Tegnap nyert Széll Tamás a Bocuse d’Or séfversenyen, ami óriási menőség, ez tényleg olyan eredménye a magyar gasztronómiának és személyesen a nyertesnek, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Amikor indult a blog, nem volt még Michelin-csillagos hely Budapesten, most meg már öt is van, van séfünk, aki világversenyen is esélyes, vannak jó alapanyagok, óriási a változás.
(fotó: Index, Bődey János)
A legfontosabb viszont szerintem nem is az, hogy fejenként 15 ezer forintból jót tudsz enni, hanem hogy a csúcson végbement forradalom leszivárgott a megfizethető kategóriába is, már egy-két ezer forintért is illik rendes ételt adni, nemcsak ipari hulladékot.
Pedig ez a műfaj nem is olyan rég még nem is létezett.
Öt-tíz éve kevés és sok pénzért is csak szemetet kaptál és csak elvétve akadt néhány Csalogány 26, ahol már a kétezres évek közepén is odafigyeltek a minőségre.
Na de.
A helyzet akkorát változott, hogy nincs többé kifogás arra, hogy miért eszel moslékot.
Volt négy kajálásom is a közelmúltban, külön-külön egyik sem ért posztot, de így együtt már felfoghatók jelenségként is. Sorolom őket.
Ott van a Város Hőse-tag Pista bá, ahol ugye az éhező gyerekeket segítő olvasóink kedvezménnyel fogyaszthatnak: az étterem bevezetett nemrég egy olyan gyrost, hogy megnyalod mind a tíz ujjad utána, és még ha bárányból kéred, akkor is befér a kaja bőven kétezer alá, nem ha mangalicából (a Város Hőseinek ingyen üdítővel):
Aztán ott a szintén Város HőseHummus bar, amire mostanában teljesen rákattantam (kösz Robi), ez a darált húsos hummus zaatarral ízesített laffával valami ötcsillagos, és hülyére laksz tőle, szintén kétezer alatt:
És ott van az Arany János utcában a Miegymás café, amit most találtam meg, és ahol mindig friss sütemények vannak, meg ilyen szendvicsek, EZER forint környékén (pontosan nem emlékszem, kicsivel talán felette):
És akkor itt van ez a hitvány szar 1800-ért Újlipótvárosból, amire több ismerősöm is mondta, hogy de milyen finom, ehhez képest a kebab a legolcsóbb, de legalább HÍGÍTOTT ipari majonézzel volt leöntve, a saláta rossz, a hús rossz, a feta nem feta, az olíva meg lemaradt, mert elfogyott, de ezt csak akkor mondták el, amikor rákérdeztem, hogy miért nincs a tányéron az extra, amiért fizettem.
Nincs nagy megfejtése a cikknek, csak annyi, hogy a város tele van jobbnál jobb helyekkel, és hogy tájékozódj, állj készen, például töltsd le az appunkat (Android, iOS), hogy mindig tudd, mi van a közeledben, mert sokszor csak egyetlen utca választja el egymástól a szemetet és a minőségi ételeket és az igazi áttörés majd akkor jön el, amikor a fogyasztók is érzik már a különbséget, és tízből tízszer a fenti három helyet választják az utolsó helyett, amit nem nevezek meg, mert mi nem a rosszakat fikázzuk, hanem a jókat emeljük ki.
Volt néhány hónappal ezelőtt itt egy posztom, ami egészen érdekes helyzetet szült: akkor épp a Gozsdu udvarban felépített játékterem ellen keltem ki, amiből úgy tűnhetett, hogy az ilyesmi szórakozásokat Heidegger-könyvek mögül fikázó bölcsész vagyok, pedig nálam többet senki sem Mortal Kombatozott, és gyerekkoromban minden pénzemet játéktermi gépekre költöttem (tegyük hozzá, heti 3-4 játéknál többet eleve nem engedett meg a keretem, tehát ezzel nem mondtam olyan nagyot). Szóval extrém módon nem a játéktermekkel úgy általában, hanem annak az egynek az elhelyezkedésével volt gondom, bár tegyük hozzá #2, azóta már toltunk ott néhány autóversenyt Ádámmal és nagyon jól mulattunk, de ez természetes, ettől függetlenül az eredeti cikkben vázolt kifogásaim egy része továbbra is áll (mert azoknak eleve semmi közük nem volt a mókafaktorhoz, sem ahhoz, hogy általában tényleg jóság, hogy van egy ilyen).
