Mert hát emberek. Mi lenne egyértelműbb magyar étel a pörköltnél, nevezzük akár csirkepaprikásnak, akár bográcsos marhának? Pacalnak. Vagy a lecsónál? Mi lenne jobb vegán étel a lecsónál, ha már itt tartunk? Már hogy a vegán gasztronómia robbanásra gondolok, amikor azt írom, "itt". Nem a pacalra.

Vajon mit tegyünk, hogy ezek a mára sokszor már csak kellékként, színesítőként szereplő ételek, amik sültek és főzelékek mellett jelennek meg éttermekben, újra főszerepet kapjanak? Tök egyértelmű: töltsük bele egy kiflibe. Legyen streetfood. Kézbe vihető, villa nélkül ehető. Egy kifliben ráadásul megvalósul az automatikus tunkolás eszméje is. Már tunkolni sem kell, csak harapni. Ennél magyarabb, ennél ízesebb hotdogot nem kapsz a világon.

És Gödöllőn megcsinálták. És ez hagyján: megcsinálták, jól. Megpirított, kívül ropogós, belül puha kiflibe. És nem folyik, nem fröccen még csak össze se ken senkit, a készítőjén kívül. Méghozzá azért, mert a pörkölteket, lecsót előre betöltötték egy műanyag bélbe, lezárták, és fagyasztóban, majd pedig egy részüket sous-vide kádban tartják hidegen, illetve melegen.

A kiflit megmelegítik, kissé megpirítják a szélét, majd hot-dog falloszra húzzák (bocs, nem tudom a gasztrotechnikai kifejezést), ezt megismétlik, majd beleteszik a kolbászra hasonlító, lezárt töltelékadagot, egy ollóval kivágják, kinyomják a lényeget, a többit eldobják. Pont annyi, nem több, mindenhová jut, a végébe is, csodálatos.

Instant tunk.

És mindez baromi jó áron. 690 a lecsós, csirkés, disznós verzió, 790 a marhás és a csülkös-pacalos verzió. Ez utóbbit pedig muszáj megénekelnem külön, mert annyira baromi jó:

Isten áldja, aki ezt a szaftos, hedonista, belsőségekben és lábakban gazdag dolgot beletöltötte arra a kis helyre!

Lehet kérni csípőspaprikás kiflit is (meg korpásat, azt még nem próbáltam), és nem finomkodnak, ez tényleg csíp. Kérhetünk csalamádét is, amit - nem fogjátok kitalálni - szintén kifliben tálalnak. Egy szem nem csöppent le a földre. Semmiből. A szalvéta is csak úgy mutatóba maradt. Egy kifli elég, ha nem vagy nagyon éhes, főétkezés gyanánt kérjünk kettőt.

A szóda ingyen van. Tényleg.

A kifli pedig elindult hódító útjára, már három helyen is lehet kapni az országban ilyet, főleg a Balatonnál, meg persze fesztiválokon. Franchise, persze: a kiflit és a Gödöllőn elkészített kolbászkákat simán el lehet utaztatni, innentől már csak egy kis kézügyesség a kiflik üregítése, a vizes kádat mindenki be tudja állítani, gyakorlatilag hibátlan pörköltes kifliket lehet készíteni, bárkinek, bárhol. Ki hitte volna, hogy a tökéletes magyar streetfood nem Budapesten készül majd el, hanem a gaszronómiai lelőhelyekről egyáltalán nem híres Gödöllőn. De itt készült el.

Csak nehogy hozzájuk is elérjen Sisi szele, és elkezdjenek ibolyás kifliket árulni.

Gulyásbombázó Gödöllő
Cím: 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor tér 15.

Hamarosan lesz egy poszt "Egy nap Gödöllőn" címmel, így ha ellátogattok ide, lesz egy tippgyűjtemény is nektek

A Mészáros utcai zöldségboltról több mint négy éve írtam. Istvánt nem annyira a káposztái és paradicsomai, mint inkább nagyon szórakoztató humora és Facebookos posztjai miatt szerettem meg. Aztán persze a zöldségeiről is kiderültek, hogy jók.

