English

Egy nap a városban

Tavasz a Bartókon 2 - Elveszve a galériák erdejében

szucsadam 2017 április 13.

Posztsorozatunkban a Bartók Béla utat járjuk végig, bekukkantunk mindenhová, amiről videós és szöveges élménybeszámolót is készítünk. Ezt tesszük majd sorban Budapest több pontján, ahol az elmúlt években nagy változások mentek végbe. Az első részt itt olvashatjátok.

A módszer: tök véletlenszerűen bemész az első helyre, ami szimpatikus, és elkezdesz beszélgetni azokkal, akiket ott találsz. Ez a hely nálunk a Gross Arnold Galéria és Kávézó volt (tudjátok, szinte bármit be lehet illeszteni az “… és kávézó” elé Budapesten), nagy szerencsénkre, hiszen itt koncentrálódott mindaz, amiért szeretni lehet a Bartókot. A helyet a két éve elhunyt Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész alapította, nem sokkal a halála előtt, hogy legyen egy hely, ahol láthatóak a munkái, és életének legbecsesebb tárgyai. Teljes mértékben kávézóként rendezték be, itt-ott megtörve vitrinekkel. Érződik, hogy a kis helyre felfoghatatlanul sok emléktárgyat pakoltak be, így kávézás közben le sem ülünk, inkább nézelődünk, mielőtt az utcára pakolt székeken is elkezdjük süttetni az arcunkat. Egy kis kiállítás, egy kis exkluzivitás, egy kis vendéglátás, és véletlenül itt ült a Godot Galéria egyik képviselője is, látszólag barátnői minőségben.

Kísérleti installáció, egy Gross Arnold mű és egy lámpavezeték találkozása:

dsc02401_2.JPG

Úgyhogy nagyon igyekeztünk felvenni a ritmust, amikor Gross Arnold kiállított kisvasútjai, ásványgyűjteménye és mellesleg művei között, kávét szürcsölve ezt a kérdést szegezték nekünk: “esetleg érdekel titeket néhány kiállított tyúk is?”

Hogy micsoda?

A hölggyel egyébként később is összefutottunk a nap során, ahogy rollerezett egyik helyszínről a másikra. Egyáltalán, egész nap úgy éreztük magunkat, mint egy házibulin: ismerős arcokkal futsz össze egész nap, hiszen az utca él, az itt dolgozók és lakók kellően kis közösséget alkotnak, így a “átszaladok ide szembe” kifejezést nem egyszer hallottuk a nap során.

dsc02467.JPG

Aki látta, hogy forgatunk, odajött hozzánk, hogy mit érdemes megnézni, így jutottunk el a gyermekbirodalmakban gazdag Pagony könyvesbolt (…ésháttermészetesen Kávézó) látogatásából egy nemezkiállításra, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság szuterén helyiségébe, ahol az elnöknő Dr. Györgyi Erzsébet játékszobra épp annyira volt megnyugtató, mint amennyire a bejárat előtt kihívó, kissé perverz pózban ücsörgő majom meglepő.

Egyszercsak megpillantottuk az utcán Dr. Gács Jánost, a szabadalmi hivatal főtanácsosát, aki önmaga egy jelenség akkor is, ha nem a Bartók Béla út van mögötte. Láttuk, hogy bemegy egy különös, hatalmas türkiz körrel díszített bejáraton, úgyhogy miután beugrottunk egy bagelre a *héten még megírom hol kajálhattok* helyre, utánaeredtünk. De lekéstünk, a recepción közölték, hogy már nincs ott.

“Rendszeres vendégünk, de már elment” - mondták a mozipénztárra emlékeztető pult mögül, ami mellett egy ütött-kopott zongora állt. Lenyomtam egy cédúrt, de valami mást kaptam - csak dísznek van tehát.

