Egy barátomtól kaptam üzenetet, hogy talált egy jó pékséget, voltam-e már ott. Budai pékség, a Maros utcában. Hol máshol: a Széll Kálmán környékén, a pékségek Mekkájában.

Nem, még nem láttam, de megnézem - válaszoltam. És egyik nap arra jártam, beugrottam.

Kellemes a környezet:

És jók az áruk. A kirakatban gyönyörű kifliket halmoztak fel egy hatalmas kosárban, a pult mögött láthatóan is nagyon jó minőségű, kovásszal készült kenyerek sorakoznak, ráadásul mindenféle francia péksüti is csalogat a kissé csillogó-roppanó kérgével. Elkezdtem vásárolni, és kérdezgetni a termékekről. Kiderült, hogy

1. A kenyerek a Marmorstein pékségtől vannak. Nem kell szégyellni, sőt, a város egyik legjobb péke Misi (Miklós Mihály), akinek a termékeiről itt írtam bővebben. Neki nincs saját üzlete, a kenyereit szétteríti a városban, a lelkes boltosok pedig eladják. Ez így van kitalálva, nincs semmi meglepő benne.

2. A kiflik a László pékségtől vannak. Lokális híresség egyébként a hatodik kerületi, Rózsa utcai pék üzlete (1063 Budapest, Rózsa utca 103.), és épp a kiflijei miatt: a csavarási technika olyan kifinomult, hogy akár akarod, akár nem, aznap vacsorára kiflit tunkolsz valamibe, az egészen biztos. A tésztája viszont nem ennyire erős, az íze sajnos elmarad a kitűnő látvány és megfelelő állag mellett (a kenyereik pedig egyenesen átlagosak). De ügyes ízlésre vall, hogy a Budai pékség innen szerezte be a kirakati díszeket.

3. A többit, a croissant-okat, a csokis fánkot és egyéb édes péksütiket a Délifrance nagykertől vásárolják. Az áru megjön fagyasztva, az üzletbe pedig már csak egy melegítésre alkalmas sütő - sütőcske - kell, és kész. Sőt, a csokis fánkot még sütni sem kell, csak kiolvasztani, máris ehető az eladó hölgy elmondása szerint.

4. Mi kell még? Üdítők, néhány trendibb Vöslauer, meg gyümölcslé, Cserpes joghurt, Cserpes kakaó, tej, szendvicsek, kávé. Oké, utóbbi esetében kell egy jó és drága kávégép, mondjuk ha szépet és minőséget is szeretnél, egy Marzocco. Meg egy ember, aki tudja kezelni, és betanítja az eladókat.

Kész. Amit elmondtam, az nagyjából a Budai pékség repertoárja. És ne értsetek félre, ez nem baj: jó kenyeret adnak, átlagosnál jobb kifliket, és a sütemények, kávék is rendben vannak. Még csak ott tart Budapest minőségi pékségeinek felhozatala, hogy abszolút szükség van az ilyen helyekre, sőt, nyíljon ilyen minden sarkon!

De ha a jó pékek elterjedése olyan ütemben halad, ahogy gondolom, néhány év múlva az ilyen üzlet már átlagos lesz, és nem kiemelkedő. Reménykedjünk.

Budai Pékség
Cím: Budapest, Maros u. 25, 1122
Nyitva: H- P 07:00 - 19:00, Sz 07:00 - 13:00

English version

A Gellért-térnél, a rakpart töltésoldalában különös alakzatokra lehetünk figyelmesek:

Ahogy ránézünk, máris tudjuk, mik ezek: ülőalkalmatosságok. Betonból. Borzasztó egyszerű és még annál is borzasztóbban praktikus megoldások arra, hogy kiülhessünk a Duna-partra. Mert a helyzet az, hogy Budapesten még mindig fájdalmasan kevés helyen tehetjük ezt meg, a Margit-sziget, a Kopaszi-gát, a Lánchíd budai hídfője vagy a Fellini után pedig itt van a legújabb lehetőség. Nem került pénzbe, nem adták át szalagátvágással, csak úgy ott lett.

Az alkotás az idén ötödször megrendezett BETON kurzus részeként valósult meg. Olyan alkotások mellett, mint az akadálymentesített Braille-graffiti látássérülteknek vagy az újragondolt Demszky-karók, ezek a betonsámlik segítettek megismerkedni 60 egyetemistának a beton kreatív felhasználási módjaival. Építészek, mérnökök, forma- és bútortervezők, valamint képzőművész hallgatók álltak össze, hogy az S’39 Hibrid Design Manufaktúra tervezőinek segítségével megvalósítsanak olyan projekteket, amik jót tesznek a városnak, és egy kicsit más perspektívából láttatják a megszokott felületeket.

