Most épp spanyolbumm van a városban. Biztos vannak, akik összefogást sejtenek, találkoztak néhányan egy sötét, rosszul bevilágított hetedik kerületi pincehelységben, dohszag, nyikorgó vasajtó, a földön eső áztatta újságpapír (nem zárnak rendesen azok a rohadt ablakok), és egy kalapos fickó ellenfényben kiadta az utasítást: mostantól spanyol van.
Pedig nem. Egyszerűen csak megnyíltak ezek a helyek egymástól függetlenül.
A Gozdsu udvarban azért nyílt tapasbár, mert az elődjébe, a fitnessétterembe, a kutya se járt: az egészséges ételek még a város egyik legnagyobb konditerme mellett sem menők. A Padron szintén váratlanul született meg: megszűnő Malév, épp spanyol élelmiszerrel foglalkozó családi barát, meg sok hasonló véletlen kellett hozzá. A Falk Miksa utcai Bontxo meg azért lett spanyol, mert a tulajdonos pont egy spanyol nőbe szeretett bele. Ha holland lett volna a nő, most krokettet kóstoltunk volna, meg mindenféle szép színes kaját.
A Bontxo végül nem közös gyerek, inkább a kapcsolat emléke lett (néha persze a közös gyerek is csak az), a tulajdonos egyedül viszi a helyet, ő írta le a recepteket, ő rohangál be a konyhára és beszélget a vendégekkel, fontos neki a hely, ami vizuális értelemben elég jellegtelen, de ha ilyesmire vágytok, menjetek inkább a Szépművészetibe, állítólag van ott egy remek kiállítás. Ha enni, akkor viszont a Bontxóba.
Ez az étterem ugyanis egészen remek.
Régebben, amikor még a Ráday utcában laktunk, a Pata Negra volt az a hely, ahova csak úgy leugrottunk, ha enni támadt kedvünk, de utáltunk már mindent, amit a hűtőben találtunk, és egyikünk sem akart nekiállni építeni valamit abból a gasztruhulladékból, amit össze tudtunk volna gereblyézni. Remek kis tapasbár a ferencvárosi, az egész környékből a Pata Negra hiányzik a legjobban Újlipótvárosban.
A Bontxo viszont majdnem ugyanazt tudja, mint a másik: remek tapasok, vagyis legyünk autentikusak, pintxók (pincsók) elfogadható áron, a legtöbbé étel ára valahol 700-900 forint között mozog, szóval viszonylag kockázatmentesen kirendelhetsz magadnak hármat, és még mindig nem fizettél túl sokat, de már esélyes, hogy jóllaktál.
A hármas rendelés egyébként csak egy soha be nem váltott terv, mi például általában rendezett sorokban kezdjük a rendelést, hármat-hármat fejenként, ahogy megbeszéltük, aztán amíg a másik gondolkozik, még hozzáteszünk egyet, majd még egyet, az ökörpofa megirigyli a tintahalat, felzárkózunk egymáshoz, és máris kilenc tíz-fogás tolong az asztalon.
Most így alakult: kértünk sajttálat, elől lágyabb, hátul karakteresebb sajtokkal, 790-ért remek tál:
Aztán jött a gazpacho rákkal 690-ért, te jó ég, minek rendeltünk gazpachót, amikor mindketten utáljuk, de várjatok, ezt az utolsó cseppig kitunkoltuk:
Ezekkel a kenyérfalatkákkal, amik viszont egyszerűen nem méltók az étteremhez, (a közelben van egy Aldi, ott érdemes normális baguette-ekkel próbálkozni):
De aztán megékeztek a Szent Jakab kagylók hurkákkal, paprikaágyon, 890-ért máshol a kagyló darabját nem kapod meg, de ha meg is kapod, még csak kagylód van, nem egy tányérnyi perverziód (hurka! hurka!):
És azok a garnélák serrano sonkába tekerve, préselt olajbogyón 890-ért:
Spanyol pacal. Ez mondjuk a Padronban jobban ízlett, sűrűbb volt, tartalmasabb, de 990-ért ezt sem bántam:
És az ökör. Omlik szét. 790, érted, 790, és szétomlik:
Végül jött a maréknyi garnéla, a legdrágább fogás 1890-ért, fokhagymával bőven sütve, olajos lében tunkolva:
Meg a sajttorta és a csokimousse, szép lezárások:
Az egészért itallal együtt 9220-at fizettünk végül úgy, hogy a garnélát simán megspórolhattuk volna, és akkor kicsivel hétezer fölött végeztünk volna, ami a nagyon megfizethető kategória ebben a minőségben, ennyi fogás után. A Bontxo ajándék a környéknek, végre van hova leugrani akkor, ha sivatag van a hűtőben, vagy dögvész, vagy még az se, csak normális áron akarjuk halálra zabálni magunkat, minőségi kajával, sétatávolságra. De azon túl is megéri.
Bontxo
Budapest, Falk Miksa utca 21
H-P: 9-23
Sz-V: 12-23
06308790324