A Mészáros utcai zöldségbolt Facebook oldala folyamatosan jobbnál jobb tartalmakat szolgáltatott egy zöldségbolt mindennapi életéből, és a kiszolgálás szüneteiben a sarokban regényeket bújó tulajdonos kiírta magából a kötekedő ügyfeleket, a társa, György poénjait, vagy csak úgy, a szezonalitás furcsaságait. Ti is szerettétek, a pár száz lájkból pár ezer lett a poszt megjelenése után, néhány hét alatt.

Mostanában István sajnos ritkán ír, én pedig kíváncsi lettem, miért. Úgyhogy felkerestem az új, mondhatni második Mészáros utcai zöldségboltban - aminek különlegessége, hogy a Szirtes utcában van -, hogy választ adjon a hallgatásra. Interjú a feltörekvés,

menőség és sikerek helyett a hétköznapiságról, arról az állapotról, amiről egyébként nem szokás beszélgetni.

Mi történt?

Nem igazán tudom. Azt mondják, ez a burnout szindróma, úgyhogy elhiszem. Az életközépi válságot nem említem, mert az huszonötéves korom óta van. Valószínűleg utoljára az óvodában lehettem elégedett a korommal.

Szoktál még regényeket olvasni a boltban?

Mindig olvasok, ha ébren vagyok.

Akkor sok a stressz? Titeket is elért a munkaerőpiaci deficit?

Ne is kérdezd! Jelenleg minimum két ember hiányzik a cégtől, de ha most találnék is megfelelő emberanyagot, novemberben már nem biztos, hogy ki tudnám termelni a bérüket.

Ez mondjuk okozhat kiégést. Akkor pihenni sem tudtok?

A munkarendet tekintve az jött ki, hogy idén a feleségemmel csak külön-külön tudnánk elmenni nyaralni, amin én egy pillanatig komolyan elgondolkodtam, ő meg persze megharagudott.

Szerencsére azért van változatosság körülötted, például tetszik az új boltod.

Kösz, már vagy három éves.

Sokáig a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen volt a hely, és még most is sokan vonják fel a szemöldöküket, amikor megemlítem a nevet. “Az meg hol van?”

Igaz, nem egy ősi térről beszélünk, hiszen tulajdonképpen a tízezer négyzetméternyi medencével büszkélkedő Gellérthegyi víztározó feletti területről beszélünk. Mint valami gigantikus medencetakaró találhatunk itt egy nagy, füves területet, amit itt-ott tör csak meg egy cserje vagy egy közepes méretű fa. Maga a víztározó 1902-ben épült, hogy megoldja a városban tapasztalható vízhiányt, és ellássa vízzel a vezetékeket. Néhány évtizeddel korábban még vízhordóktól lehetett csak vizet bejuttatni a lakásba, hogy ők mit kiabáltak az utcán, hogy felhívják magukra a figyelmet, itt tudhatjátok meg.

Mivel a víztározó - Buda történetéhez képest - fiatal, nem meglepő, hogy a tér nevét adó szoborcsoportot 2001-ben avatták csak fel. Wagner Nándor szobrász készítette az Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám, valamint Mahatma Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc alakját megformázó együttest, ami a tér déli része felé található meg. A művész 1997-ben meghalt, de Japánban élő - és egyébként is japán - felesége beteljesítette a szándékát, és végül az összesen három példányban kiöntött szobrok közül az egyik öntést Magyarországnak adományozta (néhány öntést meg kellett ismételni, amikor elloptak több példányt).

Amiért a tér megérdemli a “rejtett sziget” rangot, az egyrészt a kilátás. Remek panoráma nyílik innen elég széles irányba, a Mátyás-templom, a Budai Vár, a Bazilika és a Lánchíd esténként elég határozott keretet ad a látványnak. Mégis, a helyet alig látogatják turisták, és esténként is kisvárosi jelleggel érkeznek ide párok, baráti társaságok iszogatni, nézelődni, de ami a kedvencem volt pár éve: egy melós is erre tekert a bicajával, letámasztotta, elővette a munkanap végi sörét, és úgy kortyolgatta el, hogy Budapest fényiben gyönyörködött.

Tíz perc alatt kisöpörte a fejéből a gondokat, és úgy élvezte azt a sört, ahogy csak kevesek képesek.

