Huszár Krisztián mindig felbukkan itt-ott. Már kezd az embernek olyan érzése lenni, hogy a kissé mindig morcos arcot vágó séf, akit sokan leginkább a magyar és az ázsiai ízek keverésével azonosítanak, és akivel már ültetős étteremben és laza hangulatú gyorsan ételbárban is találkoztunk, nem bír megmaradni két percnél tovább egy helyen. Ha valahol az ő nevével nyit valami, az nem sokáig élvezheti ezt a törékenynek számító állapotot. Mármint Krisztián nevét.

Most azt nyilatkozta, hogy nem akar soha többé alkalmazott lenni, nyilván elege van az ezzel járó kompromisszumokból. Úgyhogy Szirom néven saját helyet nyitott, vagyis alakított át: a hely ugyanis fagyizóként, kávézóként üzemelt eddig, hogy aztán nemrég átadja a helyet Krisztián híres vietnami gulyásának. Amit a Beszálló nevű helyen robbantott be a köztudatba, három éve, és mostanáig nagyon hiányzott a hazai gyorskaja-palettáról.

A helyszín: Margit körút, nem messze a kibővült Igen pizzázótól. Nagyon kicsi a hely, és főzés közben nagyon meleg is. Odabent mindenkiről szakad a víz, Krisztián megszállottan pörög, hogy a sor lehetőleg ne érjen ki a körútra. Odabent szűk a hely, tényleg egy fagyizó méretre gondoljatok, bemész, rendelsz, és inkább ki is mész az utcára. Odakint egy dupla kiülő vár minket, aki ide le tudja tenni a fenekét, az a rendelkezésre álló kényelmi lehetőségeket kimaxolta. Az étlap nagyon szűk, az ikonikus levesen kívül mangó saláta, currys rizs, teriyaki beregi csirke, valamint a hely előző rendeltetésének emlékére egy sorbet, kókusz és calamansi alapokkal. Mindig változik.

Belőlem persze megint előtört a kíváncsiság, mint mindig, amikor “mindent főző” séfek kínálatában vegán tételeket is látok. Mert tapasztalatom szerint épp ezek a legjobb, legizgalmasabb vegán ételek, nem azok, amiket a vegán szakácsok tálalnak ki elénk. Hiszen a hús izgalmának nélkülözése ellenére is egyenrangú félként tüntetik fel egy listában, valamit tudniuk kell!

Így aztán mangó salátát és calamansi sorbet-t kértem.

A mangó saláta nagyon izgalmas volt. Talán túlságosan is az. A természetesen tökéletesen érett mangószeletek mellett a thai bazsalikom, a citromnád, a koriander és a vietnami vinaigratte egy olyan különleges, egymást kiegészítő egységet alkottak, és a külön-külön is intenzív ízek összege végül egy olyan böhöm élményként ficánkolt a számban, hogy már tényleg csak az a rászeletelt csili kellett, hogy lapot húzzon a 19-re, és még egy lökést adjon az egyébként sem épp unalmas salátának. Hogy egy saláta unalmas? Viccelsz? Ezek után?

Mégis, ezt egyszer megkóstolni jó élmény volt, de soha nem fogom kikérni többet. Ez inkább volt egy kör egy hullámvasúton, mint etetés. Inkább volt egy fine dining kísérlet, mint egy olyan kaja, amiért egy food barba elmész, amiért ott állsz sorba egy meleg délután a Margit körúton.

A sorbet-ben található calamansi egy apró, zöld citrusféle, a lime és a grapefruit szerelemgyereke, egy ismét csak nagyon intenzív ízű gyümölcs. Ezzel, és kókusszal készült a sobet, ami inkább volt savanyú, nem lime-osan, hanem szinte erjedten, “kefíresen” savanyú - még ha tejet nem is tartalmazott persze -, mint édes. Mi több, a mangósaláta sokkal édesebb volt, mint ez a desszert. Nagyon fura volt érezni, ahogy az erre is rápakolt thai bazsalikom és chili rímelt az előző étellel. és mégis valami sehová be nem sorolható területre tévedt. A desszert szó biztosan nem fedi azt, amivé ezek a gyümölcsök lettek.

