Filmekben szoktak olyan házak lenni, amik a múltból itt ragadva úgy állnak az újépítésű óriások között, mint Danny DeVito az NBA All Star gálán:

Ha ennyire nem is éles a kontraszt, csak feltűnik a nyolcadik kerületi Vajdahunyad utcába ez a kis ház, ami sehogy sem akar illeszkedni a környezetéhez. Vagy amihez sehogy sem akar illeszkedni a környezete.

Nem is baj, kell az ilyen éles kontraszt, hogy lássuk, mit mos el az új. Azért a nagy sopánkodás közben ne felejtsük: azt, ami egykor maga is ugyanilyen pökhendi új volt, most mégis könnyebb vele sorsközösséget vállalni.

Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, akinek gyerekkorában volt miből válogatni, ha képregényt akart olvasni. A Kockás, a Hahota, később pedig DC Comics és Marvel képregények, a Pókember, X-men, és még vagy tízen-tizenöten, ezek első számait azóta is féltve őrzöm.

Akkoriban a képregényeket úgy osztályoztam, hogy tetszik-nem tetszik. Megtámadhatatlan érvrendszer. Később visszanézve ezeket látszottak a különbségek, az egyes képregényeknél a történetvezetésben és a karakterek bonyolultságában is óriási különbségek voltak. Olyannyira, hogy az egész estés mozifilmek inkább rontottak a karakterek renoméján, mint erősítették azt.

Folytatódik a legszebb budapesti lépcsőházakat felkutató sorozatunk, ezúttal Pestre, a Hajós utcába látogattunk el Virág ajánlásával.

A lépcsőház tényleg gyönyörű, és nincs is elrejtve, a bejárati színezett üvegen keresztül már sejteni lehet, hogy belül is kincsekre bukkanhatunk. A belső tér egyébként rendezett, általában tiszta, és átitatja a "miénk" érzése, olyannyira, hogy noha titkosügynököm a kapukódot is megszerezte nekem, a lakók hosszasan méregettek, ahogy elhaladtak mellettem. Ami nem is baj.

Egy szakember szerint Budapest egyik legizgalmasabb projektje áldozatul esett a gányolásnak.

Többször írtam már a CET-ről, ami szerintem most az egyik legizgalmasabb budapesti projekt: merész, eredeti, mégis esztétikus, tetszik a funkciója, az a szerep, amit betölthet a IX. kerületben és ahogy rehabilitálhatja a lepusztult partszakaszt.

Ettől függetlenül meghallom az épülettel szemben megfogalmazott kritikát is, amiből van bőven: sokan vádolják azzal a kivitelezőt, hogy az leegyszerűsítette az eredeti terveket és úgy alakította át őket, hogy az épület végül közel sem lesz annyira izgalmas, mint lehetett volna. Nyomatékot ad ennek, hogy a "sokak" közt van maga a tervező is, a világhírű Kas Oosterhuis, aki végül kiszállt a projektből, annyira bosszantotta a sok változtatás. Nem láttam még belülről az épületet, így nem is akarok véleményt mondani róla, én csak annyit tudok, hogy kívülről látványos. Egy olvasónk viszont részt vett már egy helyszíni bejáráson és megosztotta velünk a tapasztalatait. Ezt olvashatjátok most:

"Röviden összefoglalnám a problémákat: kivitelezési minőség. Amikor a bejáráson voltam, szörnyülködve láttam az épület részleteit. Tény, hogy a CET az engedélyeztetési terv szintjén a holland tulajdonú ONL Hungary Kft és Kas Oosterhuis vezető tervező tervei alapján készült. És mivel a CET kilóra bálna, messziről nézve bálna, a közvélemény joggal hiheti, hogy végül az épült meg, ami a terveken volt.

Ha viszont a részleteket nézzük, akkor nagyon súlyos a helyzet. Egy szakember ismerősöm fogalmazta meg legjobban: "úgy látszik, mintha nem lett volna generáltervezője az épületnek".

A holland tervező már korábban is megfogalmazta a kritikáit a sajtóban, most én is összefoglalok párat: csavarozott kapcsolatok helyett hegesztettek. Eltartott rögzítés helyett közvetlenül az acélszerkezetre szerelték az üvegtáblákat. Elcseszték a dilatációt.

Minden összevissza van: a korlát olyan, amilyet a korlátos cég hozott, a terasztetőre a véghezvitt változtatások miatt béna V-oszlopok kerültek, rendezetlenül. Látszanak a takaróprofilok az üvegtáblák között, amik 2011-ben már borzasztóan elavultak. Rondák a gányolt köralakú takarótappancsok a táblák találkozásánál. Ad-hoc módon osztották fel az üvegtéglákat. Egyszerűen mindent leír a GÁNY szó, jó kis magyar házi barkács a Duna parton, amit a generál kiviteli tervek készítőjén kell számon kérni. Ha volt ilyen egyáltalán. Ha nem, akkor a megbízón."

A borkóstolás intézményét mindig is körüllengte valamiféle pátosz, a bor kortyolásához a még száraztorkú önjelölt dalnokok általában verssorokat is adagolnak, talán hogy a komplex élmény melletti szigorú és többé-kevésbé objektív bírálat élét elvegyék. Meg hát persze dalol a lélek, szárnyaljon a szó, satöbbi, satöbbi.

Egyik cimborám határozott véleménye, hogy egy borkóstoláson, borrendezvényen az utolsó leheletig kell maradni, last man standing, ahogy a költő mondaná. Ekkor lehet csak igazán a dolgok mögé látni, a szofisztikált nyelv és előadásmód egészen észrevétlen módon alakul át az alpári kifejezések egész tárházává, és ezt nem feltétlenül csak a közönségre kell érteni. Ők már jóval korábban kidőlnek. Én valahol mindig a kettes fázis előtt jöhettem el.