Nadekéremszépen!
A Flippermúzeum!
Az nem új. Évek óta megy. De akkora csoda, hogy az alapítókat fel kéne terjeszteni valami érdemrendre, mert olyan fantasztikus kis barlangot hoztak létre, amihez hasonló a világon is kevés van, nemhogy itthon.
És kívülről nincs semmi hivalkodás, ami rombolná az utcaképet, simán elsétálsz mellette, ha nem vigyázol, és ez az a diszkréció, ami hiányzik nekem a minden oldalról nyitott másik helyről. De ha egyszer belépsz, hagyj fel minden reménnyel, mert odabent akkora szórakozás vár, amekkorára biztos nem voltál felkészülve!
Vicces elem a történetben, hogy konkrétan két saroknyira van tőlem, írtunk a nyitásáról, arról, amikor az állami szervek megpróbálták ellehetetleníteni, eddig mégsem sikerült megnéznem, de néhány hétvégével ezelőtt lementünk Gézával és a gyerekekkel (a félreértések elkerülése végett, az ő gyerekével meg az én gyerekemmel, nem közösökkel) és olyan fergetegesen jól szórakoztunk, hogy egy holtbiztos újabb elemmel bővültek a valamilyen interferencia folytán unalmasnak ígérkező hétvégék.
A belépő diákoknak és nyugdíjasoknak 1250 forint, felnőtteknek 2500 forint, amit egyszer kifizetsz és onnantól kezdve vagy száz játékgéppel játszhatsz ingyen, amíg csak akarsz.
Pontosítok: legalább 130 játékgép van, amiket a világ minden pontjáról sikerült összegyűjteni, ennek megfelelően van, amelyik eredetileg francia frankkal, van, amelyik német márkával és van, amelyik holland guldennal működött, vannak ősi favázas flipperek, van egy játékosra szabott gép és van egy rakás újabb, mindenféle filmes ihletettségű cucc.
És a szabadság, az, hogy a kereted számolgatása nélkül váltogathatsz a gépek között, egyszer flipperezve, másszor a terminatoros videójátékban gépágyúzva, mindenkit felvillanyoz, kisgyerekek és nagymamák korzóznak izgatottan a hardcore game-erek között, amitől olyan családias lesz a hangulat, hogy hasonlóra szombat délutáni matiné előadásokon sincs példa.
Ez a legjobb az egészben: a fesztelenség, meg az önfeledt játék, meg hogy ha senkivel sem beszélsz, akkor is úgy érezd fél óra után, hogy részese lettél valamilyen baráti társaságnak.
És stabilan kiderült, hogy gyerekekkel is élvezhető a program, kétséges volt, hogy a lányom mit szól majd hozzá, mert alapvetően eddig sikerült távol tartani az ilyen jellegű játékoktól és inkább legózik, babázik meg festeget, de 23 másodperc tétova nézelődés után már remekül szórakozott, húzta magával a kis dobogóját, amit direkt a gyerekek miatt készítettek be több méretben, és fél óra múlva már lelkesen püfölte a gépeket egy-egy elengedett golyó után.
Szóval a Flippermúzeum simán kötelező egyéni, baráti vagy családi program, ahol tök jutányosan szórakozhatsz kulturált körülmények közt lényegében akármeddig.
Flippermúzeum 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 18. Sze-P: 16-24 Szo: 14-24 V: 10-22
Hirdetőnk a MagNet Bank, akik szokás szerint egy szerethető kampánnyal tűnnek ki az átlagból.
Mától négy héten keresztül láthattok a blog oldalsó sávjában egy bannert. Aki nem látja, annak üzenjük, hogy kapcsolja ki a hirdetésblokkolóját, és tegyen meg értünk annyit, hogy lehetőleg nem is kapcsolja vissza. Köszönjük. Szóval ezt keressétek:
A banner valójában egy gomb, amit akkor kell megnyomni, ha valami jót tettünk aznap. Adtál egy hajléktalannak valami kaját? Bekötötted a cipőfűzőjét a szomszéd gyereknek? Ültettél virágot a balkonra, hogy mindenki lássa? Hangosan énekeltél az utcán, hogy másoknak is szerezz egy indokolatlanul vidám pillanatot? Nyomd meg a bannert.
