English

Egy nap a városban

Helyi borok egy jó étteremben? Itt nem triviális, mégis megoldották

szucsadam 2018 május 09.
Címkék: gasztro étterem

Amióta láttam, hogy a Gault Millau kalauzban szerepel egy győrújbaráti étterem, méghozzá elég magas ponttal (12), el szeretnék jutni oda. Győrújbarát nem sokat mond a legtöbb embernek, a neve alapján egy Győr melletti falura tippelhetnétek, és a tipp egyébként pontos, csakhogy nekem többet mond ennél. Én gyerekkoromban hetente megfordultam erre, itt lakott az édesapám.

Szóval a “kontrasarok”, ahogy a helyiek hívják, és ahol a Pipacs étterem is helyet foglal - akkoriban az étterem helyén lakóház állt -, meglehetősen ismert előttem. Majdnem belémhajtott itt egy hölgy autóval, az elsőbbséget meg nem adva, emlékszem arra is, amikor biciklivel tekertem ki a negyven fokban, és épp kiköptem a belem, meg a fagyikra is emlékszem, amit az itt található két konkurens fagyis árul. A barátiak ötven százaléka az egyikre, a másik ötven a másikra esküszik.

Na, de elkalandoztam.

dsc08239.JPG

Azt, hogy ezen a környéken találunk egy 12 pontos éttermet, egyáltalán nem megszokott. Az egész Győr és vonzáskörnyezetének gasztronómiája nem volt sosem kiemelkedő, néhány kivételtől eltekintve a rendszerváltás előttről ránk maradt, valamint az újabb, de harmatgyenge próbálkozások jellemzik, Győrben és Pannonhalmán egy-két kivétellel. De hogy Győrújbarát, na, arra nem számítottam.

dsc08222.JPG

Az étterem belülről árnyékos, jó hangulatú, modern, kényelmes. A polgármester pár asztallal arrébb ült, rajta kívül még három asztal volt foglalt, pedig ebédidő van, hétköznap, és az ebédmenü nagyon olcsó. 950 forint, két fogás, és ne számítsunk semmi különösre: csontleves, rántott karaj, ilyesmi. Az ilyen minimál, nyomott árú menüztetés egyébként annyira idegen a Gault Millau által felértékelt helyektől, hogy nem is nagyon tudtam hová tenni a dolgot. Mi étlapról rendeltünk.

A pincérek felkészültek, a konyha pedig rugalmas az egyéni ételallergiák kezelésében. Én a krétatábláról rendeltem egy borjúpaprikást sztrapacskával, kértünk még lazacot és borjúbécsit. Jött egy krémleves és tyúkhúsleves is.

A krémlevesem nagyon izgalmas volt, benne a rántott burgonyával, zöldségekkel, bár a savanyított hagymát túlzásnak éreztem. Eléggé meglepődtem, amikor a főételek tányérján is megtaláltam több elemet is a leves szilárd összetevőiből, mintha itt megtalálták volna az univerzális ételkiegészítőket, amit krémleveshez, rántott húshoz és pörkölthöz is kiváló.

Gondolhatjátok, mennyire szurkoltam, hogy nagy élmény legyen a hely. Tényleg jó minőséget adtak, szó se róla, de azért több mindenben lehetett találni javítanivalót. Különösen a borjúpaprikásom volt száraz. Volt viszont egy nagyon pozitív tulajdonsága a helynek: itteni borokat kínáltak.

dsc08228.JPG

dsc08227.JPG

Aki nem tudná, miért nagy szó ez, az menjen be egy borkereskedésbe, és válogasson a Pannonhalmi borvidék palackjai közül. Talál majd apátságit biztosan, még egy vagy két termelőt és kész. Ez a borvidék szinte nem is létezik országos összehasonlításban, így egy étterem, ami tényleg a közvetlen környezetéből, néhány kilométerről szerzi be a borokat (és persze itt palackozott, forgalomképes borokra gondolok), elismerést érdemel. Aki pedig itt eszik, végre tényleg megkóstolhatja a helyi kisebb termelők borait, amik savai kissé karcosabbak a kellemesnél, de tutira autentikusak.

