Oké, képzeld el, hogy jó fánkokat akarsz eladni a városban és szeretnéd valahogy felhívni magadra a figyelmet. Ez azért nehéz meló, mert jó fánkból már van néhány Budapesten, és ha te elkészíted az ötödiket-hatodikat, az a kutyát sem érdekli. Ráadásul a fánk nem olyan műfaj, mint a hamburger, ahol rengeteg játéklehetőség van az ízekkel, és ahol még bőven van hova nőni. Mi például a londoni is a párizsi útjainkon kipróbálhattuk, hogy mekkora tartalék van még a húspogácsában és a sajtokban is:

Nem, a fánk az fánk, ha jó, jó, ha nem, nem, körülbelül ennyi és már bőven akadnak olyan helyek Budapesten, amik elkezdték kimaxolni a műfajt.

Szóval mit teszel, hogy felhívd magadra a figyelmet?

Kimatekozod a szögletes fánkot. Biztos van valami ideológia a Box négyszögletű fánkjai mögött, de én majdnem biztosra veszem, hogy pr-szempontok vezérelték azt a kezet, amelyik kialakította a formát.

Tegyük hozzá: ez nem baj.

A Box ugyanis abszolút megérdemli a figyelmet, mert amit készítettek, annak ott a helye a néhány tagot számláló élmezőnyben. A fánkok tésztája friss, könnyű, az ízesítés meg elegáns: olyan tételek vannak a listán, amilyennek máshol nem találkozol, ráadásul egyik verzió sem gejl, vagy túlzó, mindegyik fánk jó ízléssel készült, tényleg, ritka, hogy ennyire nem lehet mellényúlni. És a fenti állítás még a triplacsokis fánkra is igaz, pedig itt aztán könnyű lenne félremenni, vagy valami torzszülöttet alkotni, de nem, a Box megoldotta, hogy valóban háromféle csokiízt, konzisztenciát érezz a szádban, a végeredmény mégse tolakodó legyen, csak izgalmas.

Nem olcsón, mert 390 forintba kerül egy fánk, de megoldotta.

The Box Donut
Budapest, Teréz körút 62
H-Sz: 7:42-20:00
V: 9:42-20:00

English version.

Újlipótváros érdekes hely, mert elég nagy itt a fizetőképes kereslet, de a modern vendéglátás csak foltokban jelent meg a környéken. Bár a városrészben van Budapest egyik, ha nem a legjobb étterme, a Laci!Konyha!, és vannak szuper reggelizők is, elég csak a Paninire, a Sarki fűszeresre, vagy az Édesmindegyre gondolni, van már egy kertkocsma, a Figaro és egy tök jó lébár, a TüTü, de a vendéglátás nagyrészt még mindig a hagyományos vonalon mozog: csupa olyan hely van itt, ami remekül beillene Ádám Karcsikám-sorozatába. Ezekben rendszerint rossz, vagy nem túl jó kaját kapsz, a környék anyagi lehetőségeinek megfelelően drágán, piros-fehér kockás abroszon tálalva.

Volt ugyan itt egy hely, ahol újra és újra megpróbáltak valami izgalmasat léterhozni, de mindig kudarc lett a vége: a Balzac és a Hollán Ernő utca sarkán. Eredetileg a Philippe a Belga nevű étterem működött az épületben Philippe-el a belgával, és időnként egész remek fogásokkal, nekem legalábbis itt volt az egyik legjobb budapesti homár-élményem, de az általános kép inkább az volt, hogy az ételek sokkal többe kerültek, mint amennyit értek: a fogások többsége átlagos volt, csúcskonyhás áron (néhány saroknyira a Lacitól). Be is zárt a hely, jött utána a Balzac, ami meg egyenesen pocsék ételeket kotyvasztott, voltam párszor náluk, hogy írjak nektek a helyről, de kóstolás után mindig kiderült, hogy ebből sosem lesz cikk.

És most váratlanul megnyílt a Phillipe és a Balzac helyén a:

Tényleg váratlanul, nekem legalábbis fel sem tűnt, hogy dolgoznak odabent, aztán vasárnap láttam, hogy rajzolják a táblákra a menüt, és hétfőn ki is nyitottak, aznap még némi késéssel, de kedden már a tervek szerint 11:30-tól lehetett menni ázsiai kajákat falni.

És a városrész felszívóképességét mutatja, hogy alig 24 órával a nyitás után mindenféle reklámkampány nélkül már telt ház volt az ötletesen, ügyesen berendezett étteremben, az alsó szinten alig lehetett szabad asztalt találni és a nyitott konyhában elképesztő nyomás alatt dolgoztak a szakácsok.

És akkor most még ez a cikk is. Előre is elnézést kérünk. 

A koncepció remek, alapvetően ázsiai levesételeket kínálnak, pho-t meg hasonlót, plusz van néhány szárazabb fogás. A konyha extrém módon nyitott, még egy üveglap sem választ el a szakácsoktól, akik közt vannak ázsiaiak és magyarok is (például a konyhafőnök, aki, ha jól értettem, a tulajdonos is egyben, és akinek a családja is részt vesz a bizniszben, a tök szimpatikus pincérlány például anyunak hívta, a mozaikdarabkákat összerakva gyanítom, hogy a lánya lehet).

És amit látsz, az nagyon tetszik: friss fűszernövényeket, alapanyagokat húznak ki, szednek elő, szelnek fel, pont olyan munka folyik a pult túloldalán, mintha az egész étterem be lenne kamerázva és tévéműsor készülne, ahol fontos, hogy minden nagyon jól és gusztán nézzen ki, itt azonban mindez nem külsőség, hanem a jó kaja érdekében tett erőfeszítés.