És hogy mi motiválna a jócselekedetre, és a gombnyomásra? Hát még több jócselekedet! A MagNet Bank, akik egyébként is sok pénzt fordítanak civil szervezetek és jótékonysági akciók támogatására, 40 ezer kattintás után már utalnak is egymillió forintot a Baltazár Színháznak, az ország egyetlen értelmi sérült színészekből álló hivatásos társulatának. Ez pedig jelenleg Budapesten a leggyorsabban növekvő "fontos ügy": gyors egymásutánban két olyan kávézó is nyílt, ahol a fogyatékkal élők tudnak dolgozni, nem kirekesztve, nem a saját életterükbe zárva. Persze a Baltazár már régóta neveli a színészeit, számukra ez nem új vállalás, meg is érdemlik a támogatást.
Szóval kivételesen mindenkinek érdemes a bannerre kattintani. És kivételesen nincs megtiltva, hogy erre biztassak mindenkit, hiszen jó ügyet támogat vele.
A MagNet Bank egyébként is szeret más szemmel nézni a mindennapi dolgokra. Rábízza az ügyfeleire, mekkora számlavezetési díjat fizessenek a számlájuk után, megengedve, hogy ha úgy gondolják, akár 0 forintot adjanak. Mindenkinek megírják, hogy mennyit kerestek rajta, és a nyereségük tizedét az ügyfelekkel együtt költik el, jó célokra, olyan szervezeteket támogatva, amelyeket az ügyfelek kiválasztottak. Meg egyébként is támogatnak civil szervezeteket, például minden egyes bankkártyás vásárlás után, mert úgy érzik helyesnek.
Néhány ember annyira szegény, hogy nincs mása, csak a pénze.
Különös hely, szuper kávékkal.
Szóval itt az új őrületük: ha jó voltál, kattints. Én azt mondtam nekik, hogy az Egy nap a városban blog olvasói szerintem pár nap alatt összehozzák a 40 ezer kattintást, ha nagyon akarják.
Ez már tényleg a paródia-kategória, esküszöm, ha nem a kedvenc városomban történne, gurgulázva nevetnék a földön. Lássuk az előző részek tartalmát:
Az ötödik kerület fel akarta túrni a Kamermayer téren találgató díszburkolatot másfél éve, végül meghátrált
Idén rájött, hogy annyira imádja a korábban feltúrásra szánt díszburkolatot, hogy nem ad teraszengedélyt a burkolatot saját költségen lerakó Gerlóczy étteremnek, nehogy a terasz felsértse a köveket
Az a terasz, ami tíz éve semmilyen kárt nem okoz
A bíróság is jelezte, hogy ez a kifogás baromság, tessenek jobb hazugságot kitalálni
A kerület azonban továbbra sem adta ki az engedélyt, de nem mondta el, miért nem.
Végül az előző cikkből kiderült, hogy egy a későbbiekben várható felújítás miatt, ami a Városháza utcán érinti majd: a kerület vezetősége annyira aggódik a vendégekért, hogy nem engedi meg a terasz építését, nehogy az ötven méterre zajló felújítás zavarja őket.
Ezért nem így néz ki most a terasz:
Hanem így:
Abban a cikkben is jeleztük, hogy a második kifogás is elég bénácskára sikerült abban a kerületben, amelyikben jelenleg is zavartalanul üzemel egy rakás terasz nem ötven méternyire, hanem karnyújtásnyira felújításoktól.
Újra megkerestük a kerületet, és nem hiszitek el, milyen választ kaptunk. Kiderült, hogy a polgármester azért nem engedi kiadni a teraszengedélyt, mert
sittlerakónak akarják használni Budapest egyik kedvenc terét.
Nem viccelek, itt a hivatalos válasz a kérdésünkre a kerülettől:
“Mivel az épített környezet szűkös, a gyalogosforgalom és az építési munkálatokhoz szükséges terület biztosítása elengedhetetlen. A bontott illetve beépítendő anyagok ideiglenes ezen a területen kerülnek majd elhelyezésre, így a munka és balesetvédelmi okok miatt nem lehetséges a terasz működtetése.”
Nem találok szavakat, annyira vicces!
Szóval ott a terasz, amit tönkre akarnak tenni, aztán annyira megszeretik, hogy az éttermet akarják tönkretenni, nehogy az tönkretegye a burkolatot, aztán szétbasszák az egészet sittel és még az éttermet is kinyírják, biztos, ami biztos. Kettő az egyben, nagy ötlet!
