Oké, a lényeg: Wang fogta magát és nyitott egy ázsiai büfét a belvárosban, az Oktogonnál, a gyorséttermek mellett, ahol egy mekis menü áráért eszel állat jó fogásokat. A többi csak rizsa, indulás, lehet kóstolni, a többi úgyis kiderül a helyszínen.

Ez a rövid verzió, nyújthatjuk még egy kicsit, ahogy a tésztát az étteremben (amit aztán végül az ablakba rakott robot szeletel fel):

Volt egyszer egy Matrjoska. Egy szuperjó orosz bisztró, ahol egyszerű, megfizethető és jókedvű orosz ételeket ehettünk, gyönyörű környezetben. Aztán egy nap az étterem bezárt. Nem üzleti vagy törvényi okokból: Natasa, a tulajdonos, vegánná vált és alkoholt sem ivott már egy ideje, és lelkiismeret-furdalást érzett, amiért hússal és vodkával tömi a vendégeket. Azért tudjuk ezt ilyen pontosan, mert kitett egy videót is, amiben mindezt elmondja.

Mindenesetre különös egy étterembezárás volt ez.

Mi ugyan nem tudtuk, de a zárás utáni időszakban, még a Lőrinc pap téren elkezdtek ezerrel dolgozni egy vegán étlapon. Lefőztek vagy 100 féle levest, próbálgatták a pelmenyit, és még sok minden mást.

Az eredmény a Kálvin téren egy az előzőnél sokkal kisebb bisztrócska, nyitott konyhával, jó hangulatú belső térrel, és csaknem full vegán kínálattal - egyedül a méz használata miatt nem lehet vegánnak nevezni egyes ételeket, ezt itt nem tartják állatkínzásnak.

Van vegán hamburgerek többféle bucival és “húspogácsával”, meg pelmenyi pohárban, és háromféle leves (amit abból a százféléből választanak ki, ami a repertoár egyébként).

Mákkrémleves: édes, sűrű mákkal az alján, finom savakkal és ízekkel a tetején, szuperfinom cucc, nem csak mákimádóknak. A paradicsomleves is nagyon jó volt, nem a világ legjobbja, de azért a top kategória.

A hamburgerből egy céklásat kértünk (a keresztfiam, Balu kísért el, aki utálja a hamburgert, de ezt szerette). Nekem egyébként eddig ugyanaz volt a bajom az alternatív burgerekkel, mint a rossz minőségű húsos hamburgerekkel: ha a húspogácsa önmagában nem élvezhető, és a szószok, meg a hagyma csak “elnyomni” van ott, akkor az egész csalás, és felesleges erőltetni. Na, itt a céklás kisütött darálmányt csak úgy magában is öröm volt kóstolni.

A pelmenyi pedig ISTENTELEN JÓ.

Az előző helyen is ez volt az egyik zászlóshajója a Matrjoskának, itt is az lesz. De nézzetek csak a pohárra, hát már ránézni is öröm:

Különféle tészták különféle töltelékekkel, nyakonöntve jó erőteljes szósszal, élmény minden falat.

Kókuszgolyó? Meg nem mondanám, hogy vegán, visszafogott a cukorban (bocsánat, mézben), de erőteljes kakaóban. Finom.

Az új helyben az a különös, hogy street foodot árulnak: vegán hamburgert és poharas pelmenyit levesekkel, plusz néha még valami extrát (a hét egy-egy meghatározott napján vannak különlegességek), de néha meghirdetnek egy fine dining vacsorát is. Ugyanott.

Ezek a vacsorák szinte azonnal betelnek, főleg a volt Matrjoska húsevő törzsvendégei foglalják le a helyeket, és elkezdődik egy nagyon komoly vegán örömünnep: fogják a zöldségeket, és különös dolgokat tesznek velük.

Miközben az éttermek vega fogásai rossz esetben a rántott zöldségeken, jobb esetben a grillezett zöldségekben csúcsosodnak ki, addig itt van, hogy ötféle fázisban foglalkoznak egy alapanyaggal. Testes vörösbor is volt a legutóbbi vacsorán, árulta el a pultos, ehhez pedig a modern konyhatechnológia és füstölés teljes tárházát bevezették egy izmos cékla ellen. A sous-vide, a pácolás, a hőfokokkal és sütési idővel játszadozás nemcsak a hús kiváltsága, és van is értelme vele szórakozni: a húsevő vendégek ennél a fogásnál néma csendben ettek, és utána tapsoltak.

El kell mennem egy ilyen lakomára!

Egyébként meg ha erre járok, beugrok majd pelmenyizni. Ez a hely nem vegánoknak van, ez a hely mindenkinek van, aki szeretne enni egy jót. És ez óriási eredmény.

Matrjoska Kroshka
Cím: 1085 Budapest Baross utca 6

A Napfényesre akkor bukkantam rá, amikor a vega éttermeket teszteltem végig a városban. Hagyományos húsmentes kategóriában ez a hely vitte a pálmát, sőt a többi tesztelt hellyel ellentéteben ide ezután visszajártam, annyira finom volt, amit adtak.