A B32 nevű hely egy művészeti központ. Van itt több kiállítás - ezeket gyorsan meg is néztük -, valamint egy színházi tér, ahol jelenlegi is épp egy díszletet építettek fel, a Díszítők című előadáshoz, aminek egyébként színházi díszítők a szereplői, és a díszítők saját helységében játszódik. “Nem szabad felmenni a színpadra, minden milliméter pontosan van beállítva” - mondja nekünk a hölgy, aki körbevezetett minket. Tehát ilyen, amikor a díszítők egy saját magukról szóló előadásnál segédkeznek, a saját életüket mutatják be a színpadon - gondoltam. A középre levetett kanapé a szószék, a falon lévő meztelen hölgyes naptár a oltáriszentség, az összevissza dobált eszközök pedig Krisztus teste.

dsc02483_1.JPG

dsc02491.JPG

Egyébként tegnapelőtt 19 órakor volt itt, ebben a teremben David Bowie zenehallgatás. Felteték a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars album bakelitjét, beizzították a szuper hangfalakat, babzsákfoteleket dobálnak szét, és mindenki átadhatja magát azoknak a hangoknak, amiknek az otthoni hifin ritkán adhatja át magát. A Fülesbagoly blog szerzője beszélgetett előtte, utána Prieger Zsolt zenésszel, elemezték a Bowie jelenséget, de a legjobb tényleg a közös albumhallgatás volt, a tizenegy dal úgy tűnt, néhány perc alatt elfogyott, a hangrendszer és a bakelit-lejátszó miatt pedig úgy éreztem, sosem fogy ki a szufla a lehetőségekből, hiába szól nagyon sok hangszer egyszerre a dalban, végre nem zanzásodik össze a hang, külön értelmezhető marad a gitár, a zongora, a dob és a többi. Szeánsz volt. Április 19-én a Nevermind album szól majd a Nirvanától. Arra is lehet még jelentkezni, ingyenes.

Az egyik sarkon a K.A.S. Galériába is beugrunk. Nagy Gábor György kiállítása látható itt, Elszakadás címmel. A művész fiai 2015 szeptemberében hagyták el az országot, azóta Stockholmban élnek. “Igazából kicsit meghaltam.” - írja a művész. Azóta készíti ezeket a képeket, ami a Panthenon és más római templomok kupoláját láthatjuk, amint elhúz felettük egy utasszállító gép. Szomorú kiállítás, a szomorúan aktuális tragédiák egyikével.

dsc02525_1.JPG

Végül csak eljutottunk a tyúkokig is. A túránk elején ajánlották ugye, hogy élőállatok tekintetében keressük meg a Godot galériát, ami a Moha kávézó első emeletén található. Itt láthatóak Bukta Imre festményei, köztük az Apám romantikája eladó című is. Falusi témájú képeket láthatunk mindenfelé, meg élő tyúkokat egy felhőkarcolóra hasonlítani akaró ólban. “Megfigyelhetjük, hogy a tyúkok tojógépként működő biorobotok vagy ugyanúgy két lábon járó érző lények, mint mi emberek? Esetleg 3D-ben sétáló műtárgyak? Előnevelt csirkemellek, nyers, totyogó rántott csirkecombok?” - teszi fel a kérdést az installáció készítője. “Bio tojást tojnak-e Budapesten vagy bérház panel elemeket? Döntsék el a tyúkok, hogy a kipufogógáz a jobb vagy a pillepalack égetésből származó jó falusi korom?“ - folytatja, teljesen összezavarva minket.

Végül a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában is kikötöttünk, ahol a terem egyik felében mindig tudományos, a másikban művészeti kiállításnak adnak otthont, kéthavonta változtatva a témát. Ókori mosógépek, őskori zuhanyzók váltakoznak a fejünkben a dizájnos faliórákkal és dizájnosan szétszabdalt könyvekkel. Odafent a galérián pedig gyerekeknek készített foglalkoztató tér is található, játékokkal, és tudományos kísérletekre alkalmas eszközökkel. Látszik, hogy rendszeresen jönnek ide csoportok, akiknek előadást tart a tudomány és/vagy művészet egy jeles képviselője. “Mert mennyire közel van a két terület egymáshoz” - állítja a kiállítást őrző hölgy. És tényleg (bár ez a kiállításból egyáltalán nem derül ki).