Krisztián végre szabadon kiélheti magát, bár nekünk eddig sem úgy tűnt, hogy nagyon visszafogta volna a lovakat. Ebben a nagy kísérletező kedvben, az ízek tobzódásában aztán előbukkannak olyan ételek, amik mindenképp feszegetik a kategóriákat, de

azért reméljük, az “étel” műfaj határainak azért nem ugrik neki az ezennel hivatalosan is fékevesztett séf.

Mindenesetre hajrá, üde színfolt a Szirom, még ha nem is nagyon tudom most az sem, hogy pontosan micsoda. “Na, együnk egy…”-ot, ezzel a felkiáltással megy az ember a kedvenc food barjába, de itt nem tudom, hogy a … helyére mernék-e tenni valamit a vietnami gulyáson kívül. "Pont olyan kajáldát nyitott Huszár Krisztián a belvárosban, amire szükségünk van" - így jellemeztem a Beszállót 2016-ban. Most ugyanezt nem érzem jó megállapításnak, a Szirom nem az, amire szükségünk van, ez inkább a szükségleten felüli, mondjuk hogy bónusz.

Szirom Food Bar
Cím: 1024 Budapest Margit körút 59

Idén április végén lett kész Budapest legcukibb aluljárója, ami különös oknál fogva épp Budapest legparább aluljáróját váltotta le. Egyszerűen azzal, hogy nyuszikat festett az oldalfalakra Piry Anikó, a MÁV által kiírt pályázat nyerteseként.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Sokan jósoltátok, hogy pillanatok alatt össze fogják firkálni, és őszintén szólva én is tartottam ettől. Ez egy elég elhagyatott aluljáró esténként, pedig elég fontos szerepet tölt be azzal, hogy Zuglónak ezen sarkát összeköti a Városligettel, meg mondjuk az utolsó Bubi ponttal.

Na, arra mentem, hogy megnézzem, így nyár végére - brühühü - mi lett a tiszta, rendezett alkotással, ami megnyugtatóbb látvány mindazoknak, akinek rend van a fejében. Vajon hányan voltak, akik a saját széttörtségüket szerették volna viszontlátni ezeken az

istentelenül aranyos kis állatokon, az Isten szerelmére??!?!?

Na, a jó hír az, hogy a tagelők nagyobb része tiszteletben tartotta a munkát, és megelégedtek azzal, hogy az állatok feje fölött hagyták ott minden bizonnyal fontos tetteik lenyomatát, a becses aláírásukat.

Mások úgy érezték, hogy a tabudöntögetésnek nincsenek korlátai, és a nyulaknak veszniük kell, ők így fejezték ki a lelkük érzéseit, fejük gondolatait, szívük dobbanását, hogy törne el a csuklójuk:

Az ötlet elvileg rendben volt, senki nem tudna belekötni. Örökmozgót akartunk építeni, a végtelenített ingyenfagyi-gépet.

Az volt a terv, hogy Misivel felmegyünk a Minus11 fagylaltozóhoz a Máriaremetei útra, egy-egy elektromos rollerrel. Ez egyrészt azért jó, mert régóta ki akartam próbálni a fagyizót, és olyan messze van a központtól, hogy kirándulni kell hozzá, másrészt azért jó, mert 230 méterrel van a tengerszint felett, a Moszkva tér meg csak 130-cal.

Namármost.

Lejtőn elvileg visszatölti a roller kereke az akksiba a forgási energiát, további, később felhasználható árammá alakítva. Így nem otthon kell töltenünk, ami kész haszon, így akár elkönyvelhetjük elfagyizható nyereségnek is. Azt, hogy a 7800 mAh-s akksiba hány forintnyi áram “fér bele”, szándékosan nem számoltuk ki, hogy ne rontsuk el az örömöt, a perpetuum mobile újabb kísérletét.

