English

Egy nap a városban

Francia desszertek Újlipótban: Édességlabor, ahol a túrós csuszát szeletben mérik

szucsadam 2017 április 24.
Címkék: gasztro torta édesség

Hasonló címmel jelent meg Csabának egy posztja nemrég a Chouchou-ról, külön érdekessége a dolognak, hogy a két cukrászda egymással teljesen szemben van, és ez egyáltalán nem is zavarja őket. Ők ugyanis tudják, hogy minél több minőségi édességnyaloda nyit egy adott földrajzi pontban, 

az a környéket az Édességnyalodák Mekkájává változtatja az emberek fejében.

És az jó.

Az Édességlabor pedig tényleg olyan, mint egy labor. Egyszerű, fehér berendezés, hátul egy üvegablak mögött a műhely, ahol a franciás stílusú desszertek és a torták készülnek. Ez utóbbi egyébként a hely specialitása: egyedi torták készítése. Mellékesen néhány havonta változó kínálattal 5-10 helyben fogyasztható desszertet is kitolnak a kínálópultra.

Kétszer látogattam meg a helyet, ez idő alatt megkóstoltam három kis desszertet, és vettem egy tortát is. Bármit megteszünk értetek: a teszt végül több mint tízezer forintomba került.

De minden fillérje megérte!

Először is a desszertekről általában: nagyon tetszik, hogy a hely mer könnyed, lágy ízeket alkalmazni. A franciás vonal általában a markáns, tömény cuccokról szól itthon, a laza málnahabot mondjuk egy deci málnalekvárral és 100 százalékos csokoládéval nyakon öntve tálalják általában. Kizárt, hogy a málnahab mellé hasonlóan könnyű társakat pakoljanak.

Na, itt ez simán a napi rutin része. Van tömény desszert is, például a karamellizált fehércsoki-banán szelet, de egy kókusz-eper édesség éppolyan felhőszerűen könnyed, ahogy kinéz:

dsc01997.JPG

A hely specialitása - ez mindig van - a túrós csusza. Mármint nem a főétel, hanem annak franciás desszertté alakított változata. Sírsz. Komolyan, nagyon üt.

dsc02072_copy.JPG

Tudjátok, van, aki a túrós csuszát cukorral, mások pirított szalonnával eszik. Ebben mindkettő van: édes - nem túlzottan -, tejfölösen savanyú, de a panko morzsával megtámogatott bacon úgy röcög a fogad alatt, hogy örömkönnyeket hullatsz. A világ egyesült: itt van valami, ami szalonnás főétel, túróstészta és desszert EGYSZERRE. Ez már túlmegy a hegeli hármason (tézis, antitézis, szintézis), itt van már tézis, antitézis és

anti x (tézis + antitézis)

A képlet a gasztronómia nyelvére lefordítva:

desszert x (sós főétel + édes főétel)

És még addiktív is, bár állítólag megosztja a hallgatóságot (ízlelőséget?). Mindenesetre az, hogy az ablakba kifeküdve lehet elfogyasztani, szintén erős érv:

dsc01993.JPG

Végül rendeltem náluk egy szülinapi tortát is. Rendeltem én már korábban franciás desszerteket árusító helyen tortát, akkor előre figyelmeztettek, hogy a tortánál ne várjam el, hogy olyan lesz, mint a tökéletes kis falatkák, ott muszáj a szilárdság miatt statikai elemeket beletenni. Ha mást nem, piskótát.

Az Édességlabor viszont bebizonyította, hogy igenis lehet. Lehet tömény, hedonista krémekből és állagokból felépíteni egy teljes tortát. Őrületesen finom tortát, aminél nem kérdés, hogy addig vágod, amíg van. Olyan cukrot és olyan alapanyagokat pakoltak bele, amilyeneket kértem, úgyhogy ez egy nyírfacukros csokitorta lett ribizlikrémmel.

dsc02218.JPG

dsc02228.JPG

Egyébként a hely tagja lesz hamarosan (napokon belül) a Város Hőse kedvezményeket kínáló hőshelyeinek, aminek őszintén örülünk, mert zseniális munkát végeznek, és a hősök megérdemelnek egy kis hedonizmust.

