A kapcsolatom a görög kávéval elég ígéretesen indult, aztán gyorsan hamuvá lett. Homokká.

Kábé, illetve hát egészen pontosan 18 évvel ezelőtt volt, hogy Robival, gimnáziumi barátommal, akivel most végigforgattuk a nyarat, 18 évesen úgy döntöttünk, hogy elutazunk Görögországba. Nyilván busszal, nyilván apartmanba és nyilván nem volt pénzünk semmire, azt viszont biztosan tudtuk, hogy az egy hét alatt ki kell próbálnunk  a spéci kávét, amit mindenki ivott az utcákon és a tengerparton: nagy pohárban valami hűvös izé, amit máshol nem láttunk, szóval az nyilván csak a görög kávé lehet.

Szóval összeszedtük az összes felesleges drachmánkat, beültünk egy tengerparti kávézóba és kirendeltük, mintha nem lenne holnap.

Persze amit kaptunk, az nem ez volt:

Hanem ez:

A fentit ugyanis frappénak hívják, a lentit meg görög kávénak, és hát ez utóbbi olyan, mint a homok: benne van az összes zacc, keserű, szigorú, hülyébbnek nem is érezhettük volna magunkat ott a tengerparton és sok-sok év telt el, mire megkóstoltam végre a frappét is, ami ennyi idő után megint csak csalódás volt.

Főleg, amikor megtudtam, hogy azt instant kávéból készítik. Idén nyáron elég sokat ihattam, mert kétszer is voltam görög területen, először Cipruson forgattunk egy hétig, aztán Krétán és mindig megpróbáltam élvezni, de olyan nagyon sosem sikerült. Aztán a krétai kísérőink egyszer csak szóltak, hogy a frappé a hülye turistáknak való, igyunk freddo cappuccinót, mert a görögök már azt isszák, és ami lényegében annyit jelent, hogy hideg cappuccino olaszul, de főleg a görögök isszák.

És sok nagyságrenddel jobb, mint a frappé, egyáltalán nincs meg az a béna műanyag íz, illetve sokkal karakteresebb az egész, és ez már tényleg jól esik a melegben is, sőt, folyton ezt ittuk.

Éppen ezért örültem meg annyira, amikor valamelyikőtök írt Ádámnak, aki szólt nekem, hogy a Hajós utcában ott a Gossip görög kávézó és ott aztán mindenféle görög kávét ki lehet próbálni. És tényleg.

A személyzet érezhetően a külföldi vendégekre rendezkedett be, mert magyarul nem beszélnek, alapvetően angolul próbálkoznak, de viszonylag gyorsan kiderül, hogy görögök, ahogy majdnem mindenki más is az Opera melletti teraszon, szóval autentikussági level 100.

A freddo cappuccinót meg majdnem sikerült lefotóznom fogyasztás előtt, de inkább csak közben:

Ízre pont olyan jó, mint amiket Krétán ittam, csak

• nem annyira hideg, vagyis még épp hűlt, amikor megkaptam
• ezer forintba kerül, míg Krétán azért ennek inkább a kétharmadába

Szóval nem egy olcsó hely, de aki épp visszaérkezik egy görög nyaralásról, annak a Gossip tök jó egy kis nosztalgiára és azoknak is érdemes próbálkozniuk, akik meg akarják tudni, mit isznak ilyenkor a görögök.

Gossip greek café
Budapest, Hajós u. 15, 1065
0620945 7251
H-P: 7-22
Sz-V: 8-22

Jó nagy kihagyás után tegnap megint jártam a Hold utcai/Belvárosi piacon, ahol gyakorlatilag egyre kevésbé értem, hogy mi történik.

Mert az eredeti szándék szerint, amire az önkormányzat a felújítás során még valami tanyatámogatást is felvett, ez a hely:

• elsősorban egy piac
• ahol azért vannak éttermek is

Na most időközben úgy alakult, hogy az eredeti terveknek nem tud megfelelni a piac, valószínűleg azért, mert rosszak voltak az eredeti tervek, és közben válhatna valamivé, amivé viszont nem tud igazán válni, mert rosszak az adottságok, és nem javulnak.

Oké, kifejtem: ebből itt normális piac sosem lesz. A környék nem olyan, itt mindenfelé bankok, követségek, állami hivatalok vannak, itt nem járnak nénik cvekkerrel, de ha járnának, akkor sem tudnák kifizetni a zöldségeket, gyümölcsöket, mert olyan magas a bérleti díj, hogy minden krumplira vaskos felárat kell pakolni.

