A blogon legtöbbször viszonylag új helyekkel ismerkedünk, ennek több oka is van. Egyrészt az utóbbi években dömping volt frissen indított gasztrovállalkozásokból, másrészt az ismert, régi arcokat önkéntelenül is evidenciaként kezeljük. Pedig ha egy étterem évek alatt tudja tartani a viszonylag magas színvonalat, nem unnak bele és nem is megy tönkre a tulajdonosa, az már valami.

Az ilyen helyeken egészen más dolgokkal foglalkozol, miközben várod a kaját. A friss étkezdékben a falakat meg a padlót bámulod, hogy jé de ötletes, a régi motorosoknál meg azt számolod, hogy hány forintot hagytál már itt az elmúlt években. Az egyik barátom a Taverna Dionysos esetében hét számjegyet hozott ki. Nagy rajongója tehát az étteremnek.

A hely első látásra engem riasztott. Fröccsöntött Görögországnak láttam, a művirágok, műszőlők, falra festett műdelfinek között úgy éreztem magam, mint egy bazári majom. Két dolog győzött meg végérvényesen arról, hogy valójában ez a hely így jó:

• egy üveg recina
• egy adag bárányborda

Miután ezt a kettőt betolod, minden rendben lesz. Görögországban érzed magad majd, észreveszed a hangfalakból szóló buzukit és a hely népies báját.

Folytatjuk a Király fürdővel megkezdett sorozatunkat, ezúttal az idén 101 éves Széchenyi fürdő, népies nevén Szecska köveit koptattuk. A legrégebbi után tehát jöjjön a legnagyobb: ez Budapest, egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma.

Míg Buda tele volt jobbnál jobb törökfürdőkkel, ami már a 16. század óta szolgálták az először tisztálkodni, aztán már csak ejtőzni vágyókat, addig a pesti oldalon egészen 1878-ig egyetlen gyógyvízkút sem működött. Ekkor tört fel az első gyógyvízforrás, éppen a Széchenyi fürdő alatt (javítás: a Hősök tere alatt található az első kút)

Zsigmondy Vilmos, a kor elismert mérnöke kezdte a fúrást 1868-ban, és tíz évvel később adta át a a 970 méter mély, percenként 350-400 liter vizet adó I.-es kutat. Ekkor Artézi Fürdő néven nyitott meg a fürdő, még csak 20 kádfürdővel, egy közös társas fürdővel és hat szállodai szobával.

Ahogy aztán nőtt a népszerűsége, úgy bővítették az eredeti elképzelést. A ma is ismert, kupolákkal díszített eklektikus épület 1913-ban készült el. Ez újabb problémát vetett fel: tégla ugyan még akadt, de az I.-es kút már nem tudta kiszolgálni az igényeket: 1938-ban egy újabb, 1256 méter mély kutat fúrtak, aminek a vízhozama már 3500 liter percenként. Ez ma Budapest második legmélyebb kútja.

Csak hogy érzékeltessük: 792 méter a budapesti metrók átlagos állomásköze, a kút ennek a hossznak a másfélszerese. Ha beledobnánk egy követ, 16 másodpercig zuhanna, mire megtenné ezt a távolságot.

Ezután sem állt meg a fejlődésben a hely, uszoda nyílt (Pesten az első), szabadtéri medencék, élményfürdő és wellness szolgáltatások csapódtak az eredeti koncepcióhoz. Ma már 21 medence, ivócsarnok, aerobic, vízi torna, szaunák találhatóak és használhatóak az épületben.

De a kedvencem mégis ez a kontraszt: a két fotó ugyanabban a medencében készülhetett, mégis mintha egy másik bolygón járnánk:

Kábé négy hónapja hívott fel Misi barátom, hogy beszélnünk kell. Beültünk valahová, ettünk, ahogy a fontos megbeszélések előtt illik. Végül kibökte: el akarja hozni Lara Fabiant Magyarországra.

Először nem is értettem, Misi miről beszél. Hiszen ő egyáltalán nem koncertszervezéssel foglalkozik, semmi köze a zeneiparhoz, nem ismeri a producereket, a zenészeket, nincs kapcsolata ezzel a világgal. De láttam a tekintetében az elhatározást, és ismerve őt tudtam, hogy végigcsinálja. Meg fogja valósítani ezt a tervét. Vannak olyan emberek, akiknél ezt lehet tudni előre, akkor is, amikor még csak a szemükben csillog a megszállottság.

