Kábé négy hónapja hívott fel Misi barátom, hogy beszélnünk kell. Beültünk valahová, ettünk, ahogy a fontos megbeszélések előtt illik. Végül kibökte: el akarja hozni Lara Fabiant Magyarországra.

Először nem is értettem, Misi miről beszél. Hiszen ő egyáltalán nem koncertszervezéssel foglalkozik, semmi köze a zeneiparhoz, nem ismeri a producereket, a zenészeket, nincs kapcsolata ezzel a világgal. De láttam a tekintetében az elhatározást, és ismerve őt tudtam, hogy végigcsinálja. Meg fogja valósítani ezt a tervét. Vannak olyan emberek, akiknél ezt lehet tudni előre, akkor is, amikor még csak a szemükben csillog a megszállottság.

Aztán Misi beindult. Megkereste az összes olyan intézményt, akiket érdekelhet a dolog, beszélt kereskedelmi attaséval, a belga és a svájci nagykövetséggel, a Francia Intézettel, államtitkársággal, kérdezett producert, koncertszervezőt, zenészt, ügyvédet. Az eleinte bátortalan, és fogalom nélküli barátom a szemem láttára változott egyre magabiztosabb szervezővé, és egyre biztosabb lett abban, hogy sikerülni fog neki ez a vállalkozás. Annak ellenére, hogy a mai napig meginog ebben néha, hogy aztán gyorsan a helyére billenjen.

Az elején ez az egész tényleg csak egy őrült ötlet volt. Még úgy is lehetetlennek tűnt, hogy Misi ezzel egy fillért nem akar keresni, sőt ha a végén benne marad egy kis pénze, azt sem bánja.

A nonprofit jelleg, és Misi őszinte lelkesedése aztán egészen különleges emberekkel hozta össze. Arra számított, amire mindnyájan számítanánk hasonló helyzetben: hogy beleütközünk az évtizedek óta tornyosuló falakba. Mindegy, hogy minek nevezzük, piaci automatizmusoknak, bürokráciának, a piac szereplői által gerjesztett ellenállásnak - a lényeg az, hogy a sikersztorik általában valahol messze tőlünk születnek, mi pedig belesüppedünk a megszokásba.

És képzeljétek, nem így van. Misi tapasztalatai szerint a város, az ország tele van olyan emberekkel, akik szintén akarnak lelkesedni, és ha valaki okot ad rá, meg is teszik. Ha úgy érzik, hogy valami jó ügyet támogathatnak, azonnal mellé állnak, viszonzást nem várva. Csak meg kell kicsit piszkálni az állóvizet.

Egy korábbi posztomban írtam le: a profizmus nem az, hogy évek alatt megtanulod, hogy mennek a dolgok úgy általában, hogy miként működik az állóvíz. A profizmus egy hozzáállás: nem hagyod, hogy bárki elrettentsen a célodtól, és kitartóan fókuszálsz egy pontra. Misi ebben az értelemben profi, annak ellenére, hogy továbbra sem szervezett még egy koncertet sem.

Végül rábeszéltem Misit, hogy hozzon létre egy blogot, ahol mindenki nyomon követheti ezt a sajátos harcot. Ahol leírja, mit sikerült elérni, ahol vele örülhetünk mindannyian. Ez lett a Lara Fabian Budapesten blog, ahol végigkövethetitek az elmúlt négy hónap eseményeit.

És az oldal nem csak Lara Fabian rajongóknak szól. Nem is csak azoknak, akik szeretnének elmenni a koncertjére. Az oldalnak üzenete van mindenki felé: lehet nagyokat álmodni. El lehet határozni bármit, amit szeretnénk, ha lelkesek vagyunk, és szívből csináljuk, mindig lesznek, akik segítenek. Szurkolok ennek az ügynek, mert ha sikerül, úgy fogom érezni: egy jobb helyen élek, ahol nem a közöny a legmeghatározóbb erő.

Lájkoljátok ti is a Facebook-oldalt, mert minél többen állnak az ügy mögött, annál biztosabban valósul meg.

Misi összefoglalóját itt találtátok.