A legjobb dolgok az életben ingyen vannak.

Sokszor halljuk ezt az állítást - Coco Chanel állítólag megtoldotta még egy mondattal, miszerint a második legjobb dolgok meg mocskosul drágák. Mégsincs egy olyan lista, ahol felsorolnák ezeket a legjobb dolgokat, ha rákeresünk, csak olyan elvont élményeket találunk, mint ölelés, szeretet, boldogság. A helyzet meg az, hogy néha eléggé nehéz szerdára elrendezni egy jó adag boldogságot, akármennyire is ingyen van.

Hiánypótló tehát a Huffingtonpost cikke, amiben 7 ingyenes, zseniális elfoglaltságot kínálnak, szerte a világban.

Köztük van Budapest is, pontosabban a budapesti romkocsmák végiglátogatása.

Oké, nyilván sokan az égre emelik a tekintetüket, hogy de jó, még több pénztelen turista fogja a sátorfáját, és ül fel az első fapadosra, de kár ebben a rosszat látni. A helyzet az, hogy a Szimplával az élen a romkocsmák a világ egyik leghype-oltabb utazási trendjeivé váltak. Aki menő utazó, az már járt Budapesten, és nem a fürdők vagy a Duna miatt, hanem ezért:

Azért ez a Karcsikám-sorozat sok mulatságos helyzetbe kever. Komplett szubkultúrákat, sőt szubcivilizációkat találunk az internet rejtett bugyraiban, amikor rákeresünk a helyekre.

Itt van mindjárt a Makkhetes. Sosem gondolnád, hogy ha lefelejted az utolsó karaktert, a Google gondolkozás nélkül Machete-nek értelmezi, és mindenféle pengéket mutogat, meg egy randa arcot (Danny Trejo), amint halomra gyilkolja az embereket.

Ki akarna ilyen környezetben vacsorázni?

Aztán valaki a társaságból félreérti az emailt, és azt hiszi, a tótkomlósi Makk7 Darts Klubba igyekszünk. Hogy képbe kerüljünk, utánanézünk ennek a helynek is, és rátalálunk egy félelmetesen jól megírt interjúra egy hír6.hu nevű oldalon, belefáradt főhősökkel, drámai fordulatokkal, kemény kocsmai edzésekkel. És egy fontos mondattal:

"Hogy a makk hetesek minőségi italboltok, semmi nem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ezek az intézmények évtizedek óta őrzik a nevet. Átvészeltek válságokat, rendszereket, sőt rendszerváltásokat is."

Aztán tisztázzuk, hogy nem Tótkomlós, hanem Hegyvidék, és mindenki megnyugszik. Egyébként meg tényleg Makkhetes, tényleg rendszerváltás-átvészelő, és tényleg nagy élet volt itt. Egyik barátom itt nőtt fel, minden héten a Makkhetesbe járt a család vacsorázni, apuka pedig még gyakrabban meglátogatta az intézményt, amikor jó idő volt. Ha lett volna darts-tábla, biztosan edzettek volna ők is, de így csak iszogattak, ahogy illik.

A Makkhetes rendíthetetlen. Őket nem zavarja, hogy Budapest legújabb Michelin-csillagos étterme 400 méterre nyitott, a Hegyvidék központ aljában.

Kezdésnek kértünk a ház borából egy kisfröccsöt, ahogy kell. Savszegény, kesernyés ital, a szóda sokat dob rajta, egyben húzzuk le, mert megszomjaztunk.

Hétvégén fogtam magam, és körbetekertem a havi 333 forintos Bubi-bérletemmel a városon. Zseniális a hangulat, fűben fetrengés van, meg meleg, meg napsütés.

Komolyan minden évben ugyanolyan katarzis ez az egész.

Következzenek a képek, szigorúan kommentárral. Ilyen a tavasz Budapesten.

A városligeti tó egyelőre csak egy betonon száradó tócsaváros, és a nemrég átadott hűtési rendszer újrakorszerűsítése miatt a munkák befejeztéig az is marad (2004-ben balhé volt hasonló miatt, de hát ki emlékszik arra már). Ennek ellenére, akik megszokták, hogy a meleg időben kiülnek a vízpartra, víz nélkül is megteszik.

Budapest csí-középpontjában viszont van tó, vízzel, és amint a hőmérséklet 20 fok fölé kúszik, tíz perc alatt megtelik emberekkel az Akvárium környéke.

A Március 15. téren is nagy az élet. A fűben fetrengés egyelőre visszafogott, de határozottan terjed itt is a városképen erősen javító trend.

