Budapest amellett, hogy csodálatos hely, van egy hátránya is: az, amiről írunk, amit bejárunk, alig nagyobb néhány négyzetkilométernél. A belváros látványosabb fejlődésnek indult, mint a stadionépítő-ipar, a fél világ megírta már róla, hogy mennyire izgalmas, lüktető, vibráló, de a hetedik kerületen és a hagyományosan nyüzsgő ötödiken kívül sok helyen nem változott szinte semmi. És a budapestiek többsége ezekben a városrészekben él, szórakozási lehetőség, lüktetés, vibrálás meg sugárban hányó brit turisták nélkül.
Ami elég keserves sors.
A XIII. kerület újlipótvárosi része egészen izgalmas kivétel: nem a belváros, az ötödik kerület álmos-galériás része választja le róla, meg az inkább szakadt, mint divatos körút, mégis remekül működő kis zárvány ez, egy nyüzsgésexklávé, ahol majdnem minden belvárosi látványosságnak van egy párja, csak visszafogottabb, polgáribb kivitelben, nagyon kevés turistával. A Pozsonyi út nyáron olyan, mint a Gozsdu udvar, tele van emberekkel, az éttermek egymás szájába lógnak, még sincs bennük szabad hely, annyi a vendég, akik ráadásul többnyire a kerületben, a szomszédos utcákban laknak, ettől lesz olyan családias, személyes, jó értelemben vett falusias hangulata Újlipótvárosnak, mint talán egyetlen városias területnek sem Magyarországon. Kicsit úgy működnek a dolgok ebben a zárványban, ahogy jól működő nyugat-európai kisvárosokban, ahol az emberek nemcsak laknak, hanem élnek is, elég sokan vannak ahhoz, hogy ne csak az egymás szerelmi életének a megtárgyalása töltse ki a beszélgetéseket, de elég kevesen, hogy folyton ismerősbe fussanak egy-egy utcai portyázás során.
Ez persze szorosan összefügg a városrészben élők jó anyagi helyzetével és azzal is, hogy az összetartásnak, az ismerkedésnek itt hagyományai vannak.
És ahogy egy jól működő városrészben általában, úgy ebben is lennie kell legalább egy kiülős iszogatós-kocsmázós kerthelyiségnek, és a bauhaus-környezetnek, meg a személyes kis üzleteknek, régi mesterembereknek köszönhetően olyan festett háttér előtt üzemel a kerület egyetlen ilyen helyszíne, hogy azonnal otthon érzed magad benne.
A Figaro sztorija is érdekes: az apró kis kávézónak feltűnt, hogy a hangulatos, szűk kis utca túloldalán található apokaliptikus, lepusztult játszótér-park-kombó az évek alatt egy hatalmas nyilvános vécévé vált, pedig tök jók az adottságai. A mérete, az elhelyezkedése és a benne található kőmedence is valami többre predesztinálta, úgyhogy a hely tulajdonosai átvették a parkot, kipucolták, rendbe rakták, felvirágoztatták (haha) és olyan hangulatos kis kertet varázsoltak belőle, hogy kevés hangulatosabb helyen tudod búcsúztatni a nyarat. Vagy épp köszönteni, esetleg kiélvezni, ha tavasszal vagy nyáron futnál bele ebbe a cikkbe.
Talán kéne még ezt cifrázni, de amit tud a Figaro, azt már le is írtam a korábbi bekezdésekben: kellemes kert sok zölddel, középen szép kis tóval, benne aranyhalakkal, jó könyvekkel megpakolt könyvszekrénnyel, hintaággyal, barátságos házak közt, kézműves sörökkel, a felkapott belvárosi helyekkel simán lépést tartó, tehát viszonylag magas árakkal és olyan családias adottságokkal, amilyennel talán a Mazet Tov bír a központban: itt nyugodtan megjelenhetsz egy gyerekkel is, találni fog haverokat, akikkel nyugodtan bandázhat a kerítéssel körbevett és csak egy szűk, lényegében forgalom nélküli utca felé nyitott parkban.
Nagyon kellemes, nyugodt, kicsit drága és a kevés pincér miatt lassú hely a Figaro (a Borbély utcában, értitek), ami remek célpont, ha épp Újlipótvárosban vagytok/éltek és nem akartok a hatodik kerületig menni, inni egy jót.
Figaro
Budapest, Borbély utca 2/e
06703255801
H-V: 10-22