Ágival úgy ismerkedtünk meg, hogy éveken át elolvasta minden cikkünket, gratulált hozzájuk, leírta, hogy milyen fantasztikus, hogy általunk jobban megismeri a várost, eljut oda, ahová magától sosem, aztán csak úgy mellékesen, zárójelben, mindig elárult még valami plusz, titkos információt az általunk bemutatott helyekről, amiből kiderült, hogy ő persze már ezer éve oda jár enni/szórakozni/teát inni/kiállítást nézni, sőt, a tulajdonos a legjobb barátja, vagy az unokatestvére, vagy egyetemi évfolyamtársa, vagy akármi.
Ági mindenhol ott van és mindenről tud, szóval amikor Ádámmal azt láttuk, hogy a csapatépítő cégünk kezd kezelhetetlenül nagyra nőni és kell a segítség, akkor tökéletesen logikus választás volt Ágit hívni és azóta ő is a csapat tagja: együtt találjuk ki és valósítjuk meg a túrákat.
És Áginak egyáltalán nem lenne feladata, de időnként úgy dönt, hogy szervez némi privát túrát Ádámnak és nekem, csak hogy tudjuk, hol a helyünk és hogy még mindig háromszor annyit tud a városról, mint mi. Ilyenkor tök jó sztorikat ismerünk meg és remek helyekre jutunk be általa, mert ő valahogy mindenhova bejut.
Így volt ez két hete is, amikor palotatúrára indultunk, nyilván a Palotanegyedben.
Ez a környék a a 19. század közepén még Pest külvárosának számított, tele földszintes, egyemeletes házakkal, gyümölcsösökkel, aztán megépült a Nemzeti Múzeum és felértékelődött a környék, sorra építettek itt palotákat a nemesek. Elsőként Festetics II. György, aki úgy gondolta, hogy „egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája anélkül, hogy Pesten is ne legyen”.
Egyébként volt még praktikus oka is a környék belakásának, mert egy ideig a mostani, szintén Ybl tervezte Olasz Intézetben volt az alsóház, a Nemzeti Múzeumban meg a Felsőház, szóval az arisztokraták szerettek volna a munkahelyük közelében lakni, ha esetleg hirtelen be kellett volna ugrani egy kis aktatologatásra az irodába.
Szóval gyorsan fel is építtetettek itt egy rakás palotát, amivel megalapozták, hogy a környéket a köznyelv Mágnásfertályként kezdte el becézni. Az első, a Festetics palota egyébként ma is áll, az Andrássy Egyetem található benne, ahol évente 200 diák tanul kis csoportlétszámú képzésekben.
A professzorok Németországból, Ausztriából, Svájcból és Magyarországról jönnek, és a diákság is nagyon nemzetközi: Azerbajdzsántól Spanyolországig mindenhonnan érkeznek ide.
Az egyetem szerint olyan diákok tanultak itt, mint a McDonald's Gyereksegély Alapítványának elnöke, az osztrák konzul, de több diplomata, minisztériumi hivatalnok, külpolitikai szakértő, újságíró és brüsszeli karriert befutó eurokrata is lógott errefelé.
Egyébként óriási mázli a palotának, hogy tőkeerős egyetem működik benne, mert míg a környék számos épülete rohad, vagy épp csak áll, ez őrült jól néz ki belülről, abszolút megvan a régi fénye.
Ennél valamivel rosszabbul járt a Károlyi palota, amit persze ugyancsak Ybl Miklós tervezett 1863-ban, és ami a régi fotók szerint valami eszeveszett jól nézett ki olyan beltérrel, hogy arra még egy francia nemes is elégedetten csettintett volna (amennyiben a francia nemesek szoktak csettintgetni), de sajnos 1944-ben a háborúban annyira kiégett, hogy a palota a falakat leszámítva kívül-belül elpusztult. A homlokzatot ugyan kipofozták, belül azonban a korszak legrosszabb hagyományai szerint folyt a felújítás, nyomorúságos, alacsony belmagasságú irodák vannak most mindenfelé, esik szét az épület.
A neobarokk palota igazi központja lett a társadalmi életnek, bálok, összejövetelek zajlottak folyton az épületben, amit 2007-ben teljesen fel is újítottak, szóval most már mindenkinek lehet némi fogalma arról, hogyan éltek akkoriban a nemesek: jól. A palota egyébként épp kiürítés alatt áll, mert az épületet megkapta a Károli Gáspár Református Egyetem.
A túra tapasztalata: a Palotanegyedet egyáltalán nem véletlenül nevezték el Palotanegyednek: ezek tényleg olyan épületek, hogy Bécsben és Párizsban is fényűzőnek számítottak volna. És a bónusz: akad köztük olyan, ami még ma is fényűzőnek számítana. És néhány olyan jó állapotban van, hogy a lépcsőkön mászkálva, a faragványokat, az eredeti, vagy az eredeti, cseh manufaktúrával százötven évvel később újragyártatott csillárokat elnézve egész megfoghatóvá válik az a világ, ami régi magyar történelmi filmekben, vagy most talán a Kincsemben volt szintén tapintható és amihez látszólag már semmi köze nincsen a mai Magyarországnak.
És ha te is jobban meg akarod ismerni Budapest titkait a kollégáiddal, akkor itt tudod megnézni a csapatépítéseinket.