Édességlabor
Cím: 1136 Budapest Hegedűs Gyula u. 20.
Nyitva: K-Szo 11:00 - 19:00
Tel: 06 30 898 0550

Három tarka macska: Extrém Légies Kakaós Csiga (ELKCS)

Magyarósi Csaba 2017 április 23.
Címkék: gasztro

A Három tarka macskával hullámzóan indult a kapcsolatom. Már azelőtt haragudtam rá egy kicsit, hogy megnyílt volna, mert előtte be kellett zárnia a korábban ugyanitt működő Tütünek, ahol tök jó dzsúzokat készítettek karnyújtásnyira tőlem (azóta Fű néven újranyílt a Mammut mellett, de azzal nem vagyok kisegítve).

Szóval először volt egy kis harag, aztán épp a nyitás előtt napon mentem el előtte, és láttam, hogy itt valami pékség lesz, aminek nagyon megörültem, mert jó pékséggel mondjuk nincs tele Újlipótváros.

dsc07669.JPG

Aztán megnyílt a hely és most végre elmentünk, beléptünk, és elsőre kicsit elkeseredtünk: láttam én, hogy látványpékség, meg minden, ami szuper, ott sütik előtted a kenyeret, és az összes péksütemény jól is néz ki, de az ezekből készített szendvicsek elég fantáziátlannak tűntek. Mármint a város tele van menő helyekkel, itt meg a szalámis szendvics az szalámi, meg valami halvány sajt. Szóval végül a camembertes almás diósra csaptunk le kínunkban, meg a szintén nem túl jól kinéző kakaós csigára.

dsc07658.jpg

dsc07656.jpg

Innen jött újra az emelkedés. Mert tényleg nincs sok minden a szendvicsben, de az jó. Ennyi elég is lehet. Egy jó péksütiben egy jó sajt és készen is vagyunk. A zsemle vagy mi héja ropogós, de nem túl vastag, így nem sérti fel a szájpadlást, a belseje puha, a camembert sokkal finomabb, mint az átlagos hazai mezőny, szóval jó volt.

Még nagyobb meglepetés a kakaós csiga, ami váratlanul jól sikerült: ez a legkönnyebb, leglégiesebb kakaóscsiga, amivel valaha találkoztam. A leveles tészta ropogós, meglepően mentes a zsiradéktól, kakaó van elég benne, és bár nem hozza a Butter Brothers vagy Józsi csigájának a szintjét, ebben a városrészben masszívan a legjobb.

A jó kaják után aztán már az kezdett zavarni, hogy a hely hosszúkás kialakítása kissé nehézkessé teszi az ottlevést, főleg gyerekkel, pláne babakocsival, szóval beülni ide nem annyira kényelmes, de ha csak magaddal akarsz vinni reggel egy jó kenyeret vagy csigát, akkor jöhet a Három tarka macska.

Három tarka macska
1137, Pozsonyi út 41
H-P: 6-19:30
Sz: 8-19:30

Bringás buli hétvégén Budapesten

Hirdető 2017 április 21.
Címkék: hirdetés

Hát nincs az a nagy bringás idő, aki nem vigyáz, az mondjuk most minden átmenet nélkül ráfagyhat a biciklire, de szerencsére a helyzet szombatra javulni fog: a kettő, mondom KÉT fokot 13 fok váltja, ami persze kevésnek tűnik az április elejei húszhoz képest, de tavasz közepén teljesen rendben van az ilyen időjárás.

Szóval lehet készülni: múlt héten már megírtuk, hogy óriás biciklis happening lesz 22-én a V4-WestEnd Tekerem napon, amikor is a Westend elől elindul egy elég brutál bringaverseny egészen a Pannonhalmi Főapátságig, 176,3 kilométeren, ráadásul ez a versenynek csak a magyar szakasza: lesz még majd szlovák, cseh és lengyel blokk is, ebből áll össze a V4 ugye, és a versenyen pontokat is lehet gyűjteni az évé végi norvégiai világbajnokságra olyan sztárok mellett, mint Bodrogi László, az Egyedüli Magyar, Aki Valaha Állt Tour de France Dobogón (EMAVÁTF).

Na de: nyilván a biciklisek töredéke vág majd neki a szakasznak, ez viszont azért nem gond, mert a lesz egy rakás másik program is azoknak, akik tíz kilométernél többet nem szívesen tekernek.

dsc02708.JPG

10-től kezdődik a biciklis reggeli, aki bringával érkezik a Westend elé, ajándék reggelit és kávét kap. 11-től bemutatják a csapatokat, 11:30-tól trialbemutató, délben rajt, őrület, konfetti.

Közben egész napos programok városszerte: lesz például Városi Kéktúra, öt állomással, nyolc kilométeres szakasszal. Minden induló kap egy túrakönyvecskét, abba lehet gyűjteni a pecséteket, tekerés közben jobban megismerheted a várost és nyerhetsz egy százezres Csepel vásárlási utalványt.

