A Kazinczy utca idáig jutott. Először mint egy kutyaszar-boulevard hagyott mély benyomásokat, aztán az Egy nap a városban blog indulásával egy időben, kábé tíz éve kezdett felélénkülni a környék a Gozsdu udvarral párhuzamosan. A leghíresebb romkocsma kinyitott, utána sorban pedig a többi. A Wichmann söröző, egy régi, hagyományos kocsma inkább már csak élő múzeumként, meg poénként volt itt népszerű (rendesen volt szaga is), aztán ez is bezárt. A hetvenéves legendák, egykor híres sportoló bácsi tulajdonosok helyett jöttek a dizájnerkeretes szemüveges, megnyerő mosolyú vendéglátósok, meg egy internacionális sztárséf, akinek csak a neve van itt. Már nem kell itt lenni a névadóknak, már elég közöttünk lebegni.
Valahol mindenki tudja, hogy ugyanezen a szent helyen az ide látogatók börtöncella-szerű, vaságyas szobákban alszanak, 0,5 fő per négyzetméter alapon, és hogy vasárnap reggelre simán ébredhetünk arra, hogy valaki leszarta az egyik padot. Ott aludt el, a többi történelem.
Ha itt nyit egy új hely, az már nem annyira unikum. Korábban az volt a minden, ha valaki itt nyitott. Ma már inkább úgy érezzük, nem nekünk nyitnak. Nem mi vagyunk a célcsoport, és félrefordítjuk a fejünket zavarunkban, mint amikor a nevünket halljuk az áruházban, és odanézve látjuk, hogy van rajtunk kívül más Ádám, satöbbi is ott, és hülyén érezzük magunkat, hogy minden szóra odakapjuk a fejünket. Megnézzük hát, érdeklődést tettető arccal az elénk kerülő legelső terméket, legyen az egy lapos elem, vagy egy bio gumicukor.
Így amikor megláttam a Kazinczy utcában, hogy "Tunkoló Büfé", azt gondoltam, amit ilyenkor illik. Már hogy jaj ne már, valami kifőzde próbálja kirángatni a turisták zsebéből a magyar konyhaművészet nevében a következő ezrest, miközben odabent semmi nincs, ami emlékeztetne arra, amit mi magunk szívesen fogyasztanánk, ha elénk rakják.
Van Budapesten egy McDonald’s, ami egészen máshogy működik, mint az ország összes többi McDonald’s-a. Nem azért mert itt más a sajtburger, a sajtburger itt is teljesen ugyanaz, mint bárhol máshol. A kiszolgálás ugyanolyan gyors, az eladók pontosan ugyanazt kérdezik, és ugyanúgy kommunikálnak. A padok, a csempe, a kávé: ugyanaz.
A takarító nem. A takarító itt Józsi bácsi.
Józsi bácsit mindenki ismeri, legalábbis az ide egynél többször betévedők közül szinte mindenki. Józsi bácsi nem azért ennyire emlékezetes, mert nagyon jól takarít, bár az biztos, hogy egyfolytában köröz, pörög, dolgozik. Ha nem a vendégtérben takarít, akkor a vécékben. De emiatt még egy takarítóra sem emlékeztek meg. Az élet ilyen igaztalan.
Józsi bácsi azonban borzasztóan udvarias. Olyan udvarias, mint egy századfordulós főúr.
Szia, jó utat, egészségedre!
Hozhatok neked egyet, ha szeretnél, semmiből nem áll!
Jó étvágyat kívánok, uram!
Nemcsak gyönyörű kislány, de nagy finomságokat is kapott az apukájától. Nagyon jó neki!
Mostanában ritkán láttalak, mi történt?
És amint betér valaki az ajtón, egy hatalmas:
Jó napot kívánok, üdvözlöm!
Vagy üdvözöllek. Ha elmegy valaki, viszontlátásra, remélem ízlett az étel. Aztán ha nem fogadják, magában dörmögve mondja, hogy igazán úgy tartaná a tisztesség, hogy válaszoljanak. Ekkor jössz rá, hogy nem Józsi bácsi túl udvarias, hanem a világ lett udvariatlan.