Valamivel nagyobb realitása lenne a gasztropiacságnak (leírva elég hülyén néz ki), ahol minden csúcsminőségű, hiszen arra talán kereslet is lenne, meg az a felárat is elbírja, de nincs: sorra megy itt tönkre, zár be minden. Volt menő halas, annak előbb leromlott a minősége, most meg ki van pakolva. Volt menő hentes, már nincs. Néhányan még tartják magukat, de benne van a levegőben, hogy nincs itt kitalálva semmi.

Ami viszont növekedésnek indult, az az éttermi rész: egy rakás szuper hely nyílt itt, roskadozik tőlük az emelet, el sem lehet férni a szűk gangon, ami elég komoly kontrasztot mutat a tök üres lenti térrel, ahol viszont még csak nem is lézengenek az emberek. Szóval rossz az egész elrendezés, az viszont tök jó folyamat, hogy már lent is kezdenek felbukkanni az éttermek, van paellás és ott van Széll Tamás étterme is, szóval léptünk a jó irányba.

DE.

A hely gyakorlatilag teljesen élvezhetetlen, mert a klimatizálás egyáltalán nincs megoldva. Ez azt jelenti, hogy télen kabátban kajálsz, ami kicsit sem kényelmes, tegnap meg a hőség közepén olyan meleg és levegőtlenség volt, hogy utoljára jutott volna eszedbe enni:

Egyszer úgy megnézném, hogy milyen egy olyan beruházás, amit nemcsak elkezdenek, de rendesen életben is tartanak. Vörös Farok!

A belvárosban nyílt, és azóta ingerenciát érzek arra, hogy kipróbáljam, amióta kábé egy hónapja először hallottam róla (csak nem jártam itthon). Utoljára a Szaft nevű hely hozott ennyire izgalomban, az a Városligeti tó mellett nyílt és tök bevallottan arra épített, hogy fogsz egy kenyeret és jól kitunkolod vele, amit a tányérodba öntenek (azóta már bezárt).

A CUPÁK viszont ennek a vonalnak a kimaxolása, ez az eper a tejszínhabon, bármennyire is gusztustalan kép ez így a cupák szó után.

Szóval a héten kipróbáltuk a helyet és jelentem: rendben van.

Mutatom először, hogy miket ettünk. Mert sokat ettünk.

Volt bableves:

Májas kenyér:

Rakott krumpli (fél adag):

Császár hagymás krumplival:

És kacsa káposztával:

Mindegyik jól néz ki, jó a tálalása, mindennek jó az íze, különösen a rakott krumpli volt, ha nem is Széll Tamás-i értelemben fantasztikus, de egyébként az a vicc, hogy a saját dimenziójában majdnem: akkor értenéd csak meg a kettő közti különbséget, ha egymás után kóstolnád őket, ahogy egy 4K-s tévé képe is csak akkor üt, ha ott van mellette egy 1080p-s, önmagában ez utóbbi is okés.

Szóval minden jó volt, főleg ahhoz képest, hogy ennyi ételért itallal együtt fizettünk hétezer valamennyit, és az adagok akkorák, hogy ennek kábé a fele is elég. Szóval kontextusba helyezve a Cupákban 3-4 ezerből akár már ketten jót ehetnek és jól lakhatnak, ami menő.

Az egyetlen gond talán az, hogy a neve ennél többet ígér. Én masszívabb belsőségekre, csontos dolgokra számítottam, pacalra, zsírban és hasonlókban tocsogó ételekre, ehhez képest ez a hely egészen konszolidált.

Van Győrben egy étterem: a Marcal. Hát az asztán nem haute cuisine. Ott vagy mindent kirántanak, vagy mindent zsírban forgatnak meg és utána szalonnázzák, vagy rántják. Olcsó ebédmenüt adnak, ami nyilvánvalóan nem egészséges és nincs is gasztronómiai értéke a Michelin-csillagos értelemben. De ott aztán tobzódnak cupákilag. Egy teljesen más dimenzióban, mindent, amit az elmúlt húsz évben tanultunk a gasztronómiáról levetkőzve a Marcal tökéletesen szórakoztató és jó ételeket ad, bablevesek, gulyások, zsíros fogások, életveszély, de néha bele tudnék fulladni.

Biztos nehéz megtalálni a jó egyensúlyt, de a Cupákos léphetne még egy bátrat a Marcal felé, hogy beteljesítse azt, amit ígér, de engem így is megvettek, tök jó opció minden esetben, amikor a belvárosban megéhezek és jót akarok enni jó áron.