Mondom, az alapötlet elviekben alá volt támasztva: veszünk odafent egy fagyit, aminek az árát a rollerek akkumulátorába visszatápláljuk, ahol legurulunk a lejtőn. A Moszkva téren megint felszállunk a 61-es villamosra (bérlet adottság, nem kell rá költeni), vagy ami elvisz a fagyizó közelébe, megint eszünk, megint visszatápláljuk.

Magasztos küldetés. Örök ingyenfagyi.

Akadtak nehézségek. Például hogy a villamos nem vitt el teljesen a fagyizóig - noha olyan sokáig haladtunk, hogy a Winettou-ból ismert tájakba futottunk be -, így felfelé is kellett még menni a rollerrel. Ami alapvetően nem baj, hiszen kellett az akksiba a hiány, hogy legyen mit feltölteni lefelé.

Másrészt a fagyi nem olcsó, így a 100 méteres szintkülönbség kevésnek tűnt, különösen hogy baromi finom volt a cucc, így miután mindent végigkóstoltam a kóstolókanalakkal, a kecsketejjel készült XL csoki, a málna és a muscovado, vagyis barnacukor ízesítésű fagyikat is kikértem. A fagyik 440 és 540 forint között mozognak, szigorúan fedő alól, tehát állandó - mínusz 11? - fokos hőmérsékletről kanalazzák ki őket. Külön kanállal, nincs kanálmosás, legalábbis nem minden gombócot követően (komposztálható dolgok is vannak a boltban, így érthető ez a tudatosság).

Könnyítette viszont a helyzetet, hogy Misi tej- és málnaallergiás, így nem volt olyan fagyi per pillanat a kínálatban, amit ehetett volna. Így végül is jól zártuk a költési szintet, alulbecsültük az elvártakat.

A fagyi egyébként zseniális. A muscovado nem lesz sokak kedvence, visszafogott barnacukor íze nem kínál többet, mint amit egyáltalán adhat, a málna viszont oltári gyümölcsös, a csoki is sírnivalóan jó. Állagra szépen, komótosan olvad a fagyi, nincs az az érzésünk, hogy gumit nyalunk, sem az, hogy szétfolyik a cucc a kezünkben egy perc alatt. Kiültünk a bolt elé, és néztük a népeket, ahogy beállnak a menő autójukkal, és nyalnak.

Ja, és ingyen tölthetik meg a kulacsokat vízzel, ha kérjük, a Refill programban is részt vesz a hely. Szimpatikus ez is.

Végül elindultunk, hogy ledolgozzuk a bevitt kalóriákat, és kiadott összegeket. A kalóriákat azzal, hogy néha magunk lökjük a járgányt, a pénzt pedig az akksi töltésével.

Na.

A Fiókánál fogyott ki nafta a járgányokból, amit leginkább csalódott bambulással vettünk tudomásul, mint Walter, amikor megkérték, hgoy dobja ki a táskát a mozgó autóból.

A gyakorlat győzött az elmélet felett, megint: a 100 méter szintkülönbséget korántsem egyenletes lejtőkön abszolváltuk, gyorsítottunk, lassítottunk, így nincs mit csodálkozni. Beugrottunk hát egy vacsorára, jólesett, ügyes konyha, közben töltöttünk annyit, hogy el tudtam vele jutni az autómig. Nem éreztem úgy, hogy kudarc volt a kísérlet, inkább találtam egy olyan utat, ami NEM működik az örök ingyen fagyi elérésére. De ez nem jelenti, hogy nem adom fel!

A rollert az AQUA Webshoptól kaptuk teszteésre, Motus márkájú. Hamarosan beszámolok egy posztban arról, milyen egy hónapon keresztül csak ilyennel mászkálni a városban. Az AQUA a blog hirdetője.