Komolyan mondom, hogy a Kéhliben vagy a Rosensteinben tudnám elképzelni Józsi bácsit, akinek a nevét is az eladóktól tudtam csak meg. Aztán persze beszédbe elegyedtem vele is aznap, amikor az autóm javítását itt vártam ki, és itt dolgoztam néhány órát. Persze az öt perc alatt kétszer kellett elsietnie a munkát elvégezni, de azért tudtunk pár szót váltani.
Józsi bácsi hetvenhat éves. Negyven évig dolgozott az Ikarusnál, mint üzletkötő, buszokat adott el KGST és mindenféle más irányba, bejárta a világot. Aztán az Ikarus megszűnt, 2003-ban a korábbi várakozások szerint nyugdíjig tartó állással együtt. A dolgozók szétszéledtek, Józsi bácsi pedig itt kötött ki, az Örs Vezér téri Árkád mögötti mekiben, takarítóként.
Tizenhat éve itt dolgozik. Ő nem szeret váltogatni, itt már meg is marad.
A legtöbbször itt találjuk. Sokat dolgozik, gondolom a munkaerőhiány itt is érezteti a hatását. Ez a gyorsétterem mellett látható hatalmas táblán is látható, amin az áll méteres betűkkel: Főállású kezdő órabér: 1200-1680 Ft.
Józsi bácsinak hat unokája van, ebből négy már diplomás. Nem is alacsony pozíciókban dolgoznak.
Józsi bácsi régi kollégái néha csodálkoznak, hogy ezt a munkát végzi, de ő nem bánja. Mentségére legyen mondva, kihozta a lehetőségből a maximumot. Olyan méltósággal áll hozzá, olyan egyenes gerinccel csinálja, mintha tényleg a fent említett, a klasszikus vendéglátásra kihegyezett éttermekben a placcot igazgatná. És pont annyira alázatos, miközben épp annyira nevelő indíttatású, mint egy jó főúr.
A fiataloknak, ha nem tartanak maguk után vállalható állapotokat, állítólag mesél a magyar nép páratlanságáról, valamint az ógörögökről, akik szerint a kultúra ott mutatkozik meg, hogy hogyan eszünk, és hogyan hagyjuk magunk után a vécét, és megpróbálja rávenni őket, hogy legyenek méltóak a saját nemzetükhöz.
Józsi bácsi egy főúr, egy olyan helyen, ahol végképp nem számítanál rá. Isten áldja, Józsi bácsi!
Megkeressük a McDonald’s-ot, mit szólnak Józsi bácsihoz, a tizenhat év pozitív hozzálláshoz, és a vásárlókra tett benyomáshoz, amint jön válasz, frissítjük a posztot. Ti pedig, ha tudtok még Józsi bácsikról, olyan dolgozókról, akik ennyivel többet tesznek a munkakörükön kívül, értesítsetek a jobb hasábban látható email-címen.
Amikor megkerestek a MystIQueRoomtól, hogy szeretnének megjelenni a blogon, még nem sejtettem semmit. Elmondtam nekik, hogy mi magunktól fedezzük fel a várost, ha ők megkeresnek, az onnantól csak PR együttműködés lehet, a posztban szigorúan feltüntetve. És feltétel, hogy egyébként is írnánk róluk, tehát hogy amit csinálnak, az jó.
Voltam korábban már szabadulószobában, és láttam többet Budapesten. Oké, nem láttam mind a száznegyvenet, amennyi állítólag a városban van, de általában kialakult egy képem erről. A legtöbb ilyen szoba egy lelakott szuterénben kapott helyet, amit úgy nagyjából felújítottak, de azért annyira nem. A dohos falak szagát érezni belépéskor, itt kell megtalálni a kulcsokat a lakatokhoz, hogy továbbmehess a következő szobába. Igényességről, profi kialakításról csak elvétve lehet beszélni.
Úgyhogy eléggé elámultam a Szent István körúton, amikor megmutatták a két új szobájukat a srácok:
A kivitelezés igényessége volt az első meglepetés, amivel beleépítettek egy komplett kalózhajó-orrot a 6 x 6 x 6 méteres kockahelyiségbe a Kalóz-öbölben, a hajón pedig fel lehet menni a tatra, a hajótérbe, a kapitányi szobába és még egy másik helyre is. A másik szobában (A Vastrón) a Trónok Harca elevenedik meg, egy lovagi tanácsteremben vagy miben kezdünk, és titkos ajtókon és átjárókon keresztül elég menőn kialakított termekbe juthatunk, egész a Vastrónig.