Csekkoljátok!

Cupákos
Budapest, Kazinczy u. 31, 1075
06709084404

A Gyorskocsi utcai Pajtás étterem Facebook oldalán jelent meg tegnap a hír, hogy a vezetőség végleg bezárja, most pénteken nyit ki utoljára. Zárnak be éppen elég éttermet egy átlagos héten Budapesten, de a Pajtás a maga nemében tényleg egyedülálló jelenség volt. Meg is mutatom, miért.

Természetesen éppen posztot készültem írni a helyről (ahogy nemrég a Matrjosáról is, hát a jó életbe, mindenki bezár, akit tesztelek?), így nemrég végigfotóztam a helyet, megkóstoltam többféle kaját és úgynevezett benyomásokat is szereztem.

Jelentem: a Pajtás tényleg egy élő múzeum.

A neoncsöves “önkiszolgáló étterem” felirat a bejárat felett önmagában nagyon erősen visszahozza a gyerekkorát annak, aki még látta a neonfényes reklámokkal kirakott Budapestet. Aki nem tudná, az miért jó, annak mutatok egyetlen képet a Fortepanról, amit egy rendőrségi fotós készített 1959-ben:

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10, Rákóczi út az Astoria kereszteződés irányából nézve

A Pajtás étterem pedig 1969 nyara óta van nyitva itt, a Gyorskocsi utcában, és míg a neon kikopott mellőle mindenhonnan, ez a felirat rendületlenül tartotta magát. Ez már önmagában egy olyan részlet, amit egyébként múzeumban mutogatnak, itt meg az eredeti helyén láthatjuk.

Ha belépsz az önkiszolgáló étterembe, egyből megcsap AZ a hangulat. Én ugyan csak a nyolcvanas években jártam ilyen kongó, mozaikpadlós, fejkötős konyhás nénikkel tarkított felnőttmenzán, de már akkor is sorra zártak be ezek a helyek. A faajtók itt hangosan csapódnak be, és sokáig visszhangoznak, a falon a radiátorok csövei a lehető legormótlanabbak, a fémpult alatt lambéria húzódik meg, a víz pedig ilyen kancsókban vár az asztalon:

A függönyt valamikor, valaki összefogta, úgy tűnik, mintha mindig is így lógott volna ott. Az ablak mellett a virág elszáradt levelei belelógnak a porba, egy pók már rászőtte a hálóját. Az egyrétegű nyílászárók tokjai itt-ott már elvetemedtek, a télen beömlő hidegről egy jókora radiátorsor felszálló melege gondoskodik majd. A tálcavisszaadó mellett, a falon kívül elvezetett vízcső végére eszkábált mosogató elsőre egy hanyag munkának tűnik, valójában már réges rég díszletté avanzsált. Mint itt minden.

Nem is értjük a bejárat melletti régiségkiállítást, üvegfalú vitrinekbe pakolva. Hiszen mi is egy élő vitrinben vagyunk. A vendéglátóipari múzeum sok pénzből állított helyre a hatvanas években teljesen megszokott üzleteket, vásárlói kiszolgálási formákat, erre tessék, itt a mai napig mindezt élőben lehetett megfigyelni. És működött.

Sokan ettek itt, ahogy én láttam, legalábbis ahhoz képest, hogy a kaja nem volt kimondottan finom (ami eufémizmus arra, hogy egyáltalán nem volt jó, de haldoklóba nem rúgunk), és hogy egyébként ebédmenüárakhoz viszonyítva olyan nagyon filléres hely sem volt. Az új idők szele azért itt is érezhető volt, a bécsi szelet és pörkölt mellett olyanokat is lehetett kapni, mint a mézes-chilis sertésborda, vagy a spárgával töltött csirkemell. Mégis, minden éppen olyan volt, mint amire számítunk. Nincs meglepetés, semmilyen irányban. És ezt a kiszámíthatóságot a környékbeliek közül azért díjazták is. Vagy csak nosztalgiáztak, nem tudom.

Nem egy gasztronómiai helyszínt veszít a város, hanem egy emlékhelyet. Az étterem bezárása húsz éve tök érthető lett volna, most azonban már kicsit fáj. Tényleg azt gondolom, hogy a vendéglátóipari múzeumnak kellene átvennie, felújítania, és kitelepült alosztályként bemutatni a vendéglátás akkori módjait (biztosan szívesen meg is tennék, ha lenne erre forrás). És ha már a kaját lehúztuk picit, emeljük ki ennek a vendéglátásnak az örömeit is: a pénztáros hölgy, aki összeszámolta a tálcánkon sorakozókat, kimondottan kedves volt és előzékeny. Nem érezte úgy, hogy a munkája kellemetlen számára.

