English

Egy nap a városban

A világ legszebb kávéháza napjainkban

szucsadam 2011 december 09.

Legutóbb a világ legszebb kávéházának múltjáról írtam nektek. Akkor ígéretet tettem, hogy meg is látogatom a New York kávéházat, és felfedezem azt a jelenlegi formájában. Körbejártam, a mai posztban egy rakás képet mutatok nektek, de előtte egy kicsit időzzünk még a múltban, hogy megérthessük, és helyén tudjuk kezelni a jelent.

A kávéházat 117 éve nyitották meg, hatalmas ünnepség kíséretében. 117 évbe pedig sok-sok történet belefér, köztük két világháború is, így nem csoda, hogy a New York kávéház folyamatosan változott. Ha szóba kerül az épüület, szeretünk a kilencszázas évek elejére gondolni, amikor legszebb pompájában tündöklött, de ugyanígy szerethetjük most is, mert szinte teljesen sikerült visszaállítani az akkori állapotokat. A kettő között voltak változások, kevésbé dicső pillanatok is, és ezzel együtt az ide látogató vendégek is folyton változtak. Én megpróbálok ebbe kapaszkodni, mert sokat elárul a helyről: kik jártak a Newyorkba? (Ehhez Csapó Katalin anyagát használtam fel)


Az előző cikkben már említettem, hogy a New York kávéház nem a szegényeknek épült. Az első bérlő, Steuer Sándor úgy képzelte, előkelő és gazdag vendégköre lesz. Tévedett. Legalábbis részben. Jártak ide az arisztokraták is, de a bohém fiatalok, az írók, költők és mulató közönség is ide tévedt, egyre nagyobb számban, teljes kakofóniát létrehozva a nagy zsivalyban.

A közönség egyre inkább az irodalmi világból került ki, az épületben volt az írók és újságírók Otthon Köre, így egyre több művészasztal kapott állandó foglalást. A századfordulótól a Harsányi fivérek vették át a vezetést, és ők kifejezetten erre gyúrtak. A Nyugatról és a Hétről már beszéltem, Osvát a karzaton szerkesztette az előbbi folyóiratot.

A Pesti Napló a kasszával szemben elhelyezett hatalmas újságíróasztalnál foglalt helyet. A kritikusok viszont az Erzsébet körúti fronton lévő, ellipszis alakú, óriási „veseasztal” körül tanyáztak. A filmújságírók hivatalos helye is a karzat lett, a Dohány utcai oldalon. Egy vidéki újságíró, ha akkoriban feljött Budapestre állást keresni, egyenesen a Newyork kávéházba ment, sokszor itt is kötött szerződést. A fiatal képzőművészek „Nyehó”-nak nevezték a helyet, számukra a kávéház napközi otthon és műterem volt.

Harsányiék bevezették az „írótálat”, más néven a „kis irodalmit”, ami kevés sonka, szalámi és sajt volt egy tálon – olcsón vagy hitelre –, kizárólag az írók számára. Kezdetben cigányzene szólt, télen katonazene is.

Ez volt a kávéház fénykora. Az első világháborúban a fiatalokat elvitték katonának, hadiszállítók kezdtek beszivárogni a helyiségekbe. A kávéház régi reklámmondatát: „Színház után találkozunk a Newyorkban!” sajátos humorral így alakították át: „Háború után találkozunk a Newyorkban!" Csakhogy a háború végével a társadalom hangulata alapvetően megváltozott, és a klasszikus kávéházakra már nem volt igény. Sosem találkoztak többé a törzsvendéek a New Yorkban, az egymásra borulás elmaradt.

Tervek voltak a hellyel, éttermet, cukrászdát nyitott volna az egyik bérlő, Aczél, de nem lett belőle semmi. A Nyugat is visszaköltözött a Centrálba, itt hagyták a süllyedő hajót. A hamutartókon ekkor ez volt olvasható: „Ne politizálj, szórakozz!”, ami azért is különös, mert ha már a kávéházakban politizálni sem lehetett, akkor azt bajosan érezte kávéháznak az ember.

Tarján Vilmos rendőrségi riporter kártyázással nyert vagyonából a huszas években kibérelte a Newyorkot, és új életet lehellt belé. Renováltatta, és teljesen új közönséget célzott meg, ugyanazokat, akiknek eredetileg építették a kávéházat. Mozi és színház után estélyi ruhában megérkeztek az ügyvédek, orvosok, bankigazgatók, a filmesek, és a korábbi Newyork megtűrt közönsége csak akkor foglalhatta el a régi asztalát, amikor ők már hazamentek. Meg persze reggelizhettek, és egészen estig magukénak érezhették a helyet. Nyolcvan filléres feketekávé mellett elücsöröghettek, nem szóltak rájuk.

A harmincas évek közepétől aztán sorra nyíltak az olcsó sörözők, és az éjszakai élet elfordult a Nagykörúttól, az Andrássy út és a Belváros felé mozdult mindenki. Spolarich Károly kormányfőtanácsos, híres kávéházas még tett egy kísérletet az életben tartásra, de nem sikerült. Üresen kongtak a hatalmas termek.

