Imádom a cirkusz világát, noha életemben alig jártam a manézs közelében. Mégis, az újcirkusz műfajainak divatjával újra feléledt bennem ez a vonzódás valamihez, amit nehezen tudnék meghatározni. Ha megkérdeznék, mit szeretek benne, azt mondanám, leginkább az ismeretlent és a bizarrt.

A cirkusz romantikáját ugyanis a furcsa emberek jelentik. Elég csak megnézni azokat az irodalmi, képzőművészeti alkotásokat, filmeket, amik a cirkusszal foglalkoznak. Vagy manapság a cirkuszi plakátokat.

Nem a show, nem a veszély, nem a medve a lényeg. A show már nem tud sokkolni, a veszélyt hamisítványnak gondoljuk, a medve meg nem játék, inkább sajnáljuk. A cirkusz romantikája az előadás után kezdődik, amikor a manézs üresen marad, a nézők pedig hazamennek. És ott marad egymásnak ez a furcsa, szenvedélyes emberekből álló csoport, akik bejárták a világot (mert persze a cirkusz romantikája a vándorcirkuszhoz szorosan kötődik), akiknek nincs családja és otthona, csak valami különleges képessége, amit úgy állítanak ki a közönségnek, mint valami győzelmi zászlót. Az akarat győzelmét a hús felett.

Tudják ezt az újcirkusz képviselői is, és nagyon jól teszik, hogy erre utaznak. Mindenki szeretne bepillantani a függöny mögé, meglátni az embert, a furcsa embert a mutatványosban. És ha egy előadás erre lehetőséget ad, az a legjobb, ami a cirkusszal történhet.

Írtam korábban a Cirkus Cirkör előadásáról. Tökéletesen illeszkedett ehhez a gondolatmenethez, sőt túl is haladt már rajta. A cirkusz különös embereit itt már nem eljátszották, hanem megélték. Három elhagyatott untermann tette ki a szívét a színpadra, teljes beleéléssel mutogatták az erejüket, meg úgy mellékesen zenéltek, hogy elég legyen a produkció egy estére.

De nem kell messziről jött embereket keresni ahhoz, hogy élvezzük az újcirkuszt. Külön öröm, hogy magyar próbálkozás is van ebben az irányban. Pontosabban nem egészen ebben az irányban, a Recirquel – Cirkusz az éjszakában című előadás inkább így definiálja magát: "klasszikus cirkusz újragondolva". De sok elemében ráismerhetünk azokra a folyamatokra, amik elindultak a cirkusz intézményében.

Például mindjárt az előadás eleje. Az artisták - akik egyébként a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola végzős hallgatói - hátulról, a Müpa előcsarnoka felől vonultak be a terembe, lassan, feszesen, várakozást keltő, nyugodt, hatásos zenére. Odamentek a közönségben néhány emberhez, elkérték a kezüket, miközben mélyen a szemükbe néztek valami különös tekintettel. Néhányan felmásztak a karzatra is, hogy ott sétáljanak végig a páholyok szélén, és ott is kinéztek valakit, aki elé odagubbasztva megtestesítették a cirkusz romantikáját. Ott voltunk egy csapat flúgossal, egy tucatnyi szuperemberrel, és úgy érezzük, ha rájuk kiáltunk, felmásznak a plafonra, és onnan vizsgálnak majd tovább hosszú, zöld nyelvüket lefelé lógatva.

Nekem ez volt az előadás csúcspontja. Nem tudták megtartani ezt a hangulatot.

Pedig a képekből úgy tűnhet, igen. Tökéletesek a ruhák, a díszletek, akár egy kéken világító vásznat, akár a repülő házakat nézzük. Ezek között végzik a gyakorlatokat az artistaképző növendékei. És itt a lényeg: gyakorlatok egymásutánját láthatjuk, a klasszikus kinézek-a-nézőkre-mert-most-kell-tapsolni cirkuszi attitűddel. Ettől meg a közönség feszeng, a taps elkezdi átvenni a főszerepet. Közben egyes artisták több, mások kevesebb átéléssel vetik bele magukat a gyakorlatokba, amikről mindvégig tudjuk, hogy gyakorlatok.