Mindeközben: bringás kiállítás például Csepel biciklikkel, elektromos biciklik és rollerek kipróbálása, bringás turmixbár, javítóműhely, kellékvásár, aukció, Jófogás biciklis börze, ahol eladhatod a megunt kerékpárod, de lesz szobabiciklitekerőverseny Green Day páros jegyekért, meg több trial bemutató is. 

2017tekerem.jpg

Szóval elég masszív kis program várható szombatra, ha kicsit is érdekel a biciklizés, vagy kacérkodsz a gondolattal, hogy érdekelni fog, érdemes kinézned.

Részletek itt.

Nem hiszed el, melyik piacon lehet jó pizzát kapni

szucsadam 2017 április 20.

Mondjuk azt, hogy a lőrinci piac nem írta bele magát a “Budapest legütősebb helyei” listába. Nem része a hely a város lüktető ütőerének, nem is akar része lenni. Ez egy piac. Miért is akarna?

Egyik olvasónk, Ági írta azonban, hogy itt jó pizzát lehet kapni. Kapunk mi ilyen levelet eleget, ajánlanak mindenféle dolgot, de egyik sem annyira bátor, hogy egy lőrinci piacra kitelepült lakókocsit ajánljon. Ez annyira túlment minden határon, annyira merész állítás volt, hogy elkezdtem hinni benne. Odáig fajult a dolog, hogy ellátogattam a piacra, hogy megbizonyosodjam. Persze online picit utánaolvastam a helynek, teszem hozzá, alig lehet őket megtalálni Facebookon,

még akkor sem, ha egyébként tökéletesen tudod a nevüket. 

Az oldal impresszuma így indul, hogy senkinek se legyen kétsége, ez olasz pizza:

Stupite i vostri ospiti!

Arriviamo da voi, apriamo la nostra #pizzeria mobile ... et voilà, si comincia!! Sotto i vostri occhi il pizzaiolo prepara le pizze cotte in forno su pietra refrattaria. Siamo pronti ... che la festa cominci! 

Fogalmam sincs, mit jelent. Mindegy is.

Először a piacot, később a piacon a Pizza Catering kocsiját találtam meg alig, mire pedig megtaláltam őket, már pakoltak össze. Még egy pizza belefér? - kérdezem a hölgytől. Hátrakiált olaszul, hátulról valamit vissza, és így tovább. Igen, persze, milyet kérsz?

Az étlap egyébként borzalmas. Olyan feltéteket kínálnak a pizzára, amitől szinte biztos, hogy margaritát kérsz. És nem a “bébipolip, kecskenyelv, borzfül” féle borzalom ez, hanem a “frankfurti virsli, kaliforniai paprika, csirkemell” vonalon. Ez úgy olasz pizza, mint ahogy a sarki kínai büfé kínai - gondoltam magamban.

Aztán megkóstoltam a pizzát, amit kaptam. És azért elég rendben volt.

Nagyon fontos, hogy helyesen értsétek az értékelésemet: nem volt a világ, sőt még Budapest legjobb pizzája sem. Fényévekre volt az encsi, Kemencés pizzájától. De nagyon fontos, hogy miért volt fényévekre: az alapanyagok miatt. Olcsók voltak. A pizzatészta például szinte kifogástalan volt, a kemence viszont nem volt megfelelő ahhoz, hogy tökéletes állagot érjenek el vele (de sokkal jobb minőséget, mint általában megszoktunk). A feltétek nem rosszak, átlagon felüliek, de nem is kifogástalanok. Egy nagyon kevés kellene nekik, hogy jót adjanak, és amit most adnak, az is

messze a lőrinci piacon várható szint felett helyezkedik el.

És már ezért posztot érdemel.

De most tényleg: nem tudnék rosszabb helyet elképzelni ennél a környéknél olyan ételek árusítására, aminek nem az alacsony ár a legfontosabb ficsöre. Ők is mondták, hogy idősek jönnek-mennek, meglátják az árakat, mennek tovább. Másra nem is lehet itt számítani.

Mert egyébként a pizza nem olcsó: egy 30 centis margarita 1530 forint, három feltéttel már 1800 (vannak pizzaszeletek is). Ennyiért külvárosban már jobb alapanyagokat lehet elvárni, csakhogy a Pizza Catering tulajdonosa történetesen olasz. Benne ez máshogy van összerakva.