Újlipótvárosban kerestem meg azt az IGAZI olasz fagyizót, amit egyik olvasónk ajánlott, így:

A tulaj, Vittorio készíti és árulja a fagyit, ami tényleg olyan mintha Olaszországban ennéd, sőt, igazi olasz ristrettója is van (nem az a vizes magyar espresso). Kicsit olyan a srác, mintha Roberto Benini tesója lenne, és az egész több mint egy szimpla fagyizás, nagyon barátságos csóka, szívesen mesél magáról is ha kérdezzük.

Nem lehet eltéveszteni, a Visegrádi és Kádár utca sarkán észre fogjuk venni a Vittorio nevet a cégtáblán.

És Bud Spencert:

a cégérnél is kiemeltebben kapjuk magunk elé gyerekkorunk legbarátságosabb óriását, aki Terence Hilllel a mai napig letörölhetetlen vigyort csal az arcomra, és a most felnövő generáció ugyanolyan imádattal nézi a filmjeiket, ha megismertetjük őket ezekkel. Az örökkévalóságnak szóló filmek ezek.

A felirat kissé különös. Egyértelmű, hogy az idézet abból a jelenetből van, amikor Johnny Firpo szeretne mindenáron pisztáciát enni, de Charlie momentán kifogyott belőle (És megint dühbe jövünk c.).

Ami a fura, hogy mi úgy ismerjük a kínálatot gyerekkorunk óta, hogy van:

• vanília
• karamell
• tutti-frutti
• rumosdió
• és kávé

A táblán meg ez olvasható:

• vanília
• csokoládé
• eper
• citrom
• kávé

Azt meg ugye mindenki tudja, hogy “csokoládé nem is volt”, úgyhogy végképp nagy a zavar.

Odabent divatos szemüvegben, belőtt séróval, sportos ötvenes benyomást keltve várja a betérőket Vittorio. Angolul lehet vele beszélgetni, meg persze olaszul. Megkérjük, hogy jöjjön ki, és olvassa fel nekünk az eredeti kínálatot, amit Charlie Firpo tartott, hiszen mi végig abban a hitben voltunk, hogy tutti-frutti és rumosdió is van. Íme:

Odabent egyébként Vittorio is egészen jó fagyikat árul, hátul figyelnek a gépek, amikkel készíti. A honosítás itt is látszik, hiszen egy méretes PUNCS felirat is látszik, alatta a szokásos színű fagyi. “Bármit ajánlok, csak azt nem, nem is értem, hogy miért szeretik ezt, de hát kell ilyet is tartanom” - mondja Vittorio. Tessék, kérem, nem csak a tutti-frutti az, ami különös lényként megjelent a fagyik magyarítása közben.

Vittorio kávéja tényleg jó, olaszos, de vannak savai, van teste, a presszó is elég erős, én nem mozdultam rá a kétszer töményebb - egyébként meg koffeinben szükségképp szegényebb - ristrettóra. Itt az első korty után, mikor rájöttem, hgoy ez tényleg jó:

Vannak itatóedények is a járdán, mindenféle állat számára (volt egy MÉHEK feliratú is, de makrolencsés felvételt nem tudtam):

Itthon megkerestem a jelenetet olaszul, Charlie sokkal szelídebb itt, mint a magyar verzióban:

Tényleg úgy volt, ahogy a felirat mutatta:

• vanília
• csokoládé
• eper
• citrom
• kávé

Gelateria Vittorio
Cím: 1132 Budapest Visegrádi utca 6.

Annyira nagyot szólt, hogy itt a Beyond Meat nemhúspogácsa, és hogy a Vegan Love-ban bárki vehet magának egy tényleg hús ízre hasonlító zöldségkészítményt, hogy az utóbbi napokban még a politikai újságírókat is kiküldték tesztelni, hogy mindenképp mondjanak véleményt a cuccról. Olyan felfokozott volt az érdeklődés, hogy először azt hittem, hogy kereskedelmi forgalomban kapható a sejtből növesztett steak, de aztán láttam, hogy még nem tartunk itt. Még csak a hússzerű nemhús az áttörés.

