Budapest rejtett szigetei számomra azok, amiknek egyedi, erős, és a környezetükbe nem illeszkedő hangulatuk van, és általában kevés ember látogatja őket. Ezek azok a helyek, amik gyorsan kedvencekké válnak: akik egyszer felfedezték, és ráéreztek az ízére, onnantól törzshelyként látogatják, és az ismerőseiknek mesélnek róla. Sok év alatt nekem is lettek ilyen kedvenceim, amiket most megpróbálok összeszedni egy sorozatban.
Nem is igazából az ukrán költőnagyság, északkeleti szomszédaink Petőfijéről elnevezett tér az érdekes, hiszen önmagában egy jelentéktelennek tűnő, aprócska kis szigetecske ez. Az érdekes inkább mögötte található kocsma, elnézést, söröző. Ez itt:
De mégsem adhattam a várostörténelmi posztomnak egy söröző nevét, mégis, a hangulatot a Sörmanufaktúra feletti épület adja, ez a borostyánnal benőtt gyönyörűség itt, ami szinte összenőtt a Király fürdővel. Ha beülsz az ezer levél alá, picit bemélyedve a többi épülethez képest süllyesztett homlokzat elé, és kikérsz egy korsóval - mintha az édesanyád ringatna. Nem a legbarátságosabb kiszolgálásban volt részem itt életemben, nem is a legtöbb sör volt itt csapon - üvegben azért lehet, hogy közelít -, de hát ez a terasz. Ez a terasz.
És azért van itt érdekes történelem is, bőven.
Itt volt az egykori városfal, valamint a mostani Bem tér magasságában a Kakas kapu. A középkorban a Királyt Kakas kapu fürdőnek nevezték, mostani neve azóta használatos, hogy a Kőnig család vásárolta meg 1796-ban. Az, hogy a fürdő szinte a városfalra simult, megmagyarázza a létjogosultságát is, itt, a Lukács fürdőtől egy diszkoszhajításnyira. A törökök ugyanis szerettek volna, az ostromoktól tartva, egy biztonságos, támadás idején is használható fürdőt maguknak, így a Lukács gyógyvíz-forrását cserépcsövekkel, gravitációs úton juttatták el egészen idáig. De a fenti sörözővel nem a török által emelt fürdő, hanem a később épült, klasszicista épületrész találkozik (a másik irányban pedig egy nagyon jó minőségben, szép klinkertéglákkal kirakott épülettel nőtt össze, amiről itt írtam). Ma már egyformán kopottas mindegyik, nem látszik rajtuk a három évszázadnyi korkülönbség.
A kis tér másik oldalán egy templomot láthatunk, a Szent Flórián-kápolnát. A Király fürdő és a kápolna látványa az elmúlt 50 évben nem sokat változott, bár a fák száma erősen megszaporodott.
Forrás: Fortepan.hu
1750-ben kezdték építeni, eredetileg egy 200 ágyas katonai kórház kápolnájaként. Nem is akármilyen finanszírozással: egy bajor pék, Christ Antal fizette a teljes építkezést. Az épület alapszintjét a rakpart kiépítésekor megemelték, ekkor ugyanis feltöltötték a területet, így minden ház egy-másfél méterrel az utcaszint alá került (jól látható ez a Batthány térnél, a régi Fehér Kereszt fogadó épületénél, a Nagyi Palacsintázója mellett, ahol a több mint 300 éves ház bejáratához lépcsőn kell leereszkedni).
És végül a harmadik érdekességre az utcanév hívja fel a figyelmet: Ganz utca. Egy minidiszkosz-hajításnyira innen áll az Öntödei Múzeum, ami egykor a Ganz Ábrahám által 1845-ben alapított Ganz-gyár első öntödéje volt. Innen nőtte ki magát egy emberöltő alatt a vállalat egy hatalmas, a mai Millenáris épületeit elfoglaló, világhírű monstrummá.
Ebben a történelmi háromszögben állunk tehát, ha ide tévedünk, a zsákutca végére, a béke szigetére.
Felhasznált irodalom: Török András - Budapest Könyv (2012 Park könykiadó), Budapest Gyógyfürdői és fürdői (1980, Panoráma)