Imádom a cirkusz világát, noha életemben alig jártam a manézs közelében. Mégis, az újcirkusz műfajainak divatjával újra feléledt bennem ez a vonzódás valamihez, amit nehezen tudnék meghatározni. Ha megkérdeznék, mit szeretek benne, azt mondanám, leginkább az ismeretlent és a bizarrt.

A cirkusz romantikáját ugyanis a furcsa emberek jelentik. Elég csak megnézni azokat az irodalmi, képzőművészeti alkotásokat, filmeket, amik a cirkusszal foglalkoznak. Vagy manapság a cirkuszi plakátokat.

Nem a show, nem a veszély, nem a medve a lényeg. A show már nem tud sokkolni, a veszélyt hamisítványnak gondoljuk, a medve meg nem játék, inkább sajnáljuk. A cirkusz romantikája az előadás után kezdődik, amikor a manézs üresen marad, a nézők pedig hazamennek. És ott marad egymásnak ez a furcsa, szenvedélyes emberekből álló csoport, akik bejárták a világot (mert persze a cirkusz romantikája a vándorcirkuszhoz szorosan kötődik), akiknek nincs családja és otthona, csak valami különleges képessége, amit úgy állítanak ki a közönségnek, mint valami győzelmi zászlót. Az akarat győzelmét a hús felett.

Tudják ezt az újcirkusz képviselői is, és nagyon jól teszik, hogy erre utaznak. Mindenki szeretne bepillantani a függöny mögé, meglátni az embert, a furcsa embert a mutatványosban. És ha egy előadás erre lehetőséget ad, az a legjobb, ami a cirkusszal történhet.

Írtam korábban a Cirkus Cirkör előadásáról. Tökéletesen illeszkedett ehhez a gondolatmenethez, sőt túl is haladt már rajta. A cirkusz különös embereit itt már nem eljátszották, hanem megélték. Három elhagyatott untermann tette ki a szívét a színpadra, teljes beleéléssel mutogatták az erejüket, meg úgy mellékesen zenéltek, hogy elég legyen a produkció egy estére.

De nem kell messziről jött embereket keresni ahhoz, hogy élvezzük az újcirkuszt. Külön öröm, hogy magyar próbálkozás is van ebben az irányban. Pontosabban nem egészen ebben az irányban, a Recirquel – Cirkusz az éjszakában című előadás inkább így definiálja magát: "klasszikus cirkusz újragondolva". De sok elemében ráismerhetünk azokra a folyamatokra, amik elindultak a cirkusz intézményében.

Például mindjárt az előadás eleje. Az artisták - akik egyébként a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola végzős hallgatói - hátulról, a Müpa előcsarnoka felől vonultak be a terembe, lassan, feszesen, várakozást keltő, nyugodt, hatásos zenére. Odamentek a közönségben néhány emberhez, elkérték a kezüket, miközben mélyen a szemükbe néztek valami különös tekintettel. Néhányan felmásztak a karzatra is, hogy ott sétáljanak végig a páholyok szélén, és ott is kinéztek valakit, aki elé odagubbasztva megtestesítették a cirkusz romantikáját. Ott voltunk egy csapat flúgossal, egy tucatnyi szuperemberrel, és úgy érezzük, ha rájuk kiáltunk, felmásznak a plafonra, és onnan vizsgálnak majd tovább hosszú, zöld nyelvüket lefelé lógatva.

Nekem ez volt az előadás csúcspontja. Nem tudták megtartani ezt a hangulatot.

Pedig a képekből úgy tűnhet, igen. Tökéletesek a ruhák, a díszletek, akár egy kéken világító vásznat, akár a repülő házakat nézzük. Ezek között végzik a gyakorlatokat az artistaképző növendékei. És itt a lényeg: gyakorlatok egymásutánját láthatjuk, a klasszikus kinézek-a-nézőkre-mert-most-kell-tapsolni cirkuszi attitűddel. Ettől meg a közönség feszeng, a taps elkezdi átvenni a főszerepet. Közben egyes artisták több, mások kevesebb átéléssel vetik bele magukat a gyakorlatokba, amikről mindvégig tudjuk, hogy gyakorlatok.

Egyébként minden szempontból igényes az előadás. A fent említett látvány mellett az artisták mozgása, a gyakorlatok szépsége, időnkénti harsány humora egy kerek egész, profi munka. Nincs benne viszont az a romantika, amire mindenki vágyik, és aminek olyan jól megágyaztak az első öt percben. És tudom, hogy ha azt mondják, mutassak akkor egy cirkuszi dramaturgot, aki segít létrehozni egy olyan cirkuszt, ahol végig megvan ennek a varázsa, nem tudnék mutatni. Mert ez nem színház, de valami nagyon hasonló. Más ötletek kellenek. Magamra sem mutogathatok elszántan, mert nincs tapasztalatom, csak rajongásom, meg ötleteim, azok meg ott is vannak bőven.

Kiforrja ez magát, azt gondolom, csak kell neki néhány év.