English

Egy nap a városban

Bringás buli hétvégén Budapesten

Hirdető 2017 április 21.
Címkék: hirdetés

Hát nincs az a nagy bringás idő, aki nem vigyáz, az mondjuk most minden átmenet nélkül ráfagyhat a biciklire, de szerencsére a helyzet szombatra javulni fog: a kettő, mondom KÉT fokot 13 fok váltja, ami persze kevésnek tűnik az április elejei húszhoz képest, de tavasz közepén teljesen rendben van az ilyen időjárás.

Szóval lehet készülni: múlt héten már megírtuk, hogy óriás biciklis happening lesz 22-én a V4-WestEnd Tekerem napon, amikor is a Westend elől elindul egy elég brutál bringaverseny egészen a Pannonhalmi Főapátságig, 176,3 kilométeren, ráadásul ez a versenynek csak a magyar szakasza: lesz még majd szlovák, cseh és lengyel blokk is, ebből áll össze a V4 ugye, és a versenyen pontokat is lehet gyűjteni az évé végi norvégiai világbajnokságra olyan sztárok mellett, mint Bodrogi László, az Egyedüli Magyar, Aki Valaha Állt Tour de France Dobogón (EMAVÁTF).

Na de: nyilván a biciklisek töredéke vág majd neki a szakasznak, ez viszont azért nem gond, mert a lesz egy rakás másik program is azoknak, akik tíz kilométernél többet nem szívesen tekernek.

dsc02708.JPG

10-től kezdődik a biciklis reggeli, aki bringával érkezik a Westend elé, ajándék reggelit és kávét kap. 11-től bemutatják a csapatokat, 11:30-tól trialbemutató, délben rajt, őrület, konfetti.

Közben egész napos programok városszerte: lesz például Városi Kéktúra, öt állomással, nyolc kilométeres szakasszal. Minden induló kap egy túrakönyvecskét, abba lehet gyűjteni a pecséteket, tekerés közben jobban megismerheted a várost és nyerhetsz egy százezres Csepel vásárlási utalványt.

Mindeközben: bringás kiállítás például Csepel biciklikkel, elektromos biciklik és rollerek kipróbálása, bringás turmixbár, javítóműhely, kellékvásár, aukció, Jófogás biciklis börze, ahol eladhatod a megunt kerékpárod, de lesz szobabiciklitekerőverseny Green Day páros jegyekért, meg több trial bemutató is. 

2017tekerem.jpg

Szóval elég masszív kis program várható szombatra, ha kicsit is érdekel a biciklizés, vagy kacérkodsz a gondolattal, hogy érdekelni fog, érdemes kinézned.

Részletek itt.

süti beállítások módosítása