Szögezzük le gyorsan, hogy egyáltalán nem voltam éhes, amikor ide beléptem. Egyszerűen a bejárat olyan, hogy muszáj volt:

Aztán kiderült (egy nagyon kedves, ajtónál álló srác mesélte), hogy a talpam alatt található mozaik valami csodálatos véletlennek köszönhetően menekült meg, amiről itt írtam az Én Menő Lakásom blogon. Úgyhogy elkezdtem még jobban felfedezni a terepet.

Az egyik teremben szinte együtt eszünk a totálba üvegezett konyhán dolgozó szakácsokkal (két darab séf asztala is van azért, még eggyel beljebb), a fotelek kényelmesek, a vakolatlan falon egy friss festmény nyűgöz le a látvánnyal.

Oké, én sem vagyok normális. Először tériszonyosan falat másztam, aztán meg elmentem cross trainingre teljesen leeresztett izomkultúrával. Most pedig tovább folytatom a sportkártyás próbálkozásaimat: nyáron kezdek forrójógázni. De hát istenem, keresem még a saját utamat, nem találtam még rá a kedvenc új sportomra.

A forrójóga (ennek egyik fajtája a Bikram jóga) lényege, hogy eleve fűtött teremben zajlik az óra. Mármint túlfűtöttben, úgy 40 fokosban. Ez télen, átfagyva nagyon kellemesnek hangzik, de

így kánikulában egy folyamatosan forró helyiségbe lépni őrültségnek tűnik.

Mi a megfontolás? Hogy az izmaidat úgy melegíthesd be, hogy ne kelljen melegíteni. Így a jóga is hatékonyabb, kifejezetten a türelmetlen és időhiányban szenvedő nyugati embereknek találta ki egy indiai guru, hogy viszonylag elérhető időn belül élvezhessék a jóga jótékony hatásait.

Az angyalföldi Forrójóga központba mentem, itt egy tök kellemes, barátságos tér fogadott, a korábban megismert budget jógaközpontok helyett egy relaxáló, kényelmes közegbe érkeztem. Látták, hogy új vagyok, ezért nyugodt, búgó hangon kezdték magyarázni, mire számítsak - egyébként pont a forrójóga-oktató talált meg -, elmondta, hogy matracot és törölközőt is bérelhetek, de mivel izzadós vagyok, eleve három óriási strandlepedővel érkeztem, plusz három liter vízzel.

A terembe érve számítottam egy kis szagra, mert azért itt erős testkipárolgások zajlanak heti ki tudja hányszor, de az elszívás annyira erőteljes volt a teremben, hogy semmit nem éreztem. Csak a rohadt meleget, ami viszont nem volt annyira bántó. Főleg hogy valamiért fejben a szauna ugrott be odafelé menet, úgyhogy 90 fokra készültem belépéskor, ehhez képest csak szimplán ki akartam menni. Nem pedig kimenekültem abban a percben.

Mit mondjak: nem adtam bele apait-anyait. A kitartott gyakorlatokat nem igazán tudtam a kellő ideig és feszítéssel megtartani, ezért aztán nem izzadtam jobban, mint egyébként testedzés közben. Egy sima jógaóra is jobban el tud áztatni, amennyiben már gyakorlottabb vagyok, és rendesen tudom az oktató után csinálni az ászanákat. De az már rég volt, így meg tudtam tartani a méltóságomat.

Ez egyébként fontos ilyenkor, hiszen míg mondjuk egy spinning-tekerés során még üvölthetsz is nyugodtan a jellemzően férfitársaságban, addig mutatom, egy forrójóga előtt milyen lábbelik sorakoznak a bejáratnál.

40 fokban pedig cserebogárként kalimpálni a földön inkább egy magányos sportnak rémlik fel nekem.

A helyre a Sportkártya előfizetés mellé fizetett 700 forinttal jutottam be. Tovább nyúzom a kártya lehetőségeit, jövő hónapban evezni szeretnék, utána pedig némi szabadtéri labdás játékokat néztem ki. Szóval most már tényleg komolyra veszem a nyarat, látni sem akarok működő radiátort. Viszont vissza fogok jönni ide, mert van kínai gerinctornájuk is, ami az ülőmunkában tönkrement négy csigolyám melletti izmokat fejlesztené, ami viszont egészségügyi okok miatt lenne fontos. Az már hűtött helyiségben, nem fűtöttben, úgyhogy megyek.

Létezik egy kártya, amivel ti is pont azt tehetitek, mint én: hétfőn jógázni, kedden crossfit, szerdán kajak és így tovább. A sorozat szponzorai ők lettek, a kártya birtokosaként ti is felfedezhetitek Budapest sportolási lehetőségeit. A Victory Fitnessbe ingyen juthatsz be a Sportkártyával, és nemcsak ide, de országosan közel 400 elfogadóhelyre mehetsz díjmentesen vagy nagy kedvezménnyel.

Miről is írhatnék ilyen trutyi időben, mint arról, hogy milyen jó is az, amikor nincs trutyi idő? Úgyhogy arra jutottam, ma megmutatom nektek, hányféleképpen ülhetünk le a Bartók Béla úton. Vagy használhatnám inkább a mesterkélt Bartók Béla Boulevard kifejezést, de nem esik a számra. Szóval a Gellérttől a Móriczig, értitek.