Nemsokára a Bartók Béla út kajás helyeit is bemutatjuk, majd hamarosan visszatérünk, hogy a most fel nem sorolt, de említésre érdemes helyeket is bemutassuk nektek.

Megkóstoltam az új Jägermeister MANIFEST-et

szucsadam 2017 április 12.
Címkék: gasztro ital hirdető

Meghívást kaptam egy likőrbemutatóra: premier előtt lehetett megkóstolni az új, MANIFEST elnevezésű prémium italt, amit a Mast-Jägermeister SE, a családi kézben lévő cég és a piac legsikeresebb gyógynövénylikőr-gyártója dob épp most piacra. A Jägermeister önmagában is nagyon pörög, a gyógynövénylikőrökre egyébként fogékony magyar torkokon is annyi gurul le, hogy az egyik leghálásabb piaca vagyunk az italnak. 

A MANIFEST bemutatására elküldték a márka nagykövetét, amit ha így önmagában leírok, mindenki minimum egy menő öltönyös diplomatát képzel el, ehhez képest Nils várt bennünket, aki nagyon markánsan beleégett a retinámba, és valahogy a Jägermeister nevet is sokkal menőbbnek érzem azóta, hogy a bőrkötényén megláttam.

jager_046.JPG

Nils maga is részt vett az ital elkészítésében, és rohadtul büszke rá - mondta el a bemutatón. Négy éves munka eredménye az ital, ami nagyon limitált kiadás egyelőre, az első évben összesen 60 ezer palack készült, és 11 országban terítik. Hagyományos hipermarketekbe nem jut, európai bárokba, repülőterekre, éttermekbe, szállodákba, klubokba kerülnek palackok, csak ott lehet kóstolgatni.

Meg úgy, hogy Nils öntögeti a poharunkba. 

jager_001.JPG

Ez továbbra is egy gyógynövényes likőr - figyelmeztet Nils, és ezt elismétli sokszor. Nem szeretné, ha a palackot látva valakinek esetleg a whisky ugorjon be, vagy más párlat élménye. Ez még mindig a Jägermeister hagyományain alapul, néhány különbséggel.

  1. az 56 gyógynövény mellé további titkos összetevőket csempésztek
  2. a négy helyett öt macerációs eljárással készül az ital, ennyiszer áztatják a növényeket
  3. belekerült még egy kishordóban érlelt gabonapárlat is. Ez azért fontos, mert a Jägermeister eredetileg nagyhordóban érlelődik, a kisfahordós eljárás azonban sokkal markánsabban csempészi bele az ízbe a fát. Érződik is a vanília.

A Jägermeistert azért is szeretik a rajongók, mert nincs markáns utóíze. Ez alapesetben nem tűnik előnynek, pedig a röviditalnál nem jön rosszul. Fire and forget, mondja Nils, és ha már forget, akkor jöhet ugye a következő.

jager_060.JPG

A MANIFEST ennél bonyolultabb. Nem arról van szó, hogy egészen más: ez is a Jägermeistert idézi, az ízképben nagyon sok a hasonlóság az eredeti itallal. Viszont amit az eredetivel nem tudok, ezzel viszont simán ment: kóstolgatni lehet. Egyrészt szobahőmérsékleten ajánlott inni, ekkor lehet igazán elemezni az ízeket. Másrészt folyamatosan változik a kitöltés után az illat és az íz.

jager_043.JPG

jager_083.JPG

Kevesebb az italban a cukor, magasabb az alkoholtartalma (38%), és több gyógynövény található benne. És a legfontosabb, a kishordós gabonapárlat egészen elviszi az egészet egy kortyolgatós, nemesebb élmény felé. Új összetevők jelennek meg, a régiek közül néhány markánsabb jelleg - mondjuk a karamell - itt már háttérbe szorul.

