English

Egy nap a városban

Rengő: a bolognai polpettin túl

Magyarósi Csaba 2017 június 26.
Címkék: gasztro

A gasztroforradalmat simán le lehet mérni az egy főre eső Michelin-csillagosok számában is, de ez ugye kábé csak abban a nagyságrendben működik, hogy milliónként vagy tízmilliónként egy (oké, Franciaországban például minden százezerre jut csillag, de hát értitek).

Aztán úgy is tesztelhetjük a rendszert, hogy a főváros belsejében hány helyen lehet tisztességesen összerakott bisztrókaját, esetleg minőségi streetfoodot enni.

De van egy másik fokozat is: hány helyen lehet nem szar kaját enni.

Tény, hogy az egész jelenség Budapestről indult, először itt kezdett el tisztulni a kép, legalábbis amikor hét évvel ezelőtt (igen, HÉT ÉVE!) elkezdtük írni a blogot, itt bontakozott ki a szemünk előtt a nagy változás, amit az elsők közt kezdtük megörökíteni.

Aztán egyre több új helyet mutattunk be nektek aztán egyre több hozzánk hasonló oldal jött létre, amik ezeket a jó helyeket népszerűsítették, és most már százas nagyságrendben csinálják magyar szerzők ugyanazt, amit mi, az épp a lecsóba belecsapó gasztrobloggertől Bede Mártonon át a valódi szakértőkig: kóstolnak, aztán lelkesen leírják, hogy mi az, ami ízlett.

És ez tökre öngerjesztő folyamat, hiszen a cikkek által kap ismertséget egy jó hely, ez az, ami hozzájárul a természetes szelekcióhoz, először persze csak Budapesten, de az igény nem áll itt meg, hanem ideálisan terjed tovább vidékre.

És most már ott tartunk, hogy az országban bárhol ehetsz nem szart.

Persze a szarnak is van élvezeti értéke, én például ha retró kifőzdébe kerülök, nem bírom ki, és azonnal kikérem a világ legundorítóbb ételét, a bolognai polpettit, aminek semmi köze a polpettihez, de amúgy bolognai spagetti rántott hússal Mert simán lehet ennek is örülni, de jó tudni, hogy az ilyesminek örülni már egyre kevésbé szükségszerű, inkább csak opcionális választás.

A hétvégén Dunavarsány közelében kerestünk rendes éttermet, a gyerekek egy közeli játszóházban tomboltak és tombolás után a közeli Rengőbe ültünk be, egyébként ez már nem először történik meg velünk.

img_2692_1280.jpg

img_2693_1280.jpg

Kis előzmény: korábban tényleg csak olyan étterem volt a környéken, ahol még a “bolognai polpetti” is ehetetlen volt, de hogy szó szerint ehetetlen, túlsózott, fáradt olajos, száraz, ezek azok a helyek, ahol mindent kirántanak, még a szomorúságot is. Ehhez képest a Rengő egyáltalán nem visz Michelin-csillagos konyhát, viszont amit ad, az simán tisztességes, az rendben van.

Nyilván nem itt kér ki osztrigát az ember, de ilyesmit nem is készítenek, vannak viszont jó előételek kacsamájból, tökéletesen vállalható a marhapofájuk pörkölt galuskával, vagy a harcsapaprikásuk kemencés túrós csuszával, ahogy a most hétvégén fogyasztott óriás sertéskaraj, vagy a mustáros sült hagymás pácolt tarja is megfelel a nemzetközi “nem szar” sztenderdeknek:

És kimondottan jó desszerteket is tudnak készíteni. Még egyszer: ez a hely nyilván nem versenyez a Bib gourmand-ért, viszont egy-egy fogása simán állja a sarat a drága pozicionált budapesti, belvárosi éttermekkel és hozza azt az elvárható minőséget, amit egyébként az éttermeknek mindenhol hozniuk kéne, de amit az út széli, vidéki helyeknek kábé a két százaléka tud. A Rengő viszont köztük van, és az ilyen tendenciáknak van miért örülni.

Rengő
Taksony, Fő út 72, 2335
H-V: 12-22
+36 20 444 4438

süti beállítások módosítása