A képeken látható ülőkék Varga Dávid építész szakmai mentorálásával készültek, ő az elmúlt években több folyóparti közösségi tér kialakításában vett részt a VaLyo Csoporttal. A projekt neve "Ficcenés" és a helyszínválasztás sem véletlen: Gellért fürdő Dunába ömlő csatornája mellett egy kicsit el lehet vonulni, ennek ellenére kihasználatlan terület, és nem kimondottan kényelmes találkahely. Most már egy fokkal jobb.

És hogy hol készülnek ezek? Tavaly készítettem pár képet a főhadiszálláson:

Termőföld. Vetemény. Trágya. Ól. A városban ezek csaknem ismeretlen fogalmak, legfeljebb az erkélyeken, tejfölös dobozból kel ki egy-két szál majoránna vagy kakukkfű. Egy városnak szüksége van arra, hogy ellássák, hogy odavigyék neki az élelmet, a csomagolást pedig elszállítsák, ha végzett az evéssel. Az elosztás pedig hierarchikus: először sok tonnányi termést pakolnak fel kamionokra, aztán kamionból raklapokat adnak el a város szélén, majd a kisebb zöldségesek hordják ezeket szét ládánként, végül a kis üzletekben dekánként adják el. Ez olyan szabály, amit nem kellett létrehozni ahhoz, hogy létezzen. Olyan, mint a gravitáció, egyszerűen csak úgy van.

2011-ben azonban ez a gravitációs elmélet összeomlott. Budapesten megjelent az első közösségi kert. Ez a kezdeményezés arról szól, hogy a városlakók igényelhetnek saját művelésre egy kis darab földet egy kijelölt területen, hogy azon zöldséget termesszenek. Végre a lakásokban élők is hazatérhetnek sáros csizmával. Eleinte azt hittem, hogy az ötlet hamvába hal, de aztán jött a meglepetés: rengeteg ilyen kert nőtt ki azóta az odahordott termőföldből.

Hát most van egy új őrület. A városi tyúktartás.

Az előny ugyanaz: tudod, milyen táppal etetett állat tojását vagy húsát eszed, tudod, milyen élete volt a levágása előtt. Ráadásul ez is közösségi jellegű: ha elmész egy hétre otthonról, meg kell kérned valakit, hogy gondozza, etesse az állatokat. Nem feltétlenül örülnek majd neked mindig, de legalább gyorsan kiderül, hogy tényleg jóban vagytok, vagy csak megy a jópofi. Eteted az állataimat? Haver vagy. Cserébe itthagyhatod a gyerkőcöt, ha moziba mentek.

Ildi története pedig úttörő a városi tyúktartásban: a jó kaják rajongójaként 5 éve, totál kívülálló értelmiségiként kitalálta, hogy Budán szeretne tyúkokat tartani és saját tojást termelni. Egyre többet tanult a témában, és egyre több ismerőse kereste meg, hogy segítsen nekik is elindulni a "Saját Tojás és Csirkemell" rögös útján.

Van egy világszerte tapasztalható jelenség, ami tök természetes a gyakorlott utazóknak, és amit én valahogy mégsem értek:

a turisták által gyakran látogatott vonalakon szarok az éttermek.

Nem tudni, miért alakult így. Főleg azért nem, mert ha jól megnézzük,

drágák is.

Lehet a motivációhiányra hivatkozni: ha kifizetik azt is, minek nekik jobbat. Utánanézhetünk a tulajdonosi körnek. Lehet olyanokat mondani, hogy magas a bérleti díj, és a kajára meg szakácsra már nem fussa. Bár tegyük hozzá, hogy a magyar séfek, mármint a minőséget nyújtani tudó magyar séfek sem keresik hülyére magukat. A jó alapanyag, a jó szakács pedig együtt viszont már tényleg elég nagy működési költséget eredményez.

Éppen ezért üdítő találni egy kivételt. Egy olyan helyet, ami az elhelyezkedése miatt ordít a turistákért, de ahová felerészben budapestiek járnak, mert olyan jó a...

halászlé!