Nem szoktunk politizálni, illetve csak nagyon ritkán. De amíg ilyesmit meg lehet csinálni egy étteremmel Budapesten vagy Magyarországon hasonlóan hülye indokokra hivatkozva, addig bárkivel bármit meg lehet tenni. A történet szempontjából teljesen irreleváns, hogy a Gerlóczy tett-e valamit a környékért vagy sem, ért-e ott valakit sérelem, vagy egy évtizedes szinten is hibátlanul működő étteremről van szó. Az a lényeg, hogy a fentihez hasonló érvekkel egy érvényes bírósági döntés ellenére is ki lehet nyírni Budapesten egy helyet, csak mert valakinek éppen ehhez van kedve. Nem, tökre nem tudhatod, hogy nem a te kedvenc éttermed, lakásod, állásod, életed lesz-e a legközelebbi sittlerakója valakinek, amíg egy ilyen esetet is hagyunk.
És akkor a korábbi cikkre érkezett pályaművek, szavazzatok, a szavazógépen válasszátok ki, hogy melyik sorszámú kép tetszik a legjobban. Amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, annak a készítője nyer. Nyilván nagyjából mindenki ugyanarra gondolt, de hát ne legyünk már álszentek, mégis mire gondoltatok volna?
Nemsokára indul a hármas metró felújítása. Abba sajnos nem látunk bele, hogy miféle szakmai egyeztetések és döntések kísérik a projektet, azt azonban látjuk, hogy egy ponton nagy az egyet nem értés: a tervezők szerint a metrópótlás jelenlegi elgondolásában, a Múzeum Körút - Károly körúton a villamosokkal együtt a sínekre működésképtelen lesz. Ők ugyanis lefuttatták a szimulációt, és nem találtak olyan verziót, amivel ne alakulna ki hatalmas dugó a teljes Kiskörút hosszában. A városvezetés azonban nem egyezik bele, hogy a villamosokat erre az időre leállítsák a vonalon.
Ebben a pillanatban pedig a metrópótlás értelmét veszíti, hiszen senki nem fog beállni egy araszoló buszsorba, sőt a villamost sem tudják igénybe venni azok, akik leszállnának, és alternatív módon oldanák meg a problémát. Egyetlen hatékony lehetőségük lesz, az, ami a Kálvin térnél nekem is természetes választásként jutna eszembe, ha a Deákra megyek: a Bubi.
Bécsben is van metrófelújítás, épp az U4-est újítják fel egy rövid szakaszon. A szemlélet azonban gyökeresen más, mint ahogy ma a hármas metró felújításának terveihez itthon viszonyulnak: a kerékpárt a metrópótlás eszközének tekintik. Külön biciklis útmutató készült, amivel arra ösztönzik a bécsieket, hogy a metrópótlás idején váltsanak biciklire - még ingyen e-bike-ot is kipróbálhatnak és ha tetszett, bérelhetnek. Ahogy a részletes, térképes útmutatóból kiderül: a metró ideiglenes végállomásánál több száz kerékpártámaszt helyeznek el, kerékpár-szervizt nyitnak.
Vitézy nem állítja, hogy ez megoldást jelentene a teljes metrópótlásra, könnyítést jelenthetne csupán a metrópótlók számára, kevesebbet kellene indítani. Ami lényeges azonban, az a szemlélet. Hogy a kerékpár nemhogy egy olyan valami, amit vissza kell szorítani, nem valami hipszter huncutság, amit gyorsan el kell tüntetni, ha a komoly emberek jönnek átvenni a területet (a biciklik számára fenntartott sávokat megszüntetik a metrópótlás idejére a fenti szakaszokon). Épp ellenkezőleg: a kerékpár a városlakók nagy részének kiváló lehetőség a gyors és szerethető közlekedésre. Ennek megfelelően pedig nem egy eltűrt valami, hanem akár segítségként is lehet támaszkodni rá.
Ezt a szemléletet támasztják alá a jelenlegi trendek a fejlődő városok infrastruktúráinak kialakításában, és ezt bizonyítják azok a fejlesztések, amik sokkal könnyebbé teszik számunkra a biciklizést. Itt van mindjárt ez a kerék, amit felszerelhetsz a ráróra, és máris kapsz egy elektromos hajtást. Kickstarteres, egyelőre költséges projekt, de látható, hogy merre haladunk. A kevésbé szmogos és csendesebb városok, egészségesebb emberek víziója még mindig csak vízió, de egyre kevésbé utópia.
