Valami történik a Széll Kálmán tér környékén. Egy éve még alig néhány jó helyet tudtam volna csak ajánlani a környéken, ahová éhesen betérhet az ember, most viszont forgalmi dugó kezd kialakulni a tesztelendő helyek sorában. Gasztrobár, levesező, pékség nyílik sorban errefelé, az á Table és a Jégbüfé budai kirendeltsége korai érkezése után úgy tűnik, idén tavasszal indul be a tér környékének gasztronómiai rehabilitációja. Az építészeti majd ezt követi valamikor.

Tegnap például a Finomító Kantinban ebédeltem, ami ezen a héten nyitott a Széna tér mellett, a Varsányi Irén utcában. Friss dizájnnal, egyszerű menüsorral, jó árakkal, ahogy ezt kell.

A konyha is bizalomgerjesztő:

Az étlap alapvetően úgy épül fel, hogy vannak levesek, amik mellé kérhetsz különféle főfogásokat: hamburgert, salátát, melegszendvicset grillezett cuccokkal. Ja, és e mellé házi szörpöt (kattints a nagyításért).

Kértem egy tárkonyos csirkeragu levest, egy Finomító Burgert (amit ők már csak egyszerűen "finom burgernek" hívnak), egy kis krumplit és málnaszörpöt.

A leves rendben volt, volt benne bőven hús (kicsit szétfőve), elegendő zöldség, egy kevés tárkony. Nem volt a legizgalmasabb leves életemben, de gond sem volt vele. A szörp remek, kevés benne a cukor, viszont rengeteg a gyümölcsrost.

Viszont a hamburger!

Tavaly azzal próbáltam meg kibekkelni a tél végét, vagyis a karácsonyi ételek megemésztése (január közepe nagyjából) és a tavasz első napja (nem merek márciust emlegetni, mondjuk, hogy amikor már a madarak is csicseregnek) közti időszakot, hogy rekord mennyiségű színházi előadást néztem meg. Nem azért, mert a színházban meleg van, hanem mert leköt, elvonja a figyelmem, elgondolkoztat pár napig, folyamatos katarzisokkal meg bármit ki lehet bírni. Nem, nem orgazmust akartam írni.

Idén a D-vitaminra esküdtem, úgy gondoltam, ez vezet ki a februári depresszióból. Bejött, de azért a biztonság kedvéért folytattam a tavalyi kúrát is, elmentem néhány darabra.

Idén nem volt sok szerencsém. A Vonnegut-előadás óta nem volt egy katarzismorzsa sem, de azért láttam egy darabot, amiről érdemes megemlékezni.

Először is azért, mert az új budai színházban, az Átriumban játsszák, Gothár Péter rendezésében, Alföldi Róbert főszereplésével. Korábban írtam már az Átriumról, bekukucskáltam a szellőzőaknába, és meglestem pont a Vaknyugat egyik korai próbáját. De a mostani volt az első alkalom, hogy előadásra érkeztem ide, az Átrium/Május 1. Mozi utódjába, aminek az aulája még mindig inkább a filmszínházas érzést adja. Egy csomó szék, semmi bársony meg díszítés, e mellé eléggé közvetlen hangulat alakul ki a "leülhetek ide?" kérdésekkel, meg a laza borozgatással.

Figyelmet érdemel még a darab az újszerű szponzorációs megoldása miatt is. Sőt engem ez gondolkoztatott el leginkább. Mert itt van például az előadás plakátja:

Minden új technológiának welcome: áprilistól a 15-ösön egy MAN Lion City A37-es közlekedik, amiben az a spéci, hogy dízel helyett gáz hajtja.

Bár a gáz hatásfoka valamivel rosszabb, a nyersanyag jóval olcsóbb (és mi lesz itt még a palagáz-forradalom után), ráadásul a környezetet is kevésbé szennyezi, hiszen csak széndioxid és vízgőz távozik a kipufogón át. Nincs tehát bűz, kisebb a szmog. És a nemzetközi példák is azt mutatják, hogy olcsóbb az üzemeltetése, hiába magasabb vagy 25 százalékkal a beszerzési ár és hiába fogyaszt valamivel többet, mintha dízelt tankolnának bele.

Itt az Index videója, amiből kiderül, hogy kábé mire lehet számítani:

A 12 méteres alacsonypadlós busz április végétől közlekedik tesztjelleggel, de ha beválik, akár egész gázbuszhadsereg követheti az első MAN-t. De az a minimum, hogy a Margit-szigetre kizárólag ilyenek járhassanak és végleg eltűnjenek onnan a természetet rendszeresen elgázosító dízelkrakenek. A fák még örülnének is a szén-dioxidnak.