És a végeredmény is ennek megfelelő: kacsás és rákos levest is kértünk, kisadagot, ami 1300 forintba került, de a képen láthatjátok, hogy a “kicsi” nem fedi valami jól a valóságot (lelóg róla):

Remek levesek voltak ezek tagadhatatlanul ázsiai beütéssel, a rákos leves volt a karakteresebb izgalmas citrusízekkel, a rákgolyók aromája, állaga hibátlan volt, az alapanyagok készültségi foka kiváló.

Kértünk tésztabatyukat is, ezekbe sem lehetett belekötni, a tálalás módja, a tészta rugalmassága, a töltelék és a mártogatós íze is pont az, amit elvársz egy ilyen ázsiai étteremben Budapesten, vagy bárhol máshol a fejlett világban (Ázsiában azért három gondolattal piszkosabbak, mocskosabbak, kevésbé domesztikáltak ezek a levesek), ráadásul kijössz annyiból, mintha egy gyorséttermi menüt tolnál néhány sarokkal arrébb. 

Nagyon ajánlott.

English version

Oriental Soup
Budapest, Balzac utca 35
H-Cs: 11:30-22:00
P: 11:30-24:00
Sz: 12:00-24:00
V: 12:00-22:00
0617905364

Csak a legjobb dolgokat kapod. De kicsit olyan is, mint az Expendables: minden nagy sztárt megkapsz egy jegy árából. Itt az utcán vannak elszórva a legnagyobb mesterek művei, és kis odafigyeléssel sorba se kell állnod, pénzt is spórolsz és rengetek jót eszel. Elmondjuk, hogyan:

A helyszínek listája:

A Youtube-csatornánkra itt lehet feliratkozni. Jövő héten új rész: Andalúzia. Eddig volt: London, Párizs, Madrid, Róma.

English version

Ezt a posztot valójában már télen meg akartamírni, amikor a balatonkenesei Pörc felbukkant Budapesten. A hely arról volt híres, hogy minőségi felvágottakat árult a nem elsősorban a minőségi alapanyagokról híres térségben (pedig készülnek ott remek sajtok, szalámik, sonkák, csak olyan boltok nincsenek, ahol eladnák őket), meg arról, hogy a tulajdonos nyakkendőben fogadta a vevőket.

Naná, Kocsis Jenő ugyanis nem valami hirtelen ötlettől vezérelve lett hentes, egy jó másfél évszázados hentesdinasztia sarja ő, aki úgy gondolta, hogy megadja a tiszteletet a jó alapanyagoknak és a vendégeknek is, ami persze pr-szempontból sem utolsó: jobban emlékszel arra az eladóra, aki nyakkendőben, választékosan fejezi ki magát mint arra, akinek időnként belecsöppen az orra a felvágottba.

Vagy legalábbis másként.

Ez a kettő így együtt elég is volt ahhoz, hogy a tavalyi év egyik nagy sztárja legyen a Pörc, ami szezonon kívül Budapesten is felbukkant, hogy ne álljon le a pörgés. Méghozzá a Lövőház utcában, ahol egyre több izgalmas nyitás történik, ha Budán jársz, és valami könnyű, jó kaját akarsz enni, mindenképp érdemes errefelé nézelődni.

Van ez a Szabadság téri izé, amit ma egy éve, teljes titokban húztak fel a német megszállás áldozatainak emlékére, és ami ugye esztétikájában és mondanivalójában is komoly kihívásokkal küzd.

Elég giccses, olyan, mint amikor az építési vállalkozó kitalálja, hogy a lakópark bejárata legyen valami ókoris, ráadásul a németeket gonosz sasként, a magyarokat meg Gábriel arkangyalként ábrázolni elég pontatlan ahhoz képest, hogy a hazai hivatalok, lakosok ritka nagy lelkesedéssel szolgáltatták ki zsidó szomszédaikat, ismerőseiket a náci haláltáboroknak. Volt, hogy a németek könyörögtek, hogy ne küldjenek Budapestről annyi vonatot Auschwitzba, mert egyszerűen nem bírják az iramot.

Na de a lényeg: a rettenetes, több mint kétszázmillió forintból felhúzott emlékmű körül egészen pontosan nulla forintból Budapest egyik legizgalmasabb, legértékesebb és legbeszédesebb kiállítása nőtt ki a semmiből. 

Ezt a halottak, elhurcoltak rokonai, barátai építették, a német megszállás valódi áldozatai, akikkel nem sokat egyeztettek, amikor a hivatalos emlékmű készült. Nem baj, ha az angyalos-sasos izé nincs, ez a másik sincs, pedig a zsidó halottak emlékére összehordott kavicsokból, cipőcskékből, bőröndökből, levelekből, könyvekből épült emlékhely olyan erőteljes, hogy hasonlót még a legjobb múzeumi csapat sem tudott volna összerakni. Ez ugyanis szó szerint kövenként jött össze és ebben benne van mindenkinek a saját kis története, tragédiája, emléke, ezekből a mozaikokból rajzolódik ki valami őszinte és személyes kép, ami nélkülözi az állami beruházásokra sokszor jellemző giccset és felesleges pátoszt. Sokan meghaltak: családtagok, felnőttek, gyerekek és a hátramaradt rokonok, barátok, leszármazottak úgy emlékeznek rájuk, ahogy az nekik tetszik, nem úgy, ahogy kijelölték nekik. Ha arra jártok, álljatok meg egy percre nézelődni.