Sokat gondolkoztam, hogy kezdjem ezt a posztot, de rájöttem, ez a leghatásosabb felütés:

A fenti munkák Alexandre Farto, művésznevén Vhils alkotásai. Jól látjátok, a művekhez az omladozó falak adják az alapanyagot, ennek lát neki a street art művész fúrógéppel, vésővel, kalapáccsal és egy kevés festékkel. Így:

Az eredmény: a romos fal értelmet nyer, élet költözik bele, megelevenedik, és a város egyik dísze lesz. Pedig még akkor is csak rom. Lenyűgöző.

Gondolom egyértelmű, miért kezdtem erről beszélni az Egy nap a városban blogon. Budapesten is rengeteg hely van, ahol hasonló falakat találunk, és előreláthatólag még évekig állnak majd ugyanúgy. Teljesen világos mindenki számára, hogy a következő évek nem arról fognak szólni, hogy rendbevágjuk ezeket a házakat, és Budapest minden sarkon úgy tündököl majd, mint Prága belvárosa például.

De láthatjuk, van megoldás. Ahogy a romkocsmák kihasználták a foghíjtelkeket és a romos házak belsejét, úgy nyújthatna segítséget a fentihez hasonló street art Budapest homlokzatainak, tűzfalainak.. Olyan segítséget, ami nem az örökkévalóságnak szól, csak a felújításig vagy a bontásig tart, de addig legalább jó hatással van a környezetre.

Ne értsetek félre, nem a tagelőket védem, azokat, akik a saját névjegyükkel csúfítják el a várost, és illegálisan dolgoznak. Ők egy maroknyi ember/kölyök csak, Tarlós István főpolgármester nemrég egy közgyűlésen állította, hogy ezeket a graffitiket pár százan készítik, tömegesen csak néhány tucatnyian. Mindannyian láthatjuk, hogy az utóbbi években sikerült ezeket a tageket eltüntetni a belváros nagy részén, és ebben a Szeretem Budapestet Mozgalomnak is nagy szerepe van - most például több mint 6 millió forint értékben nyújtottak át adományt a BRFK-nak azért, hogy még erőteljesebben lépjenek fel az illegális graffitisek ellen.

De ahogy az egyik ajtón kizárjuk a városcsúfítókat, a másik ajtón be lehetne engednünk a művészeket. A városszépítőket.

Mondok egy példát. Itt van például a Király utca és a Vasvári Pál utca sarkán ez az épület (régebbi fotó, most is hasonlóan fest):

Ha le is szedjük a tageket, még mindig van egy ocsmányul éktelenkedő romunk, aminek a tulajdonviszonya nem tisztázott, az önkormányzat nem nyúlhat hozzá, a tulajdonosok meg nem akarnak. Ide kellene beengedni pár Vhils kaliberű művészt, aki a legmenőbb épületet hozhatná létre belőle a Király utcában.

A Suppré Neopaint is szeretett volna kezdeni valamit az épülettel. Ők azok, akiknek többek között a Király utca-Kazinczy utca sarkán látható, tűzfalra fújt tájat, vagy a Nemzet Színészeit köszönhetjük a Rákóczi híd lábánál (további munkáik itt).

A jogi problémák miatt azonban ők sem tudtak mit kezdeni a házzal, úgy tűnik, kénytelenek vagyunk elviselni még egy ideig a látványt. Persze van még bőven olyan célpont, ami esetében könnyebb is megszerezni az engedélyt, vagy akár egy minimális hozzájárulást az önkormányzattól. A csapat már ki is nézte magának a Klauzál tér és Dob utca sarkán álló tűzfalat. Az önkormányzattal való, hónapokig tartó egyeztetés után úgy tűnik, pár hét múlva elkezdhetik a munkát.

Úgy döntöttem, hogy a tervezéstől a befejezésig végigkísérem a munkájukat, és beszámolok erről a blogon. Mert ezek adnak reális lehetőséget arra, hogy már a közeljövőben szebb legyen Budapest, hogy élményt adjanak a romok is, és ne kelljen időnként fanyalogva elfordítani a fejünket.

Sőt mint a csapat egyik tagja elmondta, ők is szeretnének előbb-utóbb Vhilséhez hasonló, falvéső munkákat kipróbálni. Szerintem remek lenne, egyedi arculatot adhatna Budapestnek.