Meg egy ponton a készítők arca is visszaköszön.
A másik meglepetés az volt, hogy nem láttam egyáltalán lakatot.
“Itt nincsenek lakatok”
- mondta Szalontay Márk, az ügyvezető. Ez már a harmadik generációs szabadulószoba, itt már minden zárat alternatív módon kell kinyitni. Fújni kell, megadott hangot kiadni, megadott dolgot csinálni másik megadott dolog után. Az érzékelők speciálisan erre a feladatra állnak be, és külön ezekbe a szobákba gyártatták őket.
A szabadulószobákhoz már lehet konfekcióérzékelőket rendelni, egy iparág állt rá erre. Mi ilyet nem vásárolunk, itt minden saját ötlet, saját fejlesztés és kivitelezés
- mondják a srácok és ez eléggé meglep. Hogy az építőipari munkaerő-krízis közben ők ilyen fejben elképzelt “ott bedobod a labdát és elcsavarod, amott kijön valami más” szerkezeteket építtetnek meg a szakikkal, miközben a falak mesterségesen kopottas, mégsem gagyi hatást adnak vissza hungarocelből koptatva, felületkezelve, festve.
“Szobrászművész készítette.”
Egyébként maga a MystIQueRoom Room már több éve működik, az első pályákat a mai napig megtaláljuk a föld alatt, ugyanitt. Meg az összes többit, amit azóta álmodtak meg, köztük a fent olvashatóakat is. Van itt japán ihletettségű pálya, a Sógun árnyéka:
A Katedrális, amikor szerzetesnek öltözve keressük a térképet. Itt például egy alkalommal egy orgonát is megszólaltatunk, csak épp nem mindegy, hogyan.
Az Időgépben steampunk szobákba jutunk, ahol egy bámulatos fogaskerekes szobában is kutakodhatunk:
Jellemző, hogy annyira komolyan gondolták a berendezést, hogy egy steampunk szobába az időkijelzőre sem tartották megfelelőnek a monitort. Inkább egy elég drága megoldást választottak, egy nagy Nixie órát:
A Fáraó sírjában egy régész dolgozószobájában kezdünk, innen igazi sírkamrát kell megtalálni:
A Wollongong Tornya kicsit elüt a többitől, ez egy minimalista szoba, egy trükkös láda pepita ajtajainak kinyitása a cél.
Összesen 70 embert tudnak egyszerre szórakoztatni 9 pályán, tehát nagyobb cégek csapatépítőjébe is könnyen beilleszthető itt egy órányi játék. Mindenki tud egyszerre kezdeni, és nagyjából egyszerre végezni. A játék szerves részét képezik a játékmesterek, akik kint monitoron és mikrofonokkal figyelnek minket: ők pontosan tudják, hogy mikor akadunk el annyira, hogy érdemes adni egy lökést nekünk, vagy akár csak meg kell erősíteni, igen, most ezzel a problémával kellene foglalkozni, és nem valami egész másfelé kell keresgélni. Az oldalunkra csíptetett rádión néha bejelentkezik, ha úgy érzi, elkél a segítség, de mindig megkérdezi, hogy súghat-e.
Aki szeretne a vesztést is kockáztatva magától menni előre a csapattal, hajrá.
Mi a Katedrálist próbáltuk ki Ágival, a csapatépítőket szervező túraangyallal, Misivel, az Én Menő Lakásom építésszervezőjével és Bálinttal. Marha nagy élmény volt, pedig itt még akadtak lakatok is bőven: ezt Márk második generációs szobának tartja, vagyis még van lakat, de akadnak ennél nagyobb élményt adó feladatok is, vegyesen. Egy piactéren kezdünk, ahonnan tarot kártyák és labirintusfejtés segítségével végül bejutunk a Katedrális épületébe, ahol zenélve, mágnesezve és egy triptichont megfejtve jutunk el végül a kijáratig. Azt hiszem, nem spoilereztem semmit.
Szóval baromi jó volt egy igényesen kivitelezett és rendben tartott, sok agyalással kialakított, második generációs szobában játszani, és még durvább volt látni a harmadik generációt. Külön kértem a fiúkat, hogy ne mutassanak be sok trükköt, mert szeretném végigpróbálni a termeket, amiket egyébként már külföldre is exportálnak. Igen, bejelentkeznek mondjuk Franciaországból, hogy nekik kell a Vastrón szoba, ők meg legyártják, szállítják, szerelik, kulcsra készre, elektronikával, spéci érzékelőkkel, faldekorral és minden berendezési tárggyal együtt.
