Ha valakit úgy hívnak, hogy Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, nem sok jóra számíthat. A kereskedelem, meg a vendéglátóipar olyan, mint a térfogat, meg a gipszkarton. Rengeteg dologra jók, de egyik sem tűnik izgalmasnak.
Viszont ha szétszedjük a nevet Közértmúzeumra, Kávéházmúzeumra, Kocsmamúzeumra, Szatócsmúzeumra, Vasedénymúzeumra, Bazármúzeumra, Ebédlőasztal-múzeumra meg ki tudja még hányféle egységre - ahogy egyébként a múzeum felépül -, máris egy rakás izgalmat találunk.
Hát nézzétek, nem így van?
De ne rohanjunk ennyire előre. Hol is járunk tulajdonképpen?
Az épület Óbudán, a Krúdy-negyedben található. Ez talán a legóbudaibb Óbuda, amit elképzelni lehet, giccsmentes, szerény kis rezervátum ez, a hatalmas panelházak között. Ide "száműzték" Krúdyt, miután már egyik szállodára sem volt pénze - nagyjából egész életében hotelekben élt -, kiutaltak neki egy szerény kétszobás lakást a mostani múzeum épületnek első fertályában, ahol most a Krúdy kiállítás kapott helyet. Három évvel az ideköltözése után meghalt az akkor már mellőzött író, és valószínűleg álmaiban sem gondolta, hogy nyolcvan évvel később a két kis szobája köré konzerválódik a mostani szemnek nagyon is kedves és szeretni való régies városrész.
Már több mint négy éve, hogy egy nyáron ellátogattunk Csabával ugyanide: akkor még az Origo bisztro kínálta a 9900 forintos, a sajtokban enyhe hiányérzetet kínáló luxusreggelijét két főre, amit be is toltunk. Egy fontos plusszal: mivel a fogások között volt a.) vaj, b.) só, c.) bors, d.) kaviár és d.) pezsgőőőőő, ezért elkészítettük a híres Terence Hill koktélt, az erről készült videót itt láthatjátok.
Aztán a hely megszűnt, most épp Pasarét néven él tovább, úgy koncepcióval, új küllemmel. Ide látogattam el egy kis nosztalgiázásra, de amit kaptam, több volt: friss, lendületes konyha, olyan, milyet egy ilyen Bauhaus épületben tolni kell.
Az adottságok tök jók voltak mindig is, amennyiben erős képzelőerővel rendelkezünk, és el tudjuk tüntetni gondolatban az itt megállás nélkül köröző autókat és a buszvégállomást, a nagy kék monstrumokkal. Ha ezeket tudjuk ignorálni, különben egy madárcsicsergős, csendes idillt kapunk, a szomszédban a legstílusosabb katolikus templommal, amit Páduai Szent Antalról neveztek el, és az orgonája olyan, mintha a stílusmennyországból esett volna le.
Bocs, picit elkalandoztam. Szóval a bisztró.
A helyet a pecsétjükből ítélve a Kispiac bisztró tulaja viszi, úgyhogy azt a minőséget lehet elvárni itt is, amit a Hold utcában már elég gyorsan megszerettünk(update: a pecsét megtévesztett, már megvették a Kispiacosoktól a helyet, ezek szerint a céggel együtt). Az étlap tehát szimpatikus, rövid és velős, van itt minden, a tarlórépafőzeléktől kezdve a kacsamájig. Egyvalami nincs: vega főétel. Ezért aztán kértünk azt is (kellemetlen vendég ON!!!).
Csaknem éppen egy éve, 2015 márciusában indítottam el a Karcsikám-sorozatot, "Karcsikám, már megint a Gundelbe?" nyitócímmel. Az a poszt nem szólt a Gundelről, csak egy irányt vázolt fel: a rendszerváltást túlélt, és a gasztroforradalom hajójától független éttermeket vizsgáltam egy éven keresztül, amiknek valamiért nagyon megy.
A titkot kerestem, hogy miként lehetséges ez. Miért ragaszkodnak ezekhez a helyekhez a törzsvendégek - vagy a turisták -, ezzel is megpróbáltunk egy kerekebb gasztronómiai körképet adni a jelenlegi budapesti étterempiacról, hogy ne csak az új, friss és menő helyekről írjunk. A tapasztalataimat jövő héten összegzem, most azonban, a sorozat utolsó éttermének sikerült elcsípni
a Gundelt!
Úgy esett, hogy egy régi ismerősöm felhívott két hete, aki odaadta a telefont a felségének, a Gundel PR-osának, aki pedig barátilag megkért, hogy látogassam meg az éttermet, mint "álruhás" vendég, és mondjam el a tapasztalataimat rajta keresztül a vezetőségnek. Noha szó sem volt posztról, azért a Karcsikám utolsó részében csak leírom nektek is, amit végül nekik telefonban: milyen szerintem a Gundel ma.
