközben szagolgatom a dobozok tartalmát, tovább kutakodok nála az előzményekben. Kérdezgetem, hogy lehet valaki egyszerre eladó egy teázóban, és infrafűtés szaki. Ez kinyitott egy kaput, amin kiözönlöttek az emlékek. Kiderült, hogy előttem nem egy teaboltos, de még csak nem is egy csomagolástechnikus áll, hanem inkább egy életművész.