Akkoriban még csak a Rózsa utcában létezett a Napfényes, nevével ellentétben egy pincében, ahol a konyhának szinte alig maradt hely. Viszont imádtam, hogy belépés után egyből a konyhakiadót pillantottam meg jobbra, a nem épp welcome céllal odaütött nyíláson át a szakácsok ennek ellenére kimosolyogtak és köszöntek. Hol máshol lehet elképzelni, hogy az ajtónyitás után a konyhát pillantod meg? Megmondom: sehol.

Aztán 2015-ben nyitottak egy második helyet, a Ferenciek terénél, néhány évig két helyen működtek, nemrég azonban a Rózsa utcai hely véglegesen bezárt. Ez után nem sokkal, pár hete azonban megnyílt ez:

Láthatjuk, hogy nemcsak a helyszín, a koncepció is alakul. Indultunk egy hagyományos, boxokba ültetős pinceétteremmel, amiből lett egy világos belvárosi “étterem és cukrászda”, aztán pedig már egy “cukrászda és pékség”. Ami mellesleg egy kávézó.

A Piszkei öko pékség volt itt korábban, a lábatlani bio sütöde azonban már csak máshol található meg a városban, tőlük vette át a Napfényes a helyet. És mivel a koncepció mindkét esetben hasonló, meg is tartották a Piszkei előre csomagolt termékeket a polcokon.

Utána akartam járni ezen poszt miatt, hogy pontosan mely termékek vannak a Piszkeitől, és melyek a Napfényes termékei. A kérdésemet feltettem mindkét félnek, a Piszkei a Napfényeshez irányított, ők pedig - annak ellenére, hogy egy gyors kitérő választ vártam tőlük, hiszen egyetlen érdeklődőnek megírni emailben minden termékről, hogy honnan van, kimerítő - sokáig egyáltalán nem is válaszoltak. Két lehetőségre gondoltam, A. elfelejtettek válaszolni, B. bevetettek egy egész dolgozói apparátust, hogy kimerítő leírással szolgáljanak nekem.

Természetesen az A. verziót tartottam valószínűnek.

Tévedtem. Egy ilyen választ kaptam nemrég:

A kenyerek legnagyobb része továbbra is a piszkétől van. Saját napfényes kenyerünk egyenlőre csak 5 féle van. Kovászos, és élesztős is. A zsömlék - kiflik 2 kivétellel mind piszke. A korpás zsömle és kifli az saját. A sós és édes péksütik mind napfényes, (sajtos croassant, hagymás-tofus táska, mediterrán lepény, 5 féle csiga, fahéjas, karobos, diós, pizzás, mákos, parajos.....stb. Sütemények, torták mind napfényes. A szendvicsek a piszke pékárúiból van, kivétel 2. A 2 legnagyobb méretű buci, az a miénk a korpás. Tehát csak és kizárólag piszkei és napfényes árut kínálunk. Minden vegán.

Alaposak, na.

Szóval kérem, itt egy vegán kávézó, finom péktermékekkel, tényleg egész jó vajmentes csigával, hangulatos, és annyira komolyan veszik a vásárlókat, hogy időt töltenek a felvilágosításukkal.

Napfényes  Cukrászda és Pékség
Cím: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 65.

Szóval éppen Akasztó környékén forgattunk, amikor hazafelé menet nagyon gyorsan ennünk kellett valamit, mert a nagy munkában kimaradt az ebéd, és a kísérőnk, aki helyi, a helyi halászcsárdát ajánlotta, amivel kapcsolatban olyan sok bizalmunk nem volt, aztán elkezdtünk enni.

A környék egyébként a havas, csípős hidegben is gyönyörű volt, az étteremnek is jó a hangulata, nem tolták túl a bukolikus vonalat, de pont jó mennyiségben adagolták ahhoz, hogy kedvet kapj a halászléhez és társaihoz.

Elsőként haltepertőt kértünk, én nem igazán voltam eddig a műfaj támogatója, de ez elég hamar megváltozott:

Amit ugyanis itt kihoztak, az tényleg remek kis bemelegítő volt, csak arra kell vigyázni vele, hogy elkezded enni és nehéz abbahagyni, pedig van még itt bőven olyasmi, amit ki kell próbálni.