Az árak viszont kissé magasak. Még úgy is, ha a kategórián belül nézzük, és mondjuk a szintén 12 pontos Kisvendéglő a Hargitához étteremmel hasonlítunk: az itteninél sokkal izgalmasabb ételeket az itteninél jóval alacsonyabb árszinten kínálnak.

Persze az a hely a valódi Hargitához, emez pedig Ingolsadthoz van közelebb.

A 12 pontot sokallom. Mégis örömmel mentem el ide, hiszen nem gondoltam, hogy egyáltalán ez a szint eljut Győrújbarátra, ilyen rövid idő alatt.

Pipacs étterem
Cím: 9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 2

Budapest nem először néz szembe az eszeveszett fakivágásokkal

szucsadam 2018 május 08.

Budapest fáira az utóbbi években erősen rájárt a rúd. Csak ha a közelmúlt híradásait vizsgáljuk, akkor is szembe jön a Margitsziget, a Semmelweis utca, a tervezett Határ úti útbővítés, és persze állandó szereplőként a városligeti antiparkosítás. És noha a főpolgármester ezekkel egy időben hirdette meg “Tízezer fát Budapestre” programját, ami során fiatal növényeket telepítenek a kivágott, sok esetben hatalmas fák helyett (ezzel kapcsolatban egy szakmabeli véleményt itt lehet olvasni, én hozzáértés híján nem mennék bele a részletekbe), érezzük, hogy nem éppen a természetközeliségnek kedveznek a mostani döntések.

Ennek nem csak a fakivágás az oka. Az is tehet róla, hogy a főpolgármester kifejezetten a biciklisek és a tömegközlekedés hátrányára hozna meg döntéseket, és előnyben részesíti az autósok érdekeit. Tehet róla az is, hogy az állítja, életvédelmi okai vannak a fakivágásoknak, miközben mindenki számára világos, hogy sok esetben nem erről van szó. Az átláthatatlanság pedig mindig egy bizonytalan, “bármi megtörténhet” légkört alakít ki.

Ebben a hangulatban olvasom épp Podmaniczky Frigyes emlékiratait, amiben szinte mellékesen jött szembe két bekezdés a Városligeti fasorról. Pontosabban a fasor hatalmas nyárfáiról. Ez pedig azért különös, mert a Városligeti fasort sokkal inkább gesztenyésnek ismerjük. Miféle hatalmas nyárfákról van itt szó?

Podmaniczky írja, hogy az 1830-as tél igencsak hideg volt, és a szegények “sokat szenvedtek a fűtőanyag hiányában”. József nádor ekkor elrendelte, hogy a Városligeti fasor - akkoriban még Stadtwaldchen Alle - összes fáját vágják ki, és osszák ki a rászorulóknak. A tervet gyorsan véghez is vitték, sokkolva a lakókat, köztük Podmaniczkyt. Mert persze, a szegények megsegítésének ügye fontos, de nem szabad mögé bújva bármit legitimizálni, különösen ha fa egyébként az országban akadt épp elég. Pest határában is: az emlékirat felsorolja, mely települések mellett burjánzanak “csekély hasznot hajtó erdőségek”, amik fáit bátran ki lehetett volna osztani akár egész Pestnek is. Kerepes, Gödöllő, Mácsa, Kálló, Aszód, Mindszent, Kartal, Szent-László, Isaszeg.