Az étterem nagyon nagy múltra tekint vissza: Károly, Gundel János fia 1910-ben vette át a mostani Gundel helyén 1894-ben nyitott Wampetics éttermet. Egy olyan munkát kezdett el, ami a mai értékrendbe is tökéletesen beleillik, és azt kívánjuk, azóta bárcsak többen dolgoztak volna ezen: a magyar konyhát frissítette fel a külföldön tanult technológiákkal, behatásokkal. Modernné tette a magyar ízeket, ami annyira jól sikerült, hogy 1939-ben már a Gundel lett a New York-i Világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme. Persze, ahogy a száz évet élt budapesti helyek esetében, úgy a Gundelnél sem tartott örökké a dicsőség: tíz évvel ezután államosították, az ez utáni éveket pedig nem szokás sokat emlegetni.
Aztán 1991-ben privatizálják, és a Gundel megint nagy lendülettel áll neki, hogy hű legyen az alapító szellemiségéhez. Aztán 2010 körül megindul a nagy budapesti gasztrozsizsi, így most már megint új szemüveggel kell ránézni a sokat változott, mégis sok szempontból változatlan helyre: milyen pozíciót foglal el ma az étterem az éttermek kínálatában? Hogyan tud fennmaradni?
A Gundel név eleve egy wow-faktor. Az "elviszem a családot a Gundelbe az esküvő után" kijelentés a családfő részéről mindig a nagyvonalúság csúcsa, Michelin-csillagos éttermek ide vagy oda (ottjártunkkor is volt ott egy ilyen gavallér). A mai napig sokan érzik úgy, hogy ha ide bejutnak, akkor ők is egy klubba tartoznak pár órára a monacói herceggel, Brad Pittel, II. Erzsébet angol királynővel, Sir Roger Moore-ral és a többi hírességgel, akik itt ettek. És a személyzet meg is tesz mindent, hogy így érezzük: hat óra körül érkeztünk, a helyiség még teljesen üres volt, a pincérek hada szinte egy hosszú folyamot alkotva állt sorban, ahogy az asztalunkig sétáltunk, és nagy meghajlással és méltósággal üdvözöltek minket.
Egyébként mindenki elrontja - mi is így tettünk - de ez a főbejárat:
Török András mesélte, hogy a rendszerváltás után járt a Gundleben, amikor megmutatták neki az új koncepciót. A konyhában volt egy kiragasztott papírlap, amin a pincérekkel szemben támasztott szigorú követelmények voltak felsorolva. Az utolsó valahogy így hangzott: "a valamirevaló pincér nálunk nem licitálhat". A licitálás szót végül nem tudta megfejteni, a személyzet segített neki: tilos megkérdezni a vendégtől, hogy melyik ételt tegye le elé, a rendelésfelvételnél meg kell jegyezni mindenki fogását, és pontosan letenni elé kérdés nélkül. A "kié a harcsa?" kérdés pedig egyenesen illetlen.
Az Airbnb alaposan átalakította az utazási szokásokat, és ez az egész már nem is a spórolásról szól: az elmúlt években bőven emelkedtek annyit a szobaárak, hogy azok már a hotelekkel konkurálnak, egyszerűen csak jobb egy otthonos, tágas lakásba érkezni, mint egy konfekciószállodába, mert százszor jobban részese vagy a városnak és a helyi kultúrának, mint a recepciósokkal és mágneskártyákkal hermetikusan elzárt hotelekben.
Vannak viszont, akik ugyan vágynak az otthonos légkörre, a személyes lakásokra, de csak nehezen találják fel magukat egy idegen környezetben. És ez még a rutinosokkal is előfordul: bár gyerekkorom óta folyamatosan utazom, emlékszem egy 2009-es párizsi nyaralásomra, amikor az Odeon közelében szálltam meg. Reggel felöltöztem és azzal hagytam ott az akkor még csak leendő feleségemet, hogy hozok reggelit, öt perc, és jövök.
Ebből aztán másfél órás út lett.
Lementem az utcára, a Saint-Sulpice előtti térre, de semmi. Aztán végigsétáltam a Rue du Vieux Colombier előtt, biccentettem József Attila emléktáblájának, semmi. Innen a széles Rue de Rennesre jutottam, de nyoma sem volt élelmiszerboltnak. Elkezdtem kérdezgetni a helyieket háromszavas francia szókincsemmel, mindegyik el is küldött valamilyen irányba, de bolt egy darab sem volt.
Végül a Montparnasse torony mellett sikerült bevásárolnom: és igen, ez egy körülbelül két kilométeres út volt oda és megint kettő vissza.
Másnap persze kiderült, hogy kétszáz méterre is volt egy óriási bolt egy épület mínusz egyedik szintjén, amit úgy találtam meg, hogy visszafele követtem az élelmiszerszatyrok útját. A kék pötty egyébként ennek a boltnak a helyét jelöli. Igen, egy köpésre volt.
És hogy legyen még egy kitérő a kitőrében: itt a Párizsról forgatott videónk abból a korszakból, amikor már betéve ismertem az összes élelmiszerboltot a környéken:
De első nap komoly gondban voltam és valószínűleg hasonló élményeket átélve jutott régi barátom, Varga G. Gábor arra, hogy indít egy szolgáltatást, ami pont az ilyen problémákra kínál megoldást.