A biciklizés fejlődik.
A bécsi megoldásnak pedig vannak járulékos előnyei is, például az, hogy olyanok is felülnének a bérbicajra, akik korábban sosem tették. Több ismerősöm is ujjongva számolt be az élményéről, amikor először biciklizett a városban a Bubival - azóta rögzült a fejében ez a lehetőség, és él is vele rendszeresen. Számtalan dologgal vagyunk így: a tartózkodásunk a használattól nem valami jól megfontolt döntés eredménye, egyszerűen csak még sosem próbáltuk, és a megszokás kényelme miatt nem is éreztünk rá indíttatást.
Egy ilyen alkalom, a metrófelújítás sok ezer bringást "termelne" ki, akik életükben először éreznék úgy, hogy tekerniük érdemes. Aztán rájönnének, hogy a belvárosi közlekedésben mennyire ott van a helye ennek a járműnek is.
A bécsi modell egy irány, amerre lehet menni, vagy lehet úgy dönteni, hogy mi nem vagyunk ilyen vállalkozó szelleműek. Budapesten azonban éppen ellentétes folyamatok zajlanak. Épp az ellenkező irányba megyünk ahhoz képest, ami a trend, amerre a fejlődés tart, és ami érezhetően rengeteg előnnyel jár egy város számára.
A másik sokat rágott topik a taxis-Uber ellentét. Ugyanez történik.
Nem kell szeretnünk az Ubert. Nem ők a jófejség mintaképei, hiszen bevallottan is céljuk, hogy az önjáró autók elterjedésével ők is váltanak, és sofőr nélküli taxikkal árasztják el a városok utcáit. A mostani időszak csak a piaci részesedés megnyerése, felkészülés arra az időre, ami nemsokára eljön.
Mert eljön. Uberrel vagy nélküle, a self driving car, az önvezető autók korszaka a nyakunkon van, és ha nem az Uber, akkor egy másik cég mozdul rá a dologra. Ez ugyanis nem egy egyetlen cég által generált mozgalom. Ez sok millió ember által mozgatott, gigantikus piaci hullám, ami ellen lehet evezni a másik irányba, csak annak egy jól kiszámított eredménye lesz, hogy mi egyre távolabb kerülünk mindenki mástól. Miközben a hullám már mérföldekre van tőlünk, mi egyhelyben maradunk a csónakkal, semerre sem mozdulva.
Nem állítom, hogy nem kell szabályozni ezeket a folyamatokat. Dehogynem, erről kell is beszélni. De betiltani, be-til-ta-ni annyira maradi és káros irány, ami tényleg csak a mindenfajta változást akadályozza. Mondhatjuk fejlődésnek is.
A fejlődés az, amit általában mindig a fiatal generáció képviselt az idősebbekkel szemben. Nem tudsz visszamenni a történelem olyan szakaszába, ahol nem ez volt a jellemző. Szókratész is kikelt a kiállhatatlan fiatalsággal szemben, a Bauhauson röhögött az eklektikán nevelt nép, a reneszánszra legyintettek a barokk zenészek, akiket már a klasszicisták nevettek ki. Nagyapák becsmérlik az apákat, akik legyintenek rájuk. Aztán ugyanezt eljátssza apa és fia, negyven évvel később.
A fiatalok a Tütüben punkoskodó suhancok, akik nem tudják, Hogyan Kell A Dolgokat Intézni. Mert azokat csak egyféleképp lehet jól!
Ne értsen félre senki, én most nem szándékozom eljátszani a kiosztott szerepet, és a fiatalságon gúnyolódón gyúnyolódni. Nem gondolom, hogy csak a fiatalság tudja a tutit. Kell a fiatalok bátorsága és tettrekészsége a náluk tapasztaltabb öregek megfontoltságával és finom visszahúzó erejével megtámogatva. Az egész együtt, egyetlen rendszerként működik jól. Ha csak fiatalok irányítanak, abból káosz lehet, mert nincs, aki mederben tartsa az ügyeket. Ha csak az öregek, akkor visszafelé haladhat minden, mert senki sem húzza előre a szekeret.