A helyzet korántsem egyértelmű. A fenti tette alapján József nádort nevezhetnénk a fák ellenségének, holott mi sem állt távolabb tőle. Ő volt az, aki a király legfontosabb helytartójaként a Városligetet, Margitszigetet beültette fákkal, előbbi legöregebb platánjait ő maga hozatta fel alcsúti birtokáról, ahol egyébként mintagazdaságot, botanikus kertet hozott létre. Ezt tudta Podmaniczky is, aki azt írja:

Általában igen különös jelenség volt az, hogy József Nádor, a Városligetnek, a Margitszigetnek, az alcsúti nagyszerű ültetvények megalkotója, a kiváló kertész, a városban ültetendő minden egyes fának vagy bokornak esküdt ellensége vala. Mindig azt mondaná: Die Bäume gehören nicht in die Stadt. (Fák nem valók a városba - szerk.) Mint kertésznek igaza lehetett, mert csakugyan, városban nehezebb, mint bárhol, fát nevelni és fenntartani: de mindemellett, akár szépségi, akár közegészségi, akár üdülési szempontból vesszük is szemügyre e tárgyat, a fa s bokornemű mégis valódi áldását képezi a városi lakosnak, akinek szeme és tüdeje felette sokat szenved a porlepte utcakövezet, a naphevítette magas házfalak és kopár terek befolyása alatt.

 

ke_pernyo_foto_2018-05-08_10_04_16.png

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.108

József Nádor, aki 53 évig viselte a nádori tisztséget, és akit még Bécsben is kívülállónak éreztek túlzottnak gondolt magyarsága miatt - Habsburg főherceg létére “Rákóczinak” gúnyolták saját rokonai -, rengeteget tett Pestért. Szerette a növényeket, és sokat tett a főváros ma is élvezhető botanikai értékeiért, többek között épp ott, ahol most is fakivágások zajlanak.

Mégis sokkolta a várost egy furcsa döntésével.

Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a fák végül túlélnek minden rossz döntést. Ültetnek a helyükre “csenevész gesztenyét“ vagy más fát, amiket egy ideig szomorúan nézünk, aztán évtizedek múlva csodálkozva nézünk rájuk, aztán meghalunk (ettől még olvass tovább, ne most!), aztán majd az utánunk következők azt sem tudják majd, ki volt az, aki kivágatta. Oké, József nádorról pont tudják majd, ki volt, nem is rá céloztam.

Amennyire csak tudjuk, állítsuk meg az ősi fáink, a Budapest hangulatát meghatározó növények kivágását. Amennyire csak tudjuk, kérjük számon az ültetéseket, és onnantól kezdve folyamatosan a növények gondozását, ápolását, hogy azok tényleg nőjenek, és egészségesek maradjanak. Támogassuk azokat, akik mindezt megteszik helyettünk, ha mi személyesen nem tudunk ezzel foglalkozni. Ha ezt megtettük, ne féljünk, mert nagyon apró kis porszemek vagyunk egy fához képest, nekik sokkal nagyszabásúbb terveik vannak az aszfaltnál.

A posztban említett könyv: Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékeit, 1984, Helikon Kiadó

A nap, amikor a magyar betyárok elhozták a gasztronómia csillagát a görög partokra, pedig még haluk sem volt épp

szucsadam 2018 május 04.
Címkék: külföld gasztro korfu

Tegnap értem haza egyhetes korfui utamról, aminek során (hála Fekete "Artizán" Gergőnek) olyan olívaültetvénnyel és olívaolaj-előállító családi vállalkozással ismerkedtem meg, hogy leesett az állam. De addig is, amíg arról beszámolok, megírom nektek az egyik reggelink történetét. Ez a reggeli nagyon tipikusan mutatja be, mi hiányzott annyira abban az egy hétben, amíg a görög szigeten próbáltunk komolynak mutatkozni a munkánkkal kapcsolatban (de tulajdonképpen nyaraltunk, nem tehettünk mást, az alábbi képgalériában látható okok miatt).

Mint minden alkalommal, amikor egy reggeliről szeretnénk értekezni, ugyebár, muszáj az élet nagy kérdéseit is feltenni, kikvagyunk, hovátartunk, más szóval távolról indítani a képet. Nem lehet csak úgy, rögtön, magáról a reggeliről írni. Annyi erővel írhatnám azt is: megreggeliztem, pont. Az érdekes? Nem.

Szóval.