A Valyo nevével már sokszor találkozhattok itt a blogon. Ez az a csoport, ami a fejébe vette: közelebb hozzák a Dunát a körülötte élőkhöz. Több projekt fűződik a nevükhöz, amik segítségével felfedeztük a Lánchíd pesti hídfőjénél található lehetőségeket, mobilszaunában érezhettük magunkat a nyárban - télen -, felfedeztük a Duna Tanösvényt, a STÉG-et és így tovább. Ezek a gerillaakciók azonban eltörpülnek a Valyo Kikötőhöz képest, ami idén nyáron szervezett és tényleg tömeges módon hozta közelebb az embereket a Dunához. Így:

Nagyon laza hely, van jó pár italmérés, valami kaja, de leginkább fekvés a fából készült padokon, naplementenézés, majd közös elmélyült zenehallgatás, DJ vagy zenekar gondozásában, esetleg filmvetítés, jóga a parton. Nincs túlgondolva, túlcsiszolva, mindenki odamehet, és jól érezheti magát.

És a “mindenki” szót teljesen komolyan gondolom.

Nappal családosok jönnek gyerekkel, meló után fiatalok és középkorúak érkeznek, este pedig a meghirdetett programhoz igazodva egyéb érdeklődésű arcok. Elolvasva a Facebookos és egyéb kritikákat a hely azért nem jó, mert sok a punk, a kutya, a kisgyerek, a techno-kedvelő. És bár a Duna nagyon viszi a hangot, és déli irányban rálátunk egy elég népes lakótelepre - ennek ők nyilván nem örülnek, érthető -, mégis, az itt szórakozók definiálása minimum elég vicces.

Aztán kiderül, hogy minden kritikus máskor járt itt. Az egyik egy kutyás napon, a másik gyereknapon, a harmadik egy punk-koncerten.

Persze hogy felülreprezentált a célcsoport. Eddig hasonlót csak a Jedermannban, Hans kocsmájában tapasztaltam, ő azonban egyidőben képes mindenféle arcokat összehozni a Lónyai utcában. De az is nagy eredmény, ha ez különböző napokon sikerül.

Az italokat visszaváltható pohárban kapjuk, ami szimpatikussá - és alacsony szemetelési indexűvé - teszi a helyet, csapolt sört már 550-ért, 0,33-as üdítőt 300 forintért vásárolhatunk. Átlagos árak vannak tehát, a vízpart semmit nem emelt az összegeken.

Baromi sikeres lett a projekt, ezt elkönyvelhetjük így augusztus végén.

Közeledik az ősz, ha még nem voltál itt, érdemes kipróbálni. Vagy választhatod a klasszikus Rómait, a szemben lévő Népszigetet is. A Valyo Kikötő a Rákóczi híd pesti hídfőjénél található, gyalogosan könnyedén elérhető a HÉV-megállóból, és a legdélibb Bubi-biciklitároló helytől, ha a part mentén sétálunk száz métert még délre. És nagyjából ez a megközelítésének egyetlen ajánlott módja, autóval is (jöjjünk be a Müpa parkolója felé, menjünk tovább, és álljunk meg a híd alatt. A navigáció tovább visz, de ne hallgassunk rá, a Valyo Kikötőnek van ugyan aszfaltút-kapcsolata, de nem lehet arrafelé parkolni).

Valyo Kikötő
Cím: 1095 Budapest Hajóállomás utca 1.

Mi más is lehetne egy Sagrada nevű játék táblája, mint egy ólomüveg ablak, és mi más is lehetne a játék gyűjtögetésének tárgya, mint a fényt magán áteresztő, megszínező dobókockák? Összesen 90 darab ilyet találunk a dobozban (soha többé nem fogysz ki otthon a dobókockából), amit egy zsákból húzunk elő. Csendben nézegeti mindenki, aki először találkozik a játékkal, forgatja a kártyákat, táblákat, gyönyörködik, belemarkol a zsákba.

A hónap játéka ezúttal egy szemet gyönyörködtető és addiktív játék.

Ahogy Ági, a blog túravezetője - és az Ági és Ráró posztok szerzője - fogalmaz, ez egy igazán csajos játék. Ami nem azt jelenti, hogy a férfiak nem élvezik, de a kinézete alapján egy hölgy is szívesebben áll neki a gyűjtögetésnek, mintha űrlények ellen kellene robbanótölteteket elhelyezni egy régi Mars-járó hátsó rakrészében.