A Szegedi Halászcsárda a Belgrád rakparton helyezkedik el, bár abból egy kicsit kiugrik: a nemzetközi hajóállomás felett található épületben találjuk, a finoman szólva is bizarr hangulatú Sinatra piano bár mellett. Ez a terület egyébként gasztronómiában nem is annyira gyenge szelete Budapestnek, itt van a szusiban ár-érték-bajnok Bambuszliget japán étterem, itt van görög hangulatot és becsületes konyhát maximumra járató Taverna Dionysos, a TOP10-es olasz étteremtesztünkbe is bekerült Trattoria Toscana, török és más keleti kávézók. Igazi nemzetközi talaj tehát, ami ordít egy magyaros helyért. Én imádom a japán konyhát mondjuk, meg a görögbe is szívesen járok, de a Magyarországra látogatóknak nem egy másik ország íze kell.

Oké, itt volt az egyébként nem rossz, de abszolút felejthető konyhával, és ehhez képest magas árakkal dolgozó Gepárd és Űrhajó, ami most Magyar QTR néven fut tovább. Még nem voltam a névváltoztatás óta, nem tudnék véleményt mondani, mindenesetre a minőség a weboldal szerint változatlan.

Meg itt van a Szeged Halászcsárda is. Hogy csak kilyukadjak végre oda, ahonnan elindultam.

Újlipótvárosban lakom, szóval amikor azt mondom, hogy a Szent István körút, meg úgy általában a Nagykörút siralmas állapotban van, ahol szinte csak szakadt helyekkel és nyomorúságos odvakkal találkozol, nem valami távoli városrészről beszélek, hanem a szűkebb környezetemről.

Nyilván akadnak remek kis kocsmák, éttermek, de az összhatás annyira sivár, hogy jobb nem kísérletezni. Ennek megfelelően egyáltalán nem értesültem arról, amikor egy köpésnyire tőlem nyílt egy japán étterem, mert a városnak ez a része nálam vakfoltra esik.

Nyilván #2: én lepődtem meg a legjobban, amikor néhány véletlennek köszönhetően ott ültem az étteremben, faltam az algát, ami annyira ízlett, hogy legszívesebben repetáztam volna belőle. De annyi mindent meg kellett még kóstolni!

Időközben kiderült, hogy a Kanpai Izakaya nem előzmény nélküli étterem, az egyébként szenzációs Fuji tulajdonosai nyitották valószínűleg azzal a szándékkal, hogy a náluk megszokottnál valamivel alacsonyabb árakkal, de még mindig kiemelkedő minőséggel csáklyázzák meg Pestet, de hogy miért pont erre a vigasztalan környékre költöztek, rejtély.

Sebaj. Lépjünk ezen túl.

Lényeg, hogy bónuszos menüt ettünk, szóval féláron fogyasztottunk, és ilyesféle fogásokat kaptunk: Umeshu (japán szilvabor), zensai moriaewase (zöldséges vegyes előétel), miso leves, spárgás-tonhalas szusitekercs, gyu oonzu oroshi (12 dkg  vaslapon grillezett újzélandi bélszín steak, ponzu szosszal és jégcsap retekkel), wagashi (házi készítésű joghurtos édesség friss gyümölcsökkel), végül egy csésze forró japán zöldtea érkezett. 

Nézzétek csak a fotókat, micsoda gyönyörűségek:

És az a helyzet, hogy tényleg fantasztikusan jót ettünk. A kedvencem az egész menü betolása után is az előételként feltálalt alga-shiitake-gomba-kombó volt, ami legalább olyan friss és finom, mint amilyen rémesen hangzik. A misót úgy készítették el, ahogy kell, egyedül talán a szusit éreztem kicsit pazarlásnak ebben a menüben, de ez az én hibám. Elhiszem, hogy van különbség a jobb helyek és a Nobuhoz hasonló csúcséttermek szusija közt, de én nem érzem: nekem egy bizonyos szint fölött ugyanazt az élményt adja mindkettő, éppen ezért amikor drága japán étterembe megyek, sosem kérek szusit, csak hát itt ugye a menü része volt. De szerencsére végül megjött a bélszínsteak, ami a jégcsap retekkel és a salátával megint feltekerte az élménypotmétert.

Végül összesen 11 ezer forintot fizettünk két főre, de ugye féláron volt a menü, viszont az étlapot elnézve amúgy sem katasztrofálisan drága a hely, 6-7 ezer forintból már jól lehet lakni, ha nem a legdrágább fogásokat kéred, ami ilyen minőség mellett tökéletesen megfelelő ár. 

Kanpai Izakaya
Budapest, Szent István körút 17
+3613010373
H-Cs: 11:30-23:00
P-Sz: 11:30-24:00
V: 11:30-21:00