Ahogy Nils sorban mondta a kóstolási észrevételeit, mi is éreztük: az édeset a szájpadlás hátsó felén érezzük, a nyelv eleje elzsibbad, mintha borsba mártanánk, az ízben az egyik uralkodó elem a kardamom, és a torokban is egészen másként viselkedik az ital. De az egész nagyon egyben van, nincs kiugró meglepetés, nincs dráma a szájban: kerek egész lett a MANIFEST. Gondolom, hogy ezen dolgoztak négy évig, hogy letörjék az önálló életre kelő furcsaságokat, és a végeredmény annyira magától értetődő legyen, mint ez az ital.

Hamarosan kereshetitek ti is a MANIFEST-et, ahogy mondtam, bárokban, éttermekben. Ha szeretitek a gyógynővénylikőrt, akkor ezt is szeretni fogjátok.

Disclaimer: a Jägermeister az Egy nap a városban hirdetője

Tavasz a Bartókon - Ez a budai Montmartre?

szucsadam 2017 április 10.

Új sorozat indul a blogon, ami valójában sorozatok sorozata. Csabával rendszeresen összedugjuk a fejünket, és kitaláljuk, Budapest mely részét szeretnénk behatóan felfedezni. Itt már nem arról van szó, hogy elmegyünk egy vagy két helyre valahol a városban, amik nemrég nyíltak. 

Az új kalandozás arról szól, hogy szinte MINDEN ajtón bemegyünk, minden ablakon benézünk, egy adott területen belül. 

Így kapunk teljes képet egy adott utca, tér vagy környék hangulatáról, életéről, izgalmas helyszíneiről. És persze: az emberekről, akikkel ott találkozunk. Egyes helyek kapnak majd külön posztot, másokat csak megemlítünk, attól függően, milyen benyomást tettek ránk. Csaba pedig egy videót vág össze az élményekről, ami átadja a napunk hangulatát, a Tavasz a Bartókon sorozat nyitóvideóját például itt láthattátok.

Csaba a videóban csak “Ádám törvényeként” hivatkozik rá, ami inkább Budapest törvénye: ha cél nélkül, de nyitott szemmel vágsz neki a városnak, és elfogadod az eléd táruló lehetőségeket, nem telik el fél óra, és eszméletlen különleges helyeken találod magad, izgalmas emberek között (a könyvünkben egy egész fejezet - Szerda - foglalkozik kizárólag ezzel a kérdéssel).

Ezt az elméletet is teszteljük.

Azért választottuk a Bartók Béla út Móricz Zsigmond körtérig tartó szakaszát első állomásnak, mert elég izgalmas változások mentek végbe itt az utóbbi években. Én kábé tíz évvel ezelőtt jártam itt sokat, a kerületben laktam, és a Bartók irodaházban dolgoztam három évig. És annak ellenére, hogy maga az utca látképe nagyjából megegyezett a mostanival, mégis egészen más hangulatban telt végigsétálni a Móricz Zsigmond körtér - Szent Gellért tér távot egy tavaszi délelőtt. 

Két dolog változott. Az üzlethelyiségek és az emberek.

A címben Montmartre-ot emlegettem, ami a századforduló környékén a világ legmenőbb bohémnegyede volt, egy rakás művész, festő élt és szórakozott a párizsi dombon, az akkor született legendákat a mai napig emlegetjük. A Bartók Béla út sem a mulatók számában, sem az éjszakai élet hevességében nem képes megközelíteni ezt a kihívást, egyvalamiben azonban mégis: a művészet megvetette itt a lábát, és ha az eddigi trendek folytatódnak, a galériák, művészeti központok és irodalmi kávézók teljesen átvehetik itt az uralmat. Ez lehetne Budapest művészsétánya, a szó nem-balatoni-arcképfestő-és-tetkóművész-vagyok értelmében.