A játék egyébként nyugisnak nevezhető a blogon eddig bemutatottakhoz képest, nem akar senki az életünkre törni (incl. bumerángos poszt), nem érhet véget a játék hatszáz különböző módon a játékosok korai elvérzésével, a Sagrada tíz fordulóból áll, minden körülmények között. Ennek ellenére nem unalmas, sőt. Egy jó társas minden eleme megvan itt, az egyszerre többfelé koncentrálás, a játékosok döntéseinek egymásra hatása, akár egymás húzása is.

A játékot egyedül is lehet játszani, de 2-4 fő is elfér az asztalnál. Mi három fővel próbáltuk, és annyira élveztem, hogy nem akartam abbahagyni.

Mindenki kap egy ablakkeretet és kiválaszthat egy személyes célt a kezébe adott mintakártyákból. Ezek tartalmazzák azokat a mintákat, szabályokat, amik alapján az ablakkeretbe illeszthetjük a színes dobókockákat, és ami végül kiadja a rózsaablakunk színeit és számait. A nehézség a lap alján látható, a négyesek elég könnyűek, a hatosoknál már vért izzadunk, hogy le tudjuk rakni a köveinket.

Viszont aki nehezebb lapot választ feladatnak, több támogatást jelölő követ kap, tehát több “csalást” tud érvényesíteni. Az ilyen támogatások lehetnek egyszerűek és hatékonyak, könnyen végiggondolhatóak (pl. megforgathatod a kivett kockát a másik oldalára, így 3 helyett a 4-es, 1-es helyett a 6-os stb. oldalával teheted le), de bonyolultak is (áthelyezhetsz kockákat, de csak bizonyos estekben), így gyorsan kialakul a sztársegítség, amire mindenki rakja a jelölőt.

Ezen túl egy egyéni, titkos célja is van minden játékosnak, ami csak az egyik színű kocka gyűjtését irányozza elő (egyikünk a kékre hajt, másikunk a lilára, és így tovább). Öt színben dobunk ki ugyanis kockákat az asztalra, és ezeket elkezdjük az óramutató járása szerint felszedegetni, és betenni a helyükre. A játék végén pontot kapunk

• az egyéni célunk alapján gyűjtött színekért
• a nyilvános célkártyák alapján kitűzött célok eléréséért (ezeket könnyen el lehet érni, általában többszörösen is sikerül)
• a megmaradt támogatásjelölők
• az üres mezők alapján (ha nem tudtál letenni kockát, az mínusz pontot hoz)

A Sagrada követi a modern társasok imádnivaló logikáját: maga a játék teljes megismerése sok időbe telik a rengeteg kombináció miatt, de egyszerre, egy játék alatt ennek kis szeletét, viszonylag kevés szabályt kell figyelembe venni. A szabályok egy része megbeszélhető, mindenki számára érvényes, mások titkosak, így titkolózásra, találgatásra adnak lehetőséget. Maga a játék csodaszép, és van időd gyönyörködni benne: nincs időlimit, nincs egymás elől lecsapás, elvétel, nyugisan mindenki kigondolja, mit szeretne. Mégis, fél-háromnegyed óránál nem több egy játék.

Aki szereti a csendesebb, szép játékokat, amik pont annyira összetettek, hogy egy 12 éves gyerek is egyenrangúan állhat ki a felnőttel (a Mensa HungarIQa társasjátékdíj idei döntősei közé választották családi kategóriában), és amivel lehet kissé kialvatlanul is jót játszani, azok imádni fogják. Mások csak egyszerűen szeretni.

Disclaimer: a Hónap Játéka sorozat szponzora és az Egy nap a városban blog hirdetője a Reflexshop

Posztok a Hónap Játékában:

A hónap játéka - Metal Earth R2-D2 és C-3PO
A hónap játéka: KLANK
A hónap játéka: Összeszerelni egy igazi tekerőlantot!
A hónap játéka - A Tiltott Sziget és Tiltott Sivatag
A hónap játéka: A Mars terraformálása
A hónap játéka - Twin-it
Legjobb nyári játékok