Például a halászlé, amit mostanra sok helyen vagy egyszerűen szarul csinálnak, vagy az élvezhetetlenségig tökéletesítve, ez viszont egyszerűen csak az alapreceptet tisztességes halból és megfelelő odafigyelés mellett elkészített verzió: aki szereti a finom, klasszikus halászlevet, és azt keserű pirospaprika meg iszapízű hal nélkül akarja enni, az imádja majd ezt:

Végül jött a harcsapaprikás, amiből én vagy 10 éve ettem egy olyan jót, hogy mindent ahhoz hasonlítok, és amit talán csak kétszer sikerült eddig megugrania még a legjobb magyar éttermeknek is, de az akasztói is beállt a sorba: a hal, a köret, az arányok, az ízek, mind fantasztikusan eltaláltak voltak, ha arra járok, már ezért bármikor beugrom hozzájuk:

Akasztói Horgászpark és Halascsárda
Akasztó, Kígyóshíd tanya 6 53-as főút 14-es km, 6221
H-V: 7-22

Van ez az elméletem, amire az Egy hét a városban könyvünkben egy külön fejezetet szenteltem, és amit Csaba csak Ádám-elméletnek nevez. Valójában nem az én elméletem, és nem is túl eredeti, viszont működik: ha cél nélkül, befogadóan és nyitott szemmel sétálsz egyet Budapesten, fél órán belül garantáltan olyan élményeket szerzel, amit este már a barátaidnak mesélhetsz majd. Szóval nem olyan dolgokról beszélek, hogy rádsüt a nap, vagy előreengednek a pénztárnál, hanem igazi, emlegetnivaló élményekről, fagypont alatt rövidnadrágban bulizó turisták közé keveredésről, veled szemező, vállain szarvakat viselő szépségről egy kiállításon, fejedhez játékpisztolyt szegező hölgyről egy könyvtárban (ezekről szintén szerdán írtam).

De úgysem tudod, miről beszélek, amíg nem próbálod ki, úgyhogy rajta.

Én már vagy két éve nem tudtam gyakorolni ezt a dolgot, a kislányom megszületése és az az utáni időszak kicsit idegessé tett. Mostanában kezdek ellazulni csak. Ennek örömére pedig egyik nap úgy döntöttem, hogy a Kálvin tértől elsétálok az Oktogonig, szép lassan. Úgy, hogy ott leszek, ahol épp vagyok: nem az indulási és a célállomás között félúton, hanem ha úgy tartja kedvem, elidőzve útközben.

Volt útközben furcsaság, például a lábamnál mászó csecsemők között ittam meg a kávémat, mert a épp Hello Anyu esett útba, de nem ilyen élmény volt, amit kerestem. Már épp feladtam volna (és általában ekkor történik meg), amikor szembejött velem egy ismerős arc. Ahogy elment mellettem, visszanéztem utána: hátulról egy gimnazista-főiskolás srácnak tűnt, melegítő-forma nadrágban, tornacipőben. Aztán beugrott, hol láttam: ő volt, aki totál átvert legutóbb, a tévében.

A Terápia című sorozat eszméletlen jó, a néhány szavas propagandát hörgő közélet mellett egy ilyen intelligens, mégis élvezhető műsor nagyon kell. Mácsai Pál játssza a pszichológust, aki a pácienseinek különféle problémái között a saját életét is rendbe kell rakni. Nemrég fejeztem be a harmadik évadot, amiben a legnagyobb hatást a börtönlakó Zsolt keltette bennem. A srác olyan arcjátékkal, olyan testtartással, olyan kiejtéssel állt neki előadni a börtönéletet, meg a kemény csávót, hogy azt hittem, tényleg odabent fogtak egy kameraképes embert.

Nem hittem el, hogy a Zsoltot játszó srác színész.

Aztán utánanéztem, és kiderült, hogy Vilmányi Benettnek hívják, és nagyon is színész, vagyis inkább színésztanuló volt, amikor elvállalta ezt a szerepet, úgy kellett kikérőt kérnie az iskolából.

Ő jött szembe velem akkor, a Király utcában. Úgyhogy gyorsan utánafutottam, és beszélgettem vele pár mondatot (még szelfit is készítettem vele, az első alkalom, hogy erre kértem valakit).

Elmondtam neki, mennyire rászedett, és hogy mennyire nagyra tartom azt az erőfeszítést, amit beletett a szerepbe. Mert míg a Terápiában például az színészóriás Udvaros Dorottya inkább nagy tapasztalattal, semmint odaadó átéléssel alakította a szerepét, Nagy Ervin pedig egyáltalán nem tudott elszakadni a színpadi szavalástól a kamera kedvéért, ez a srác odament, és úgy nekiállt kiosztani Mácsait, és olyan beletörődően, olyan arroganciával, és az arrogancia mögött megcsillanó intelligenciával mutatta be a szereplőt, hogy le a kalappal.

És nem, az arrogancia mögött megcsillanó intelligencia nem a színészé volt, hanem az is a szerep része. Egy többrétegű, bonyolult alakítás, ami annyira hozta a magyar utcanyelvet, a kemény csávók összes megfélemlítési arzenálját, hogy a képernyő előtt is nagyon erős hatást ért el.

Úgy, hogy Benett annyira szerény és halkszavú, hogy nagyobb kontrasztot elképzelni sem tudnék.

Én azt gondolom, hogy a következő színészgeneráció egyik legígéretesebb tehetségével találkoztam tehát aznap, és nagy élmény volt, hogy ezt elmondhattam neki. Ha meg tudja tartani ezt az alázatot a szerepei iránt, akkor feltétlenül sokat hallunk még róla. Én meg veszek jegyet a Radnótiba, mert most ott játszik (egyetemi hallgatóként továbbra is).