English

Egy nap a városban

Oroszok Budapesten: Babuska

Magyarósi Csaba 2014 július 17.
Címkék: gasztro

Múltkor annyira elkeseredtem, amikor kiderült, hogy a szomszéd sarkon nemrég nyílt orosz éttermet mindig zárva találom, amikor mennék, hogy két kerületnyit szaladtam, egészen az Arbatig egy kis olajos halért. Jól meg is írtam ennek igaz történetét.

Múlt héten viszont már esélye sem volt a Babuskának, délben mentem, NYITVATARTÁSI időben, nem is ezzel volt a baj, hanem a tömeggel: más is hallott a helyről, ezért napközben annyira tele van, hogy kihívás ülőhelyet találni. Sőt, volt, hogy konkrétan megharcoltunk egy székért egy másik vendéggel, de vesztettem (ollót mutattam, amikor ő követ).

DSC06358.JPG

DSC06359.JPG

DSC06366.JPG

DSC06360.JPG

Szóval ha délben mész, érdemes várakozással vagy elhozatallal számolni. A választék egyébként nagy, mindig van napi fogás és vannak állandó sztárvendégek is. Borscslevest kértem meg kijevi csirkemellett krumplival, de megkóstoltam a céklás halat is, csak hogy minél többet tudjak nektek mesélni a helyről.

Nem szenzációs a Babuska, de jó. A borcsleves például kevésbé ízlett itt, mint szoljanka az Arbatban, de lehet, hogy csak azért, mert jobban szeretem a a borscsnál a szoljankát: a Babuskában is kapható ez utóbbi, és elég jól nézett ki, a borccsal meg évekkel ezelőtt elkövettem azt a hibát, hogy megkóstoltam az Arany Kaviárban és azóta mindent ahhoz hasonlítok. Csak ott többe kerül a leves, mint itt az egész étterem. Ezzel együtt a Babuska borscsa is rendben van, jófajta, howmuch.

DSC06363.JPG

A kijevi csirkemell is okés volt, tud az ilyesmi száraz lenni, de itt pont annyira volt megtöltve a vajjal, hogy könnyű legyen nyelni, bár a fogás legerősebb része a tök jó krumpliköret volt, ugyanúgy, ahogy a céklás harcsánál: ott is finom volt a hal, a krumpli viszont egyenesen remek.

DSC06368.JPG

DSC06365.JPG

És mindezt Újlipótvárosban kapod meg, ahol még mindig túl kevés a jó déli menüt adó étterem, bár a Norbi és a Picante portugál kifőzde mellé beeső Babuskával már kezd elviselhetővé válni a helyzet.

süti beállítások módosítása