Vannak olyan helyek - ahogy vannak olyan zenék, filmek és blogposztok is -, amik sosem érnek el a mainstreambe. Egyszerűen azért, mert nem hordozzák magukon azokat az értékeket, amik ehhez kellenek, tudniillik közérthetőség, egyszerűség, kiforrottság, felfelé törekvés.

Csak úgy vannak, és csinálják, ami jólesik nekik.

És én egyébként nem is hibáztatom őket ezért. Sőt, valahol jó nekik.

Bartók Béla-i értelemben vett kirándulásom alkalmával találtam egy ilyen helyet. Na nem egy új valamiről van szó, simán elmentem már mellette hatszázszor, de most bementem, azzal a határozott szándékkal, hogy megértem. Mert volt egy olyan érzésem, hogy a közérthetőséget, egyszerűséget, kiforrottságot, felfelé törekvést nehezen találom majd meg egy olyan kávézóban, aminek az ablakában stroboszkóp villogtat, odakint meg ilyenekre lehet leülni:

Valami nem stimmelt, de odabent a zavarom egyre csak nőtt, és gyakorlatilag minél többet tudtam meg a helyről, annál nagyobb bajban voltam a definícióval. Mintha egy ember fejébe pottyantam volna be, és próbáltam volna összerakni a mozaikokat, egy budai John Malkovich-menet.

Mondjuk lehetett volna, hogy megkérdezem, a lauenstein-i bonbonosdoboz és a kávéscsésze között mit keres a szerzetesről készült kép (annyira ismerős, de az agyam egyfolytában Assisi Szent Ferencet dobja ki, úgyhogy nem jut eszembe jobb update: Szántó Tibor csokoládémesterről készült a portré), mint ahogy utánajárhattam volna, miért vannak más emberek névjegykártyái az asztallap üvege alatt, pofával felfelé, de úgy gondoltam, még nem érett meg a helyzet. Ezek csak félinformációk lennének, tovább kell tanulmányoznom a hely általános természetét.

Nem segített sokat, hogy az igénytelen kinti szakasz, majd a félig igénytelen, ámde meglepetésekkel teli középső tér után, a pult mellett egy igényes csokoládékkal, jó középkategóriás borokkal és kiváló magyar pezsgőkkel telerakott polcokat találtam. Annyira meglepődtem, hogy vettem egy kézműves magyar csokitáblát 1900 forintért, mert azt mondta a srác, hogy bean to bar módszerrel készült, vagyis a kakaóbabból készült a tábla idehaza, amit a Rózsavölgyin kívül kevesen (valaki egyáltalán?) valósítanak meg.

Kértem egy cortadót, meg egy brownie-t, és már meg sem lepődtem, hogy csúnyának nevezhető dolgokat kaptam, amiket mintha egy nagyi adott volna elém, viszont érdekes módon finom volt a kávé. A brownie-ban mintha kristálycukor recsegett volna, nem tudom. Csupa ellentmondás.

Rendszeresen tartanak Bingó-estet, júliusban pedig lesz náluk egy Legalja Fesztivál, amikor a lehető legrosszabb zenéket teszi fel a DJ. Hát nem tudom, menjek?

Ez tehát az Édes Érzés, nem sikerült megfejtenem. Bocs. Viszont ingyen van a szóda, amit megint nem értek, de a Bartók Béla úton ez a második hely, ahol ez megtörténik.

Édes Érzés
Cím: 1114 Budapest Bartók Béla út 37.

Na, erről a helyről már vagy másfél éve tervezek írni nektek, de valahogy sosem sikerült megragadnom az alkalmat. Lévén egy olyan vendéglátóegységről beszélünk, ahol négy méteres polcokon állnak hosszan az egytől egyik különböző üvegek, tele valami különleges minőségű párlattal, amiből ezerféle koktélt készítenek a bartenderek, egy átfogó véleménycikk elkapkodott lett volna. Folyamatosan, másfél éve.

Úgyhogy mit tesz ilyenkor a blogger? Egyszerűsít!