Aztán Misi beindult. Megkereste az összes olyan intézményt, akiket érdekelhet a dolog, beszélt kereskedelmi attaséval, a belga és a svájci nagykövetséggel, a Francia Intézettel, államtitkársággal, kérdezett producert, koncertszervezőt, zenészt, ügyvédet. Az eleinte bátortalan, és fogalom nélküli barátom a szemem láttára változott egyre magabiztosabb szervezővé, és egyre biztosabb lett abban, hogy sikerülni fog neki ez a vállalkozás. Annak ellenére, hogy a mai napig meginog ebben néha, hogy aztán gyorsan a helyére billenjen.

Az elején ez az egész tényleg csak egy őrült ötlet volt. Még úgy is lehetetlennek tűnt, hogy Misi ezzel egy fillért nem akar keresni, sőt ha a végén benne marad egy kis pénze, azt sem bánja.

A nonprofit jelleg, és Misi őszinte lelkesedése aztán egészen különleges emberekkel hozta össze. Arra számított, amire mindnyájan számítanánk hasonló helyzetben: hogy beleütközünk az évtizedek óta tornyosuló falakba. Mindegy, hogy minek nevezzük, piaci automatizmusoknak, bürokráciának, a piac szereplői által gerjesztett ellenállásnak - a lényeg az, hogy a sikersztorik általában valahol messze tőlünk születnek, mi pedig belesüppedünk a megszokásba.

És képzeljétek, nem így van. Misi tapasztalatai szerint a város, az ország tele van olyan emberekkel, akik szintén akarnak lelkesedni, és ha valaki okot ad rá, meg is teszik. Ha úgy érzik, hogy valami jó ügyet támogathatnak, azonnal mellé állnak, viszonzást nem várva. Csak meg kell kicsit piszkálni az állóvizet.

Egy korábbi posztomban írtam le: a profizmus nem az, hogy évek alatt megtanulod, hogy mennek a dolgok úgy általában, hogy miként működik az állóvíz. A profizmus egy hozzáállás: nem hagyod, hogy bárki elrettentsen a célodtól, és kitartóan fókuszálsz egy pontra. Misi ebben az értelemben profi, annak ellenére, hogy továbbra sem szervezett még egy koncertet sem.

Végül rábeszéltem Misit, hogy hozzon létre egy blogot, ahol mindenki nyomon követheti ezt a sajátos harcot. Ahol leírja, mit sikerült elérni, ahol vele örülhetünk mindannyian. Ez lett a Lara Fabian Budapesten blog, ahol végigkövethetitek az elmúlt négy hónap eseményeit.

Vannak olyan helyek, amiket nem érdemes kategorizálni. Persze lehet, csak másképp, mint a többit. Amikor Misi barátom először hívott el a Galéria 12-be egy uzsonnára, elmondta, őt is ugyanez az érzés fogta meg: nem tudta hová tenni a dolgot. Festmények a falakon, jó kávé, felkészült sommelier és állati jó francia csemegék. Közben meg nem is ez a lényeg, hanem az a rendkívül ellazult, baráti hangulat, amit a tulajdonos János és segítője, Sára hozott el a helyre.

A Galéria 12 az önkormányzat szerint elsősorban egy galéria. Ők adják bérbe a helyet, hogy a bérlők tartsák nyitva az ajtókat a falakra kitett kortárs képek előtt, és ha valaki megvásárolná az egyiket, irányítsák hozzá. Havonta cserélik az alkotásokat. Négyhetente vasárnap, amikor a hely zárva, megjelenik néhány ember, akik ezt intézik - hétfőn reggel a tulajdonos is megláthatja, hogy fest majd a kávézója a következő 28-31 napban. Rögtön utána jön az adott kiállítás hivatalos megnyitója: Ilyenkor Jánoséknak ki kell szolgálni a rendezvényt egy előre meghatározott büdzséből, étellel-itallal. Volt, hogy a képekre vagy alkotójukra rímelve állítottak össze borsort, kóstoltattak mondjuk aszúkat annak ellenére, hogy a megnyitóra kapott fix összegből erre egyébként nem telt volna.

Csak az ilyen lelkesedéssel lehet jó helyet csinálni.

Ha meghallom a tudásbázis vagy oktatóközpont szavakat, egyből elszalad a fókusz és az agyam lebegő állapotba kerül: értem a kifejezéseket, de nem tudom, vagy nem vagyok hajlandó értelmezi őket. A percepció kioltja saját magát.