Budapest ostroma alatt szétverték és kirabolták a Newyorkot, később krumplit árultak a helyiségben. 1947-ben restaurálták, és kialakították a kor szelleméhez jobban illeszkedő vendéglátó-egységeket: egy büfé-sörözőt és egy modern eszpresszót. Ez sem ment. 1954-ben megnyílt a Hungária étterem, ami visszaállított valamit a régi díszből. És ami fontos: valami irodalmi élet is visszaköltözött: írók és szerkesztők dolgoztak itt, akik ragaszkodtak a helyhez, annak ellenére, hogy a tulajdonos IBUSZ ide hordta a külföldi turistacsoportokat.

Itt ugrok egyet az időben, eljutottunk a mába: 2000-ben az olasz Boscolo vásárolta meg az épületet, majd 2006-ban kinyitották az eredeti pompájában csillogó Newyorkot a szálloda mellett. Az aranyozásokat helyreállították, muránói csillárokat hozattak, helyreállították a freskókat, a márványlapokat (néhol műmárvánnyal pótolták az eredetit), amit viszont nem tudtak helyrellítani, az a magyar közönség. 95 százalékban külföldi vendégek kávéznak, étkeznek itt, és nem is feltétlenül azért, mert a helyiség egybe van nyitva a szálloda körfolyosós belső terével - nem a szálloda vendégei vannak itt jellemzően, az utcáról jönnek be. Ők kíváncsiak a világ legszebb kávéházára, a magyarok nem szívesen fizetnek ennyit a szépségért, legfeljebb ünnepnapokon.

Tegyünk egy sétát. Ahogy belépünk a körút és a Dohány utca sarkán lévő bejáraton, jobbra egy fine dining éttermet (cél a Michelin-csillag) találunk, ami valamikor a hölgyszalon volt. Ehhez tudok mutatni egy képet a századfordulós (Budapest Anno.. könyvből) és a mai állapotokról, érdemes összevetni.

Felette, a karzaton ültek és bámészkodtak lefelé a férfiak. Ma ez a rész a szivarterem, ahol azonban már tilos a dohányzás. Itt találunk egy zongorát is, ahol a mai napig játszanak.

Ottjártamkor a hátsó karzatra nem tudtam felmenni, épp bárzongorista-versenyt hirdettek a tulajdonosok, a nyertes játszhat ezentúl a Newyorkban. A cigányzene persze ma már kizárt ebben a környezetben.

A Dohány utcai oldalon, a földszinten híres írók képeit tették az üveglapok közé. Rövid életrajz olvasható magyar és angol nyelven, egy-egy idézettel és aláírással.

A mélyvíz étteremben szolgálják fel a reggelit a szálloda vendégeinek. Korábban itt voltak a biliárdasztalok, majd étterem üzemelt, Csortos Gyula itt fogyasztotta el bőséges menüit.

Az étlapon XIX. és XX. századi reggeliket is találunk, 4500-4900 forintért, előbbiben puliszka, tepertőkrém, véres hurka, sonka, körözött és savanyúság, utóbbiban hideg libamáj, vajas kalács, hideg marhasült, szardínia és pisztráng kapott helyet. A levesen a 2000 forintot nyaldossák alulról, a főételek 4000-6000 forintba kerülnek, két deci üdítő 1090 forintba, egy pohár csapolt sör 1150 forintba kerül.

Próbálták ugyan visszacsalogatni az irodalmat a kávéházba, ami egyrészt a megváltozott szokások, másrészt az árak miatt nyilván fejvesztve menekült volna, ha még lett volna igény az írók és a kávéház találkozására. Valójában annyira nincs, hogy a kávéházban megrendezett felolvasóestekre sem nagyon jöttek a vendégek, így felhagytak ezzel a kísérlettel. Ma már inkább divatbemutatókat szerveznek, azt jobban szereti az ide látogató közönség.

A szállodarész legfelső szintjén jelenleg is látni egy-egy kiállítást kortárs festők képeiből, a múlt árnyékát tehát igyekeznek fenntartani, ami becsülendő.

Összefoglalom, amit ebben a kissé hosszúra nyúlt posztban mondani akartam. A Newyork ma a régi pompájában tündököl. Megemlékeznek a korabeli vendégekről a mai vendégeknek, akik még csak alig-alig jártak Magyarországon. Próbáltak visszahozni valamit a régi hangulatból, de nem sikerült: az irodalomnak és a kávéháznak már nincs sok köze egymáshoz, a Newyork megmarad külföldi turistalátványosságnak. Ennek ellenére a miénk, és ha elmegyünk a bejárat előtt, gondoljunk rá, hogy a világ legszebb kávéháza mellett sétálunk el. A nyolcvan filléres fekete ma egy ezresbe kerül, de ezért cserébe ott ücsöröghetünk, ahol kedvenc irodalmi alkotásaink fogantak meg, és sétálhatunk egyet ott, ahol a báróktól kezdve az írósuhancokig mindenki koptatta a köveket. És ez nagy dolog.

· 1 trackback
süti beállítások módosítása