Eszter eredetileg nem is belsőépítészettel foglalkozott, a Képzőművészeti Egyetem alkalmazott grafika szakán végzett, aztán egyszer szívességből berendezett egy lakást, majd még egyet, és azóta abba se bírja hagyni.

Amikor megtalálta ezt az Andrássy úti ingatlant, egyből beleszeretett: sötét volt, rossz kialakítású, és Eszter ugrik az ilyesmire, mert innen szép nyerni:

Szinte mindenhez hozzányúlt, lekapartatta a plafonról a vakolatot, hogy előkerüljenek a gyönyörű, téglás boltívek, elkezdett játszani a színekkel, előszeretettel alkalmazott olyan anyagokat, mint a nyers fa, a fém és a drót.

Mondom, mik a kedvenceim: a nyers tégla mennyezettől elájulsz:

A kis alvószoba, ami a nagy belmagasság miatt teljes értékű galériáról érhető el, és aminek az egyik ablaka a konyhatérbe nyílik annyira szerethető zug, hogy máshol még nem is nagyon láttam ilyet:

A hatalmas ablakon át megvilágított modern fürdőszoba:

A konyhába fellógatott edénytartó polc, mellette a retro izzókkal zseniálisak:

De persze az egész lakásnak szuper a hangulata:

Viszont az, amit a lichthoffal műveltek, külön dimenzió: itt is lecsupaszították a falat, dísztéglákat helyeztek el, máshova lambériaszerűséget, felülre meg fagerendák kerültek: általában használhatatlan az ilyen világító udvar, ebben az Andrássy úti lakásban viszont úgy érzed, mintha saját kerted lenne. Fogalmam sincs, milyen apró trükkökkel érte el Eszter, de ebben az udvarban én grillezni szeretnék nyaranta (egyébként szoktak is):

A végeredmény hihetetlen: a tipikus, sötét, élhetetlen, rossz térből a képzőművészettel indító, most már belsőépítészettel foglalkozó Eszter olyan lakást varázsolt, amiben jó élni.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Esztert is.

Az összes kép egy galériában, előtte-utána képekkel, ahogy illik:

Ha neked is menő lakásod van, alig várjuk, hogy a sorozatunkban bemutathassuk. Küldj levelet erre a mailcímre, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Tavasztól őszig biciklivel közlekedek, meg is vettem álmaim városi bringáját, ami nagyon remélem, hogy évtizedekig kiszolgál, szóval a Bubi jelenséggel a városképformáló jellegen túl nem is foglalkoztam.

Pedig előfordult, hogy tudtam volna használni.

Például amikor autóval elvittek valameddig, tök jó lett volna, ha visszafelé biciklire pattanva hazajöhettem volna.

Vagy amikor BKV-val mentem el a város valamelyik pontjára, ahonnan már sokkal egyszerűbb lett volna Bubival tovább menni, de nem vettem bérletet, hiszen volt nekem saját bringám: nem ért meg fél évre nyolcezer forintot a használati jog, az árat egyébként mindig is magasnak találtam kicsit.

Aztán beszélgetni kezdtem a bubizó Jankával, és kiderült egy trükk. Pontosabban nem is trükkről, mert egy tök nyilvános szolgáltatásról van szó, amiről viszont kevesen tudnak:

Egy hozzáférési kóddal egyszerre akár négy bringát is kivehetsz a tárolókból.

A város négy pontján, függetlenül egymástól.

Megvan, mit jelent ez?

Hát hogy a Bubi bérlet igazából nem egy, hanem négy embernek szól.

Így nézve már csak 2 ezer forint fejenként fél évre a bérlet, ami 333 forint havonta. Ez az összeg még nekem is megéri, hiába van bringám. Bármikor elvihetek egy biciklit anélkül, hogy egyeztetni kéne a többiekkel, és ha külföldi, vagy távoli városból, országból érkező vendégek jönnek, csak fel kell hívnom a másik három bérlőt, hogy akarnak-e bringázni a következő fél órában, és ha nem, az egész csapat együtt tekerhet be a városba.

Így már viszont pofátlanul megéri a bérlet.

Viszont: jobb ha készültök rá, hogy az alkalmazásban csak megvenni tudjátok a bérletet, aktivizálni nem, ahhoz be kell menni valamelyik BKK központba, hogy ellenőrizzék a személyazonosságodat, bérletnél ugyanis nincs kaució, a fedezet a regisztráló személye a bringákért. Kényelmetlen, de öt perc alatt megvoltam vele tegnap, utána már tekertem is.

You may find the english article here.