Szóval hagyjuk a hivatalos szöveget és közelítsük meg másként: a Google egy szupermenő központot hozott létre Budapesten, ahol remek, ingyenes képzéseken biztosíthatod majd be magad a következő évtizedekre.

Főleg, hogy ez az időszak elég strapás lesz, Szelei Szabolcs, a cég hazai marketingigazgatója legalábbis nem akar senkit se áltatni: a hatvanas években még 62 év volt a világ legnagyobb vállalatainak átlagéletkora, most 18, 2025-re meg 15 lesz, szóval a közeljövő legfontosabb cégeinek többségét még meg sem alapították. Éppen ezért Szelei szerint arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, az most a helyes válasz, hogy fogalmad sincs, még nem jött létre az a szakma.

Ami meglehetősen ijesztően hangzik, és távolról, vagyis kívülről nézve az is, de az ember alkalmazkodik az új világhoz, és a változás végső soron nem jelent mást, minthogy folyamatosan tanulsz, alakul a foglalkozásod. Van ebben jó rész is: miközben egyre kevesebb lehetőséged van abból a székből nyugdíjba menni, ahol kezdtél, egyre kevesebben is vágynak egy ilyen statikus életpályára, szóval a lehetőségek és az igények találkoznak. És ha már folyton követned kell a változó világot, miért ne tehetnéd azt menő környezetben?

Ezért állt neki Szelei Szabolcs a központnak. Rengeteg munkája van benne, az utóbbi hónapokban folyamatosan a Google Grounddal foglalkozott, ami látszik is a helyen. A nyolcadik kerület fejlődő részén, a Ground blokkjában kialakított terület egyrészt vidám, másrészt hasznos. Vidám, mert tele van színes részletekkel, a belső tér egy kicsit közelebb hozza Budapesthez a Google nemzetközi irodáit, amikben legendásan szórakoztató a munka. Az udvaron van egy nagy Youtube-kivetítő, amin nyáron meccset is lehet majd nézni:

Odabent meg van közösségi tér hatalmas könyvespolccal (és értékes könyvekkel), és a polcból nyíló titkos ajtóval, ami mögött egy kisebb, de nagyon birodalmi tárgyalószoba van. Erről eszembe jut az általános iskolám. Elég sokat kellett az igazgatásra járnom különféle megrovásokért, ami alapvetően rossz lenne, csakhogy az iroda a tanári szoba SZEKRÉNYÉBŐL nyílt. Annyira zavarba ejtően izgalmas volt, annyira szerettem átlépni a titkos átjárón, hogy utólag visszagondolva szerintem direkt azért idegesítettem a tanárokat, hogy az igazgatásra járhassak. A Google-nél viszont ezt igazgatói nélkül is megteheted:

A közösségi tér tele van vicces elemekkel, plafonról lógó, nagyon jól kinéző és legalább ennyire kényelmetlen kagylófotelekkel, Rubik-kocka puffokkal, Szelei Szabolcs erőfeszítéseinek hála eredeti, százéves padlóburkolattal, legóból és a Goolge dolgozóinak festékes kézlenyomatából kialakított falakkal:

A wc meg persze csupa Android:

És van saját süket-, és sminkszoba és zöldhátteres stúdió, ahol a jövő Youtube-pápái tanulhatják meg a videózás alapjait:

Hátul meg van az a terem, ahol majd az oktatás folyik:

Évente vagy 150 előadást terveznek és mindegyik ingyenes lesz. Akadnak majd köztük olyanok, amiknél meg kell felelni néhány feltételnek, számos tanfolyamot a Google partnereinek indítanak, de lesz köztük nyitott előadás is. A részletekről a helyszín honlapján lehet többet megtudni. A cél mindenesetre egyértelmű: minőségi képzésben részesíteni a jövő nagy tehetségeit, azokat, akik rövidesen megalakítják a következő évtizedek nagyvállalatait, és kialakítani velük valamilyen kapcsolatot is, hogy akkor se feledkezzenek meg a Google-ről, amikor épp dollármilliárd csekkeket írnak alá. Ez egy win-win helyzet, ami elég sokat segíthet abban, hogy a leszakadó magyar oktatás ellenére is megkapják az érintettek azokat az inputokat a grundon, amikre a sikerhez szükségük van.