A Kult11 Egyesület a Fővárosi Önkormányzattal karöltve pedig néhány éve erősen megtámogatta ezt a folyamatot: ide csalogattak egy rakás galériát, művészettel foglalkozó helyet, és évről évre szerveznek egy ötletes fesztivált, ahol örökbe fogadhatunk egy kiskertet, rendelhetünk a kávé mellé novellát, vagy nézhetjük, ahogy művészek épp alkotnak pillanatnyi hangulatuknak megfelelően. De egész évben vannak itt programok, itt lehet látni, épp milyen kiállítások, beszélgetések, bortesztek várnak ránk a környéken.

Ennek megfelelően az utcán sétáló emberek képe hihetetlenül vegyes. Találkoztunk itt amerikai milliomosnak látszó idős uraktól kezdve lógónadrágos rasztákig mindenféle egyéniséggel az ott töltött öt óra alatt. A szivárvány színeibe öltözött hatvanas hippi hölgy, egy srác az 1989-es Deutsch Tamásnak öltözve (mínusz 20 kiló), népviseletbe öltözött asszony, az egyik galéria vezetője - akivel a túránk elején ismerkedtünk össze - később rolleren fékezett be mellettünk. Ezt el is neveztem magamban a Bartók Béla út hivatalos járgányának. 

Egyébként ez is mennyire különböző: az egyik galéria vezetője egy harmincnak is alig kinéző, nyílt tekintetű, mosolygós lány, míg alig valamivel távolabb már a nemezbabákat mutogatja nekünk egy idős hölgy, aki az egyesület alapítóját szintén egy nemezbábún mutatja meg:

dsc02476.JPG

Az utcán is így keverednek korok, ruhák, stílusok, amit nagyon ritkán láttunk, az az átlagos budapesti, átlagos ruhában. Mindenki önkifejező. Mindenki meg szeretné mutatni, ki ő. Mintha mindenki úgy érezte volna, hogy ha kilép az utcára, azért valami egyediséget kell oda vinnie. Akkor is, ha történetesen nem művész, sőt még csak műkedvelő sem: ilyen sok kilengést a társadalmi “normális”-tól már rég láttam. És jó volt látni. A változatosság gyönyörködtet, bár tudom, hogy ebben sokan nem értenek velem egyet. 

De nem kell. Akinek a folyton ismétlődő állandóság a vágya, annak is meg kell hagyni a lehetőséget erre. Egyedül egy szabályt kell ebben a játékban betartani: én nem kérhetem a másikat, hogy legyen változatos. Ő pedig nem kérhet engem, hogy legyek állandó. És akkor mindenkinek megfelel.

A következő posztokban írok a galériákról és az itt található kajás helyekről is egy-egy posztot, sőt, Csabával visszatérünk a helyszínre nemsokára, mert annyi felfedeznivalót találtunk, amihez nem elég egyetlen nap. Kövessetek minket Facebookon, hogy ne maradjatok le a folytatásokról.

Hihetetlen titkos paloták a Palotanegyedben

Magyarósi Csaba 2017 április 07.
Címkék: kultúra

Ágival úgy ismerkedtünk meg, hogy éveken át elolvasta minden cikkünket, gratulált hozzájuk, leírta, hogy milyen fantasztikus, hogy általunk jobban megismeri a várost, eljut oda, ahová magától sosem, aztán csak úgy mellékesen, zárójelben, mindig elárult még valami plusz, titkos információt az általunk bemutatott helyekről, amiből kiderült, hogy ő persze már ezer éve oda jár enni/szórakozni/teát inni/kiállítást nézni, sőt, a tulajdonos a legjobb barátja, vagy az unokatestvére, vagy egyetemi évfolyamtársa, vagy akármi.

Ági mindenhol ott van és mindenről tud, szóval amikor Ádámmal azt láttuk, hogy a csapatépítő cégünk kezd kezelhetetlenül nagyra nőni és kell a segítség, akkor tökéletesen logikus választás volt Ágit hívni és azóta ő is a csapat tagja: együtt találjuk ki és valósítjuk meg a túrákat.