Odakint 5-10 eurót elkérni egy pizzáért nem számít nagy kunsztnak. És a Pizza Catering - gyorsan rá lehet jönni - olasz-magyar vállalkozás, vagyis odakint is van egy ilyen vállalkozás, meg itt is. A tulajdonos Magyarországon él, a magyar párjával, ők ketten adják elénk a falatokat a lőrinci piacon. Neki ez az ár még így is nyomott.

Én azt látom, az alap irányzék jó, a helyszínt kellene megváltoztatni, meg az alapanyagokat. Az árat meg ezen a szinten tartani. És akkor talán. Mert annál még a kisebb nyereség is jobb, mintha incs egy vendégünk sem. Pedig megérdemelnék.

Pizza Catering
Cím: 1183 Budapest, Balassa Bálint u. 2-10
Nyitva: H-Szo 09:00 - 17:00 (ne a zárásra érjetek oda)

Rendőri kísérettel tekertem a Nagykörúton - V4-WestEnd Tekerem

szucsadam 2017 április 15.

Először is mindenkitől elnézést, aki éppen a Szent István körúton haladt szerdán délelőtt 11 körül, ekkor zajlott a V4-WestEnd Tekerem napok sajtótájékoztatója, amihez a résztvevők biciklin érkeztek, a rendőrök pedig ehhez biztosították a terepet. Én is köztük voltam.

teker1.jpg

Hadd mutassam meg rögtön, hogy miért szerettem bele az alattam guruló e-bike-ba. Nulláról huszonöt kilométer per órára öt másodperc alatt gyorsul, a Margit-hídon felfelé menetben. De ha lekapcsolod az akksis rásegítést, akkor is iszonyú könnyű tekerni.

A V4-es bicikliverseny, vagyis a visegrádi négyek közös kerékpárverseny-sorozata nem először kerül megrendezésre, ezúttal Magyarország kapta a főszervezői szerepet. A verseny magyar szakasza egy 176,3 kilométeres, szintkülönbségekkel erősen tarkított táv lesz Budapesttől, a WestEnd mellől egészen a Pannonhalmi Főapátságig. A verseny besorolása, noha támogatásban nyilván nem szenved hiányt, és a versenyzőket nagyon jól ellátja, mégis alsó kategóriás marad, és ez szándékos: így minden magyar kerékpár-versenyző megmérettetheti magát. Ráadásul pontokat gyűjthetnek itt az év végén megrendezésre kerülő norvégiai világbajnokságra.

Bodrogi László díszvendége lesz a versenynek, ő is teker majd. Aki nem ismerné: ő volt az egyedüli magyar, aki a Tour de France-on a dobodón állhatott, vagyis Magyarország legnagyobb kerékpárosáról beszélünk. 

Szóval nem, ez nem egy bárki által letudható verseny (nem tudom, vállalkozna-e valaki szívesen erre a 100 és 400 méteres tengerszint feletti magasságban váltakozó 176 kilométeres szösszenetre), de az április 22-i startra, sőt még április 23-ra is várják a mezei bicikliseket, akár kerékpárral, akár anélkül.

dsc02708.JPG

Mondjuk aki bicajjal jön jövő szombaton 10:30-ra, annak a WestEnd ajándék reggelit, a Starbucks pedig kávét biztosít. Délben elrajtolnak a versenyzők. Délután az Eiffel téren és a WestEnd melletti területen biciklis börze, bicikli aukció, triál bemutatók lesznek, illetve városi Kéktúrát is szerveznek. Ezek nyolc kilométeres biciklis túraútvonalak Budapesten, pecséteket kell gyűjteni öt állomáson, nyereményeket sorsolnak ki. Green day páros koncert jegyért lehet egy szobabiciklin is tekerni: aki pontosan kitekeri a 95,8 métert, megnyeri a jegyeket. Biciklis turmix is lesz, magunk darálhatjuk le a gyümölcsöt itallá, ha elég kemény a combizmunk.

Szóval igazi kerékpárünnep lesz jövő szombaton, délelőttől délutánig, aki érdeklődik a bicajok iránt, annak egy csomó érdekesség lesz, amire a gyereket is érdemes lesz elvinni. Na jó, aki annyira érdeklődik a kerékpárok iránt, annak maga a deles rajt is egy nagy élmény, látva a profikat.

Aki meg még annyira érdeklődik a kerékpár iránt, az a versenyzők között áll rajthoz, szóval neki sok újat nem mondtam.

Itt olvashattok részleteket a V4-WestEnd Tekerem napokról. A rendezvény az Egy nap a városban hirdetője.

süti beállítások módosítása