És ez igenis szexi.

Pénteken nyit ki utoljára a Pajtás, a mostani kiírás szerint, 14 óráig vannak nyitva nyáron. Ha valaki szeretne búslakodni az ott dolgozókkal, vagy megveregetni a vállukat. Vagy csak kipróbálni azt, amit már alig valahol tud.

A gasztroforradalmat simán le lehet mérni az egy főre eső Michelin-csillagosok számában is, de ez ugye kábé csak abban a nagyságrendben működik, hogy milliónként vagy tízmilliónként egy (oké, Franciaországban például minden százezerre jut csillag, de hát értitek).

Aztán úgy is tesztelhetjük a rendszert, hogy a főváros belsejében hány helyen lehet tisztességesen összerakott bisztrókaját, esetleg minőségi streetfoodot enni.

De van egy másik fokozat is: hány helyen lehet nem szar kaját enni.

Tény, hogy az egész jelenség Budapestről indult, először itt kezdett el tisztulni a kép, legalábbis amikor hét évvel ezelőtt (igen, HÉT ÉVE!) elkezdtük írni a blogot, itt bontakozott ki a szemünk előtt a nagy változás, amit az elsők közt kezdtük megörökíteni.

Aztán egyre több új helyet mutattunk be nektek aztán egyre több hozzánk hasonló oldal jött létre, amik ezeket a jó helyeket népszerűsítették, és most már százas nagyságrendben csinálják magyar szerzők ugyanazt, amit mi, az épp a lecsóba belecsapó gasztrobloggertől Bede Mártonon át a valódi szakértőkig: kóstolnak, aztán lelkesen leírják, hogy mi az, ami ízlett.

És ez tökre öngerjesztő folyamat, hiszen a cikkek által kap ismertséget egy jó hely, ez az, ami hozzájárul a természetes szelekcióhoz, először persze csak Budapesten, de az igény nem áll itt meg, hanem ideálisan terjed tovább vidékre.

És most már ott tartunk, hogy az országban bárhol ehetsz nem szart.

Persze a szarnak is van élvezeti értéke, én például ha retró kifőzdébe kerülök, nem bírom ki, és azonnal kikérem a világ legundorítóbb ételét, a bolognai polpettit, aminek semmi köze a polpettihez, de amúgy bolognai spagetti rántott hússal Mert simán lehet ennek is örülni, de jó tudni, hogy az ilyesminek örülni már egyre kevésbé szükségszerű, inkább csak opcionális választás.

A hétvégén Dunavarsány közelében kerestünk rendes éttermet, a gyerekek egy közeli játszóházban tomboltak és tombolás után a közeli Rengőbe ültünk be, egyébként ez már nem először történik meg velünk.

Kis előzmény: korábban tényleg csak olyan étterem volt a környéken, ahol még a “bolognai polpetti” is ehetetlen volt, de hogy szó szerint ehetetlen, túlsózott, fáradt olajos, száraz, ezek azok a helyek, ahol mindent kirántanak, még a szomorúságot is. Ehhez képest a Rengő egyáltalán nem visz Michelin-csillagos konyhát, viszont amit ad, az simán tisztességes, az rendben van.

Nyilván nem itt kér ki osztrigát az ember, de ilyesmit nem is készítenek, vannak viszont jó előételek kacsamájból, tökéletesen vállalható a marhapofájuk pörkölt galuskával, vagy a harcsapaprikásuk kemencés túrós csuszával, ahogy a most hétvégén fogyasztott óriás sertéskaraj, vagy a mustáros sült hagymás pácolt tarja is megfelel a nemzetközi “nem szar” sztenderdeknek:

És kimondottan jó desszerteket is tudnak készíteni. Még egyszer: ez a hely nyilván nem versenyez a Bib gourmand-ért, viszont egy-egy fogása simán állja a sarat a drága pozicionált budapesti, belvárosi éttermekkel és hozza azt az elvárható minőséget, amit egyébként az éttermeknek mindenhol hozniuk kéne, de amit az út széli, vidéki helyeknek kábé a két százaléka tud. A Rengő viszont köztük van, és az ilyen tendenciáknak van miért örülni.

Rengő
Taksony, Fő út 72, 2335
H-V: 12-22
+36 20 444 4438