Az állítás leginkább nem is a vegánok körében terjedt hangosan, hanem épp a húsevők adták egymásnak a kilincset. Ez nem meglepő, sok vegán témájú posztban írtam már arról, hogy egy-két év vegánság után a vegán étrend megváltoztathatja az ízlést, új kedvenceink lesznek, és egyáltalán nem a hús íze az, amire akkor vágyunk. Senki nem is gondolhatja, hogy a vegán közösség titokban tényleg telesírja minden este a párnáját, hogy ma sem éreztem a számban a lapocka ízét.

Persze én is kíváncsi voltam, mert azoknak, akik szép lassan egyre kevesebb húst fogyasztanak, és egyre több vega és vegán fogást helyeznek el az étrendjükben - mint én -, azoknak fontos lehet a húspótló. Na nem az olyan, mint a 827 vegán sonkája, aminek az íze az állott káposztához áll a legközelebb. Az többet árt, mint használ.

Szóval én is elmentem, és kértem a 2900 forintos hamburgerből. “Luxus” - írták róla sokan, de ők nyilván nem ettek még Budapesten kézműves burgert, mert akkor tudnák, hogy ezek alapján a buszvégállomásos csalamádést leszámítva minden az. Ez az ár - sajnos - simán előfordul marhaburgereknél is, és nem kellett ehhez szakéval masszírozni sem a gulyást, sem a kondást.

Ránézésre a Beyond Meat pogácsak tényleg húsnak tűnik. Basszus, állagra is.

Ha szobrászművészeti alkotásként kellene értékelni, azt mondanám, egész jól sikerült, már csak a feketére égetett részeket kellene rávarázsolni, meg még egy kis csillogó zsírt - olajat -, és kész.

És az íze? Az is hússzerű!

Olyan, mint egy löncshús, nagyjából, nagyon sok füst ízzel, hogy ezt elnyomják. A kezeden is löncshús-szerű illatot hagy, ha megfogod, de a szádban végül is a füst dominál. Az ízkép tényleg mutat hasonlóságokat a hússal, és egyáltalán nem húzza meg a fejedben a “romlott ez az étel” triggert, de a helyzet az, hogy

egyáltalán nem akkora élmény, mint a Vegan Love bármelyik másik burgere, amik viszont a hedonizmust hozzák el.

Aki nem tudja marha nélkül elképzelni a burgert, most sem fogja. Annak várnia kell a laborban nyomtatott marhanyakra és vesefaggyúra. Aki ad egy esélyt a Vegan Love-nak, az Istvánffynak, Matrjoskának, azok ehetnek jó vegán burgert, egészen más összhangokkal. A Beyond Meat egy nagyon szép művészeti alkotás, egy ehető szobor, és tényleg elismerésem, de úgy jár majd, mint a Blu-ray. Kronologikusan indokolt, de egy idő után alapvetően lecserélt műfaj lesz, mert más, sokkal ésszerűbb vagy változatosabb, vagy kényelmesebb megoldások vonzóbbak lehetnek.

Érdemes kipróbálni? Persze, mint egy időszaki kiállítást. Rendszeres fogyasztók leszünk? Nem hinném, hogy bárki az lenne, akár vegán étrendet folytat, akár nem.

És hogy miből áll a Beyond Meat? Íme az összetevő-lista:

• Víz
• Borsófehérje
• Repceolaj
• Finomított kókuszdióolaj
• Cellulóz bambuszból
• metilcellulóz
• Burgonyakeményítő
• Természetes aroma
• maltodextrin
• Élesztőkivonat
• Só
• Napraforgóolaj
• Növényi glicerin
• Szárított élesztő
• Gumiarábikum
• Citruskivonat
• Aszkorbinsav
• Répa juice kivonat
• Ecetsav
• Borostyánkősav
• Módosított élelmiszer-keményítő

A Vegan Love-ról, és a jó vegán burgerekről itt írtam.