Fogalmam sincs, hogy kerültem ebben a helyzetbe, de balra tőlem öt profi séf tart nyomás alatt, hogy bírjam a tempót, velem szemben meg egy mogorva fickó dobja vissza a tányérokat félpercenként azzal, hogy "ilyen kis szarokat rá ne rakj", meg hogy "KERESZTBE!".

A Halászbástya étteremben vagyunk, épp száz tányért tálalunk ki a vendégeknek. Hatfogásos a menü, mindegyik fogást egy blogger-szakács-páros készítette. Én Hammer Zoltánnal, a Halászbástya szimpatikusan hatalmas séfjével kerültem egy csapatba, mienk volt a hatodik fogás, a tőkehal brióssal, krumplifőzelékkel meg hasonlókkal. A végére csak sikerült bemagolnom.

A kitálalásnál csak annyi volt a dolgom, hogy a halra annak hossztengelyére merőlegesen felhelyezzek egy zöldborsó hajtást, viszont fontos volt a szög és a növény mérete is. A túl nagy lelóg, a túl kicsi leesik.

Előkészítettek mindent, darabokra volt tépve a növény, ráadásul csak a többiek tempóját kellett tartanom, és az enyém volt a legkönnyebb feladat: nem kellett kimérnem a főzeléket, elhelyeznem a halat, a helyére szórnom az újhagymát és a kapribogyót, a krumplikat, sem a három vékony szelet, sóban pácolt citromhéjat. Csak egy béna hajtást kellett a hal tetejére dobnom, mégis torlódtak előttem a tányérok. És ahogy nőtt a stressz, úgy lett kedvem minden körülöttem állót megsütni, marinálni, abálni, végül blansírozni.

A Post Office Travel Money idén is elkészítette a felmérését a legkedvezőbb áron meglátogatható európai nagyvárosokról. Arra voltak kíváncsiak, hol éri a legtöbbet a turisták pénze, hol tud két átlagos utazó három napig a legkevesebből kijönni, ha a belvárosban szállnak meg, étteremben vacsoráznak, múzeumot látogatnak, használják a tömegközlekedést, kávéznak, söröznek, boroznak, amikor jólesik.

A gyenge forint miatt számíthattunk előkelő helyezésre (tavaly is jól szerepeltünk), de az aranyéremre nem gondoltam: Budapest lett a legolcsóbb város Európában, összesen 135 font, kevesebb mint 49 ezer forint lett az alap szolgáltatások végösszege. A legdrágább városban, Koppenhágában ugyanezért 440 fontot, 158 ezer forintot kell otthagynia az oda látogatóknak. Megjegyzem, hogy ez az összeg nem fedezi a teljes hétvége ellátását, hiszen a belépőket, jegyeket egységáron vizsgálja, és csak egy vacsorát engedélyez a két főnek. De összehasonlításra tökéletesen alkalmas.

Egyébként éppen a fenti összeg felét kiadó szállás költségében lettünk az egyik legolcsóbbak, de egy kétszemélyes vacsorát is nagyon kedvező áron számoltak. Utóbbiért 24,8 fontot, 8900 forintot becsültek, ebben egy klasszikus kockás terítős vendéglő 800-1800-700 forintos vacsorája (előétel-főétel-desszert) lehet benne, egy 2300 forintos Frittmann palackkal, és akkor még nem is maradtunk nagyon szégyenben (borravalót nem számoltam bele). Kevés turista ússza meg ennyivel, de lényeg, hogy nem elképzelhetetlen a dolog.

A számításból kihagytak olyan lehetőségeket, mint a Budapest kártya, amivel jól kiváltható a kétszer 24 órás BKV-bérlet (3300 forint) és a városnéző busztúrára számolt 16 font (5800 forint), de nyilván sok országban vannak hasonló lehetőségek, ezeket nem tudták figyelembe venni. A lényeg, hogy így is ajánlott hely lett a fővárosunk, ha végre hajlandó lesz tavaszodni, remélhetőleg sok hátizsákost vagy épp öltönyöst csalogat ide a lista.

A teljes lista itt található.

A Pénzcentrum forintra váltott táblázata lent látható, bár nem tudom, hogy jöttek ki a végösszegek, de a nagyságrendet jól mutatják: