English

Egy nap a városban

Hihetetlen: még jobb kenyerek, még távolabb Budapest központjától

szucsadam 2020 február 20.

Amikor legutóbb véletlenül belefutottam a Vadkovászos pékségbe az Örsön, és gyorsan rákerestem Google Mapsban, van-e valahol még belőle, valami különöset vettem észre. A találatok között felbukkant két Vadkovászos és egy harmadik, Vadkovász nevű pékség is. A 16. kerületben, nem sokkal Budapest határa mellett, több mint 13 kilométerre a 0-ás kilométert jelző Clark Ádám tértől. Nem messze egyébként a város egyik legjobb pizzájától, a 16. kerületi Kemencéstől.

Többen mulattak legutóbb azon, hogy külvárosnak írtam le az Örs vezér tere környékét, de soha ilyen messze a központtól nem tudtam fellelni értékelhető kenyeret. És a poén az, hogy abban a pillanatban, amikor ezt megtaláltam, megtaláltam a Google Mapsszal még egyet, ennél sokkal messzebb. Már csak el kellett jutnom oda, hogy kipróbáljam, hűek-e a nevükhöz, és tényleg jó, kovászos kenyereket kapni-e ott. Esetleg jó kovászosat. (Ha nem érted, a vesző eltüntetése miért jelent változást a jelentésben, hamarosan egy külön posztomból megérted majd).

dsc00826.JPG

Falusias környezetben egy családi házas autóbeállóra összeütött kis műhely hirdeti, hogy itt pékség található. Délután kettőkor nyitnak, legelőször keddenként a héten. Ekkor kezdik el árusítani az egész nap elkészült tésztákat, különféle kenyereket és péksütiket.

A kenyerekben csak víz, liszt, só. Élesztőt nem használnak saját bevallásuk szerint, ahogy adalékanyagokat sem, a szakmában jónak számító Szabó Malom és a Garat Malom lisztjét veszik. A kenyerek kovászosak, a weboldal szerint 18-32 óráig érlelik, mielőtt kenyér születik belőle. Ez az idő nem a kovász érésére vonatkozik, az ugyanis náluk folyamatosan etetett, tehát immár három éves cucc.

dsc00833_1.JPG

Ennek megfelelően a kenyerek drágábbak, közelítenek a belvárosi árakhoz, a fehér kenyér kilóára 1000 forint körül van (930 és 1200 forint között, attól függ, mekkora kiszerelést veszel). A végeredmény nagyon jó kenyér, nem éri el a legjobbak szintjét Budapesten, de közelítenek abba az irányba. Itt, Budapest keleti határánál pedig egyszerűen sci-fi.

Ahogy korábban már kiszámoltam a pékségek megtérülésénél, kenyérrel nemigen lehet eltartani egy ilyen pékséget, hacsak nem csupa családtag dolgozik, lelkesedésből. Ennek megfelelően édes és sós péktermékeket is árulnak, túrós töltött batyut - vagy mit -, pogácsákat, csigákat. A kakaós csigájuk egyszerűen annyira valószerűtlenül SÁRGA volt, hogy nem bírtam otthagyni. Otthon beleharapva kiderült a megoldás: kurkumát tettek bele, ettől egzotikus íze is lett, meg jól is nézett ki. Oké, ez már make-up, de abból egy elegáns fajta.

dsc00831_1.JPG

dsc00834.JPG

Összefoglalva: nem hiszem el, hogy imáim meghallgattak. Vajda ”Pékműhely” Józsi kakaós csigájának és kenyerének 2012-es felfedezése óta azt hangoztatom, hogy eljön az idő, hogy minden sarkon lesz kézműves pék, mert megéri. Az első, 2013 és ez utáni évek robbanása után azonban megtorpant a dolog, és noha kifizetődő lett jó péknek lenni, a pékségek száma egyáltalán nem követte mondjuk a speciality kávézók megállíthatatlan szaporulatát. Most látom újra, hogy megindult a második menet. Ezek az új helyek nem feltétlenül a csúcsot ostromolják, mert külvárosban inkább egy olyan kompromisszumot keresnek, amivel kifizetődő marad az üzlet, és a kereslet is megmarad. Viszont mivel látom, hogy megindult a differenciálódás, itt az ideje egy következő posztban leírni, hogyan értékelhetjük a pékségeket, és mit jelentenek az egyes minőségi szintek.

Hogy mindent a helyén tudjunk értékelni, és azon belül üdvözölni vagy elutasítani.

Vadkovász Pékség
Cím: 1165 Budapest, Újszász u. 57.

Egy város legendás gasztrohelyei - az állandóság forradalma

szucsadam 2020 február 13.
Címkék: gasztro városkép

Na, ez aztán egy igazi, tőrőlmetszett magazinos cím lett, igaz? És akkor most ilyenkor jönne egy húsz perc alatt összecsapott lista olyan helyekről, amik egyáltalán nem legendásak. Na nem. Olyat kaptok eleget máshol.

Én pont azon gondolkoztam, vajon vannak-e? És ha nincsenek, mikor lesznek? És ha lesznek, kik válhatnak legendássá?

Ott van például a Di Fara Pizza Brooklynban. Sosem voltam ott, de imádom, hogy létezik.

Izing Róbert egy plasztikus bekezdésben foglalja össze, miért imádnivaló, részlet:

Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve négy dollárról öt dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizzaárakra. Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs.

Nem az a lényeg, hogy jó-e a pizzája, mert nyilván jó. Nem az a lényeg, hogy régóta üzemel, mert olyanból is akad pár kutyaütő. A lényeg az, hogy szeretik, töretlenül, megállás nélkül, és a pizzéria is szereti a vendégeket, szintén töretlenül. Sok legendás hely van még a világban, amik, ha megszűnnének, mintha egy darabot tépnének ki a városból. Lehet egy étteremnek akárhány Michelin-csillaga, ha nem része a városnak, ha nincs tele szeretettel, akkor holnap nyugodtan átköltözhetne a szomszédos országba, nem lenne érdemes könnyeket hullatni érte.

Én úgy látom, hogy a legendás helyek az alábbi tulajdonságokból többet is fel tudnak mutatni, ideális esetben talán mindet:

  • Kezdetektől a tulajdonosok dolgoznak a boltban
  • A tulajdonosok minden nap megjelennek, mert kézben tartják az étel elkészítését, nem bízzák azt az alkalmazottakra, hacsak ők is nem lettek mára részei a legendának
  • Odafigyelnek az alapanyagokra, a jó minőségre, de nem feltétlenül a csúcsra törekszenek. Általában nem túl gyorsan haladnak a korral, és nem újítják meg a konyhatechnológiát minden ötödik évben, szeretnek hagyományos módon elkészíteni valamit, ahogy elkezdték. Ezt általában el is várják tőlük.
  • A hely régóta nyitva van, és várhatóan csak haláleset miatt zárhat csak be, ideális esetben úgy sem.
  • Nem terjeszkednek, nem nyitnak évente új helyet, mert nem tudnák kézben tartani, és egyébként sem ez a céljuk. Jól érzik ugyanazon a területen magukat évtizedekig. Üzleti körökben az ilyen mozdulatlanságot szokás a lassú elmúlással azonosítani, de ezek a helyek rácáfolnak, és egy nagyon fontosat valósítanak meg így: a kiegyensúlyozottságot és kiszámíthatóságot.

Nekünk, itt a budapesti gasztroforrongás utáni években, amikor tisztul ki a zavaros, és elkezdenek mennyiségben is felzárkózni a helyek a minőség után, bezárnak a hullámlovasok, meg sajnos bezárnak sokszor a jók is, mert nincs megbízható munkaerő, szóval nekünk még nem éppen ilyesféle igényünk van. Vagy nem tudjuk, hogy van-e. Akadnak évtizedek óta nyitva lévő, tetemes törzsvendégkört vonzó, nem is rossz éttermek, de valahogy mégis bennük van az a nehezen levakarható álflanc, kezdve a magukat túl komolyan vévő, de egyébként sokszor unalmas ételekkel egészen a pincérek kiszámított profizmusáig.

Szóval elkezdtem így nézni a helyeket. A pár éveseket és a negyven éveseket is. Kiben van meg AZ? Ki fejlődhet azzá, hogy Domenico DeMarco pizzériájához hasonlóan Budapest kötelező célpontja legyen, de ne kurvuljon el? Turistacélpont, de nem turistalátványosság. Lehet egy fura hely a nyolcadik kerületben, mint a bezárt Arany Tacskó, csak jó konyhával és elhelyezkedéssel, de lehet az ötödik kerületben is, vagy a föld alatt. Lehet magyaros vagy zsidó konyha, kínai konyha, cigány konyha, mert mindegyik a város és a gasztronómia szerves részeinek számítanak, ahogy az olaszok New Yorknak.

Van egy listám, és el is kezdem felkeresni ezeket a vállalkozókat egy mélyebb portréhoz. Lesz itt olyan pali, aki megtanította Budapestet gyrost készíteni, lesz föld alatti, szakadt hely, meg olyan édességek, amiket többé nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, mégis csak egy helyen kapni őket. Írtam már róluk, csak nem így, nem ilyen szemmel.

Szóval ha van tippetek, itt az alkalom, hogy bővíthessem a listámat, kommentben írjátok meg, szerintetek ki lehetne legendás matéria és miért, a fenti felsorolás mentén.

Filmek, amiket akárhányszor megnéznék

szucsadam 2020 február 11.
Címkék: film

Mit is szoktunk mondani? Azok a legjobb filmek, amiket soha nem unsz meg, újra és újra megnézed. Nekem is kialakult egy olyan listám, amiket rendszeresen újra és újra elindítok, és valahogy nincs megállás: úgy falom be az elejétől a végéig, mintha sosem láttam volna.

Hogy ez lenne-e az abszolút fokmérő? Hogy azt állítom-e, hogy minél többször megnézed az adott filmet, annál jobb? Nem feltétlenül. Az évek során sok filmről írtam itt a blogon is, itt tudjátok elolvasni őket, de csak nagyon kis részüket néztem meg újra és újra. Sok olyan alkotás van, ami, talán pont azért, mert annyira mélyre merülsz, és annyira nehezen hozod fel a felszínre a rejtett kincseket, nem hordozzák magukban a beszippantás képességét. Túl nehezek.

Máskor viszont, egy nagyon súlyos film is vonzhat újra meg újra. Ki érti, hogy működik ez? Én biztosan nem.

Viszont, gondoltam, hogy akik élvezték a filmes posztjaimat, mert mondjuk közeli a filmes ízlésük az enyémhez, örülni fognak egy ilyen felsorolásnak. A listát úgy állítottam össze, hogy az elején nagyon is érthető okokból, sokak számára imádott, sokak által sokszornézett filmekkel kezdem. Aztán, ahogy a lista aljára érünk, egyre értetlenebbül állok én is azelőtt, hogy vagyok képes ezredszer is megnézni, miért vonz annyira, mit keresek benne?

Royal Tenenbaums

Egyértelműen a legtöbbször visszanézett film az életemben, szerintem Wes Anderson legnagyobb műve. Itt már épp kiforrott a stílusa, de még nem tolta túl a wesandersonkodást, és nagyobb figyelmet szentelt a karaktereknek, nem nagyolta el a kidolgozásukat, és a történetvezetés is kellően összetett, miközben egy mesebeli New Yorkban érezzük magunkat, ami mégis nagyon hétköznapi.

Play it again, Sam

Nagyon szeretem Woody Allen korai munkáinak nagy részét, mert őszinte volt, és nem akart többnek látszani, mint ami. Ha megkérdezik, melyik a legfontosabb filmje, biztos az Annie Hallt mondanám, de valójában a Játszd újra, Sam az, amit mindig megnézek. Börleszk, harsány, néha idétlen, de Woody Allen ebben nem hibázott. Könnyed, jól fogyasztható, ellazító nevetés, Budapesten Kern András játssza újra és újra nagy sikerrel.

Get Shorty

Az egész estés filmről beszélek, John Travoltával, nem a most futó sorozatról. A kettő között lényeges különbség, hogy a Szóljatok a köpcösnek sztorisűrűségét, karaktereit képtelenség volt belesűríteni egy filmbe, mégis sikerült Barry Sonnenfeldnek, aki nem éppen a súlyos, mély alkotásairól híres. De ide pont nem ez kellett, hanem a komolytalanság, az önmagát is hülyére vevő humor, ezzel pedig, John Travolta és Gene Hackman segítségével sikerült megalkotni azt a kombót, ahol gond nélkül átment a sztori. Már hogy egy gengszter producer lesz.

A sorozat is meghatározó volt az életemben, lehet, hogy nemsokára külön posztban mesélek erről.

The Birdcage

Tulajdonképpen egy színpadi komédia, film formában kiadva. Csak épp a színházi színészek között Robin Williams és Gene Hackman szerepel, mint egy meleg nightclub vezetője és egy konzervatív szenátor, akiket gyerekeik szerelme hoz össze egy nemkívánt vacsorára. Nagyon könnyed, és olyan helyzetkomikumokkal, amiken tényleg tudok röhögni, nem csak kifújom az orromon a levegőt hangosan.

Mediterraneo

Háborús film, vagy valami olyasmi. A Mediterraneóban olasz katonákat látunk, amint egy görög szigeten elfelejtik, hogy háború van, és boldogok. A film a címéből sejthetően a mediterrán érzést képes átadni, ugyanazt, amit te is érzel nyáron a Földközi-tenger partján sétálva, csak mindezt érintetlen formában közvetíti feléd, mesebeli hangulattal. Aki sosem tette ki a lábát az országból, az is érzi, milyen ott, ha ezt megnézi.

Eddig volt a lista azon fele, ahol értem, miért nézem újra ezeket a filmeket. Most jön az, ahol nem.

Mar adentro

Javier Bardem legjobb alakítása. A Belső tengerben a főszereplő egy baleset miatt lebénult, és ágyban kell feküdnie, magatehetetlenül. Családja segíti, tulajdonképpen ebben az állapotban nem is kívánhatna jobb életet, de ez is kevés: öngyilkos akar lenni. Igaz történet alapján készült, felkavaró, miközben mégis, valahogy ott van benne az a pici boldogsággal kevert nyomorúság, ami tulajdonképpen az élet. Talán azért nézi meg az ember, mert még egy ilyen szerencsétlen sorsban is meglátja azt a szépséget, amit kizárólag külső szemlélőként láthat meg bárki, de ami mégis a saját életére lesz pozitív hatással. Javier Bardem hangja, ahogy spanyolul érvel, a fülemben cseng most is.

Locke

Mégis hogy lehet, az, hogy egy filmet, ami egy autóban játszódik AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG, újra és újra megnézek? Mert a Locke arról szól, hogy egy építésvezető beszáll a kocsiba, és elkezd telefonálni. Élete legfontosabb telefonjai ezek, a munkájában és a családjával is eljutott egy olyan pontra, ahol minden elbillenhet, és ő próbálja tartani mindkettőt, próbál erős maradni, és egyszerre irányítani az építkezést, és összetartani a magánéletét. A film megmutatja, hogy mit is jelent erősnek lenni, és mire elég ez olyankor, ha két rossz közül a nemszokványos rosszt választjuk. Egyetlen felesleges pillanat sincs a filmben, minden másodpercnek megvan a helye.

Ha megnézed, soha többé nem nézel úgy Tom Hardyra, mint azelőtt. Bámulatos egyszemélyes színházat tett le az asztalra, és olyan kevés díszlettel, hogy színházban is elő lehet adni, egy állólámpával és egy autósüléssel. Hardy érzelmeit végig egyértelműen és tisztán lehet követni, pillanatok alatt együtt dobog vele a szíved.

Joker

Na jó, ez még nem olyan régi film, hogy sok megnézésről beszélhessek, de ez is olyan matéria. A Joker annyira plasztikusan visz minket végig egy elme teljes megőrülésén, erőszakossá válásán, hogy erre az utazásra újra és újra felfizetek. Itt is a színész nagysága viszi magával az egészet, és itt is nagy meglepetés volt számomra, hogy Joaquin Phoenix ennyire tud. Egyszerre jutalomjáték és egy erős atmoszférát létrehozó film.

Thin red line

Háborús film, véleményem szerint minden idők legjobbja. Költemény. Kicsit megnehezíti az újra és újra megnézést, hogy majdnem három órás, de ez nem tántorít el. Ahogy a háború véres-saras valóságát keveri a szférák zenéjével és meditatív gondolatokkal, azzal olyan szépséget ér el, ami megmutatja, milyen is az emberiség valójában. Egyszerre magas- és alacsonyrendű lény, és ez a kettősség adja minden művészet szépségét. De hogy ezen mit lehet ennyire élvezni, hogy az ember vágyik rá évente, nem tudom.

Synecdoche, New York

Ez a film kicsinál. Tényleg, megnézed, és annyira nagyon nyomorultnak érzed magad, hogy semminek nincs értelme utána. Olyan felkelni utána a székből, mintha meghaltál volna, vagy nagyon meg akarnál, és most csak képzeled, hogy felállsz. Charlie Kaufman legfontosabb műve, amit pár száz forintért osztogattak még DVD-n amíg el nem fogyott, hogy aztán megkönnyebbülten felejthessék el a kiadók. Óriási bukás volt, mégis egy nagyon fontos filmes alkotás.

Egyszerűen azért, mert aki ismeri Charlie Kaufmant, tudja, hogy a filmjének hatása pontosan kiszámított volt. Nem azért leszel nyomorult, mert a film rossz, vagy mert rád zúdít valami olyat, ami miatt szomorú leszel. Nem, Charlie Kaufman képes volt a legborzasztóbb szánalmat, a legértelmetlenebb vergődést úgy ábrázolni, hogy aki átérzi csak egy percre a főszereplő Caden Cotard sorsát, az elborzadva utálja meg egy pillanatra az egész emberi létet. Hogy miért vágyom újra megnézni, és belesüllyedni ebbe a mocsárba? Nem tudom. Talán mert bámulatosnak tartom, hogy egy ember képes olyan mozgókép és hang összeállítására, ami ennyi idő alatt ilyen mélyen átír bennem valamit.

Mennyibe kerül két kilométer séta Budapesten? - A városi séta tudománya

szucsadam 2020 február 07.

Mióta a város főpolgármestere történetesen nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a budapesti belváros ne a töménytelen mennyiségű autóról, parkolóhelyek kereséséről és szmogról szóljon, hanem mondjuk pont fordítva, azóta egy kicsit közelebb kerültünk ahhoz az élhetőbb főváros ideájához. Ami nem egy ostoba idea, hiába is próbálják beállítani néhányan. Mert:

Nem tiltott az autó, ahogy a változás ellen érvelni próbálók állítják, csak mérsékelt. Esetleg nagyon mérsékelt.

Nem közparkká alakítják a belvárost, de mondjuk lehetne tisztább a levegője, mint a külső kerületeknek. Miért is ne?

Most nem megyek bele, hányféle lehetőség van közlekedni Budapesten. Van, hogy a tömeg- vagy a közösségi megoldások gyorsabbak és hatékonyabbak, van, hogy nem. Ez nem arról szól, hogy most megint kényelmesebb lesz nekünk, a kényelem vagy a hatékonyság hajhászásáról szólt az elmúlt három évtized, ideje észrevenni, hogy túlzásba estünk. Mert a kényelem és a hatékonyság hajhászása közben a mozgáshiány miatt megromlott az egészségünk, a gyorsaság miatt pedig már estére sem tudunk ellazulni. Egy feszült, ámde mozdulatlan állapotba merevedtük, szar nekünk, de védjük, mint az atyaúristent.

A megoldás: a városi séta.

Egyrészt séta közben, egyszerűen azért, mert lassan tudsz csak mozogni, a belső tiktakkolásod is lassabb lesz. Mert valójában a séta nem lassú, hanem a létező leggyorsabb mód, amivel a tested felruházott téged. Így aztán az agyad pont ehhez a gyorsasághoz igazítja a figyelmed változását, a gondolataid ütemét. Nagyon természetes állapot ez tehát, és belülről is ellazít.

Már egy évtizede írok arról az élményről, amit egyre többen fedeznek fel, és amire Budapest különösen alkalmas. A cél nélküli, az új élményekre nyitott, befogadó sétáról, aminek során észreveszed, sőt, azonnal ki is próbálhatod az új helyeket. Ha látsz egy érdekes embert, aki nyitottnak tűnik a beszélgetésre, beszélgethetsz vele. Belekóstolhatsz mindenbe, bemehetsz az összes nyitott ajtón, odamehetsz az embercsoportosulásokhoz, megnézni, mit néznek. Belefuthatsz kiállításmegnyitókba, észrevehetsz épületeket, be is mehetsz az épületekbe. A város egy kulturális svédasztallá változik, és nemcsak új helyeket fedezel fel, mert gyalog olyan utcákba tévedsz be, ahová más járművel nem jársz (gyalog kifejezetten a csendes, forgalommmentes útvonalakat keresed), de azt veszed észre, hogy elkezded sokkal jobban szeretni a várost, ami körülvesz.

De vajon mennyit és hogyan kell sétálni, hogy ezzel az egészségünkkel is jót tegyünk?

alisa-anton-kgauk7rmx04-unsplash.jpg

Photo by Alisa Anton on Unsplash

Alapvetően a szívünk edzéséhez nem a lassú, szemlélődős séta az ideális, hanem egy intenzívebb gyaloglás, megállás nélkül legalább 20-40 percig. A cél nem egy megadott sebesség elérése, mert valaki ugyanattól a tempótól kipurcan, miközben a másiknak meg sem kottyan. Itt a szívveréshez kell igazodni: meg kell határoznunk azt a szívverést, amit tartani ideális, és ezt elérve ott tartani a pulzust.

Ehhez szükségünk lesz egy pulzusmérő karórára. Nekem is van egy olcsó, 8000 forint körül, nem egy hatalmas beruházás. Ez képes arra, hogy folyamatosan mérje edzés alatt a pulzust, kiírja az értékét, és jelezzen bizonyos értékénél.

Azt meghatározni, hogy mi az ideális pulzus, már nem ennyire egyszerű. Nyilván itt szakemberek tanácsát érdemes kérni, én Hídvégi Arnold Áron Önerőből című könyvéből tanultam, hogyan megy a pontos számolás.

Először is meg kell határozni a maximális pulzusunk és a nyugalmi pulzusunk különbségét. A nyugalmi könnyű, fekszünk a földön 3-5 percig, és mérünk. A maximális már nehezebb, sportorvosok tudják meghatározni, de ökölszabály szerint 220 mínusz életkor. Az így kapott különbséget be kell szorozni az edzés tervezett intenzitásával, ez regenerácónál 0,5 - 0,6 (50 - 60%), zsírégetésnél 0,6 - 0,7 (60 - 70%). Gyakorlatban a 60%-ot lőjük be, mert sétáva e fölé szerintem nehéz menni. Az így kapott számot hozzáadjuk a nyugalmi pulzushoz.

Tehát az a 40 éves, akinek a nyugalmi pulzusa 75 / perc, annak így kell számolnia:

Terheléses pulzus: ((220 - 40) - 75) x 0,6 + 75 = 138. Tehát úgy kell sétálnunk, hogy a 138-as pulzus környékén maradjunk.

A mennyiség attól függ, mennyire akarsz jót magadnak, meg hogy hány éves vagy. A WHO ajánlása napi 20 perc körüli mozgást javasol, de a helyzet az, hogy kétszer ennyi mozgás pont kétszer akkora mértékben csökkenti a korai halál esélyét. Az igazi optimum egy óra lenne, de ezt nem is merik leírni, mert annyira sokan rálegyintenének, hogy arra nincs időm.

Ez mit jelent?

Nekem, intenzív sétával 20 perc nagyjából 2-2,3 kilométer megtételét jelenti. A Google tervezője ugyanerre a távra 30 percet ír. Ez a cél tehát, találni minden nap egy nagyjából két kilométeres távot, amit oda-vissza gyalog teszünk meg. Így aztán nem plusz egy órába telik naponta a mozgás, hanem ebből leszámíthatjuk azt az időt, amit az adott táv egyéb módon való megtételével töltöttünk volna. Ha a buszra várakozás, biciklizés, parkolóhely-keresés ugyanezen a távon 20 percet emésztett volna fel, akkor máris csak 40 perccel lett “rövidebb” a napunk.

Egyrészt azt mondjuk, hogy egyszerre 20 perc séta még jól is esik. Másrészt meg kicsit rémisztő a dolog, ha meggondoljuk, hogy a 4-es 6-os vonalán egy átlagos megálló hossza 460 méter, így naponta 9-10 megállót kellene sétálnunk. Ezt vettem észre én is: ez a távolság attól függően tűnik simán vállalhatónak, vagy épp vállalhatatlanul soknak, hogy hogyan nézünk rá. Vagy hogy hol sétálunk. Ez a szubjektív távolságérzékelés.

A házam pont ilyen két kilométeres távolságra van a buszmegállótól, mégis túl ritkán veszem rá magam, hogy ne autóval siessek le a megállóba. Pedig a séta tök kellemes, erdőn keresztül. Ha beljebb jövünk, mondjuk Cinkotára, ahol jellemzően sokaknak kell sokat sétálniuk a megállókig, ugyanilyen távolság tök természetes.

Mondok néhány olyan példát, ami klasszikusabb budapesti útvonalak, és nagyjából az említett két kilométer környékén vannak, és simán bevállalom.

  • Nyugati pályaudvar - Astoria
  • Margit sziget keresztben (ez kicsit több is)
  • Egy laza városligeti séta (nem körben, csak úgy lazán át)
  • MOM - Mammut
  • Podmaniczky út elejétől a végéig
  • Árpád híd oda-vissza

Aztán itt vannak azok, amik nagyjából ugyanilyen távok, mégis ha rágondolok, akkor úgy érzem, na nem, ez nagyon sok lenne.

  • Oktogon - Clark Ádám tér
  • Intercontinental - Nehru part (Boráros térhez közeli szabadidős park)
  • Kálvin tér - Müpa
  • Graphisoft park - Szentlélek tér
  • Blaha Lujza tér - Nyugati pályaudvar
  • Kálvin tér - Fiumei úti sírkert
  • Móricz Zsigmond körtér - Kelenföldi pályaudvar

Csak én érzem, hogy a második listán hosszabb távok vannak? Ki indul neki az Oktogontól, vagyis a Dunától viszonylag távol egy budai célponthoz? Ki indulna neki a város szívéből gyalog a Müpához, ami meg a Könyves Kálmán körút mellett van? Ki gondolná, hogy a Kálvin térhez ilyen közel van a Fiumei úti sírkert?

De mondok jobbat: a Széll Kálmán tér - Újbuda központ távolság kicsit több mint 4 kilométer, vagyis ez a táv egy ideális napi oda-vissza sétaút lenne. Itt azért hűlünk el, mert a 4-es 6-ossal ez a távolság meg kezelhetetlenül hosszú és lassú.

Mérjük meg a távolságokat arra, amerre járunk, használjuk a Google Maps gyalogos tervezőjét. Nézzük meg, hol tudunk a saját magunk számára felszabadítani egy vagy két sétányi időt. A sétákat bontsuk kétfelé: az egyik típus a kardiós séta, amikor nem szakítjuk meg a tempós haladást, itt érdemes kevés látnivalót beiktatni. Simán lehet ilyen a terep:

img_4031.JPG

A másik típusnál élményeket gyűjtünk, úgyhogy olyan útvonalat válasszunk, ahol látnivaló vagy szolgáltatás is van, hogy megismerkedhessünk jobban a várossal, az ott élőkkel.

(Aztán van, hogy a kettő összeér, a fenti fotó a héten készült, a Hungexpóról az Örsre tartva belefutottam egy egész jó pékségbe, lásd előző posztom)

Ezekkel a sétákkal baromi jót teszünk vele a testünknek, ha egyébként ülőmunkát végzünk, csökkentjük az idő előtti elhullásunkat, jobban fogjuk szeretni a várost, tisztább lesz a város levegője, és több lesz az utcán a jókedvű, laza ember, amitől egész Budapest hangulata megváltozik.

Disclaimer: a cikkben az AQUA Webáruházra mutató link található, az AQUA egy másik blogunk, az Appleblog támogatója.

Végre! Lehet venni jó kenyeret olcsón, a külvárosban - Vadkovászos pékség

szucsadam 2020 február 05.
Címkék: kenyér pékség

Tegnap teljesen véletlenül jártam az Örs Vezér téren, a Hungexpótól gyalogoltam arrafelé, és belefutottam egy összetákolt kis üzletbe a buszvégállomásnál, a állomásépület oldalában. Sokan álltak sorba. Odapillantottam, azzal a kíváncsisággal, amit sok éve próbálnak kiirtani a külvárosi pékségek, és ami általában egyetlen másodpercig tart: amíg meg nem látom a felhozatalt. Meg nem érzem a szagot. Az albán pékségek csúnyaságait.

dsc00707.JPG

Odapillantottam. Továbbmentem. Aztán rájöttem, mit láttam. Megálltam, visszamentem. Beálltam a sorba, és sokmindent kértem: kifliket, egy ránézésre 70-80 dekás kenyeret, buktát, brióst, pogácsát. 2000 forint alatt fizettem, a kenyér csak 390 forint volt. Úgy, hogy a héja elég szép volt (mondjuk lehetett volna még sütni, de nagyon sokan nem veszik a sötét héjú kenyeret).

dsc00708_1.JPG

dsc00710.JPG

dsc00711_1.JPG

Ott helyben mindenbe beleharaptam. Csodálatos volt.

Ne értsetek félre, a minőség nem éri el a belvárosi csúcspékségeket, ez nem egy Artizán, Pipacs vagy Arán, de nem is kerül annyiba. Pontosan abban az ársávban volt hihetetlen az, amit kóstoltam, amit kifizettem.

dsc00712_1.JPG

A kenyér kellemes, magát jól tartó puhaságot mutat, jóízű. Kicsit kelhetett volna, sülhetett volna, és az én ízlésemnek kicsit kevés kovász volt benne, de a hely neve (Vadkovászos) is mutatja, hogy itt legalább tudják, mi a valódi kovász. Az, amit a környezetében található baktériumok erjesztenek, aminek megadják az időt. Itt a kovász nem túlságosan érződött, de a kenyér nagyon kellemes volt, ami napokkal később is jó lesz.

dsc00715.JPG

A pogácsa baromi jó volt. A túrós-burgonyás tészta masszív, a rétegzett belső mégis ad egy kis fellélegzést a zabálásban, az ízben a burgonya és a túró is szépen visszaköszön. Budapest legjobb burgonyás pogácsájának eddig a Rigó Jancsiét választottam magamban, de most megingott a trón.

dsc00716.JPG

A briós is nagyon kellemes, nem bántóan édes a cukormáz, de a tészta nagyon ízletes, vajas. A buktában aromával megtolt barackíz volt, szóval itt is látható, hogy nem a csúcsminőséget ostromoljuk, de a tészta itt is kellemes volt.

A Vadkovászos ár-érték arányban szokatlanul magas, és olyan területen versenyzik, ahol eddig nem nagyon volt versenyző Budapesten, de különösen Pest Nagykörúttól keletre eső felén. Abban a vastag ársávban, aminél olcsóbban csak rossz kenyerek, és aminél magasabban az igazán jók találhatóak, igény volt már nagyon megjelenni. Ezt az árat meg tudják fizetni akár minden nap azok is, akik egyrészt nem tudnak bemenni a belvárosba kenyérért, másrészt nem is tudák megfizetni az ezer forint feletti kilóárakat egész hónapban.

Vadkovászos
Cím: Örs Vezér téri buszvégállomáson egy hónapja vannak, és ahogy látom, a Fény utcai piacon is van üzletük (ott nem jártam)