Itt tart ma a Magyarországról startolt, mára világhírnévnek örvendő találmány, a szabadulószoba fejlődése. Engem így, ebben a formában a MystIQueRoom beszippantott, de nem én vagyok a legváratlanabb új vendég: cégek HR osztályai is kibérlik a helyet néha, hogy itt szervezzék le a felvételi beszélgetéseket. A jelentkezőket beterelik a szobába, és megnézik, ki milyen szerepet vesz fel, illetve ha ráosztják emberekre a vezető szerepet, hogyan viselkednek.
Mondom, ez már nem a koszos szuterének időszaka.
Disclaimer: a MystIQueRoom az Egy nap a városban hirdetője.
(Latinovits Zoltán modorában és hangján, komótos tempóban olvasandó)
Van egy vendéglő, szemben a Szent Rókus Kórházzal, ahol Semmelweis Ignác kimutatta, hogy ha a szülészek és a sebészek gyakrabban mosnának kezet, kevesebb beteg halna meg. Elméletét egy próbaidőszakban igazolta is, a kollégái azonban, akik az tézis elismerésével önnön felelősségüket is felvállalták volna évi sok ezer anya halálában, inkább kiátkozták. Családja és barátja segítségével, csellel, utazása közben egy elmegyógyintézetben szállásolták el, ahonnan másnap reggel nem akarták kiengedni, majd jogos dühét lefojtandó agyonverték.
De nem erről szeretnék beszélni. Ott tartottam, hogy van egy vendéglő, ezzel a kórházzal szemben.
Szóval ezen az istenadta helyen több mint 30 féle sört tartanak csapon. Kissé kietlen az egyetlen, gigantikus szobára hasonlító korcsma, a nagy belmagasság alatt, és a szellősen lerakott asztalok között ide-oda csengenek a villacsörömpölések, meg a bandába rendeződött emberek nevetései, valamint a szomszéd asztalnál az anyanyelv biztonsági hálóját nélkülöző angolt beszélő turisták és budapestiek társalgása. A banda, ha már itt tartunk, kizárólag az őzek körében használatos, csoportosulást jelző fogalom, a fiatal emberekre használva emiatt aztán egy kicsit pejoratív felhangja is lehet. Mármint hogy olyan szelíd állatokkal hasonlítják őket össze, mint az őzek.
Persze az őzek is lehetnek vadak. Ha például házhoz fogadják őket, ami egyébként szigorúan tilos, akkor az embert teljes jogú bandatagnak tekintik, és ugyanazokat a szabályokat gondolják érvényesnek rájuk, mint amilyeneket egyébként csak saját fajtársaikra tartanak érvényesnek. Épp ezért, ha valaki megszelídít egy őzet, és visszaengedi az erdőbe, gyilkosság cinkosa is lehet. Mert ha ez az őz megérzi egy erdőben sétáló asszonyon, hogy menstruál, azonnal nekiesik, és meg is ölheti, egy ilyen őz meg is ölt kettőt, mielőtt elkapták. Mindezt Villányi Péter, a Nógrádi Vadaspark tulajdonosa mesélte el nekem.
De megint elkalandoztam, Vendelin barátom. Arról beszéltem, hogy vendéglőben, ami sokkal inkább illetheti magára a modernebb sörbisztró elnevezést, de ezt én nem szeretem ezt a szót, szóval a vendéglő tart az étlapon pacalt. Nem is akármilyen pacalt, kérem szépen, hanem kapros, citromos pacalt.
Jó sok és sűrű lében úszik, lehet kimondottan tunkolni, ha ahhoz van kedvünk. Kenyeret jót nem adnak, csak olyan barnát, élesztőset, aprót, ami tunkolásra nem nagyon alkalmas. De ezt el lehet nézni nekik, valahol azt hallották, hogy a barna kenyér és a sok héj a sört ivó emberek barátja, ők meg elhitték.
