English

Egy nap a városban

Budapesti gyógyfürdők: a Dandár

Magyarósi Csaba 2014 április 02.
Címkék: budapesti fürdők

Az egész úgy indult, hogy Budapest a húszas évek végére erős higiéniai kihívásokkal küzdött, ezért a városi tanács úgy döntött, hogy közfürdőket kell nyitni. Mivel akkoriban a házakban még nem volt vezetékes víz, pláne sarokkádas fürdőszoba, meg kellett valahogy oldani a lakosság tisztálkodását, ezért épült fel a Dandár is. Persze már hosszú évtizedek óta csak gyógyfürdőként üzemel, de a régi funkció csak nem akar kikopni: állítólag még ma is hívják a recepciót az után érdeklődve, hogy még mindig ellát-e közfürdő funkciót.

dandar_6860_2.jpg

DSC01198.JPG

Hát azt nem. Viszont ez Budapest egyik legolcsóbb és legbarátságosabb fürdője, aminek ráadásul remek a vize. Régebben lajtos kocsival hozták a vizet Széchenyiből, aztán a hetvenes években, amikor felújították, saját kutat kapott. Azóta a vízminősége olyan, mint a Gellért fürdőé, szóval kevésbé látványos külsőségek mellett, de ugyanazt kapjátok meg: magas fluoridion tartalmú, nátriumot tartalmazó oldott kalcium-magnézium hidrokarbonátban gazdag, szulfátos kloridokat is tartalmazó minősített gyógyvizet.

És akkor a helyről: vagy szerencsés pillanatban újították fel, vagy mi vagyunk épp szerencsés pillanatban, de az 1978-as trendek remekül rímelnek a 2014-esekre. Ha azt mondaná valaki, hogy négy éve pofozták ki, azt is elhinném, mert a piros apró csempe abszolút része a jelennek és a karbantartást is olyan ügyesen végzik, hogy semmi sem tűnik elhasználtnak, piszkosnak, öregnek. Persze van ebben meló is, az öltözőket és a zuhanyzókat nemrég felújították, több teret egybenyitottak, hogy szellősebb legyen a fürdő, lett szauna, és lesz még itt egy csomó minden: terveznek gőzkabint és a tökéletes elhelyezkedésű udvarra külső medencét, amivel tényleg ez lehet majd Budapest egyik legbulisabb, kicsit romkocsma-hangulatú fürdője (leszámítva, hogy lakóházak vannak a környéken, szóval biztos nem lehet majd hajnalig részegen csobbanni).

Screen Shot 2014-03-20 at 14.02.12.png

Na de: ami most van, az is kivételesen hangulatos. A fürdő nagyon kicsit, tele van törzsvendégekkel, mindenki ismer mindenkit. Itt van a legjobb fej kabinos néni az egész városban, aki azonnal szerzett nekem lepedőt, amikor rájött, hogy elfelejtettem törülközőt hozni és következetesen szívecskémnek szólított. Imádtam! A vezetőség folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több hely jusson a vendégeknek, miközben egy akkora irodában dolgoznak, hogy azt simán egy szűk folyosónak néztem.

dandar_6813.jpg

dandar_6793.jpg

És a fürdő is ugyanilyen: nyugalom, a hatalmas ablakokon át rengeteg napfény van bent, főleg nyugdíjas közönséggel, de van kedvezményes egyetemista jegy is ezerért, ami egyre több fiatalt vonz be. A Dandártól sok jóra őszintén nem számítottam, de ez volt a fürdős sorozatunk egyik legkellemesebb csalódása. Próbáljátok ki!

Dandár fürdő
1095 Budapest, Dandár u. 3.
0612157084
Belépő: 1450 Ft
Diákjegy: 1000 Ft

Disclaimer: a Budapest Spa az Egy nap a városban blog partnere.

süti beállítások módosítása