Vannak olyan filmek, amik esetében alig tudja kivárni az ember a hazai mozipremier időpontját. Nekem az egyik ilyen a Black Swan, amiben Natalie Portman igazi színésznagysággá válik, a másik pedig a Somewhere című film, Sofia Coppola legújabb gyermeke. A rendezőnő pedig a trailer szerint tett egy hátraarcot a Marie Antoinette után, egy olyan irányba, ami nekem még a vetkőző Kirsten Dunstnál is jobban bejön.
Egy nap a városban
Az Egy nap a városban blog mobilon is
Tudtuk, hogy eljön ez a nap, de eddig nem szólhattunk róla. A blog.hu elkészítette valamennyi blog mobilverzióját, vagyis ezentúl útközben is gyorsan tudtok elérni, egy gombnyomással megoszthatjátok a kontentot, kommentelhettek, olvashattok, képeket nézegethettek.
Örvendünk, vigadjunk efelett, próbáljátok ki az új bőrt (a szokásos url), nekünk nagyon tetszik.
Budapest legszebb lépcsőházai
Budapest egyik méltatlanul elhanyagolt, lepusztult értékére szeretném ezzel a poszttal, pontosabban posztsorozattal felhívni a figyelmet. Ahogy nyilván ti, én is számtalanszor jártam már egykor gondosan megtervezett, már-már művészi igénnyel megalkotott lépcsőházakban, amikben szerencsére csak egy 40 Wattos izzó égett, így a falakat borító koszt így kevésbé kellett látnom.
Lássunk egy elrettentő példát, bekukkantottam az Andrássy úton egy ajtó mögé, ezt láttam:
Olcsó ebéd menő helyen: Olasz intézet
A Nemzeti Múzeum melletti Olasz Intézet kávézója olyan hely, amiről valamiért beszélnek Budapesten. Bemegyünk egy galériába, váltunk pár szót a kiállítóterem tulajdonosával, és azt halljuk, el kell oda látogatni. Kinyitom a Time Outot, és ajánlják. Beszélek az ismerőseimmel, és döbbentet kérdezik, hogy még sosem jártam ott?
De. De jártam. Egyszer csak úgy séta közben úgy döntöttem, hogy éhes vagyok, és beugrottam hozzájuk egy desszertre. Legalábbis így indult, aztán lett belőle főétel meg bor is, mert az embert elkapja a hely hangulata.
Boldog új évet mindenkinek, de óvatosan a piával
Évzáróként kirakom ide is az Indexre készült videómat az ital káros hatásairól: megittam egy üveg pezsgőt, hogy kiderüljön, mennyivel vezetek, lövök és kötéltáncolok rosszabbul, mint józanul, persze csak videojátékok alatt.
Röviden összefoglalva: csak óvatosan!