A hétvégén megnyitott az Élesztő nevű hely, aminek a facebookos meghívójában ügyesen elrejtve egy rakás zseniális hívószó állt (a kiemelések tőlem):

A hétvégén megnyitjuk az ÉLESZTŐT - Budapest első kézműves sörrel folyó romkocsmáját a Tűzoltó utcában! Az egykori Tündérgyár helyén nyíló sörkertben 17 féle csapolt sört kínálunk, és természetesen csak kézművest - nyitáskor magyarokat, de lesz majd külföldi is.

Az Élesztő, mint söröző egy tágabb kezdeményezés része, melynek keretében az egész épületet egyfajta gasztronómiai központtá tesszük, és kiteljesítjük a 100 éves udvart, mint afféle nem-hivatalos aprócska sétálóutcát, melyről kávézók, éttermek, sörfőzdék, bárok, vendégszobák nyílnak.

Erre nem lehetett nem elmenni.

Ferencváros tehát, a Trafó mellett közvetlenül. Nem a belváros, nem egy nagy pörgésről ismert környék, de azért van élet. Ide tényleg az jön, aki a sörökért érkezik, meg aki a Trafóba jön, eltévedt emberek nem nagyon esnek be.

Közeledve a bejáratot jelentő kapualjhoz már halk morajlás mutatja, hogy jó helyen járunk. Befordulva egy hangulatos, tényleg romkocsmás belső udvar fogad, sok zölddel, megfelelően halk zenével, és egy nagy sorral. A szomjas tömeg.

Tíz perc alatt azért sorra jutunk. A csapok mögött az Élesztő egyik tulajdonosát, Bart Dánielt is észrevesszük, ő a Folyékony Kenyér blog szerzője, és a Főzdefeszt szervezője. Aki nem ismerné a történetét, röviden: borivóként kezdte, aztán felkérést kapott a Gösser szponzorblogjának írására, így mélyedt bele a sörökbe. Olyannyira, hogy nemsokára már sörforradalmat kiáltott, megszervezte a Főzdefesztet, felkarolta a kézműves sörök ügyét, és most már pohárban is elénk rakja, amit érdemes (a lenti képen balra).

Ahogy felnézünk a pult fölé, megtudjuk, miért a nagy érdeklődés:

Ezek csapolt sörök. 17 féle (szombatra már csak 16), ami önmagában zavarba ejtő, ráadásul csupa különlegesség. Öregsör, meggysör, brutál, köles, bodza, van itt minden. Egyelőre csak magyarok, aztán Londonból is érkeznek majd hordók.

Megkapjuk a sörünket, egy Hopfanatic Splash-t és egy Távoli Galaxist. Ahogy elsétálunk hátra, jobbra nyílik egy belső helyiség is, fotelekkel, félhomállyal. Innen vezet az út a kimondottan félelmetes pincébe, ahol a festékszagú, frissen mázolt vécébe nyílnak ajtók.

Egy kis kihagyás után újra itt van a vasárnapi találós kérdésünk. Hol van ez az épület?

Nehézség: 4/5

A poszt este frissül a válasszal.

Megfejtés: ez tényleg az Andrássy út, annak is az Oktogon és Városliget közötti szakasza, a 77-es szám. Itt található egyébként a Kolibri Pince Színház, amire a poszt címében is utaltam.

Szerintem nem sokan gondolták volna, hogy a látássérült emberek is szoktak Budapest utcáin biciklizni. Én sem. Amikor az egyik ismerősöm elhívott tandemezni, akkor jöttem rá, hogyan lehetséges ez. "Van sok tandembiciklink, a Vakok Intézetéből is szoktak velünk tekerni, mi elöl, ők hátul. Most meg elkezdtünk városnéző túrákat is szervezni, megmutatjuk, milyen ez az élmény" - mondta a telefonba István. Ja és nem, nem kötik be a szemünket, hiába is szeretném, mert az veszélyes. Ez nem a Láthatatlan Kiállítás következő darabja.