Szóval ez a pacal úgy csúszik a sörökkel, és a sörök úgy csúsznak a pacallal, hogy az valami mesés. Én úgy csinálom, hogy kikérek vagy hatféle sört, mindegyikből két decit, meg ezt a pacalt, és próbálgatom, melyik habos itallal hogyan lép reakcióba. Hogy a Horizont ananászos utóízű sörével egészen jól eljátszik, mint a menyecske a szabadnapos gulyással, hanem a Brew your mind mézes söre úgy lemossa a szájból, mintha soha nem is érintette volna a marhagyomor. És így tovább, minél gyengébb sört választunk, annál több a játékosság, minél erősebb, annál nagyobb kontraszt, hanem azért addig mégse menjünk el, hogy a ház lagerét kérjük mellé. A ház lagere a szomjúság ellen van, nem pacalhoz.
Ha például egy nap úgy döntesz, Vendelin barátom, hogy elviszed a fiad egy férfias apa-fia ülésre, ahol fontos dolgokat beszéltek meg egy kellemes sör mellett, és az egész férfivá válás jelenségét a gasztronómia oldaláról világítod meg a fiadnak, hogy később ő is a gasztronómia felől közelítse meg a barátaival való elhajlásokat, akkor feltétlen vidd ide. Adj neki pacalt, rendelj neki söröket, és játsszatok együtt. Aki a pacalt benyomja, sörrel, az férfi, akárhány nővel is volt dolga.
Vidd ide, ha még itt lesz. Vidd ide, Vendelin barátom.
A parti társasjáték egy külön kategória. Arról szól, hogy a maximális szórakozást nyújtsa, ne kelljen túlagyalni a szabályokat és a nyerést, és lehetőleg olyan tematika mentén haladjon, ami kompatibilis egy röhögős hangulattal.
Na, ez a legszörnyűbb definíció, amit valaha olvastam.
Szóval mókakacagás. A mostani válogatásban a korosztályok szerint növekvő sorrendben állítottuk a Reflexshopban kapható játékokat, az elsővel egészen fiatalok is remekül szórakoznak, míg az utolsót isten ments, hogy kézbe kaparintsák és kibontsák a gyerekek. Az felnőtt tartalom.
Boldog Lazac
Hát ezt a játékot videóban kell megmutatni:
Mint a hülyék, tényleg. Mindenki kap egy pakli kártyát, amiben négyféle figura látható:
Amelyik kártya legfelül van, az azon látható akciót kell kivitelezni egy másik játékossal. Az akció csak akkor kivitelezhető, ha mindkét játékosnak az a legfelső lapja.
És ha egyszerre négy ember akar egy másikkal valamit csinálni, az úgy néz ki, mint a fenti videó. Isteni szórakozás, tényleg két perc alatt lelazít bárkit, mi például csapatépítő túráinkra is bevezetünk kezdésnek egy lelazító lazacozást.
A társas doboza már eleve ultracukker, és önálló játék lehet az egy-kétéveseknek, míg a többiek játszanak. A játék egyébként egy nagy pakli szörnyből és két dobókockából áll. Az egyik kockán számok, a másikon testrészek vannak.
Így ha egy ötöst és a kéz rajzot dobod ki, az azt jelent, hogy ÖT KÉZ.
Keresni kell ötkezűt az asztalra kicsapott lények között, és lecsapni rá.
Mindenki egyszer csaphat, minden kártyára csak egyvalaki csaphat, az így megszerzett kártyán lévő fánkok számát a játékos hozzáírja a pontjaihoz. Ha nincs az asztalon ötlábú lény, a középre kihelyezett “nincs az asztalon ilyen” gombot kell megnyomni, ekkor újabb tíz lénnyel bővűl az asztalon rémisztgető, Szörny Rt.-t idéző izék száma.
Ennyi a játék, gyorsmenetű, csapkodós, egymás előt ellopós, és eleve vicces az ilyen szerencsétlen, szem, láb, és kar nélküli szörnyek miatt:
Na, itt már el kell tölteni legalább két és fél percet a szabályok megtanulásával. Van egy rakás kártya, amiben mátrix-szerűen elrendezve láthatóak egy témakör képviselői. Például:
Van két dobókocka, minden kör úgy kezdődik, hogy dobunk.
A két dobókocka által mutatott koordinátákat egy dekódoló lappal átfordítjuk a tematikus kártya egyik pontjává. Például a filmek közül A Keresztapára.