És Áginak egyáltalán nem lenne feladata, de időnként úgy dönt, hogy szervez némi privát túrát Ádámnak és nekem, csak hogy tudjuk, hol a helyünk és hogy még mindig háromszor annyit tud a városról, mint mi. Ilyenkor tök jó sztorikat ismerünk meg és remek helyekre jutunk be általa, mert ő valahogy mindenhova bejut.

Így volt ez két hete is, amikor palotatúrára indultunk, nyilván a Palotanegyedben.

Ez a környék a a 19. század közepén még Pest külvárosának számított, tele földszintes, egyemeletes házakkal, gyümölcsösökkel, aztán megépült a Nemzeti Múzeum és felértékelődött a környék, sorra építettek itt palotákat a nemesek. Elsőként Festetics II. György, aki úgy gondolta, hogy „egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája anélkül, hogy Pesten is ne legyen”.

Egyébként volt még praktikus oka is a környék belakásának, mert egy ideig a mostani, szintén Ybl tervezte Olasz Intézetben volt az alsóház, a Nemzeti Múzeumban meg a Felsőház, szóval az arisztokraták szerettek volna a munkahelyük közelében lakni, ha esetleg hirtelen be kellett volna ugrani egy kis aktatologatásra az irodába.

Szóval gyorsan fel is építtetettek itt egy rakás palotát, amivel megalapozták, hogy a környéket a köznyelv Mágnásfertályként kezdte el becézni. Az első, a Festetics palota egyébként ma is áll, az Andrássy Egyetem található benne, ahol évente 200 diák tanul kis csoportlétszámú képzésekben.


A professzorok Németországból, Ausztriából, Svájcból és Magyarországról jönnek, és a diákság is nagyon nemzetközi: Azerbajdzsántól Spanyolországig mindenhonnan érkeznek ide.

Az egyetem szerint olyan diákok tanultak itt, mint a McDonald's Gyereksegély Alapítványának elnöke, az osztrák konzul, de több diplomata, minisztériumi hivatalnok, külpolitikai szakértő, újságíró és brüsszeli karriert befutó eurokrata is lógott errefelé.

Egyébként óriási mázli a palotának, hogy tőkeerős egyetem működik benne, mert míg a környék számos épülete rohad, vagy épp csak áll, ez őrült jól néz ki belülről, abszolút megvan a régi fénye.

Ennél valamivel rosszabbul járt a Károlyi palota, amit persze ugyancsak Ybl Miklós tervezett 1863-ban, és ami a régi fotók szerint valami eszeveszett jól nézett ki olyan beltérrel, hogy arra még egy francia nemes is elégedetten csettintett volna (amennyiben a francia nemesek szoktak csettintgetni), de sajnos 1944-ben a háborúban annyira kiégett, hogy a palota a falakat leszámítva kívül-belül elpusztult. A homlokzatot ugyan kipofozták, belül azonban a korszak legrosszabb hagyományai szerint folyt a felújítás, nyomorúságos, alacsony belmagasságú irodák vannak most mindenfelé, esik szét az épület.

Ennél sokkal-sokkal jobb állapotban van a Károlyi-Csekonics Rezidencia, amit a Csekonics papa építtetett kislányának, Margitkának és férjének, Gróf Károlyi Istvánnak, mert akkoriban ilyen nászajándékot illett adni ezekben a körökben. Az épület egyébként ott van a Károlyi palota mellett, szóval a Károlyi szülök bármikor átugorhattak megnézni, hogy rendesen viselkednek-e a gyerekek.

budapest-viii-kerulet-karolyi-csekonics-rezidencia-.jpg

budnews_karolyi_csekonics_rezidencia_hall_07.jpg

A neobarokk palota igazi központja lett a társadalmi életnek, bálok, összejövetelek zajlottak folyton az épületben, amit 2007-ben teljesen fel is újítottak, szóval most már mindenkinek lehet némi fogalma arról, hogyan éltek akkoriban a nemesek: jól. A palota egyébként épp kiürítés alatt áll, mert az épületet megkapta a Károli Gáspár Református Egyetem.