Nyár van, beültem csapatmegbeszélésre Ágival, aki rögtön rendelt nekem is: gintonik (nála így megy). Nem, nem ez a hely specialitása, hanem a több mint 700 féle whisky, és még ki tudja mennyiféle mindenmás, amiket sokszor olyan dolgokban tálalnak elénk, mint a gumiflamingó vagy a fürdőkád. De komolyan:

Van évente két olyan kultúrprogram, amely olyan nagy flash számomra, hogy ehhez igazítok mindent. Az egyik a KÖN, azaz a Kulturális Örökségnapok, ami minden évben szeptember 3. hétvégéjén kerül megrendezésre, a másik pedig a Múzeumok Éjszakája. Ez utóbbi mindig a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton van. Idén a városi berregéssel egy időben, így hát csütörtökön elszöktem a redbull elől vidékre, de szombaton visszajöttem,

direkt a Múzeumok Éjszakája miatt.

ÉJSZAKÁJA: ott van a nevében, még a rövidítésben is: muzéj. Hagyományosan 18:00-02:00 között tart ez az esemény, kivéve a zsidó vallási intézményeket, ahol megvárják, hogy véget érjen a Szombat, és csak utána nyitnak ki este 10-kor. Az elmúlt években már 1-2 múzeum hamarabb elkezdte a programokat, hogy mindenki sorra kerüljön.

Ehhez képest idén a rendezvény weboldalán nincs kiírva semmi:

Jó, hát akkor biztos mások is már fejből vágják a program idejét.

Az elmúlt hetekben nagyon sűrű napjaim voltak, így nem volt időm megtervezni ezt a különleges éjszakát, ahogy a korábbi években tettem. Pedig egyre több helyen látni már regisztrációhoz kötött programokat – ezek általában a legérdekesebbek, viszont több héttel előre már betelnek. Délután pár órát szundikáltam is, hogy rápihenjek a fárasztó ÉJSZAKÁRA, majd lelkiismeretesen végignéztem a weboldalon

mind a 61 budapesti múzeumos aloldalt és kiírtam egy papírra, ami érdekel.

Tudom, van az app, de azzal is kábé ennyi idő lett volna (1,5-2 óra), és mi van, ha az éjszaka közepén lemerül a telefonom? Ezért az oldschool módszer. Ezt kérem szépen meg kell okosan tervezni, hogy ne utazással teljen az egész éjszaka. Mondom: éj-sza-ka. Érdemes az egy kupacban lévő programokon részt venni. Fél éjszaka Buda, másik fele Pest, és mindig kimarad a betervezett programoknak legalább a fele így is. Elmentem még egy társasjáték klubba (szombati kihagyhatatlan programom), utána felpattantam Ráróra...

...és eltekertem a Clark Ádám térig. Bicó le, Siklóval gyorsan fel a Budavári Palotába, Széchényi Könyvtár, Nemzeti Galéria, utána a Várkert Bazár által szervezett „Nyugati pincerendszer és a mikve” túrára is odaértem, hurrá, ezer éve terveztem már. Jöhet a pesti oldal.

Ekkor hívott egy barátom, hogy becsatlakozna, gyere, persze, előttünk van még az éjszaka. Innentől nyilván igazodok, jó társaságért cserébe kompromisszumot is hoz az ember lánya. Menjünk valami zsidó helyre, - javasolta ő. Jó! Bár minden héten megfordulok a Dohányban, de szívesen megyek oda ilyenkor is. Meglepett, hogy fél 12-kor már nem volt az a nagy tömeg, ami a korábbi évekre jellemző volt, de gondoltam, hogy a nagyja már nyitáskor ott tolongott. És valljuk be: az időjárás sem vonzotta annyira az embereket, hogy cidrizzenek a kultúráért egész éjjel. Egyik zsinagóga a másik után, de most már együnk is valamit, mert éhen pusztulunk. Praktikusság-alapon választottunk lángost és sült édesburgonyát, de megfeküdte a gyomrunkat. Mindent a gyorsaságért és a kultúrárt!
00:45 Ági, mi van még a listádon? Gyors tervezés, majd a Liget felé vettünk az irányt. Ekkor ért a sokk:

Mindenhol bezárt ajtókat, sötétbe burkolózott épületeket találtunk

és nulla kiírást a nyitvatartást illetően. Az elsőnél még csodálkozás, majd futás a következőre. Ott is. Mással is összefutottunk, aki ugyancsak a kerítéstől sóvárgott befelé. És így tovább, amíg hajnal kettő nem lett, vége a Bezárt Múzeumok Éjszakájának, lehet menni haza aludni. Katarzis? Hát az nagyon elmaradt. Biztosan voltak olyan múzeumok és intézmények, amelyek lelkiismeretesen végig nyitva voltak. Pechünkre nem azokat választottuk, rosszul priorizáltunk.

Másnap délelőtt mivel még mindig ezzel a csalódottsággal ébredtem, újra rámentem a webodalra, hogy megnézzem, mennyire voltam hibás a dologban. Ha egy konkrét múzeumra mész rá, akkor ezt látod:

A programok pontos időpontját kiírják, de az állandó/időszakos kiállításét nem, hiszen az folyamatosan nyitva van az esemény ideje alatt, folyamatosan látogatható.

Ha még ez sem elég neked és rákattintasz a múzeum nevére, akkor is ennyi infót kapsz – nyitvatartás nuku:

Ebből számomra az jön le, hogy rendesen nyitva lesz hajnali 2-ig. Mert ha más lenne, azt megosztanák velünk. Aha. Meg ahogy azt Móricka gondolja. Bezárt kapuk, full sötétbe borult épületek vártak itt:

• Magyar Írószövetség (Bajza utca)
• Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény (Nefelejcs utca)
• Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum (Andrássy út)
• Műcsarnok (Hősök tere)
• Schiffer-villa, alias PAM Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (Munkácsy utca)
• Magyar Képzőművészeti Egyetem (Andrássy út)
• Mai Manó ház (Nagymező utca)

Idén a Múzeumok Éjszakájának miniszteri beköszönője a családok évét hangsúlyozza a muzej főoldalán, ennek megfelelően egyre több intézmény indított már délutántól (sőt délelőtti kezdéssel is) programokat, hogy a gyerekek is részt vehessenek az élményben. Ami szuper, de a korábbi kezdéssel jó lenne, ha a zárás nem követné az eltolódás irányát. Nem lehetne, hogy megmaradjon az eredeti koncepció, a nevéhez hűen?

A manóba!

Ebben a hónapban egy könnyed partijátékot ajánlunk a korábbi fajsúlyosabb példányok helyett. A Twin-It bárhol játszható, ahol van egy talpalattnyi hely, pokrócon, hátsó ülésen, a saját combunkon. Úgy még talán izgalmasabb is, hiszen a játék lényege, hogy

gyorsan észrevedd a középre kidobott kártyák között az egyformákat, és tapizd le azokat.

Ennyi az egész. De, ahogy a Reflexshop társas-szakértője, Ádám fogalmazott: annak ellenére, hogy ő nem kedveli az ilyen típusú játékokat, ezt megszerette. Mindjárt meglátjátok, miért.

Egyrészt a kártyák nagyon dizájnosak. Ugyanazokból a színekből válogattak össze mindegyik kártyára, és az alakzatok között vannak nagyon egyformának tűnők. A készítők pedig nagyon őszintén elárulták, melyik forma honnan kapott ihletet, valamelyik egy zenei albumról, van, amelyik egy édességmárka logójáról vagy éppen egy használati tárgyról. Íme néhány példa:

Alapesetben a kártyákat kiosztjuk egyenlő arányban a játékosok között, aki lehet egy ember, vagy akár hat. A paklit mindenki leteszi maga elé, és sorban elkezdjük felcsapni azokat az asztalra. Innen pedig háromféle szabályt alkalmazhatunk:

1. Mindenki mindenki ellen

Ilyenkor a két kezünk mutatóujjával rá kell böknünk a párokra, drillekre. Nem csak a felcsapott kártyák játszanak, hanem az előttünk lévők hátoldala is, valamin a már elspejzolt párok (ilyenkor jöhet össze a drill, vagyis a három egyforma). Ilyenkor az nyer, aki gyorsabban kapcsol: egyrészt fejben tudja tartani, melyik alakzatot látta már az asztalon és hol, másrészt gyorsan tud reagálni, a felismeréstől az akcióig. És persze, ha egyszerre indul négy kéz, nem árt, ha határozottak is vagyunk, és ellökjük a másikat a lehetőségtől.

Megtapasztalható a játék során az emberi agy legkevésbé bámulatos tulajdonsága, a megfigyelés alapú gyorscselekvés, bármelyik számítógép hülyére verne minket. De jó ilyen bénának lenni.

2. Csapatjáték

Ilyenkor két csapatba osztódnak a játékosok, és össze kell dolgozni. A csapat egyik tagja a pár egyik, a másik a másik kártyára kell, hogy tegye az ujját. Vagyis nem elég, hogy észre kell venni a lehetőséget, de jól kell elosztani, a másodperc töredéke alatt, hogy ki mit fog. Nem mindig az a csapat viszi a pontot, ahol az egyik játékos a leggyorsabb volt, kettő kell az üdvösséghez.

Szerintem ez a legjobb játékmód, természetesen azért, mert ebben én is jobb voltam. Miközben a “mindenki mindenki ellen” formációban nem szereztem pontot, itt azért sikerült, főleg úgy, hogy a társam megkezdett mozdulatát látva máris lendült a karom, és általában onnantól már megtaláltam a célt.

3. Kooperatív mód

Vagyis mindenki a teljes társaságnak gyűjti a pontokat, egy perc áll rendelkezésre. Van egy táblázat is, ami megmutatja, mennyi pontot gyűjthetünk profiként, mondanom sem kell, a kezdő kategória közepén végeztünk rendre. Iszonyú nehéz, itt tényleg sokat kell gyakorolni egy csapatnak, hogy akár csak egy jobb minősítést kapjon.

Megállás és odafigyelés nélkül, folyamatosan kell felcsapni a kártyákat, és csak akkor ütni, amikor épp nem mi vagyunk soron, aztán gyorsan vissza a felcsapáshoz.

A játék megvásárolható a Reflexshopnál 4990 forintért, online kiszállítással vagy személyesen a pesti vagy budai üzletükben.

Disclaimer: a Reflexshop az Egy nap a városban hirdetője

Korábbi posztok a Hónap Játékában:

A hónap játéka - Metal Earth R2-D2 és C-3PO
A hónap játéka: KLANK
A hónap játéka: Összeszerelni egy igazi tekerőlantot!
A hónap játéka - A Tiltott Sziget és Tiltott Sivatag
A hónap játéka: A Mars terraformálása

A Bartók Béla út mellett pár lépéssel találunk egy új helyet. A sörpadok már messziről mutatják, hogy ez bizony egy sörös szentély lehet, ha azonban az iszonyú meredek lépcsőn letekintünk a pincehelyiségbe, még nem sejtünk semmit. Na jó, a korlát gyanús, olyasmi cső, mint amin keresztül nagyon sok sört lehet A-ból B-be pumpálni (valójában csak korlát, nincs benne semmi persze).

Odalent egy klasszikus pincét találunk, természetesen nyerstégla falakkal, emellett a leggrandiózusabb sörpulttal, amit el lehet képzelni.

Egyrészt a makulátlan tisztaságra utaló, csillogó csempefalon 32 karos sörcsapoló látható. Mindegyik csapon más sör folyik ki, mondanom sem kell. Tovább borzolták a kedélyeket azzal, hogy egyáltalán semmilyen felirat nem árulkodik a külvilágnak arra vonatkozóan, honnan mi jön. Még csak számozás sincs, legalábbis én nem láttam ilyesmit.