Következzen egy bulvárd pihenő-alkalmatosságainak valamennyi lehetőségei, mert kevés helyen találkozhatunk ilyen aranyos megoldásokkal a városban. Az ocsmányakat meg kéretik eltüzelni.

Béla

Kényelem: 3/5
Dizájn: 4/5
Level: Nagymama
Utcaképbarátság: Igen

Most néhány poszttal innen a Bartók Béla útról jelentkezem, mert annyira izgalmas, egyben ellentmondásos hely. Mint a Béla, legutóbbi posztom alanya, pont ezt a két jelzőt használnám rá is.

Szóval miután a Bélából kijöttem, és jobbra elfordultam, megláttam a Faur Zsófi galériát. Nem valami új dolog, 2001 óta létezik, bár először még a Ráday utcában találhattuk meg, újbudai megjelenése épp a Bartók Béla út galériásításába illeszkedik. Kortárs műalkotások, de bekukkantva az ablakon valahogy van egy határozott szívóereje a fehér falaknak, és az azokon vagy azok előtt nagyvonalúan elhelyezett alkotásoknak.

Úgyhogy most is bementem.

Katerina Belkina kiállítása volt az aktuális - sajnos már nem az, gyorsan cserélődnek -, a Berlinben élő orosz származású fotóművész képei sorakoztak a falon. És egyértelmű volt, hogy a papírról ömlik felém valami, amit meg kell értenem. Mint amikor tele van a merevlemezed a laptopon: egyelőre nem tudod, mivel, de ha elkezdesz kutakodni, tutira meglepődsz majd.

A falon egy elég különös manifesztumot találtam, amiben egyetlen bekezdés is beszédesebb volt, mint máshol egy komplett elemzés.

A kognitív forradalom óta tehát, a Sapiens egy kettős valóságban élt. Egyfelől a folyók, fák és oroszlánok tárgyilagos valóságában, másfelől az istenek nemzetek és az együttműködések elképzelt valóságában. Ahogy haladt az idő, az elképzelt valóság egyre erősebbé vált, így mára a folyók, fák és oroszlánok valódi túlélői olyan elképzelt entitások kegyelmétől függnek, mint az Egyesült Államok és a Google.

A Genesis kiállítás két részre osztható, egyrészt az Empty Spaces, másrészt Revival sorozat képeire. Előbbiek régebben készültek, és az ember és környezetének elidegenedését, kontrasztját mutatja be, az oroszlánok és a Google kettősét, mint ez itt:

A másik újabb, már spirituálisabb vonalat hoz be a képbe, de ezt is erős materialista környezetben.

Hatalmas kontrasztok, gyönyörű képek.

Nem szeretném most túlelemezni a kiállítást, a lényeg egyébként is egyetlen benyomás volt, az ember és a környezete minden korábbinál erősebben láttatott kontrasztja. Sétáltam a galériautcában, betértem egy 20 perces szájtátásra, kaptam egy kis katarzist, végül is ez a célja ennek az egésznek, nem? A lényeg, hogy bárkinek nyitva áll a lehetőség, hogy ha a telefonpötyögés helyett negyed órát ilyesmire szán, és nyitott szemmel jár, sokkal mélyebb utazásban legyen része. Nem is kell tevezni. Let it be.

A korfui olívaolaj egészen az elmúlt évekig egyet jelentett az alacsony minőségű, lesajnált görög próbálkozással. Egészen néhány évvel ezelőttig mindenki azt gondolta, hogy a görög szigeten található Lianolia olívafaj, az apró bogyóival, az itteni termelők régimódi, elavult szüreti és sajtolási módszereivel nem alkalmas jó minőségű olaj készítésére. Aztán néhány éve az egyik helyi termelő család, Dafnisék két fia a diploma megszerzése után hazatért a szigetre azzal a határozott szándékkal, hogy megreformálják az itteni olívatermelést. A The Governor névre keresztelt termékük fejlesztése közben pedig rábukkantak valamire, amin ők is meglepődtek. Korfu szigete egy csapásra egész más megítélés alá esett, sőt, egy az olívaolajok egy új kategóriájára bukkantak.

Mi pedig leutaztunk Görögországba tanult kollégáim társaságában, Fekete “Artizán” Gergő szervezésében - ő bukkant rá az olajra egy nyaralásakor -, hogy a saját szemünkkel lássuk, mi folyik ott.

Egy hétszemélyes autóban zötykölődünk a szikár tájon, Spyros, a testvérpár idősebb tagja a volán mellett mesél gyerekkoráról, és arról, milyen volt felnőni a Korission-tó mellett. Közben rámutat egy kissé kiszáradt tómaradványra, amit egy homokdűne választ el a tengertől, ami évente feltölti, bólogatunk, de mivel épp előző este néztünk meg egy kegyetlenül fess, tenger mögé bukós naplementét a hegytetőről, valahogy nem üti át az ingerküszöböt. Hálátlanságunk határtalan.

Néhány olívaültetvényt nézünk meg, ami a Dafnis család tulajdonában van. Néhányat a sok közül: összesen kábé 70 felé szórva vannak fáik a szigeten, ez a fajta szétaprózódás itt általános jelenség. Ha egy pár hozományként két területet kapott, az ő gyerekeik már négyfelé osztva vitték tovább a vagyont, ami a következő generációra akár tizenhatfelé osztott birtokot jelentett és így tovább.