A túra tapasztalata: a Palotanegyedet egyáltalán nem véletlenül nevezték el Palotanegyednek: ezek tényleg olyan épületek, hogy Bécsben és Párizsban is fényűzőnek számítottak volna. És a bónusz: akad köztük olyan, ami még ma is fényűzőnek számítana. És néhány olyan jó állapotban van, hogy a lépcsőkön mászkálva, a faragványokat, az eredeti, vagy az eredeti, cseh manufaktúrával százötven évvel később újragyártatott csillárokat elnézve egész megfoghatóvá válik az a világ, ami régi magyar történelmi filmekben, vagy most talán a Kincsemben volt szintén tapintható és amihez látszólag már semmi köze nincsen a mai Magyarországnak.

És ha te is jobban meg akarod ismerni Budapest titkait a kollégáiddal, akkor itt tudod megnézni a csapatépítéseinket.

Mi az? Másfél tonna és benne van negyven tubus ragasztó!

Hirdető 2017 április 06.
Címkék: reklám

Amikor felhívott minket a Henkel azzal, hogy van egy szuper új ragasztójuk és remek lenne, ha írnánk róla, akkor elég furán néztünk Ádámra, aztán visszakérdeztünk, hogy hogymiii?

Igen, mert a ragasztó azért nem tartozik az Egy nap a városban blog legszűkebb tematikái közé, még akkor sem ha ez nem egyszerűen ragasztó, hanem A ragasztó, az Egy ragasztó mind fölött, és tényleg, még a neve is az, hogy 1 for All, mert ezzel bekensz akármit, például egy sast, és a falhoz vágod, hát odaragad, tehát ragadozó madár (Nagy Lajos: Képtelen természetrajz).

Szóval itt van ez a ragasztó, ami mindent mindennel összeragaszt, de én akkor sem láttam benne a gasztronómiai forradalmat, vagy a kulturális kikapcsolódást, vagy bármi hasonlót, de akkor kiderült, hogy nagyon is benne van, ugyanis bevontak egy magyar szobrászt is a teljes portfólió hazai bevezetésébe, aki addig ragasztott, amíg ki nem jött egy műalkotás belőle.

Nyilván olyan szobrászt kerestek, aki egy csomó anyaggal dolgozott már, hiszen a cél itt is az volt, hogy minden össze legyen ragasztva mindennel, így futottak bele Mangliár Lászlóba és a Technika Műhelyre, hiszen ők már csináltak mindenféle nagy dolgot, installációt, köztéri izét például a Szigetre is, és hát most sem aprózták el a dolgot:

Aminek egyébként a készítését is meg lehetett nézni a Technika Műhely stúdióban:

Mangliár elmesélte, hogy elég izgalmas feladatot kapott: olyan installációt kellett készítenie, ami nehézkes, impresszív, tömör, ami kifejezi a ragasztó erejét, miközben légies, hogy olyan hatást keltsen, mintha 1 for All lebegtetni is tudna tárgyakat. Ennek lett az eredménye ez az ipari hatású, indusztriális installáció, ami összesen több mint 1,5 tonna és aminek az elkészítéséhez kb. 40 tubus ragasztót használt fel Mangliár.

A meló egyébként kábé egy hónapig tartott a tervezéstől a végső összerakásig és az alkotás szabad légkörben zajlott, a Henkel nem nagyon szólt bele Mangliár víziójába.

A fenti szobor egyébként ma estig megnézhető a Bálnában, én láttam, ma délelőtt már igazoltan ott volt. 

A ragasztót Pattex One for All néven találjátok meg barkácsáruházakban és a festék-vegyi üzletekben.

süti beállítások módosítása