Egyébként minden szempontból igényes az előadás. A fent említett látvány mellett az artisták mozgása, a gyakorlatok szépsége, időnkénti harsány humora egy kerek egész, profi munka. Nincs benne viszont az a romantika, amire mindenki vágyik, és aminek olyan jól megágyaztak az első öt percben. És tudom, hogy ha azt mondják, mutassak akkor egy cirkuszi dramaturgot, aki segít létrehozni egy olyan cirkuszt, ahol végig megvan ennek a varázsa, nem tudnék mutatni. Mert ez nem színház, de valami nagyon hasonló. Más ötletek kellenek. Magamra sem mutogathatok elszántan, mert nincs tapasztalatom, csak rajongásom, meg ötleteim, azok meg ott is vannak bőven.

Kiforrja ez magát, azt gondolom, csak kell neki néhány év.

Az először a hetvenes években megjelent útikönyv és annak online verziója még ma is az egyik legfontosabb turisztikai forrás, éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy a lonelyplanet.com beválasztotta Budapestet a tíz legfontosabb európai úticél közé.

Naná.

A lista Európa méltatásával indul: területe alig harmada Afrikának, negyede Ázsiának, mégis úgy szívja fel a világ turistáit, mint szivacs a nedvességet. A lap elismeri, hogy vannak örök slágerek, amiket kérdés nélkül is felkeresnek a turisták, van viszont néhány olyan hely is a kontinensen, amik csak mostanában váltak kötelező programmá. Éppen ezért összefogtak a lap szerkesztői, szerzői, és Európa-szakértői, hogy a tíz legmenőbb hellyel gazdagítsák a listát.

Amivel egyébként nehéz vitatkozni, aki járt már az ajánlott városokban, tudja, miért jó Porto, Bern, Maseille, vagy az olasz Cinque Terre partszakasz. Azt meg igazán jól tudjuk, mi a jó Budapesten.

A felsorolásban a második helyre került magyar főváros a Lonely Planet szerint kihagyhatatlan a romkocsmák, és az olyan izgalmas hotelek miatt, mint a Bródy House. Aztán ott vannak a termálfürdők, egyebek közt a talán újranyíló Rácz, amit erősen ajánl a lap (azért még ne rohanjon senki), ahogy a régi hangulatú kávézók és rusztikus étkezdék felkeresésére is erősen bíztatnak.

Nincs ebben semmi új, ez már a sokadik lista, amelyik a legjobb helyekre hozta Budapestet, és a kötelező programok is mindig ugyanazok. Romkocsmák, fürdők, éttermek, nyilván nem az összes. Viszont érdemes elgondolkozni a jelenségen: hogy nem a(z elmaradó) milliárdos állami beruházások, polgármesterek fejéből kipattanó, erősen felülárazott felújítások azok, amik végül megszerettették Budapestet a turistákkal, hanem olyan kényszerből kinövő remek ötletek, mint a romkocsmák. Több mint tíz éve néhány bölcsészféle úgy döntött, hogy érdemes kocsmát nyitni egy romos pesti házból (Szimpla Kert), most meg a Lonely Planet nem bír olyan listát készíteni, amiről le merné hagyni Budapestet. És a kettő erősen összefügg.

Sokan hajlamosak apátiába esni és azt hinni, hogy a dolgok csak úgy megtörténnek velünk, pedig ezer példa bizonyítja, hogy egyéni kezdeményezésekkel is lehet bármin változtatni. Akár egy város rossz imázsáról beszélünk, akár kézzelfoghatóbb, ellenszenves jelenségekről.

Autóval százszor is el lehet előtte menni, alig vesszük észre. Lejt, kanyarog az út a II. kerületben az Ürömi utcában, a 47-es úgy elmegy mellettünk, mintha ott sem lenne.

Pedig ha egyszer ránézel, nem bírod levenni róla a szemed. Itt van minden, amit csak a mázas samott elbír, de még újonnan félig lebontott, antik rózsaablak és Kínából átérzett, szájnyalizós oroszlán is, meg persze karcolt hal, meztelen görög csajok.

Nem tudok azóta sem napirendre térni az oroszlán mögötti szivárványos oszlop felett, de nagyon megfogott a spaklival lesimított romok mögé rejtőző titkos rézfigura is. Vajon mi célt szolgálhat? Az egész együtt pedig csak még több kérdést vet fel, ez tényleg olyan kakofónia, amit korábban elképzelni sem tudtam.