A lényeg: ha Airbnb-s lakásba mész, akkor legalább 24 órával az érkezés előtt ellátogatsz a Tourist Butler oldalára és mindenféle csomagot meg tudsz rendelni a lakásodba. Kiválasztod, hogy mire van szükséged, ők felveszik a kapcsolatot a lakás tulajdonosával és odaviszik a csomagot, mire érkezel. Nem kell reggel boltokat keresned, nem gond, ha otthon felejtetted a fogkefédet, ha partit akarsz szervezni, ahhoz is adnak hozzávalókat, ahogy megoldódik a piások és az éhesek összes gondja is.
De ha valaki a várost akarja jobban megismerni, vagy csak egy romantikus hétvégét akar eltölteni Budapesten, arra is van ajánlat.
Összesen hétféle csomag van, mindegyikben három kategória: alap, superior és exclusive, és az alapcsomagok egy része már 15 euróért is elérhető, ami elsőre nem tűnik kevésnek egy egyszerű reggeliért, de ha figyelembe veszed, hogy ezért cserébe mennyi szervezést, egyeztetést, utazást vállal a csapat, akkor kijön, hogy az árrés az alapcsomagoknál nem valami magas.
És a Tourist Butler törekszik a minőségi termékek összegyűjtésére, sőt, a középtávú tervekben az szerepel, hogy néhány igazi magyaros különlegességet is sikerüljön berakni a csomagokba, hogy a vendégek jobban megismerjék az éledező hazai gasztrokultúrát. Mondjuk ez szerintem is elég fontos és jó irány lenne.
Persze a szolgáltatás nekünk budapestieknek és magyaroknak kevéssé érdekes, nincs is magyar nyelvű honlap, de a jelenség, az, ahogy kreatív ötletekkel, ízléses, normálisan felépített weblapokkal és jó szolgáltatásokkal próbálják kielégíteni egy újfajta turizmus igényeit, és javítani egy-egy Airbnb-s szolgáltatást nyújtó magánszemély kínálatát, tök jó és európai dolog.
Két hete készítettem velem egy interjút, amiben a budapesti gasztroforradalomról faggattak (jeee) és arról, hogy a hatalmas fejlődés ellenére mi hiányzik mégis.
Erre tök könnyű válaszolni.
Lehet persze dél-amerikai konyháról, meg madagaszkáriról beszélni, de alapvetően van egy sokkal nyomasztóbb hiány: az áramvonalasított magyar konyha. Vannak ugyan kétes falodák, és vannak csúcséttermek, szertartásos helyek, de nagyon kevés könnyű, kényelmes büfékonyha akad, ahol tagadhatatlanul magyar, de egyértelműen 2016-os kaját tudsz enni.
És akkor jött a Gettó Gulyás.
Ez tulajdonképpen a Szóda felső szintje, amiben hülyére szórakozta magát minden nyolcvanas években született budapesti a kétezres évek első évtizedében és ami a romcskomcsakultúra felfutásával azért alaposan megkopott, éppen ezért remek ötlet volt egy olyan éttermet kialakítani az első szinten, ami:
Ami tökre magyar
Alaposan áramvonalasított
Az ételek vitán felül a múlthoz nyúlnak vissza, alapvetően pörkölteket készítenek, de van velős csont is, gulyás leves és minden kötelező kellék. Az árak elfogadhatók, vagy inkább a környéken megszokottak, a főételek 2-3 ezerbe kerülnek, előételek 4-900-ba, de a négyszázas mezőnyben például ott van a pörköltszaft, ami pont olyan jó, ahogy a neve alapján gondolnátok:
Gyönyörű, nem? És baromi finom is, bőven van benne cucc, jó a fűszerezése, karakteres, de nem túl nehéz, zsíros, de nem telít el, a paprika, hagyma remek hozzávaló, egyedül csak a mellé adott kenyér lehetne frissebb, szerintem állt már vagy egy órája a kosárban, de 500 forint alatt ez most a legjobb kaja a városban:
Főfogásnak harcsapaprikást kértem, amiből egyszer ettem igazán jót sok-sok éve, azóta azt keresem és találtam már középszart, meg nem rosszat, sőt, finomat is, de ez az új bajnok:
A harcsa remek, hagytak rajta zsíros részeket is, ahogy illik, nem sokat, de mutatóba, a szósz kiváló, de a legjobb értelemben kiváló, viszont ami tűzijátékot lő a tányér fölé, az a köret: ez a baconbe tekert túrós tészta az egyik legjobb volt, amit a műfajban eddig ettem, a koncepció, az elkészítés minősége, az alapanyagok íze, mind ötcsillagos. És ugyanez igaz egyben a tányérra is.
Szóval ha remek és emészthető, de karakteres magyar kaját keresel a belvárosban, és fejenként 4 ezer alatt maradnál, de jól is akarsz lakni, akkor van egy tuti tippünk, amit mostantól mi is rendszeresen fel fogunk keresni.
Gettó Gulyás Budapest, Wesselényi utca 18 06203764480 V-Cs: 12-22 P-Sz: 12-24
