Nem mintha sok nyuszis-macis aluljáró lenne Budapesten, de most van egy legújabb.

Itt írtam arról, hogyan fedeztem fel. Aztán arról is, hogy kiderült: a munkát Piry Anikó készítette, akinek van egy Nyúlgyár nevű kézműves projektje. A megbízást pedig a MÁV adta a félelmetes aluljáró kiszínesítésére, egy Színezd Újra nevű program keretén belül. Adtak festéket, és hajrá.

Ilyen volt a Mexikói úti kisföldalatti-végállomástól a Városliget felé menő aluljáró:

Íme, nagyjából két hét munkájának eredménye (csaknem a kész verzió):

Anikó eredeti szakmája fémműves formatervező és gimnáziumi rajztanár, ez azonban nem rettentette el a feladattól. És milyen jól tette, hiszen saját bevallása szerint

az aluljáró kifestése óriási élmény volt, és nagyon sokat adott neki.

Fantasztikus élmény volt, ennyi pozitív visszajelzést meg szeretetet még soha nem kaptam, az emberek megköszönték meg biztattak, meg megsimogattak, csokit, kávét, kürtöskalácsot hoztak... Fotóztak és fotózkodtak, felemelték a fejüket a szürke betonról és mosolyogtak, és beszélgettek, és mindenki gratulált.

Anikó elmondta, hogy aggodalmat is érzett, mindenki már most féltette az alkotást, hogy végül megint letagelik. Anikó viszont a pillanatnak élt, csak szerette volna végül egyben látni a művet, és képes volt elengedni a végén, mint valami homokmandalát. Lesz, ami lesz (ettől persze még törjön le a keze az összes graffitis tagelőnek, aki hozzányúl ehhez).

Az állandó járókelők már második nap úgy köszöntek, mintha régi ismerősök lennénk. Tudom, patetikus, de annyi szeretetet kaptam, hogy teljesen el vagyok varázsolódva. És arra is rájöttem, hogy ez addiktív, mert alig várom hogy kiírják a következő pályázatot, a fejemben meg is van, mit akarok festeni.

Szóval Anikó kilépett a komfortzónájából, és egy koszos, sötét, büdös aluljáróban dolgozott két hétig, hogy jobb hely legyen a város. Ezért cserébe nagyon szerette mindenki. Ez azért egy tök jó deal, nem?