Viszont a biciklik veszélyesen menők:

A tandemezésnél egyébként az a lényeg, hogy aki hátul van, ne akarjon irányítani, aki meg elöl, az legyen határozott, de figyeljen hátrafelé is. Egyébként azonos neművel sem gáz ilyenre ülni, nem kell átkarolni senkit, nem érsz a seggéhez az irányítónak, és a gerincébe sem harapsz bele, legfeljebb nagy fékezésnél.

Szerveztek tegnap egy próbautat, amin két túrájukból adtak ízelítőt. Ezek eredetileg három órás tekerések lesznek, ahol a tandemezés kihívásai mellett időnként meg-megállva érdekességeket mutatnak a városban. Az egyik túrán Végh Attila, a a városban forgatott filmek helyszíneiből mutat be egy csokorral, a másikon Kroll Zsuzsa, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi csoportvezetője beszél arról, hogyan közlekedik ő a városban (a lenti fotón ő ül hátul).

Nekem a bemutatók közül inkább Zsuzsa túrája tetszett. Érdekes volt látni, ahogy például a Korzón az ujjaival nézi meg a kilátást a vakoknak kitett domborművön, és a Braille-írást olvasva kikeresi az egyes épületeket.

Vagy ahogy alig észrevehetően megnyom egy vakoknak adott távirányítót, amivel a Madách téri gyalogosátkelő elkezd hangosan beszélni. A 4-es (és remélhetőleg nemsokára a kettes) metrón ugyanezzel a távirányítóval például már a mozgólépcsőket is szóra bírja, hogy tudja, melyik megy felfelé, és melyik lefelé.

Egyébként meg olyan ügyesen száll fel a biciklire, mozog, kiismeri magát, hogy amíg nem mondták, hogy vak, nem is vettem észre.

Májusban tehát indulnak a Tandem Budapest túrái, lehet majd jelentkezni rájuk. Ezzel pedig a Vakok Intézetét is támogatják majd.

Egy év múlva elvileg már átadják a 4-es metró első, Baross tértől a Kelenföldi pályaudvarig tartó szakaszát. Ez elég szoros határidőnek tűnik, ha a felszíni állapotokat nézzük, noha tudjuk, hogy egy metróépítés során az állomások, felszíni lejárók, mozgólépcsők beüzemelése már csak laza ujjgyakorlat. Mégis, ez lesz a leginkább hatással a városképre.

Egyre több megállóban szedték le az utóbbi időben - szerencsére - a ronda OSB-lap kerítéseket, és az építési területek is drámaian lecsökkentek egy-egy leendő megálló területén. Nemrég végigbicikliztem a nyomvonalon, és fotóztam. Először arra gondoltam, hogy a látottakat összevetem a korábban publikált látványtervekkel, de ezt később elvetettem. Az építők szerint ugyanis annyi változtatás volt a látványtervek készítése óta, hogy a végeredmény sokszor köszönőviszonyban sem lesz az eredeti elképzelésekkel.

Így csak bemutatom, hogy így állunk most, 2013 áprilisában, a képek mellé adagolom a kivitelezőktől frissen kapott információkat.

Keleti pályaudvar állomás / Baross tér

Gőzerővel megy a munka, még pont nem tudjuk elképzelni a látványt, ami 2014 első felében itt fogad, de már láthatóak az erőviszonyok.

Jelenleg a Baross tér Bethlen Gábor utca felé eső része az árkádok és kerítés árnyéka mögött inkább hasonlít egy durva balkáni afterpartira, amit a Bécs felől érkező turisták első benyomásként nyilván hitetlenkedve tárolnak el:

Ennek szerencsére hamarosan vége lesz. Az átépítés itt is összhangban lesz a mostani trenddel: előtérbe kerülnek a gyalogosok és a kerékpárok, nő a zöldfelület. A tér közepén fás-bokros-füves park kap helyet, amin keresztül a fent említett Bethlen Gábor utca és a Festetics György utca között (a Keleti főbejárata előtt keresztbe) a felszínen, akadálymentesen juthatnak át a gyalogosok (a Rákóczi úti aluljárót elbontják). A tér egyik oldalán a 2x1 sávos Thököly (plusz buszsáv, plusz kerékpársáv), a másikon a 2x2 sávos Kerepesi halad el.

A pályaudvar Thököly úti felére kerülnek a taxisok, a rövid megállást lehetővé tevő parkolóhelyek, valamint a BuBi kerékpár-kölcsönző állomás. A másik oldalon egyesül majd a jelenleg kettéosztott troli- és autóbusz-végállomás. Itt fatelepítéseket is terveznek.

Mégiscsak be kell tennem valami látványtervet. Szóval, ilyen nem lesz, de hasonló:

A legnagyobb változás, amit az adott környék hangulatában el lehet érni a metróépítéssel, itt várható. Egyelőre körvonalazódik a dolog.

Népszínház utca állomás (II. János Pál pápa tér)

A korábban magas OSB-kerítést már átlátszó verzióra cserélték, így láthatjuk a metrókijáratokat, valamint a tér dél-keleti negyedének megújulását. Vízmedence is lesz, ami az állomás födémére épül, 30-40 centiméteres vízszinttel. Hangulatos kis lábáztató tehát. Várható, hogy a tér többi részével egy kis kontrasztot érzünk majd.

A jelenlegi terv szerint így néz majd ki a tér felújított része:

Rákóczi tér állomás

Ha nem lenne borzasztóan rossz szóvicc, azzal kezdeném, hogy a kávé eléggé forró téma mostanában Budapesten. De tényleg, egyre több igényes kávézó nyílik a városban. Úgy tűnik, Budapest még mindig igényt tart a kávéházak városa címre, és egy kissé újraértelmezett formában ez meg is valósulhat, száz év után újra.

Az Espresso Embassy kapcsán már írtam arról, milyen a modern kávéházi élmény, hogyan változott át a külsőségekre és emberi kapcsolatokra hangsúlyt fektető századfordulós, ing-mellényes kávéház egy nyers, minimalista, a kávébab termőterületére, a pörkölésre és a gyümölcsös savakra koncentráló gasztointézménnyé, ahol a pult mögött egy művészi attitűdöket is megcsillantó, laza, pólós barista ugrál a darálótól a kávégépig.

Végül múlt héten, az Astoriánál megtaláltam azt a helyet, ahol ez az egyszerűsödési folyamat elérte a határát. Beverte a fejét, nincs tovább. Ez a Fekete.

Eleve a méreten meglepődünk, a kávézó alapterülete 11 négyzetméter. Hogy megfelelően érzékeljük az arányokat: csak a kávégép fél négyzetméteres, vagyis a teljes üzlethelyiség egyhuszonketted részét elfoglalja. Ha hozzászámoljuk a kávédarálók és maga a barista helyigényét álló helyzetben, fantasztikus, hogy egyáltalán le lehet ülni.

Szóval bemész a Feketébe. Ahogy becsukod magad mögött az ajtót, mint egy idióta, nyújtogatod a nyakad. Keresed, hol a feljárat a galériára. Mihelyt rájössz, nincs sehol, különös helyzet alakul ki. Állsz szemben egy baristával egy rövid folyosón, az egyik válladat a kirakott teafilterek, a másikat a fekete-fehér bögrék csiklandozzák. Hirtelen egy kis lakás konyhájában érzed magad, ahol a házigazda veled szemben áll, és mosolyogva megkérdezi, mit innál. Nincs menekvés.

A dizájn is az "átmentem a haveromhoz" hangulatot erősíti. Otthonos, egyszerű, helytakarékos. A plafonon kusza kábelrengeteg, amikből rendszertelenül egy-egy villanykörte lóg le. Gömbfotózásra kiválóan alkalmasak:

Aztán meglátod a hatalmas, ódon faajtót. Rákérdezel, hová vezet, és a barista arcáról pontosan leolvasod, hogy eddig mindenki megkérdezte. "Ja, az? Mi sem tudjuk, még nem nyitottuk ki" - jó a válasz.