Megkérdeztem a szomszédos La Meridiana építőanyag üzletet, nem az ő bemutatótermük mászott-e ki az utcára, hogy mindenki számára megcsodálható legyen, de semmit nem tudnak róla. "Ellenben nekünk van egy valódi római kori falunk a pincénkben, kivilágítva" - közölte a telefont felvevő hölgy, aki igen gyorsan kapcsolt.

Megkerestem a ház tulajdonosát is, aki elmondta, a mű Pázmándi Antal és Kovács Gyula alkotása (ahogy a köztérkép.hu-n is megtaláltam) 1998-ból, célja pedig kizárólag a dekoráció. Pedig alkalmas lenne művészettörténet órára is, szemléltető eszköznek. Mögötte egy irodaház található.

Ti megálltatok már megnézni valaha? Megkapta már a 15 perc hírnevét? Nem új darab, nekem most sikerült először, de szerintem érdemes.

Ezzel a bajnoki mérkőzésről felvett rövid videóval ünnepelném a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia felújításának utolsó fázisát, valamint azt a fantasztikus várost, ahol a gyerekek ilyen környezetben gyakorolhatják az utcafocit, leeresztett műanyag labdával is mindent beleadva.

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia felújítása őszre fejeződhet be, jelenleg a homlokzatot tisztítják. A Március 15. tér déli része is megújul, így lesz teljes a kép, és megszűnik a kontraszt a városnak visszaadott szuper tér és a vizeletszagú híd alatti átjáró/parkoló között.

Három éve fut már az Egy nap a városban blog, azóta több mint ezer írásban mutattuk be nektek a legjobb budapesti helyeket, éttermeket, kocsmákat és programokat. Ez remek hír, de mi van nyáron, amikor a Balatonra mentek és ott próbáljátok a legszórakoztatóbban eltölteni a szabadidőtöket?

Óriási mázli, hogy már erre is van megoldás!

Csaba ugyanis közel egy éve felkérést kapott egy hatalmas munkára: néhány remek szerzővel összeállva elkezdte felkutatni a legjobb helyeket a Balaton közelében, hogy ott se kelljen zavartan vakarni a fejeteket, ha egy jó programra vágytok, vagy csak egy jót akartok enni. Az I love Balaton főszerkesztőjeként tehát nekiállt elválasztani a búzát az ocsútól a Balatonnál, pont úgy, ahogy Budapesten is tesszük.

Volt munka bőven, hiszen tudjuk, hogy a Balaton nem a minőségi szolgáltatásokról és a jó ár-érték-arányú helyekről szól. Több száz helyszín felkeresése és kipróbálása után egy nap elém állt, és azt mondta: eddig alábecsülte a Balatont. Most már ő is biztos abban, hogy heteket lehet eltölteni a tó partján úgy, hogy csupa kellemes élménnyel találkozunk.

A harcot tehát megvívta, megvívták helyettünk: átkattintva az I love Balatonra, a teszteket, híreket olvasva meg lehet találni a legjobb helyeket a nyaraláshoz, akármelyik részére megyünk a tónak. Ha jó szállodát keresel, ha rendes lángost akarsz enni, ha színvonalas borbárra, étteremre vágysz, esőprogramokkal ismerkednél, érdekel, hogy milyen egy jó szexpanoptikum, kalandpark, milyenek a legújabb, minőségi éttermek, vagy egy római kori villa, szóval ha kiválóan akarod érezni magad, irány az I love Balaton.

Az üzem néhány hete már teljes gőzzel folyik egyébként Csaba elmondása szerint, minden nap legalább két olyan cikket olvashattok, mint amilyennel itt a blogon szoktatok találkozni. Aztán persze lesznek toplisták, okosmobilos alkalmazások, csupa olyan cucc, amire szükséged lehet a tökéletes balatoni nyaraláshoz.

Ha tehát érdekelnek a legmenőbb balatoni helyek, javaslom I love Balaton 410 ezres facebookos csoportját, de Csaba azt üzeni, még jobb lenne, ha minden nap megnéznétek a portálon, milyen élményeket osztanak meg veletek - mert a Facebook ugye vagy megmutatja nektek a legújabb írásokat, vagy nem.

Én legalábbis ezt teszem majd a balatoni nyár előtt. Vagy felhívom Csabát a helyszínen és személyre szabott tanácsadást kérek, mert az nekem JÁR.