Budapest rejtett szigetei számomra azok, amiknek egyedi, erős, és a környezetükbe nem illeszkedő hangulatuk van, és általában kevés ember látogatja őket. Ezek azok a helyek, amik gyorsan kedvencekké válnak: akik egyszer felfedezték, és ráéreztek az ízére, onnantól törzshelyként látogatják, és az ismerőseiknek mesélnek róla. Sok év alatt nekem is lettek ilyen kedvenceim, amiket most megpróbálok összeszedni egy sorozatban.
Sokáig a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen volt a hely, és még most is sokan vonják fel a szemöldöküket, amikor megemlítem a nevet. “Az meg hol van?”
Igaz, nem egy ősi térről beszélünk, hiszen tulajdonképpen a tízezer négyzetméternyi medencével büszkélkedő Gellérthegyi víztározó feletti területről beszélünk. Mint valami gigantikus medencetakaró találhatunk itt egy nagy, füves területet, amit itt-ott tör csak meg egy cserje vagy egy közepes méretű fa. Maga a víztározó 1902-ben épült, hogy megoldja a városban tapasztalható vízhiányt, és ellássa vízzel a vezetékeket. Néhány évtizeddel korábban még vízhordóktól lehetett csak vizet bejuttatni a lakásba, hogy ők mit kiabáltak az utcán, hogy felhívják magukra a figyelmet, itt tudhatjátok meg.
Mivel a víztározó - Buda történetéhez képest - fiatal, nem meglepő, hogy a tér nevét adó szoborcsoportot 2001-ben avatták csak fel. Wagner Nándor szobrász készítette az Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám, valamint Mahatma Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc alakját megformázó együttest, ami a tér déli része felé található meg. A művész 1997-ben meghalt, de Japánban élő - és egyébként is japán - felesége beteljesítette a szándékát, és végül az összesen három példányban kiöntött szobrok közül az egyik öntést Magyarországnak adományozta (néhány öntést meg kellett ismételni, amikor elloptak több példányt).
Amiért a tér megérdemli a “rejtett sziget” rangot, az egyrészt a kilátás. Remek panoráma nyílik innen elég széles irányba, a Mátyás-templom, a Budai Vár, a Bazilika és a Lánchíd esténként elég határozott keretet ad a látványnak. Mégis, a helyet alig látogatják turisták, és esténként is kisvárosi jelleggel érkeznek ide párok, baráti társaságok iszogatni, nézelődni, de ami a kedvencem volt pár éve: egy melós is erre tekert a bicajával, letámasztotta, elővette a munkanap végi sörét, és úgy kortyolgatta el, hogy Budapest fényiben gyönyörködött.
Tíz perc alatt kisöpörte a fejéből a gondokat, és úgy élvezte azt a sört, ahogy csak kevesek képesek.
Akik nem tudják, mit keresnek, nehezen találnak ide. Ez a Gellért-hegyi zöldövezet vár-oldali széle, ezért a legfestőibb - és legidőigényesebb - megoldás, ha a Gellért-téren, a Sziklatemplomnál felmászunk az emelkedőn, és végigsétálunk az egyébként csodás panorámát ígérő sétányokon. El a Szent Gellért-szobor mögött, fel a Tabán irányába. A gyorsabb lehetőség, hogy autóval vagy bicajjal a Hegyalja úton lefelé, az Erzsébet híd irányába tartva - errefelé inkább száguldva, ugye - egy váratlan jobbkanyarral befordulunk az utolsó lehetőségnél. Itt parkolóhelyet is találunk egyből, a nap minden szakaszában.
És tényleg ez a két megközelítés a legegyszerűbb, ha nem számítjuk a biciklit, ami mindig kisegít. A Hegyalja út felől gyalog érkezni nem kellemes, busszal érkezni sem kimondottan barátságos, a Gellért-hegy felől pedig bicajon nem annyira könnyű a tekerés. Bár nyilván nem lehetetlen.
Ez tehát a legnehezebben megtalálható kilátóhely Budapesten, ahová tényleg inkább csak a helyiek járnak.
A másik itt található szobor a Buda királyfi és Pest királykisasszony nevű, amin a két város egyesülését szimbolizálta a szobrász, Lesenyei Márta, 1982-ben. Kevesen gondolnak rá első ránézésre, de a szobor zseniális vakok számára, pont jó magasságban tapogatható végig, házakkal, Dunával, hidakkal együtt. Menőbb, mint a szemben, a Korzón található, a budai kilátást megörökítő dombormű, ráadásul itt is találhatunk egy Braille-táblát, amit elolvashatnak a látássérültek.
Egy tábla tanúsága szerint a területen alternatív gyepgondozás zajlik, ami során kevesebbszer kaszálják a füvet, hogy helyt adjanak a Budapesten őshonos mezei növényeknek a virágzásra, így pedig lepkék, méhek és hozzátartozóik költözzenek a virágzás idejére a területre. Ehhez képest júliusban teljesen kiégett, milliméteresre nyírt gyeppel találkoztam, szóval ezt a projektet szerintem elnapolták.
És ha már itt vagyunk, még egy különlegesség: a rendezetlen házakból, italmérésekből álló falusias, de így egyébként imádnivaló Tabán utolsó megmaradt épülete, az egykori vincellérház is itt található, csak át kell kelni a Hegyalja úton. A Czakó kert nevű intézményt a Gerlóczy kávéház tulajdonosa nyitotta, és szépen rendbe is tette az egész épületet, így ha a Szerb Antal által plasztikusan megénekelt világba nem is kóstolhatunk bele, a modernebb gasztronómia azért képes megcsapkodni itt.
Budapest rejtett szigeteiről eddig megjelent posztok:
Tarasz Sevcsenko tér
Lőrinc pap tér