A dekódoló lapot mindenkinek kiosztják, de az egyik kiosztott dekódoló lapon nincs semmi. Csak ez:
A kaméleon tehát nem tudja, amit mindenki más igen: hogy a filmek közül A Keresztapa lett kidobva, hiszen nincs dekódoló lapja. Így ő továbbra is tizenhat filmet lát maga előtt, de nagyon megpróbál úgy tenni, mintha tökéletesen tisztában lenne a dolgokkal. A célja ugyanis az elrejtőzés, ahogy itt az egyik játékosnak már a szemüvegválasztással sikerült:
Mindenki mond egy jellemző szót a filmről. Például: gyilkolós. Ezzel egyértelműen meg kell mutatnia a többieknek, hogy ő nem kaméleon, - mert a Bakterházban legfeljebb Sanyi esett el ugye, végkimerülésben -, de nem szabad a kaméleonnak sem segítséget nyújtani, hogy rájöjjön, melyik filmről van szó. Viszont egyre szűkül a kör.
Oké, de mi van, ha kaméleonként te vagy az első, és nem szűkül a kör? Hát az szívás: blöffölj valamit, és reméld, hogy a többiek nem néznek rád furán, amikor a Mátrixra mondjuk azt mondod, vintage. (Vagy mégis az? Meg tudod védeni az álláspontodat?)
Miután mindenki mondott egy szót, a végén megtanácskozzák az asztalnál, ki lehet a kaméleon. Ha a kaméleont megtaláljuk, mindenki kap pontot, ha a kaméleon elmenekül, ő kap pontot. Ha a kaméleont leleplezik, mégis rájön a film címére, akkor is megmenekül.
Nagyon élvezetes játék, kaméleonként elhinteni a kétség magvait a társaságban (én egyszer úgy kerültem ki a gyanú alól, hogy megvédtem az egyik csapattársat, hogy ő nem lehet kaméleon, hehe), megfejtőként pedig rájönni, ki sumákol az asztalnál.
Ezek a mini horrorsztorik is kártyákon szerepelnek. Az egyik oldalon egy rajz, a sztori rövid összefoglalásával. A másik oldalon a történet hosszú kifejtése. Egyet megmutatok, ha nem akarsz spoilert, ne olvasd el. Itt a kártya mindenki által látható oldala:
És itt a másik oldal, amit csak a válaszoló lát:
A többiek korlátlan mennyiségű keresztkérdést zúdítanak a kártya birtokosára, bárki bármennyit kérdezhet. A cél, hogy jöjjünk rá a sötét történetben a gyilkosok, öngyilkosok motivációira, és a gyilkosság és más rémségek körülményeire. Elég gyomorforgató sztorik vannak.
A folytatás a Megtörtént Esetek. Itt a kifejtett sztori is hosszabb, valamint tovább mélyíti a viszolygásunkat, hogy ezek valóban meg is történtek.
Ez a korábban már sokak által ismert, családbarát Allűr felnőtt verziója. Az asztaltársaságból egy kérdező és egy válaszadó játszik egy körben, a többiek megpróbálják elcsenni a válaszadó kártyáit, kihívással. Ha úgy érzik, nem helyes a válasz, elkérik. Erre ugye azért van óriási sanszuk, mert nagyon gyorsan kell válaszolni, a homokóra pergésével harcolva, és a kérdések azért vezetik az elmét rendesen:
FELNŐTT TARTALOM!
Nem egzakt játék, hiszen nincsenek hivatalosan jó válaszok a dobozban. Minden válasz jó “Mi lett nagy és vastag a mesében?” kérdésre, mindaddig, amíg valaki hihetőbbet nem mond. Az asztaltársaságnak kell eldöntenie, melyik válasz a hiteles, vagyis ez nagyon is 2018-kompatibilis játék. A fake news-nak itt nincs tétje, hacsak az nem, hogy azért másnap előfordulhat, hogy a fejünket fogjuk, miket is árultunk el magunkról.
Ugyanis nem csak kifelé mutató kérdések vannak, hanem a társaság szokásait is kitárgyalják. Vagy meg kell ölelni lesajnálóan azt, aki legkevésbé valószínűen tudna eljuttatni a csúcsra. Hű, azért itt sértődések is lehetnek, kisebbségi komplexumosak elől zárjuk el a késeket.
Ezt a játékot még nem tudtam kipróbálni, ugyanis ide tényleg bevállalós, és régi barátok kellenek. Akik már játszottak vele, azt mondták, félelmetesen jó.