A görög, vagy legyünk pontosabbak, a korfui gasztronómia, már amennyiben turista vagy, és szeretnél enni valami finomat, nagyon egyszerűen működik. Van ugyanis friss haluk, rákjuk, polipjuk, és nem kell óriási tehetség ahhoz, hogy ezt valamiféle hőkezelésnek vessék alá, és a végeredmény jó legyen. Történelmileg úgy alakult, hogy még egy ilyen kis szigeten is csak a parthoz közel volt általános a friss hal, fent a hegyekben jobban dominált a hús. Az újabb kori, úgynevezett autómobilok már áthidalták ezt a problémát, de a mai napig megmaradt a húsos ételek fontossága.

Tovább olvasom

BPBARbq, ahol kapni lehet az örömóda(last)

szucsadam 2018 május 02.
Címkék: gasztro streetfood
Értitek, oldalas, örömóda, értitek. Hát ez a szóvicc annyira rossz, hogy nem tudtam kihagyni bocs.

dsc08423.JPG

A BPBARbq-ról azt kell tudni - azon túl, hogy elolvassátok Csaba tesztjét másfél évvel ezelőttről, ami ma is érvényes -, hogy Serényi Zsolt és Urbán Roland nyitotta Erzsébetváros turistás részén, de mégis a helyieknek. Serényi Zsoltról annyit érdemes tudni, hogy ha lenne egy “Keressük a barbeque-zás arcát” verseny, tutira ő lenne a nyertes.

Tovább olvasom

Budapest rejtélyes tűzfalfestménye

szucsadam 2018 április 30.

A Rózsák terénél, a Rózsa utcában pillantottam meg ezt valamelyik nap:

img_3898.JPG

Amire felkaptam a fejem, az az alak egyszerűsége, egyszínűsége. Ennél sokkal összetettebb, technikásabb falfestmények vannak szerte a városban, de valami mégis megfogott. Ugyanis nagyon várom, hogy Budapest is kitermelje a vakolatleverős művészeket, akik az egyébként is kopott, pergő falakat dolgozzák meg egy vésővel és egy kalapáccsal, hogy rétegekből végül egy gyorsan amortizálódó alkotást hozzanak létre.

img_2213_ian_cox_no_watermark_16.jpg

Az én gyakorlatlan szemem pedig elsőre azt hitte, itt is valami ilyesmiről van szó. Azt hittem, az emberalak a vakolat hiányának sziluettje, amit valamiért csúnya szürkére festettek a műfajt kóstolgató újoncok (vagy ilyen kompromisszum született a romművészek és a rendszerető környezet között). De közelebbről szemügyre véve úgy láttam, nem erről van szó.

Megkerestem az Evangélikus Középiskolai Kollégiumot, aminek az udvaráról érhető el a falfestmény. Károlyfalvi Zsolt igazgató válaszolt, de nem volt információja, azt viszont elmondta, hogy az alkotásnak helyet adó épület a Budapesti Metropolitan Egyetemhez tartozik.

Így megkerestem őket is, akik szintén nem tudtak semmit az emberalak eredetéről, ők már így örökölték az épületet. Amit egyébként bérelnek.

Megkérdezték az épület tulajdonosát is, de ő sem tudta, hogy került oda ez az emberalak.

Megkérdeztem Budapest két legnagyobb falfestőjét, a Színes Várost és a Neopaintet, utóbbiak nem válaszoltak, előbbiek semmit nem tudnak az említett falfestményről, de nagyon érdekli őket az eredete.

Hát itt tartok most. Sem az épülethez tartozó emberek, szervezetek, sem a szakma nem tud semmit erről a felfelé tekintő alakról, úgyhogy most egy mindenkinél több információval rendelkező entitáshoz fordulok: az olvasókhoz, hozzátok. Sok ember tudása összeadódik, ha elég sokan összegyűlünk egy helyen, a törpesármány farktollszínétől kezdve a paraméteres görbék deriváltjaiig mindenre jó választ tudunk adni, hát még ha egy olyan egyszerű dologról van szó, mint egy bazi nagy festmény a város egyik legszebb templomával szemben.

Szóval: mit tudtok erről a tűzfalról?
süti beállítások módosítása